Kereső toggle

Zen helyett Jézus

A kereszténység egy volt buddhista szemével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ellis Potter 15 évig élt zen buddhistaként, mielőtt keresztény hitre tért volna, és azóta az evangélium üzenetével járja a világot. Elmondása szerint a kereszténységben leginkább az ragadta meg, hogy a bibliai valóság nem egy éncentrikus világképre épül, hanem „másikcentrikus”, azaz minden szinten a személyes kapcsolaton és a szereteten alapul. Ellis Potter magyarul megjelent könyve kapcsán nemrégiben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is járt.

Nem azt érzi küldetésének, hogy a zen buddhizmusról tartson felvilágosítást keresztényeknek és másoknak, hanem elsődleges célja az evangéliumot hirdetni. „Jézus Krisztusról szeretek beszélni, és ha a zen segít abban, hogy világosabban tudjak róla beszélni, akkor beszélek a zenről, de az esetek többségében nem segít” – mondta el Ellis Potter egy nyilvános beszélgetésen, melyet a Harmat Kiadó rendezett abból az alkalomból, hogy második könyve jelent meg magyarul, Honnan tudod? – Az ismeret 4 forrása címmel. Potter könyvei igazi különlegességek lehetnek azoknak az intellektuális beállítottságú olvasóknak, akiket bibliai megközelítésből foglalkoztatnak az alapvető lételméleti kérdések.

„Keresztény közegben nőttem fel, és közben folyamatosan abszolút kérdéseket feszegettem. Ám az általam ismert keresztényeket nem érdekelték ezek a kérdések. Azt mondták: Ne kérdezősködj annyit, csak higgy! Legyél olyan, mint a kisgyermekek, legyen hited kérdések nélkül is! Na, ezt nem tudtam hova tenni. Csak később értettem meg, hogy Jézus azért mondta, hogy legyünk olyanok, mint a gyermekek, mert azt akarja, hogy kíváncsiskodjunk és kutakodjunk. Ekképpen korán csalódnom kellett a kereszténységben. Ennek következtében nézelődni kezdtem, és kipróbáltam különféle filozófiai és vallási irányzatokat. Tagja voltam a rózsakeresztes társaságnak, a bahá’í vallásnak, a Paramahansza Jogananda-féle önmegvalósító közösségnek és más csoportoknak. Végül azért kötöttem ki a zen buddhizmusnál, mert az kevéssé vallás jellegű. A zen buddhistákat mindig is érdekelték az abszolútra vonatkozó kérdések” – írja Ellis Potter 3 elmélet a mindenségről című könyvében.

„A zen buddhisták meglehetősen zöldek, ökológiai szempontból józanok, egyszerű életet folytatnak, keményen dolgoznak, nagyon őszinték, és meg akarják ismerni, meg akarják élni az abszolút valóságot. Nincsenek semmiféle hátsó szándékaik, és nem az a célja az életüknek, hogy boldogok legyenek vagy mentesek a fájdalomtól, beteljesedjenek vagy kifejezzék önmagukat. Úgy próbálják megközelíteni a létezést, hogy nincsenek ilyen előzetes elvárásaik. Az az életük célja, hogy igaziak legyenek – akármit jelentsen ez”– mesélt a szerző a találkozón arról, hogy miért is lett zen buddhista.

Mint elmondta, egy telefonkönyvből nézte ki az egyik kaliforniai zen buddhista kolostor címét, miután beleásta magát a témába. „Bekopogtam, és a vezető apát nyitotta ki az ajtót, majd megkérdezte: segíthet-e valamiben? Mire azt válaszoltam: nem. Erre beinvitált. Látta, hogy tudom, hogy ő nem tud nekem segíteni, mire azt gondolta, hogy én vagyok az ő emberük. Szóval a buddhisták nem igazán térítő típusú emberek” – illusztrálta Potter az önközpontú individuumok világát. Elmondása szerint zen buddhistaként az élet meglehetősen egyhangú és szertartásos volt: hajnali 3-kor keltek, a napokat végigmeditálták, és a többség este 9-kor nyugovóra tért, a kisebbség pedig a holdfénynél mantrázva igyekezett beolvadni a semmibe.

Később Potter sokat utazgatott Európában, elment katolikus kolostorokba is, és felfigyelt arra, hogy a katolikus trappista szerzetesek nagyon érdeklődnek a zen buddhizmus iránt. Ez nem csoda szerinte, mert sok szempontból hasonló életvitelük és értékrendjük van. „A szerzetesek a meditációk során valamilyen áttörést akarnak megélni a valóság megismerésében. A zen meditáció valószínűleg a leggyorsabb biztos módja annak, hogy az ember természetfölötti élményeket éljen át. Több katolikus kolostort ismertem, amely meghívott zen buddhistákat, hogy tanítsanak pár hétig náluk a meditációról” – fejtegette a szerző.

Ellis Potter 15 évig élt zen buddhista szerzetesként, mígnem L’Abriban, a Francis Schaeffer által alapított közösségben keresztény hitre nem tért. Egy barátja invitálására jutott el oda, és elhatározta, hogy tanulmányozza a tanaikat, hogy azután hatékonyan vitatkozhasson velük, majd három hónap múlva megtért. Zen buddhista kolostori vezetője a hírre úgy reagált: azok közül, akikkel életében találkozott, Potterről gondolta volna a legkevésbé valószínűnek, hogy kereszténnyé válik – és ezt bóknak szánta.

Az, hogy hogyan lesz valaki kereszténnyé, szerinte mindenkinél egyedi folyamat. „Isten királyságának kiáltványa, a hegyi beszéd a lelki-szellemi szegénység alapgondolatával indul, aminek az a lényege, hogy tudod, hogy szükséged van Istenre, és nem vagy független abban, hogy a saját identitásodat meghatározd. Meg kell hajolnunk Isten előtt morálisan, és azt kell mondanunk: te jó vagy, de én nem, és ontológiai szempontból te vagy az eredeti valóság, nem én. Te vagy az a tekintély, aki megmondja, mit kell tudnom az életről és a valóságról, nem én tudom ezt magamban felfedezni” – magyarázta Ellis Potter, milyen volt átállnia arra a gondolatra, hogy létezik az emberi tudattól független valóság. Állítja: felszabadító volt rájönnie, hogy valaki hallja a kérdéseit, és a valóság végső szintjén kapcsolat és kommunikáció van. Csodálatosnak tartja, hogy a kereszténységben az ember identitása nem énközpontú, hanem „másikközpontú”, azaz az Istennel és az emberekkel való személyes kapcsolatában bontakozik ki. 

Miként azt a baptista kötődésű Potter elmondta, feleségével együtt a hetvenes évek vége óta járták a világ legkülönbözőbb kultúrájú országait, így Kelet-Európát is az evangélium üzenetével. Könyveket csempésztek be, összejöveteleket tartottak, egyik meghívás hozta a másikat, s ez a munka a mai napig tart.

Olvasson tovább: