Kereső toggle

Bojkott a zsidókkal szemben

A BDS mozgalom múltja és jelene

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyetlen olyan ország van a Földön, amellyel szemben nemzetközi szintű delegitimációs mozgalom működik. Tizenkét éve zajlik már Izraelnek – és a benne élő zsidóságnak – ez az új fajta démonizálása a Boycott, Divestments, Sanctions (BDS – bojkottálás, befektetések felfüggesztése, szankciók alkalmazása) mozgalom keretében. A szervezet akadémiai, gazdasági és kulturális szintű háborút folytat a zsidósággal szemben. Ennek legújabb megnyilvánulásait a film- és popkultúrában tapasztalhatjuk.

Először nézzük meg, honnan ered a BDS mozgalom! A nácikkal szövetséges és többnyire antiszemita arab hatalmak tagadták Izrael jogait őseik földjéhez, ezért minden eszközzel harcoltak az ellen, hogy létrejöhessen a zsidó állam. A második világháború végén, 1945-ben alakult meg az Arab Liga, amely egyik fő célkitűzésévé tette, hogy „hátráltassa a zsidók Palesztinában való jelenlétét a cionista termékek bojkottján keresztül”.

Izrael Állam 1948-as megalakulását követően a palesztinai zsidók bojkottja Izrael – az ország termékeinek, vállalatainak, intézményeinek – bojkottjává alakult át éppúgy, ahogy az antiszemitizmus modern megnyilvánulása az anticionizmus lett: a fajgyűlölet 1945 után nem az egyes zsidók, hanem a zsidókat tömörítő nemzet iránt kezdett megnyilvánulni.

2002-ben, a második intifáda idején a palesztinok egy nemzetközi szintű „szolidaritási mozgalom” kiépítésébe kezdtek. A „szolidaritás” alatt természetesen az Izraellel szembeni egyoldalú nyomásgyakorlást értették, a palesztinok szenvedéseinek Izraelre hárítását, az izraeli hadsereg démonizálását, és így tovább. 

2004-ben alakult meg a Palesztin Kampány Izrael Akadémiai és Kulturális Bojkottjáért (Palestinian Campaign for the Academic and Cultural Boycott of Israel, PACBI). Ennek fő ideológusa Omar Barghouti volt, aki 2011-ben a BDS mozgalmat védő könyvet is megjelentetett, majd 2013-ban a New York Daily News hasábjain érvelt a mozgalom mellett. Az újság szerkesztői válaszcikkükben leírták, hogy Barghouti Izraelt – hamisan – úgy állítja be, mintha „az emberiesség alapvető értékeit megcsúfolva, könyörtelenül elnyomná a palesztin népet, és mintha egyedül Izrael lenne a felelős a palesztinokat ért sérelmekért”. A Daily News szerint Barghouti végső célja az, hogy Izrael olyan „világi, demokratikus állammá váljon, amelyben az arab bevándorlók sokasága többséget alkotva szavazással dönthetne, hogy Izrael többé ne lehessen zsidó állam”.

Ez az úgynevezett demográfiai háborúval történő megsemmisítés programja. A háttérben két nézet feszül egymásnak: megmaradhat Izrael demokratikus, de zsidó nemzetállamnak, vagy a szabad népvándorlásnak engedve a népesség átrendeződésével egy multikulturális és előbb-utóbb szükségszerűen arab többségű országgá kell átalakulnia?   

Hivatalosan 2005. július 9-én alakult meg a BDS mozgalom több mint 170 palesztin NGO (civil szervezet) részvételével. A kezdeményezés gazdasági bojkottot hirdetett meg Izraellel szemben: ide tartozik az izraeli termékek bojkottja, illetve a parlamentekre, a nemzetközi szervezetekre és a cégekre való nyomásgyakorlás, amivel azt szeretnék elérni, hogy az illető országok ne üzleteljenek a zsidó állammal. Az akadémiai bojkott keretében az izraeli egyetemekkel, professzorokkal és tudósokkal szembeni fellépést sürgették. A kulturális bojkottjuk az izraeli művészek, zenészek és színészek ellen zajlott és zajlik.

