Kereső toggle

Mert mi is végtére a kereszténység?

Beszélgetés Thomas Kaufmann történészprofesszorral Luther Mártonról és a reformációról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Luther Márton legnagyobb szerepe az volt, hogy a „lelkekbe véste” a kereszténység igazi üzenetét – állítja Thomas Kaufmann lutheránus történész. Szerinte a kereszténység megújulásán túl Európa politikai-társadalmi változásait is magával hozó reformációban központi szerepe volt Luther csodákba vetett hitének és bibliai látásmódjának. A reformátor antiszemita kirohanásairól és a nyugati iszlámkérdésről a korszak egyik legnagyobb szaktekintélyét a Göttingeni Egyetemen kérdezte a Hetek.

– Idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, azonban úgy tudom, hogy a történelmi dátum, vagyis 1517. október 31-e vitatott a történészek körében. Történt aznap egyáltalán valami érdekes?

– Ezt a napot az emlékezetkultúra tette központi dátummá, és 1617, vagyis az első reformáció jubileum óta játszik fontos szerepet. Ami a történelemtudományt illeti, a tézisek kifüggesztésének pontos időpontja bizonytalan. Ami biztos, hogy 1517. október 31-én – Mindenszentek előestéjén – Luther írt egy levelet egyházfőjének, Albrecht von Brandenburg érseknek, amelyben támadta a bűnbocsánat egyházi gyakorlatát. Ehhez a levélhez fűzött hozzá 95 tézist – nagy valószínűséggel ezeket függesztette ki a wittenbergi Schloßkirchében és a Markkirchében, valamint a Marienkirchében is. Meglehet azonban, hogy ez csak november 1-jén történt meg. Akár így, akár úgy, ez nem volt egy különösebben izgalmas jelenet: Luther ábrázolása egy hatalmas kalapáccsal a 19. századi történelemideológia terméke.

Egyébként feltételezhető, hogy a téziseket más módon is terjesztették. Saját feltevésem, hogy valószínűleg Luther állhatott azok kinyomtatása mögött Lipcsében is. Sokat fáradozott tehát már a kezdetekben is azon, hogy állásfoglalása minél szélesebb körben ismertté váljon. Ezzel megkezdődött egy folyamat, ami a katolikus egyházzal való vitában végül Róma részéről Luther exkommunikációjához vezetett.

Luther pedig 1520. október 10-én a kánonjogot égette el nyilvánosan. Tehát az a történelmi „seb”, amelyből aztán az az egyházi fejlődés kiindult, amit mi protestantizmusnak nevezünk, inkább 1520-ra datálható. De mivel az 1520-as év történéseit kissé nehezebb megérteni, így lett a szimbolikus dátum 1517. október 31.

– Luther és kortársai felismerték, milyen történelmi változásokat élnek át, sőt, hogy annak mozgatói?

– Ami Luther úgymond észlelési horizontját illeti, döntő volt, hogy ő elsősorban Szászországban mozgott. Itt talált menedéket azáltal, hogy a szász tartományúr védelmet nyújtott neki az üldözés elől. Ezt követően 1520-tól pedig a Német-római Birodalom egésze számára próbált meg kidolgozni egy reformkoncepciót, ami végül elbukott. Tehát a reformáció későbbi „globális” eredményei, mint például a latineurópai kereszténység különböző felekezeti irányokba való tagozódása, vagy az ázsiai és afrikai gigantikus protestáns áttörések teljesen kívül estek Luther gondolatain. Az egykori wittenbergi szerzetes egyébként abból indult ki, hogy még az életidejében a törökök egész Európát meghódítják és bekövetkezik a történelem és az idők vége.  

– Mi volt az eredeti motívuma ott legbelül? Ezt tudhatjuk?

– A politikai és társadalmi dimenzió csak 1520-tól merül fel Luthernél. Akkor válik világossá számára, hogy a reformlehetőségek csak világi hatalmasságok támogatásával lehetségesek. Az ő eredeti szándéka egész egyszerűen csak egy kísérlet volt: megmenteni az egyházát. Ő szerette ezt az egyházat, össze volt kötve annak tradícióival, és szenvedett amiatt, hogy elveszíti a hitelét. Ez volt az eredeti impulzus.

– Könyveiben arról ír, hogy a reformáció nemcsak egy világtörténelmi esemény volt, hanem máig vannak utórezgései is.

– Bizonyos értelemben a kereszténység, különösen a latin kereszténység történelme a 16. századtól megváltozott. Azóta vannak egymással konkuráló keresztény közösségek és az evangéliumi-protestáns egyházak egy máig lezáratlan folyamat eredményeképpen egymásból kiindulva különböző irányokba differenciálódnak. Ez a folyamat akadálya annak, hogy a kereszténységet – legalábbis a modern alkotmányos, vallássemleges államok feltételei között – a klasszikus konstantinuszi értelemben „vinculum societatis-ként”, vagyis a társadalom kötőerejeként lehessen működtetni. Ebből fakadóan a modernitás feltételei mellett a kereszténység vallási funkciója megváltozott és ez a reformáció egy közvetlen következménye.

– Luther egy pillanatban lényegében egyedül állt szemben a pápasággal és egy egész birodalommal. Milyen nyomást kellett elviselnie? Gyakorlatilag az élete forgott kockán.

– Valóban. Luther a kiátkozásával és aztán a wormsi ediktummal (amely birodalmi kiközösítéssel sújtja) „árva lett, mint a madár” – ahogyan a németek mondják. Ez azt jelenti, hogy bárki agyonüthette, bárki végrehajthatta volna rajta a halálbüntetést, és ez minden további nélkül bármikor megtörténhetett volna. Ennek következtében Luther folyamatosan életveszélyben volt és csak egy politikai menedék nyújtott neki segítséget, ami viszont azzal járt, hogy a wormsi ediktum miatt Szászországot már nem hagyta el többé.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Olvasson tovább: