Kereső toggle

Jeruzsálem Nap Tatabányán

Izrael fővárosa ötven éve egyesült

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ős–ifjú zsidó állam június 7-én ünnepelte fővárosának jubileumi egyesítését. Ötven éve, az 1967-es hatnapos háború harmadik napján az izraeli haderők visszafoglalták Jeruzsálem azon városrészeit a jordánoktól, amelyeket az 1948–49-es függetlenségi háború során veszítettek el: többek között a Templom-hegyet és Kelet-Jeruzsálemet.

„A napi politika, a napi események, a világ vezetőinek figyelme, konfliktusok, összetűzések sorozata, de főként a Szentírás előrejelzései Jeruzsálemet minden ember számára fontossá teszik.” Ezekkel a szavakkal nyitotta meg Szekeres György, a Tatabányai Hit Gyülekezete lelkésze azt az ünnepséget, melyet a jubileumi megemlékezés alkalmából rendeztek a tatabányai Edutus Főiskolán.

Az ünnepi hangulatot Ádám Eszter, a jeruzsálemi Zeneakadémia énekművésze és Méri Péter, a müncheni Zeneakadémia zongoraművésze alapozták meg, akik a Szentírás szövegére írt zenei művek mellett az ismert Arany Jeruzsálem című dalt adták elő.

Az ünnepség második felében három előadás követte egymást, melyeket Morvay Péter, a Hetek rovatvezetője, dr. Grüll Tibor ókortörténész, főiskolai tanár és dr. Ruff Tibor teológus, főiskolai tanár tartottak.

Morvay Péter a hatnapos háború történetébe és az ahhoz vezető eseményekbe nyújtott bepillantást, korabeli filmfelvételekkel illusztrálva. Kiemelte, hogy a hallgatóság soraiban ülnek olyanok, akik koruknál fogva Jeruzsálem újraegyesülését nem, de Berlinét átélhették 1989-ben. Ahogy Berlin, úgy Jeruzsálem sem volt mindig kettéválasztva. Amikor Berlin újraegyesült, annak mindenki számára egyértelműen pozitív volt az üzenete, de az ötven évvel ezelőtt Jeruzsálemben történt, nagy horderejű események jelentését és jelentőségét sokan máig vitatják. Rámutatott arra is, hogy az egyesítés előtt a zsidó és keresztény szent helyeket nem lehetett látogatni, és ez az állapot a ’67-es háború után szűnt csak meg.

2017 kétszeresen kerek évforduló. 1917-ben a brit kormány deklarálta a Balfour-nyilatkozatban, hogy a zsidóknak joguk van ahhoz a földhöz, ahol nemzetként megszülettek. Addigra már sok zsidó szívében támadt fel a vágy világszerte, hogy visszatérjen ősei földjére, de Herzl Tivadar volt az, aki politikai formát adott ennek a vágyakozásnak. A 19. század végén, a kétezer éves szétszóratás után létrejöttek az első zsidó települések a Szentföldön; majd a második világháború és a holokauszt sötét drámája után megszületett és fenn is tudott maradni Izrael állama annak ellenére, hogy a korabeli arab vezetők Hitler tervének örököseiként azt a sorsot szánták neki, mint néhány évvel azelőtt az európai zsidóknak a nácik – folytatta a Hetek rovatvezetője.

A hatnapos háborúról sokszor máig azt hallani, hogy Izrael volt az agresszor, pedig az egyiptomi, a szír és a jordán hadsereg vonult fel nagy erőkkel a határainál. Izrael vakmerően megelőző csapást mért az egyiptomi légiflottára, majd az izraeliek az intenzív jordán támadások visszaverése során szabadították fel Kelet-Jeruzsálemet is. A hatnapos háború ezután még három napig tartott, aminek a végére a Közel-Kelet térképe átformálódott – zárta beszédét Morvay Péter.

***

Dr. Grüll Tibor Kié Jeruzsálem? című előadásában többek között olyan hazugságokat cáfolt, hogy „Izraelbe csak 1880 óta özönlenek a zsidók”, illetve, hogy „Izrael apartheid állam”. Olyan bizonyítékokat sorolt fel az ókori zsidó jelenlét igazolására a Szentföldön, amelyek még a modern kori cionizmus létrejötte előtt kerültek napvilágra. Az Izraelt mint apartheid rezsimet bemutató állításokat egyebek mellett azzal cáfolta, hogy arab diákok, képviselők, katonák, sportolók vesznek részt a közéletben, oktatásban teljes jogú izraeliekként.

***

Isten kiválasztott népe-e Izrael ma is? – ez dr. Ruff Tibor előadásának a címe.

„Megkérdezi a cár a környezetétől:

– Tud-e valaki bizonyítékot mondani Isten létezéséről?

– Felség, a zsidók.” Ezzel az anekdotával vezette fel témáját az előadó, majd felsorolta azokat a pontokat, amik elvezetnek az anekdota mai változatához, ahol a válasz az lehetne: „Felség, Izrael.”

Elsőként, hogy nincs még egy olyan nép a történelemben, amelyik kétezer éves szétszóratásban fennmaradt volna – megőrizve a nyelvét, identitását. Az is példa nélküli, hogy egy nép az identitását négyezer évre vezeti vissza úgy, hogy ebből kétezer év ország, haza nélkül, többnyire ellenséges környezetben telik, és eközben a nép mindvégig megőrzi az önazonosságát, majd kétezer év után ez a nép saját óhazájába tér vissza, ókori, halott nyelvét feléleszti, és modern, élő nyelvként használja. Az pedig végképp egyedülálló, hogy mindezen eseményekről azok bekövetkezte előtt 3400 évvel több mint 17 személy – Mózestól Malakiás prófétáig ezer éves időtartamban – több száz világos próféciában egyértelműen, világosan beszél, azt pontosan előre jelzi.

Az ünnepséget a Hatikva, az izraeli himnusz meghallgatásával zárták, ami a zsidó nép reményéről szól, mely szerint egy nap visszatérhetnek hazájukba, Jeruzsálembe.

Olvasson tovább: