Kereső toggle

Időtlen jellemrajzok – Charles Dickens és az internet kora

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mi értelme van a 21. században egy 19. században íródott regényt olvasni? Nemhogy internet, de még televízió és rádió sem létezett akkoriban. Nem voltak telefonok, az emberek gyalogosan, lóháton, vagy lovaskocsival közlekedtek. A Facebook és az Instagram, a Star Wars és a Marvel, az űrutazás és a mesterséges intelligencia korában mitől lenne releváns Charles Dickens és a viktoriánus Anglia világa?

Dickens félelmetesen ismerte és nagyon meg tudta rajzolni az emberi karaktertípusokat. Ezek az emberi vonások pedig mit sem változnak az évszázadok során.

Ez teszi annyira életszerűvé Dickens alakjait. Az olvasó hamar asszociálni kezd: a kortalan karakterekben felismerjük saját kortársainkat is. Nézzünk néhány példát az angol írókolosszus keresztény világnézeti alapokon nyugvó bölcsességeiből a Kis Dorrit című regényéből…

A Kis Dorrit egy lánynak és családjának a története, akik nyomorban élnek, de hatalmas vagyont örökölve bekerülnek a fényűző, viszont képmutató elit világába.

A könyv erre a fonalra fűzi fel a családtagok és ismerőseik karakterfejlődését. Dickens műveiben megszokott módon itt is vannak mellékszálak, sztorik a sztoriban, amelyek további érdekes emberek sorsának alakulását mutatják be. 

Az erős hit és egyenes jellem még egy törékeny fiatal lányban is sorsokat formáló, pozitív erőként képes hatni. A főszereplő, Kis Dorrit az adósok börtönében születik. Az önfeláldozó kislány lesz a család összetartó ereje. Ő tartja a lelket büszke apjában, újból és újból munkát szerez állhatatlan bátyjának, és egyengeti veszekedős nővére pályáját. Mindig másokkal törődik, ártatlan és egyenes jellem. Őszintesége kíméletlenül állít tükröt a körülötte élők elé. Belső motivációja a hite, amelyet ekként vall meg: „Bízza magát Annak a vezetésére, aki a betegeket meggyógyította, a halottakat feltámasztotta, aki barátja mindazoknak, akik sínylődnek és elveszettek, a türelmes Mesterre, aki a részvét könnyeit ontotta gyarlóságaink miatt… Ha Őt követjük és nem keressük senki más nyomdokait, akkor nem tévedhetünk, ez az én meggyőződésem!”

Amikor egy nem gonosz, de hibás jellemű ember hirtelen meggazdagodik, gyakran a rossz jellemvonásai erősödnek fel. A családfő, Mr. William Dorrit nem rossz ember, de gyenge jellemű. Rossz döntései juttatják a nyomorba, de roppant önérzete eltakarja előle a valóságot. A bajbajutott úriembert játsza, aki nem hajlandó elismerni, hogy helyzete kilátástalan, a gyermekeinek kell keményen dolgozniuk azért, hogy eltartsák őt. Állandósult önsajnálatában természetesnek veszi, hogy Kis Dorrit mindenről lemondva körülötte sürög-forog. Amikor egyszer csak meggazdagodik, Mr. Dorrit végletesen szégyelli és ezért elhallgatja múltját a felsőbb körök nagybetűs Társasága előtt. A formaságok és külsőségek rabja lesz, mindenben a Társaság elismerését keresi, sznobságban is mindenkit felülmúl, de élete végén meghasad a személyisége, hiszen „…az emberi életben nincs oly hosszú idő, amely a börtön rácsai mögött eltöltött negyedszázad nyomait eltörölhetné”.   

A külföldi utazások nem szépítik meg az életet, ha az ember szíve valahogy otthon marad. A gazdag Dorrit család tagjainak immár nem szükséges dolgozniuk, kedvük szerint utazgathatnak. Elmennek a svájci Alpokba, időznek Velencében, majd Rómában. Meseszép tájak és városok, fényűző fogadások, híres-neves emberek és a legfinomabb ételek veszik körül őket. Miközben az öreg családfő fürdik a vagyonát célzó sok felszínes hízelgésben, idősebb lánya a család hírnevét szem előtt tartva köt érdekházasságot, fia pedig dobzódva él. Az álságos világból kilóg Kis Dorrit, aki inkább vállalná újra a szegénységet, hogy visszatérhessen a hús-vér emberek világába és plátói szerelmének tárgyához, Mr. Arthur Clennamhez.

Az elit, a gazdagok akkor tudnak vonzóak és kecsesek maradni, ha amennyire csak lehet, kizárják köreikből mások szenvedésének és nyomorúságának még a látását is. A Kis Dorrit és nővére társasági nevelésére felvett előkelő Mrs. General ezt ekként fogalmazza meg: „Kellemetlen dolgot egyáltalában nem volna szabad soha észrevenni… Az igazi finomult lélek nem fog tudomást venni soha semmiről, ami nem tökéletesen illő, nyájas és kedves dolog.” Ez persze nehezen megy az empátiára hajló Kis Dorritnak...

Az elit világába könnyen bekerül, és hamar sztárrá válik még a legnagyobb szélhámos is, ha nagyon vagyonos. Erre példa Mr. Merdle, a mindenki szemében roppant sikeresnek vélt befektető. Mr. Merdle társaságában lenni kiváltság, tanácsai aranyat érnek, és mindenki arra vágyik, hogy nála fektesse be a pénzét. (Mintha Bernie Madoff amerikai alapkezelő és csaló előképe lett volna!) Merdle azonban nem sokáig tud kettős életet élni: az egyébként magába zárkózó és antiszociális pénzember végül öngyilkos lesz, és a légvára összedől.

A jó emberek, ha naivak maradnak, hihetetlenül sok meddő erőfeszítést tesznek életük során, és végül nem ritkán katasztrófába sodorják magukat. Ilyen a jószívű, negyvenéves Arthur Clennam. Ifjú éveit egy hosszú külföldi tartózkodással pazarolja el, de se gazdag, se boldog, se családos ember nem lett kint belőle. Végtelen szeretettel igyekszik segíteni a nyomorúságban levő Dorrit családon – miután meggazdagodnak, a jellemtelen családtagok (Kis Dorrit kivételével) nem viszonozzák a jóságát. Amikor Clennam üzleti vállalkozásba kezd, a cége vagyonát a szélhámos Merdle-re bízza. Mindenét elveszti, és ő is bekerül az adósok börtönébe. Szerencséjére az üzlettársa végül ezekkel a bölcs szavakkal rántja ki szorult helyzetéből: „Minden kudarc megtanítja az embert valamire, ha akar tanulni…” 

Van, hogy egy ember sorozatos kudarcai, szerencsétlen sorsa hátterében egy szörnyű családi titok húzódik meg. A korai elutasítottság magjai felnőve behálózzák és elfojtják az életét. Arthur édesanyját egy roppant kemény szívű, vallásos asszonyként ismerjük meg. A fiával szemben csak szigorú és számonkérő, a gyengédségnek nyoma sincs. Később kiderül, hogy Arthur nem is a fia, hanem a férje korábbi házasságából született gyermek. A gyenge akaratú férfi apja rábeszélésére hagyta ott valódi szerelmét és vette el a nőt, akit nem is szeretett. A lélekben elutasított, bosszúszomjas Mrs. Clennam ekkor szakítja el a kisfiút valódi anyjától és lesz a mostohája. Arthur igazi anyja belehal a szakításba, apja pedig külföldre menekül iszonyú felesége elől. Arthur minderről semmit sem tud, de mindvégig érzi, hogy egy sötét titok árnyékolja be a szülői házat.

Az árvák is gyakran az elvetettség életérzésével harcolnak. Olyan méreg ez, amely minden kapcsolatot képes megfertőzni. Az ilyen ember az őszinte szeretetből való gesztusokat is folyton bizalmatlansággal, gyanakvással fogadja. Miss Wade karaktere példázza ezt az embertípust a könyvben. Gyermekkori sérelmén, hogy ő árva, nem tud túllépni, mindenkire gyanakszik, és mintha az egész világon bosszút akarna állni. Keserű és cinikus. Amikor meglát egy hozzá hasonló árva lányt, akit egy család örökbe fogadott és szeretetben nevel, önmagát látja benne, és diabolikus mesterkedésekkel elszakítja nevelőszüleitől. Persze felé sem képes a tartós, pozitív érzelmekre – addig marja, míg a lány szerencsésen visszaszökik a családhoz.

Felszínes és nyughatatlan lányok könnyen válnak jóképű, vagány, társasági, de egyben állhatatlan, munkakerülő, élősködő férfiak áldozatává, hogy végül egy számukra nagyon előnytelen házasságban kössenek ki. Erre példa a történetben Pet Meagles, aki egy fiatal festőművészbe szeret bele. A srác „szeret élni”, de nem szeret dolgozni. Festőnek tartja magát, de nem különösebben tehetséges. A kapcsolataiból él meg, elsősorban az apósa és előkelő rokonai számlájára. Pet férje nem gonosz karakter a könyvben, de azt garantálja, hogy se a lány, se a szülei ne tudjanak felhőtlenül boldogok lenni.

Olvasson tovább: