Kereső toggle

Bőség és bukás

A birodalmak felemelkedésének és összeomlásának természetrajza

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből, mondta Georg Hegel német filozófus. Úgy tűnik, ez annak ellenére igaz, hogy a történelem ismétli önmagát, és nem csupán egy-egy konkrét eseményben: a birodalmak felemelkedése és bukása is érdekes hasonlóságokat mutat. Az egykori brit katona és tudós, Sir John Glubb már a hetvenes években írt minderről, Birodalmak sorsa és út a túléléshez című tanulmányában.

Sir John Glubb 1897-ben született Angliában, katonacsaládba. Négyévesen Mauritius szigetére költöztek, ahol édesapja három évig szolgált, majd tízéves korában Svájcba került. Az első világháború során a brit hadseregben szolgált francia és belga területeken, majd a ’20-as években az iraki kormányzatban töltött be adminisztratív posztot. A brit mandátum ideje alatt, 1930-tól a jordán hadsereg parancsnoka lett. Katonai pályájának befejezése után haláláig tizenhét könyvet adott ki a Közel-Keletről, és egyetemi óraadó volt Európában és az Egyesült Államokban. Bár kevéssé ismert, egyik legérdekesebb tanulmánya 1976-ban jelent meg The Fate of Empires and Search for Survival (Birodalmak sorsa és út a túléléshez) címmel. Ebben a szerző több jelentős birodalmat vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy a legtöbb (mai kifejezéssel élve) szuperhatalom hasonló korszakokon megy keresztül felemelkedésétől egészen a bukásig, és valamennyi korszaknak azonos karakterisztikája van, időtől és tértől függetlenül.

Tíz generáció

Általánosan elmondható, hogy a vizsgált birodalmak (Asszíria, Perzsia, Görögország, Római Köztársaság, Római Birodalom, Arab Birodalom, Mameluk Birodalom, Ottomán Birodalom, Spanyolország, Romanov Oroszország és Nagy-Britannia) hozzávetőlegesen 250 évig álltak fenn, vagyis körülbelül tíz generáció nőhetett fel az adott birodalomban. Természetesen, mint ahogy az átlag emberi életkornál is vannak, akik korábban vagy később halnak meg, úgy vannak nagyhatalmak, melyek kétszázötven évnél hamarabb vagy később bomlottak fel.

Az első érdekes konklúzió ezekből a számokból az, hogy a technológiai fejlődés nem befolyásolja egy birodalom életciklusát. A Perzsa Birodalom és Nagy-Britannia gyarmatosító nagyhatalma között csaknem kétezer éves időbeli távolság és ezzel együtt hatalmas technológiai különbség van, mégis mindkét hatalom ugyanolyan hosszan uralkodott. A modernizáció egy dologban azonban szerepet játszott, mégpedig a hódítások földrajzi irányaiban: míg a perzsák csak gyalogosan tudtak hódítani és a szomszédos területeket igázták le, addig a britek gyakorlatilag az egész Földön gyarmatokkal rendelkeztek erős flottájuknak köszönhetően, a szomszédos hatalmakat – Franciaország, Németország és Spanyolország – azonban nem sikerült legyőzniük.

Mint ahogy az emberi életet is korszakokra szokás osztani, ez ugyanígy megtehető birodalmak esetében is. Glubb hat részre osztotta egy birodalom életciklusát.

Az első stádium a „kitörés” vagy úttörők korszaka. Egy kis nemzetben, amely majd évtizedekkel később félelmetes hatalommá növi ki magát, előtérbe kerül egy elszánt vezető vagy politikai csoportosulás, akik elkezdik a környező területeket meghódítani. Ilyen volt II. Philipposz makedón király, akinek uralkodása kezdetén a Perzsa Birodalommal kellett szembenéznie. Három évtizeddel azután, hogy trónra került, a Perzsa Birodalom összeomlott, a Makedón Birodalom pedig egészen a Dunától Indiáig tartott. Bár a birodalom Nagy Sándor alatt volt a legerősebb és legnagyobb, apja uralkodása volt az, ami alapot teremtett számára a hódításhoz. Hasonló módon a semmiből épített birodalmat Mohammed és Dzsingisz Kán is a 600-as, valamint az 1200-as években. Ezen korszak meghatározó jellemzője, hogy a hódítók általában nem gazdag háttérből jönnek, ám edzettek, vállalkozó mentalitással bírnak és agresszívak, míg az általuk legyőzött nemzetek gazdagok és védekezésre rendezkednek be. Róma aranykorszakában a katonai táborok köré árkokat ástak, hogy az ellenség ne tudjon nagy számban közel jutni, de kis földhidakat hagytak, hogy lehetőség legyen az ellentámadásra. Róma végnapjaiban azonban a nagyobb városok nagy falakkal voltak körülvéve, mely csak védekezésre adott lehetőséget.

A feltörekvő birodalom tagjai minden más tevékenységben is nagy bátorságot és vállalkozó kedvet mutatnak. Az új nemzetet általánosan átjárja az önbizalom, az optimizmus és az improvizációs képesség. Mivel a nemzet nem épül még több évszázados tapasztalatra és hagyományra, annak vezetői és tagjai egyedül saját képességeikre és nem tanult dolgokra támaszkodnak. Nagy-Britannia még fiatal hatalom volt, amikor Cook kapitány nekiindult az ismeretlennek, és felfedezte Ausztráliát. Miután 780 éves arab uralom után, 1492-ben Spanyolország végleg felszabadult, Kolumbusz Kristóf felfedezte Amerikát, Cortez meghódította Mexikót, és a következő ötven évben Spanyolország világhatalommá vált. Ezen második szakasz a hódítók korszaka.

Erények helyett pénz

A harmadik korszak a kereskedelem kora. Ahogyan a felnövő hatalom egyre jobban kitolja a határait, és ezzel újabb, természeti kincsekben is gazdag területeket szerez meg, a határterületeken túl lakók egyre inkább elkezdik élvezni a biztonság és a növekvő vagyon nyújtotta előnyöket. Minél nagyobb egy birodalom területe, annál nagyobb a különbség a különböző területek adottságaiban is, ami a birodalom területén található termékek sokszínűségében nyilvánul meg, ezzel is növelve a gazdagságot. Ha valaki a Római Birodalom területén Britanniából Szíriába szállított valamit, azt könnyedén megtehette, hiszen egyfajta pénznemet és mindenhol ugyanazt az adminisztratív rendszert használták, megkönnyítve a kereskedelmet.

A szabadpiac tehát szintén nem új keletű fogalom. Az olyan modern megegyezések, mint a TTIP (Transatlantic Trade and Investment Partnership, Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezmény) vagy az eurózóna is először a vám-, majd a könnyített jogi és gazdasági procedúrákra hivatkozva a határok ledöntését szorgalmazzák, ezzel egy új világbirodalmat létrehozva.

Ahogy a kereskedelem fokozatosan átveszi a hódítás korszakát, úgy változik meg a társadalom értékítélete is. Még mindig hősöknek járó megbecsülés illeti azokat, akik a határon védik a birodalmat, azonban a pénz szeretete egyre inkább áthatja az embereket, és az olyan értékek, mint a becsület, egyre kevesebbet érnek a társadalom szemében. Egy kereskedő számára ugyanis ez csak egy üres szó, amitől nem jön több pénz a számlára. A fiatal fiúk nevelésében azonban még mindig szerepet játszik a férfias nevelés, melynek része az igazmondásra való nevelés is (hazudni gyávaság). Egy birodalom ezen korszakában még mindig jelen van a hódítók bátorsága, hiszen a gazdag iparosok a világ minden tájára elmennek, hogy jó befektetési lehetőségekhez jussanak. Ahogy nő a vagyon, úgy köszönt be a bőség korszaka.

Ha egy birodalom élete huszonnégy órát tartana, akkor a bőség korába való belépés jelentené a delet. Eddig a pontig a nemzet folyamatosan növekszik, mind földrajzilag, mind gazdaságilag, azonban ettől kezdve csaknem minden nagyhatalom megindul saját pusztulása felé. A pénz szeretete fokozatosan, de biztosan kiöli a társadalomból a bátorságot, a vállalkozó kedvet és a szolgálatkészséget. A birodalom polgárai számára ettől kezdve nem a becsület és az új felfedezések a fő cél, hanem a pénz felhalmozása. Ezen felül a társadalom legnagyobb része már nem a közössége számára gyűjt, hanem csakis saját magának. Ebben a korban az oktatás hasonló változáson megy át; az oktatási intézmények már nem szolgálatkész hazafiakat nevelnek, hanem a diákok egyetlen célja, hogy olyan hivatalos elismervényt kapjanak, amivel a legtöbb pénzt lehet keresni. Al-Ghazali arab filozófus a 11. század elején írta, hogy az arab oktatásban már nem a tudás és erények elsajátítása a fontos, hanem a gazdagság zálogát jelentő kvalifikációk megszerzése. Róma számára Augustus, az ottománok számára Szulejmán, Nagy-Britannia számára pedig Viktória királynő jelentette a birodalom csúcspontját. Mindezen birodalmak számára ugyanaz okozta a bukást; a gazdagság elvakította a polgárokat, és a kapzsiság eltompította a köz szolgálatát. Mivel a pénz már nagyobb szerepet játszik a politikában is, mint a bátorság, az ellenséget sokszor lefizetik segélyekkel, minthogy felvegyék vele a harcot. Hogy ne maradjon indoklás nélkül, a vezetők olyan hangzatos mondatok mögé rejtőznek, minthogy a katonai beavatkozás mindenféle morált nélkülöz, és nem humánus. Nem félünk harcolni, de erkölcstelen, ezért más utat választunk – mondják. Ezzel pedig ugyanabba a csapdába esnek, mint azok, akiket még az őseik igáztak le.

Az erkölcsi gátak ledöntése

A gazdagság növekedésével egyre nagyobb tartalékok halmozódnak fel, melyek alkalmassá válnak arra, hogy tőkével lássák el a tudományos kutatásokat. Ez az ötödik korszak, az intellektus korszaka. Az emberi tudás növelése és terjesztése az egyik legjótékonyabb hatású tevékenységnek tűnik, azonban érdekes módon a túlzott tudásfelhalmozás közvetlenül megelőzte több birodalom bukását is. Al-Mamún kalifa idején, a 9. században arab tudósok nagy pontossággal megmérték már a Föld kerületét, Európának azonban még hét évszázad kellett, hogy rájöjjön, a Föld nem lapos. Azonban az Al-Mamún uralkodását fémjelző felfedezések sem mentették meg az Arab Birodalmat attól, hogy utána ötven éven belül összeomoljon.

Az intellektus korának legnagyobb veszélyforrása az az elképzelés, hogy az emberi elme képes a világ minden problémájának a megoldására. Ennek okán a vallásokat mint ősi hiedelmeket egyre inkább elutasítják, annak ellenére, hogy néhány generációval korábban az elődök sokszor a vallásuk által tanított értékek miatt voltak képesek felépíteni egy birodalmat.

A birodalom életciklusa végül a dekadencia korába torkollik. John Glubb szerint több jelenség is megfigyelhető, melyek a dekadencia beköszöntét jelzik, illetve okozzák. A már korábban beköszöntött materializmus mellett a könnyelműség és a belső konfliktusok egyértelműen hozzájárulnak a birodalom bukásához. Rómában a kenyeret és cirkuszt a népnek elv egyértelműen erre mutat. A polgárokat már egyáltalán nem érdekelte a város sorsa, ameddig az állam elfoglaltságot és ellátást nyújtott nekik, ők befelé fordulva nem vettek tudomást a külső és belső fenyegetésekről. A szórakozások új formáit keresve folyamatosan leépülnek a szexuális határok, ahogy történt az Rómában vagy Görögországban. Napjainkban hasonló tendencia figyelhető meg a nyugati világban, csupán annyi a különbség, hogy gladiátorok helyett sportolók, színészek, énekesek szórakoztatnak.

Szorosan kapcsolódik ehhez a jóléti állam kialakulása is. Bagdadban a 9. század elején már ingyenes kórházak működtek, Al-Mamún idején pedig minden arab befolyású területen megtalálhatóak voltak. A feltételezés, hogy a gazdagság örökké fog tartani, arra sarkallja a kormányzatot, hogy korlátok nélkül költsön, csupán jóakaratból, egészen addig, amíg egy gazdasági vagy politikai összeomlás be nem dönti a rendszert.

Migráció

A szerző szerint az idegen népek nagyszámú bevándorlása is előrevetíti egy szuperhatalom végnapjait, azonban leszögezi, nem azért, mert egyik nemzet felsőbbrendű lenne a másiknál, hanem mert sokszor két nép rendkívül különböző. A bevándorló népeket gyakran a már felnőtt birodalom gazdagsága vonzza, a bőség időszakában kapcsolódnak be az adott társadalom életébe, és így nagy általánosságban hiányzik belőlük az az elszántság, hogy megóvják új hazájukat. Római történetírók írásaiból tudhatunk a Rómában élő rómaiak és betelepült ázsiai és afrikai polgárok ellentéteiről, de a 9. századi Bagdad is világvárosnak számított – perzsák, arabok, örmények, egyiptomiak, afrikaiak és görögök is lakták a várost.

A Mameluk Birodalom mintapéldája a leírt sablonnak. A 13. század első felében Egyiptomot és Szíriát Szaladin szultán leszármazottai uralták, akiknek a hadserege mameluk rabszolgákból állt. 1250 májusában a mamelukok fellázadtak, megölték Turan Shah szultánt, és átvették a birodalom felett az uralmat. Uralkodásuk első ötven évében kemény harcokat vívtak a mongolokkal, míg végül legyőzték és kiűzték őket Szíriából, megmentve ezzel a mediterrán térséget hódításuktól. 1309-től 1341-ig a Mameluk Birodalom minden háborút megnyert, miközben nagy gazdagságra tett szert. A fényűzést azonban egyre inkább beárnyékolták a belső konfliktusok, majd 1517-ben, 267 évvel a létrejötte után döntő vereséget szenvedett az ottománoktól.

Bár a tanulmány nem említi meg, de érdemes megfigyelni korunk szuperhatalmát, az Egyesült Államokat is, amelynek felemelkedését és terjeszkedését a protestáns keresztények alapelveinek a széleskörben való elfogadása (mint például a szorgalom, hűség, kemény munka) alapoztak meg. Ha a Függetlenségi nyilatkozat aláírását tekintjük a ,,születés pillanatának”, akkor az Egyesült Államok idén lesz 241 éves. A legutóbbi elnökválasztáson feltört indulatok rámutattak, az amerikai lakosságon belül törés van, az elmúlt évek kormányzati döntései pedig csak egyre erősítették a jóléti államot (például ObamaCare), valamint egyre nagyobb teret nyernek a különböző szexuális devianciák is. Sokak álma, hogy újra visszatérjen az a korszak, amikor Amerika alapját az erős középosztály és a nagycsaládok adták, úgy tűnik, végleg elmúlt. Hogy az Egyesült Államok is tovább erősíti majd a háromezer éves jelenséget, vagy talál kiutat a hanyatlásból – ez a jövő titka.

Olvasson tovább: