Kereső toggle

Harry herceg feltárulkozása

Mentálhigiénés kihívások napjainkban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Húsz évig nem gondoltam anyám halálára, majd két év teljes káosz után kértem tanácsadást.” Harry herceg egy a The Telegraph-nak adott interjúban beszélt küzdelmeiről és arról, hogy a Williammel és Kate-tel közösen életre hívott Heads Together nevű új jótékonysági szervezetükkel miért épp a mentális egészség témáját helyezik fókuszpontba.

Harry mindössze tizenkét, William pedig tizennégy éves volt, amikor édesanyjukat, Diana hercegnőt egy tragikus autóbalesetben elvesztették. Ezt a traumát ráadásul nyilvánosság előtt kellett átélniük és feldolgozniuk. „Nem akartam rágondolni. Mi értelme van, ha csak elszomorít? Ez nem fogja őt visszahozni” – gondolta a fiatalabbik herceg, és érzéseit teljesen elnyomva élt a húszas éveiben.

A különböző királyi rendezvényeken gyakran küzdött szorongással. „Valószínűleg nagyon közel jártam egy teljes összeomláshoz. Homokba dugtam a fejem. A bátyám többször mondta nekem, hogy ez így nem jó, forduljak tanácsadóhoz, de nem volt jó az időzítés.” Végül Harry mindössze négy évvel ezelőtt, huszonnyolc évesen fordult először szakemberhez. „Rengeteg fájdalom és gyász tört elő, amiket addig nem dolgoztam fel, és ekkor jöttem rá, hogy jó sok dologgal kell még foglalkoznom. Amint beszélni kezdtem róla, rájöttem, hogy egy egész nagy klub tagja vagyok, sokan küzdenek valamilyen mentális problémával.”

A herceg többször is szolgált Afganisztánban helikopterpilótaként és légi irányítóként, így többen azt találgatták, ez okozhatta-e a problémáit. „Biztosan mondhatom, hogy ezek nem Afganisztánhoz köthetőek. Nem tartozom azok közé, akik tanúi voltak annak, hogy a legjobb barátjuk felrobbant mellettük. Hála Istennek nem tartozom közéjük.”

Hazatérése után a katonák felépülését segítő egységnél is dolgozott, ahol azt tapasztalta, sok társa az afganisztáni küldetés után szorongással, pánikzavarral, depresszióval, alkoholizmussal küzd. A herceg úgy látja, mindenkiben közös, hogy voltak problémáik a múltban, és ezekre erősített rá a katonai szolgálat.

Harry azt mondta magáról, hogy most már „a helyén van”, komolyan tudja venni mind a szakmai, mind a magánéletét. Az utóbbi években bokszolni járt, hogy a frusztrációt és agressziót így vezesse le. A herceg szerint nagyon fontos megosztani ezeket a problémákat másokkal, mert rengeteg segítséget kaphat az ember. Ideges volt a feltárulkozó interjú előtt, de reméli, ez a betekintés a személyes életébe segíti majd a mentális betegségek körüli stigma megtörését.

Harry – személyes érintettségén túl – Williammel és Kate-tel együtt azt tapasztalta jótékonysági tevékenységeik során, hogy akár veteránokról, akár hajléktalanokról, akár AIDS-betegekről van szó, rengeteg probléma gyökere és okozója a mentálhigiéné hiánya és valamilyen mentális betegség. A Heads Together kampány célja, hogy felhívja a figyelmet erre, és társadalmi párbeszédet indítson a témában, továbbá bátorítsa az embereket a segítség kérésére és adására. William szerint a fiatalokon minden korban nagyobb a nyomás, mint az előző generáción, így rendkívül fontos, hogy a problémák már korai fázisban megfelelő módon legyenek kezelve, mielőtt súlyosabb betegség alakul ki. Kiemelte továbbá, hogy az embereknek prioritássá kell tenniük a saját mentális egészségüket, nem kerülhetik meg folyamatosan ezt a kérdést.