A nyár egyik leginkább várt filmje volt a legújabb szuperhős-film, a napokban bemutatott Wonder Woman. A film óriási sikert aratott, Patty Jenkins rendező máris magáénak tudhat egy rekordot: női rendezőként a filmtörténet eddigi legnagyobb első hétvégés bevételét érte el filmjével, amely a bemutatása utáni hétvégén 103 millió dollárt hozott. A legnagyobb közönségkritika oldalon, az IMDb-n több, mint 100 000 szavazat után 8,2-es pontozást kapott, a legnagyobb filmkritikus oldalon, a Rotten Tomatoes-on pedig elképesztően magas, 93 százalékos értékelésen áll. A BDS mozgalom képviselői azonban nem tudtak eltekinteni attól a ténytől, hogy a film főszereplője egy izraeli színésznő, Gal Gadot. (Lásd túloldali képünkön.) Gadot korábban az izraeli hadsereg (IDF) katonája és egy izraeli szépségverseny győztese is volt.

Az országot érő rendszeres kritikákat és kettős mércét figyelembe véve az izraeli lakosságra nagyon frissítően hatott az, hogy a közönség és a kritika ilyen pozitívan fogadott egy izraeli színészt. Gadotra nagyon büszkék a honfitársai, igazi szupersztárrá tette őt, ahogyan humorával és vele született izraeli őszinteségével nyilatkozott – vagy éppen a Hava Nagila eléneklése közben mutatta be a szuperhősnő-rúgásokat.

A BDS mozgalom libanoni kampányát követően a filmet két órával a premier előtt betiltották Izrael északi szomszédjában, miközben Bejrút utcáit még a film plakátjai borították. Csupán azért, mert a főszereplő izraeli származású – annak ellenére, hogy sem az általa megformált karakternek, sem a filmnek semmi köze sincs Izraelhez. „Libanon nem félt még ennyire egy izraeli nőtől, amióta Ehud Barak női ruhába öltözve rajtaütött Bejrúton” – fogalmazta meg a Haaretz izraeli lap, az izraeli hadsereg egyik legmerészebb, 1973-as hadműveletére utalva.

A film betiltása persze nem segíti a palesztinokat semmilyen módon – mert nem is ez a cél. A BDS mozgalomtól megszokott módon a cél: kárt okozni Izraelnek hazugságokon és gyűlöleten alapuló démonizálással. Akkor is, ha ez veszteséggel jár a palesztinoknak vagy másoknak – ez esetben Libanonnak. Gadot népszerűségét azonban ezúttal nem sikerült csökkenteni – egy felmérés szerint az izraeli színésznővel kapcsolatos online kommunikáció 95 százaléka pozitív volt, 4 százaléka semleges, és csak 1 százalék volt negatív. Annak ellenére, hogy Gadot nyíltan vállalja, hogy büszke országára, hátterére, az IDF-ben végzett kiképzői szolgálatára és azokra a katonákra, akik a Hamasz ellen harcoltak.

A BDS mozgalom kulturális bojkott-erőfeszítéseinek egy másik példája, hogy nemrégiben több, nemzetközileg ismert személyiség is felszólította a Radiohead együttest, hogy mondják le közelgő izraeli turnéjukat. A zenekar vezetője, Thom Yorke azonban élesen bírálta ezeket a hangokat, a követeléseket „sértőnek” és „leereszkedőnek” nevezve a Rolling Stone magazinnak adott interjújában.

Április végén egy csoport művész és aktivista – köztük a Pink Floyd révén popzenei ikonná vált Roger Waters brit énekes és Desmond Tutu dél-afrikai Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista – írta alá azt a petíciót, ami az együttestől a fellépés és Yorke izraeli egyetemen megtartandó előadásának a lemondását követeli.

„Teljesen őszinte leszek: ez nagyon felzaklatott! – fogalmazott Yorke. – Rengeteg olyan ember van, aki nem ért egyet a BDS mozgalommal, köztük mi is. Nem értek egyet a kulturális tilalommal… Mélyen felkavart, hogy ahelyett, hogy személyesen megkerestek volna, nyilvánosan dobták ránk a szennyet. Rendkívül tiszteletlen a részükről azt feltételezni, hogy félretájékoztattak minket, vagy annyira retardáltak lennénk, hogy ilyen döntéseket nem tudunk magunk meghozni. Kioktató és sértő volt a magatartásuk.”

A világhírű dalszövegíró és énekes arra is felhívta a figyelmet, hogy gitárosuknak, Jonny Greenwoodnak a felesége arab-zsidó. „Ezek az emberek a távolban állva mindenfélét mondanak ránk, zászlókat lengetve azt mondják: »Te nem tudsz erről semmit!« Képzeljék csak el, ez milyen sértő lehet Jonnynak! (…) Azt feltételezni, hogy mi nem tudunk erről semmit!”

Mik tehát az alapvető problémák a BDS mozgalommal?

A mozgalom az izraeli–palesztin konfliktus egyik felét egyoldalúan démonizálja, ellenségnek mutatja be, delegitimálja. A BDS-aktivisták a másik felet ugyanakkor kritikátlanul idealizálják, az ártatlan áldozat szerepében láttatják. Ez egy egyoldalú, tényeket elhallgató, hamis értelmezése a valóságnak, amely nem a megbékélést, hanem az ellenségeskedést erősíti. Figyelmen kívül hagyja például a palesztin terrorizmust, az iskolákban zajló gyűlöletkeltést és történelemhamisítást, a rendszerszintű korrupciót, a fegyvercsempészetet, a béke és a feltételek nélküli tárgyalások iránti elkötelezettség hiányát – és így tovább.

A BDS mozgalom valódi célja nem az izraeli kormánypolitika megváltoztatása, hanem Izraelnek mint zsidó államnak a felszámolása. Ezt bizonyítja, hogy a mozgalom semmilyen pozitív tervet nem készít a konfliktus megszüntetésére, tevékenységének  lényege csupán Izrael minél teljeskörűbb elítélése. További céljuk az, hogy minden palesztin visszatérhessen az 1967 előtti határok mentén meghatározott Izrael egész területére – nem csupán a jelenleg palesztin felügyelet alatt levő Gáza és Ciszjordánia területeire.

A BDS-aktivisták rendszerint hangsúlyozzák, hogy szeretnék, ha „erőszakmentes” módon érne véget az izraeli–palesztin konfliktus. Ez azonban lehetetlen, ha az egyik fél célja Izraelnek mint zsidó államnak a felszámolása.

A mozgalom „antinormalizációs” kampányt folytat, amelynek célja véget vetni minden olyan kezdeményezésnek, amely az izraeliek és palesztinok közötti kölcsönös empátiát és megértést hivatott előmozdítani. Ez megakadályozza a békés rendezéshez nélkülözhetetlen nyílt és őszinte kommunikációt, interakciókat, tárgyalásokat.

A BDS mozgalom azt állítja, hogy intézmények és nem egyének ellen folytatja a tevékenységét. A szervezet hivatalos, bojkottra való felhívása ezt cáfolja – részletesen kifejtik, hogyan kell egyéneket is megcélozni.

A mozgalom semmilyen kézzelfogható segítséget nem nyújt a palesztinoknak. A célja a nyugati – amerikai és európai – emberek szembefordítása Izraellel. Az általa szajkózott gyűlölködés nem a békét mozdítja elő, hanem háborúra uszít.

A BDS-aktivisták Izraelt rendszerint „apartheid államnak” nevezik, és a 20. századi Dél-Afrikához hasonlítják, ahol a fehérek elnyomták a feketéket. Dél-Afrikában a szegregáció törvényben is rögzítve volt – Izraelben ugyanakkor a zsidókra és a nem-zsidó izraeli polgárokra ugyanazok a törvények vonatkoznak. Izraelben az emberek nincsenek hivatalosan megkülönböztetve a fajuk, a vallásuk vagy a nemük alapján. A dél-afrikai analógia azért sem állja meg a helyét, mert Gázát és Ciszjordániát a palesztinok által szabadon megválasztott Palesztin Hatóság és a Hamasz vezetői kormányozzák, nem az izraeli kormány.

Olvasson tovább: