Ez nem romángyűlölet, hanem hazaszeretet

Egy év alatt újjáépítik a gyimesbükki Rákóczi-várat az „ezeréves határnál”, Székelyföldön, a Kárpátokban. Az ezeréves határ mára ismert turisztikai- és emlékezőközpontjává vált az erdélyi turizmusnak, ahol nemcsak a nemzeti érzéseiket éleszthetik újjá, hanem rendhagyó történelem előadás keretében a gyimesi csángó sors és élet küzdelmeivel ismerkedhet meg a látogató. Az elmúlt két és fél évtized során Deáky András nyugalmazott iskolaalapító és igazgató apró lépésekkel igyekezett előbb visszavásárolni, majd újjáépíteni a Gyimesi-szoros emlékhelyeit, amelynek a legfontosabb állomása a sziklaoromra épült várrom újjáépítése lesz. Hat év kellett a Bákó megyei hatóságoknak az engedély kiadására, ami alatt talán meggyőződtek, hogy nem nacionalista szándék áll a vállalkozás mögött - mondja a „nagy csángó” Deáky. A 200 ezer eurós munkálatokat adakozásból kívánják fedezni, amelyre máris jelentős összeg folyt be, elsősorban magánszemélyektől.

„Hat év után végre megkaptuk az építési engedélyt. Kezdődhet a munka. Pünkösd után összeültünk, hogy megbeszéljük a részleteket és kerestünk egy vállalkozót az építkezés kivitelezésére” – mondja a volt igazgató Gyimesbükkön, az egykori határ mellett lévő birtokán, amely mára valóságos történelmi bázissá nőtte ki magát. A csángó székely házak kék színét az építők pompásan ötvözték a fa színével, vonzó kis birtok terül el itt konferenciaközponttal és egy kis állatkerttel a háttérben. Az iskolaalapító harminc éve vette észre, hogy az ezeréves határ érdekli az anyaországi látogatókat, és szervezni kezdte a falusi szállásokat. „A komfort akkor még hagyott kívánnivalót maga után, így belevágtam a fejlesztésbe, és mára már több mint ötven embernek tudok szállást és étkezést biztosítani olyan szinten, amit elvárok, és a vendégek is elvárnak tőlünk” – mondja, miközben a birtokon sétálunk. Az ezeréves határ hamar célponttá lett a magyarok körében, Deáky a román lapok címoldalán találta magát országháborítóként, vele példálóztak a magyar nacionalizmus kapcsán, szitokszó lett a neve. Pedig akkor is és most is ugyanazt mondja: valakiért és nem valaki ellen szeretné a csángó magyarságukat megtartani, és a történelmi emlékeket az utókornak bemutatni. „Nem voltam, és nem is leszek soviniszta, romángyűlölő, nincsenek ilyen hajlamaim, pusztán a magyarságom és a hazaszeretetem miatt teszem azt, amit tettem és teszek” - hangsúlyozza fiatalos szenvedéllyel.

Nyolc-tíz éve egy lelkes csapat tevékenykedik Gyimesbükkben. Tagjai számos háborús helyszínt mentettek meg az enyészettől, illetve állítottak méltó emléket a hazáért harcoló háborús hősöknek, zarándokhellyé téve a települést. Többek között felújították a Magyar Királyi Államvasutak legkeletibb, 30. számú őrházát, a Kontumáci kápolnát, konzerválták az egykori karantén épületének romjait háborús emlékhelyet hozva létre, illetve lefestették és tatarozták a Tatros folyón átvezető hidat.

A hosszú küzdelem a bürokráciával már-már reménytelenné tette a vár újjáépítésének tervét, de ha sokan fel is adták a reményt, Deáky azért mindvégig hitte, meg lehet győzni a román hatóságot, van értelme egy ilyen örökség feltámasztásának. A cél érdekében felkereste az osztrák levéltárat, hogy pontos rekonstrukciót végezzenek, és miközben várakoztak, folyamatosan gyűlt a pénz. A már évekkel korábban leadott régészeti jelentést követően hiába várták az építési engedély kiadását, mert az illetékes intézmény különböző hiányosságokra hivatkozva mostanig váratta vele az érintetteket. A várrom régészeti feltárását követően viszont a régészek elhordták a felgyülemlett hordalékot és földet, így a vár megmaradt romjai teljes terjedelmében láthatóvá váltak. A kis várat, vagy ahogyan az osztrákok nevezték, őrtornyot, egyes vélemények szerint Bethlen Gábor építtette 1626 körül. Fő szerepe a völgyben futó kereskedelmi út és a határ ellenőrzése, az áruforgalom vámolása volt, határvédelmi szempontból nem volt jelentős, mégis uralja a szorost. A 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, kissé átépíttette, ekkor kapta mai nevét: Rákóczi vára, ahogyan az erdélyiek nevezik. A madéfalvi veszedelem után az osztrák csapatok is megerősítették, a lehetőségekhez képest bővítették. A vár a 19. század közepéig volt használatban, onnan datálható folyamatos pusztulása.

Mi a makacs ragaszkodás oka, hogy ennek a várnak újra állni kell, teszem fel a kérdést a „nagy csángónak”. „Az emlékezés a magyarságunk ápolása, mert ha egy nemzet fiává születünk, a fennmaradás záloga a múltunkról való emlékezés, és annak az emlékeknek a továbbadása az utánunk jövő nemzedékeknek. Nem kell ehhez pátosz vagy valami küldetéstudat, érteni kell csupán az idők szavát – válaszolja a tanár. – A vár, ha megépül, ebben az országban áll majd, nem az enyém lesz, hanem a helyi önkormányzaté, és nem az én emlékezetemet hirdeti, nem engem és családomat fogja gazdagítani, hanem az ország turisztikai bevételeihez járul hozzá” – folytatja.

A vállalkozó is megvan, aki felépíti a várat, sőt már a rámpa is elkészült, amin a hegyfokra viszik fel az építőanyagot, már csak egyetlen hatósági engedély kell, és indulhat a munka.

Deáky nem könyörög senkinek, sem Magyarországnak, sem pártoknak, sem szervezeteknek, úgy gondolja, ha minden vendége hozzájárul a vár építéséhez, hamar meglesz a pénz. Teszi ezt makacsul, kitartóan, és olyan szenvedéllyel, amit ritkán látni még a csángók közt is. Úgy fogalmazott, terveik szerint a világ magyarságának összefogásával, felajánlásaikkal valósul majd meg az újjáépítés, ami az előzetes számításaik alapján mintegy 200 ezer euróba kerül, és egy évig tart.

Szellemi partizánháború