A mentálhigiéné célja az egészséges és a veszélyeztetett emberek megóvása a különböző pszichológiai zavaroktól. A megelőzés második szintje a kialakult folyamatok időben történő észlelése és kezelése lenne. A közösségekben a mentális betegségeket, pszichológiai zavarokat azonban sajnos rengeteg negatív asszociáció, stigma kíséri. A társadalomban olyan kép él mentális problémával küzdő emberekről, mint akik közveszélyesek és kiszámíthatatlanok, nem lehet velük beszélgetni, és betegségüket maguknak okozták. Miért jelent gondot ez a gondolkodásmód? A stigmatizáció az érintettek alacsonyabb önértékeléséhez vezet, a környezetük kevésbé támogatja őket a betegség leküzdésében, sőt, a kutatások azt mutatják, gyakran a kezelés és a gyógyulás folyamatát is hátráltatják.

A megelőzéssel sajnos hazai berkekben nem állunk igazán jól.

Dr. Purebl György, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnökének korábbi nyilatkozata szerint a 21. század a pszichiátriai megbetegedések százada lesz, 2020-ra a második legnagyobb munkaképesség-csökkenést okozó betegség a depresszió lesz, a szív- és érrendszeri megbetegedéseket követően. Ezeknek a betegségeknek a kezelésére sajnos az ellátási oldal sincs teljesen felkészülve: hazánkban a pszichiátriai osztályok is állandó eszköz- és forráshiánnyal küzdenek. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tavalyi évben mind a gyermek- és ifjúságpszichiátriát, mind a pszichiátriát országosan hiányszakmának minősítette.

 

Bevállalós hírességek

Catherine-Zeta Jones Oscar-díjas színésznőnek nem volt más választása, mint kiállni a nyilvánosság elé, és beszélni mentális betegségéről, ugyanis egy másik páciens a rehabilitációs klinikán megfenyegette, hogy kiadja a sztorit a bulvárlapoknak. „Amikor megtudtam, hogy ezt hívják valahogy, az volt a legjobb dolog, ami történhetett velem. A tény, hogy ennek az érzésnek neve van és van egy szakember, akivel megbeszélhettem a tüneteimet, felszabadító volt. Nem vagyok az az ember, aki a háztetőkről szereti hirdetni a magánügyeit, de remélem, a hozzám hasonlóan bipoláris zavarral küzdőknek tudok ezzel segíteni, és meg tudom mutatni, hogy ez a betegség kontrollálható.”
Demi Lovato énekesnő 2011-ben került rehabilitációs klinikára evészavar és önsértés miatt, ahol bipoláris zavarral diagnosztizálták. „Először aggódtam a diagnózis miatt, nem akartam, hogy rosszat gondoljanak rólam.” Az énekesnő ezt követően a mentális egészség szószólója lett. Idén egy film készítésében is részt vett, mely A csend mögött címmel három mentális betegséggel küzdő fiatal életét mutatja be.
A nemrégiben elhunyt Carrie Fisher a The Guardian hasábjain válaszolt egy fiatal mániás depresszióval diagnosztizált hölgy kérdésére azzal kapcsolatosan, hogyan békült meg mentális betegségével. „Szerencsés vagy, hogy ilyen fiatalon diagnosztizáltak és ezt el tudtad fogadni. Én huszonnégy éves voltam, amikor azt mondták nekem, hogy mániás depresszióm van, de huszonnyolc éves koromig nem voltam képes ezt elfogadni. Ekkor történt, hogy túladagoltam magam, majd kijózanodtam. Ezután jöttem rá, hogy csak ez magyarázhatja a viselkedésem.” Fisher híres volt arról, hogy nyíltan és humorral beszélt betegségéről. Bár drog- és alkoholfüggősége nem tért vissza, élete végéig küzdött bipoláris zavarával.
Michael Phelps hatodik osztályos volt, amikor a gyermekorvos figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral diagnosztizálta és gyógyszert írt fel neki, amit több éven át szedett, és úgy tűnt, ez hatékony is volt. Tizenhárom évesen azonban úgy gondolta, a gyógyszer csupán egy mankó számára, enélkül is meg tudja tanulni, hogyan fókuszáljon a feladataira, így az orvosok segítségével elhagyta a tablettákat. A tanárai ekkor nem sok jót prognosztizáltak neki, azt mondták édesanyjának, hogy fia soha semmiben nem lesz sikeres, mert semmire nem tud elég ideig koncentrálni. Phelps azonban meghazudtolta tanárait és a történelem egyik legsikeresebb olimpiai bajnoka lett.

Olvasson tovább: