Kereső toggle

Jézus, a férfi

A Megváltó fiúnak született, majd a legnagyobb férfivá vált

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
Galilea, a forradalmárok és a lázadók földje. Itt vált Jézus férfivá.

„Fölkelhete A természet s világnak mondhatá: »Ez férfi volt«” - így méltatja Shakespeare azt az embert, aki életét nem tartja meg önmagának, hanem mindenestől azoknak adja, akiket szeret, és akikért felelősséget vállal. Ezt a potenciált hordozta egy názáreti ácslegény is, aki sorsa minden nagy döntésében a férfihoz méltó utat választotta, így váltva meg a férfinemet attól a szégyentől, amit hatezer éven át halmozott fel a Földön Isten sokmilliárd tökéletlen képmása. Éppen ezért, a történelem legférfiasabb tette miatt gyalázatos az a sok száz éve mélyülő hamis tradíció, ami mára eljutott oda, hogy megtagadja Jézust, mint a fiút, aki tizenkét éves korában férfivá vált azzal, hogy eldöntötte: többet már nem önmagának él.

Mióta Barack Obama a Fehér Ház lépcsőin meghirdette júniust, mint az LMBTQ-büszkeség havát, a „pride hónap” által képviselt szellemiség egyre nagyobb befolyásra tesz szert az amerikai társadalomban, többek között az amerikai kereszténységen belül is. Az idén a radikálisan liberális Huffington Post hasábjain szállt bele egy „keresztény” szerző a történelem valaha élt legnagyobb hatású férfijának nemi identitásába, hogy ezzel „szaggassa és dobja le magáról” azokat a százmilliók által napi szinten megélt értékeket, amik nélkül ő sem rágalmazhatna senkit szólás- és sajtószabadság hiányában. Ezeknek a szabadságjogoknak a léte és egyetemessé válása ugyanis mind a Názáreti Jézusnak, az első igazi polgárjogi harcosnak köszönhető, aki Galilea lankáin a történelemben először mondta ki azt, hogy minden férfi és nő, zsidó és nem zsidó, gazdag és szegény egyenlőnek, Isten gyermekének született. Ez kétezer éve valóban forradalmi tett volt – az viszont, amit a Huffington Post jelentette liberális hátország védelmére támaszkodva a „keresztény” Suzanne DeWitt Hall követett el azzal, hogy a Megváltót egy, saját magához hasonló transzvesztitának állította be, nem több kattintásvadász árulásnál. (Lásd: Elárult Ige, megalázott Jézus. Hetek, 2017. június 23.)

Mivel a Bibliát szó szerint értelmező és megélő kereszténységgel szemben megfogalmazott kevély és blaszfém őrület önmagát minősíti, cáfolata szükségtelen, hiszen az evangélium minden szava és személyragja kiáll amellett a tény mellett, hogy Jézus férfi volt, és örökké az is marad. Ennek ellenére nemcsak a kereszténységben terjedő gendertéboly, hanem az elmúlt évezred vallási tradíciója is ráhúzott Jézus személyiségére egy férfiatlan, puha és misztikus homályt, ami miatt a fenti tény – tehát Jézus férfi mivolta – sokak számára mára már idegenül hat.

A korának elvárásaihoz idomuló történelmi kereszténység ugyanis mindig magából indult ki: mivel az intézményesített cölibátus és a tomboló Mária-kultusz elnőiesítette a klérust, a magát a Bibliába vetítő papság Jézust és az apostolokat is a saját képére formálta a társadalom előtt. Így lett a zsidó rabbiból az ikonok és a képes Bibliák kékszemű és fehér bőrű, nőies tartású alakja – a vallásos Jézus-ábrázolás tömény és undorító giccséről a Google képkereső ad számunkra sok-sok fájdalmas és visszataszító bizonyítékot.

Ezért, bár azt a nyilvánvaló tényt méltatlan is lenne bizonygatni, hogy Jézus biológiailag is fiúnak született – hiszen mint minden zsidó fiúgyermeket, nyolcadnapon őt is körülmetélték –, azt már annál hangsúlyosabban le kell szögeznünk, hogy a vallásos folklórral szemben a názáreti ácslegény mind testileg, mind lelkileg kirobbanóan férfias alkat volt, és egészséges nemi identitása még csak vita tárgyát sem képezte a szűkebb és tágabb környezetében.   

A Tóra volt a szenvedélye

Ez pedig – legalábbis erre következtethetünk a Biblia Jézus fiatalkorára vonatkozó utalásaiból – részben nevelőapjának, Józsefnek lehetett az érdeme, aki gyerekkorától kezdve nagy gondot fordított a szó szoros és átvitt értelemben is „csodagyerek” fizikai és szellemi fejlődésére. Az eleven és éles eszű, Lukács szerint a környezete számára roppant „kedves” kis Jézus körülbelül négyéves koráig valamelyik egyiptomi város – talán Alexandria – konzervatív zsidó negyedében játszhatott a szomszéd fiúkkal a szűk utcákon. A későbbiek fényében minden bizonnyal erős önértékelésű és kíméletlenül őszinte srácról ekkor még senki sem gondolkodott Messiásként, feltehetőleg még ő maga sem tudta, hogy –Pál szavaival élve – benne „Isten jelent meg testben”.

Ami biztos: a jóval későbbi apokrif irodalom zavaros fantáziájával szemben a keresztény hit apostola a Filippi levélben világossá tette, hogy Jézus a fogantatását leszámítva éppen olyan volt, mint bármelyikünk. „Önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fil 2:7) – fogalmazott egyértelműen, majd a Zsidókhoz írt levélben ennél is tovább ment azt állítva, hogy a Messiás körülbelül negyven földi éve alatt egy kemény zsidó férfisors minden traumáját átélte, kivéve azt a bűntudatot, amit minden zsidó érez, aki a mózesi Törvény 613 parancsolata közül egyet is megszeg.

„Mellette voltam, mint építőmester.” A Messiás szívből szerette a szakmáját.
Ehhez pedig József mai szemmel nézve roppant szigorú nevelése adhatta az ugródeszkát. Mint miden zsidó fiú, Jézus is (nevelő)apját figyelve, őt játékosan utánozva tanulta meg a Törvényt nemcsak egy életen át megcselekedni, hanem közben még szenvedélyesen szeretni is. Pedig ez nem a „könnyített” liberális zsidó tradíció volt, hanem az Írás minden betűjét komolyan és szó szerint vevő, mai szóval élve „fundamentalista jobbszárny”. A római–hellén közeg szorításában a kor zsidósága mindennél komolyabb jelentőséget tulajdonított nemcsak a több száz isteni paragrafusnak, hanem az azt tovább részletező és szabályozó farizeusi rendelkezéseknek is, ami viszont komoly szívbeli „mellékhatásokkal” járt. A belül megosztott és korrupt vallási elit át volt itatva féltékeny gyűlölettel és rivalizálással, ami minden bizonnyal már egészen korán sérthette a fiatal Jézus igazságérzetét.

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.

Olvasson tovább: