Kereső toggle

Kiégés szó szerint - Burnout szindróma a sejtek szintjén

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A köznyelvben a kiégés leginkább fizikai-érzelmi-mentális kimerültséget jelent, és meghatározott tünetegyüttesei vannak. Ugyanakkor a sejtek szintjén a burnout akkor is jelen lehet, ha nem produkáljuk az összes „klasszikus” tünetet. A tudósok által krónikus, alacsony szintű gyulladásként beazonosított folyamat legfőbb fűtőanyaga a stressz, és összefüggésben áll a táplálkozási és életmódbeli (rossz) szokásainkkal is. Úgy tűnik, számos modern betegség hátterében ez áll.

Amindennapi élet küzdelmei – munka, számlák, gyerekek, háztartás – gyakran egy kegyetlen mókuskeréknek tűnnek. A legtöbbünk valahol érzi, hogy ennek a kimerítő tempónak nem lesz jó vége, mégis „tekerünk” tovább, ügyet sem vetve az esetleges következményekre. Majd a hétvégén vagy a szabadság alatt kialusszuk, kipihenjük magunkat. Ismerős gondolatok? Súlyos árat fizethetünk miattuk. A fizikai és lelki stressz ugyanis olyan káros folyamatot indíthatnak el szervezetünkben, amely komoly egészségügyi problémákhoz vezet: többek között a szívbetegségek, a depresszió, a krónikus fájdalom vagy az idegrendszeri betegségek mögött is gyakran ezt, vagyis a krónikus, alacsony szintű gyulladást kell keresni. Amíg ugyanis a szervezetünket érő támadások nyomán kialakuló gyulladás normális, sőt szükséges immunreakció, addig a stressz ezt a „belső égést” állandó, krónikus szintre emeli.

A téma kutatói szerint a folyamat tudományos megértésének jelentősége a génkutatás eredményeihez mérhető – írja a New Scientist tudományos folyóirat. A gyulladás a szervezetünk első védelmi vonala, amely nélkül végzetesen sebezhetőek lennénk. Mindannyian rendszeresen tapasztaljuk, hogy amikor a testünket sérülés vagy fertőzés éri, akkor az érintett terület bepirosodik, ég, bedagad és fáj. Először a sejtek egy citokin nevű vegyi anyagot kezdenek el kiválasztani, amely növeli a véráramlást az érintett területen, és „riasztja” az immunrendszert, hogy készüljön fel a „harcra”. A hőemelkedés a növekvő véráramlás mellékhatása, a pirosságot és a duzzanatot a véredények kitágulása okozza, amelynek a célja, hogy a fehérvérsejtek elárasszák az érintett szövetet. Ezek a sejtek felfalnak minden behatoló kórokozót, és eltakarítják a „romokat”.

Ez az immunválasz különböző módokon jelentkezhet, attól függően, hogy a szervezetünk milyen kihívással néz szembe. Ha megrándul a bokánk, az ízület bedagad, forró lesz, fáj és nehezen tudjuk mozgatni. Ha megfázunk, a légutakban lévő véredények kitágulnak, nehezítik a légzést, az úgynevezett hisztaminok serkentik a nyálkásodást, és elkezdünk köhögni, tüsszögni. Ha influenzásak vagyunk, a gyulladás nemcsak a légutakban, hanem az egész testben jelentkezik, ízületi és izomfájdalmakat okozva.

Akármi is váltsa ki, a gyulladásnak elvileg időlegesnek kell lennie: amint elhárult a probléma, nincs már rá szükség. A modern élet velejárói azonban könnyen felborítják ezt a finom egyensúlyt. Az elhízás, a stressz, a szennyeződések, a rossz étrend és az öregedés mind olyan körülmények, amelyek nyomán a test szintén gyulladt állapotba kerülhet, illetve abban maradhat. Ez egy alacsonyabb szintű gyulladás, viszont nem korlátozódik meghatározott szövetekre, hanem az egész szervezetet állandó készültségi állapotban tartja egy nem létező fenyegetettséggel szemben.

Ennek a háttérben zajló folyamatos „belső égésnek” a hatására ugyan nem érezzük magunkat betegnek, viszont hosszú távon súlyos következményei lehetnek: szívbetegségek, kettes típusú cukorbetegség vagy olyan neurodegeneratív betegségek, mint az Alzheimer-kór vagy a sclerosis multiplex.

A stressznek mindebben ki - emelt jelentősége van a kutatások szerint. A stressz-szituációk nyomán termelődő noradrenalin nevű hormon ugyanazt az eseménysort indítja el a szervezetünkben, mint egy fertőzés vagy sérülés. Amennyiben a lelki-fizikai nyomás folyamatosan fennáll – ahogyan a felgyorsult mindennapokban sokszor tapasztaljuk – az általa fenntartott gyulladásos állapot időzített bombaként lesz jelen a szervezetünkben. Nicolas Rohleder, a massachusettsi Brandeis Egyetem kutatója szerint a stresszes élet és a betegségek közötti kapcsolat éppen ezzel a krónikus, alacsony szintű gyulladással magyarázható. vizsgálataik során azt találták, hogy a komoly betegséggel küzdő családtag hosszú ideig történő ápolása vagy a rövid ideig tartó stresszek sorozata növelik a gyulladás szintjét az egyébként egészséges szervezetben.

Az elhízás szintén kockázati tényező. A kis mennyiségű testzsír egészséges, és elengedhetetlen nemcsak az immunrendszerünk, hanem az étvágyunk, a hangulatunk és az anyagcserénk szabályozásában is. Amikor azonban az aránya meghaladja a 25-30 százalékot, az egyensúly felborul. A testzsír ugyanis nagy mennyiségű citokint tárol, és ha túl sok van belőle – különösen a belső szervek körül – , akkor ez a gyulladás „beindításáért” felelős vegyület ki tud szivárogni. Minél nagyobb a súlyfelesleg, annál nagyobb a kockázata a krónikus „belső égésnek”.

A következmény lehet viszonylag enyhe – például nehezebben keveredünk ki egy egyszerű megfázásból, mert az erre adott immunválasz akkor is működik, amikor már nincs rá szükség – , de akár életveszélyes is. Egy 300 ember bevonásával készült friss kutatás szerint direkt kapcsolat áll fenn a gyulladás és a szívbetegségek korai stádiuma között. Azoknál a résztvevőknél, akik a három éven át tartó vizsgálat során magasabb szintű stresszről számoltak be, nemcsak a krónikus gyulladás jelenlétét mutatták ki, de nőtt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye is. vannak kutatók, akik szerint a depresszió mögött is ott húzódhat – legalábbis részben – a krónikus gyulladás, amelynek kísérőjelenségei egyébként nem ismeretlenek a depressziós emberek számára: fáradtság, rossz közérzet, rossz étvágy. Ez lehet a magyarázata annak, hogy azok az antidepresszáns gyógyszerek, amelyek nem csökkentik a gyulladást, gyakran nem hatékonyak. De vajon hogyan lehet megakadályozni, hogy a szervezetünk védelmében kulcsszerepet játszó gyulladás megmaradjon a normális keretek között, és ne váljon krónikussá? Ebben segíthet az a felismerés – amely Charles Serhan, a Harvard Egyetem orvosi kara immunológusának nevéhez fűződik – miszerint a gyulladás „kikapcsolható”. Korábban úgy gondolták, hogy a gyulladás magától megszűnik ahogy a citokin-kiválasztás fokozatosan csökken.

A folyamatban azonban szerepet játszik egy másik vegyület is, az úgynevezett resolvin, amely egyfajta kapcsolóként működik: eltünteti a gyulladásért felelős citokinokat. Mindez azt is jelenti, hogy ha a kapcsoló „elromlik”, akkor a gyulladás krónikussá válik, ha viszont jól működik – vagy sikerül irányítani vagy imitálni a működését – , akkor a folyamat megállítható. A kettes típusú cukorbetegségben szenvedők vérében például több citokin és kevesebb resolvin kering – ami a krónikus gyulladás jele. Az új gyógyszerek és kezelések kifejlesztését célzó kutatások tehát a resolvin-kapcsoló problémájára fókuszálnak – bár egyelőre még nem minden tekintetben világos, hogy mi a különbség az akut gyulladás különböző szintjei, illetve a krónikus gyulladás között.

Mindenesetre, ha a kutatók sikerrel járnak, az nagy segítséget jelenthet az olyan betegségben szenvedők számára is, mint a krónikus ízületi gyulladás vagy a gyulladásos bélbetegség. A jelenlegi gyógyszerek gátolják ugyan a gyulladást, de egyúttal magát az immunválaszt is gyengítik, ami sebezhetőbbé teszi a szervezetet.

Ugyanakkor már a jelenlegi ismeretek birtokában is sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük vagy megszüntessük a lappangó gyulladást. Elsőre meglepő lehet, de például egy kis mennyiségű aszpirin fogyasztása segíthet ebben: ugyanis hasonló hatása van, mint a resolvinnak, sőt segíti ennek a vegyületnek a természetes termelődését. Ezt a szervezet egyébként omega-3 zsírsavakból állítja elő, amelyek nem termelődnek bennünk nagy mennyiségben, hanem az étkezés során visszük be őket – leginkább a halolajjal. (nem véletlen, hogy az ebben gazdag étrend csökkenti a szívbetegség kockázatát.) Ha ehhez hozzáveszszük, hogy a kutatások szerint a friss gyümölcsök és zöldségek pigmentanyagai szintén segítenek kordában tartani a gyulladást, igazolódik azoknak az általános étkezési tanácsoknak a létjogosultsága, amelyek szerint érdemes minél kevesebb feldolgozott élelmiszert fogyasztani, és minél több teljes kiőrlésű gabonát, gyümölcsöt és zöldséget.

Ezek után aligha meglepő, hogy a téma szakértői a testmozgást is a krónikus gyulladás elleni küzdelem eszközei közé sorolják. Patkányokkal végzett kísérletek során kiderült, hogy a hátizomban lévő gyulladás sokkal hamarabb gyógyult azoknál az egyedeknél, amelyek hátizmait naponta kétszer „megnyújtották”. Ennek hatására ugyanis a szervezetükben resolvin termelődött, amely segített a gyulladás „kivezetésében”. Az emberi szervezet számára ehhez elegendő napi 20 perc testmozgás.

Olvasson tovább: