Kereső toggle

George Sorosról írt könyvet Andreas von Rétyi német újságíró

Nyitott társadalom, rejtett célok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

George Soros: A multimilliárdos globális hálózata és az általunk ismert világ vége címmel jelent meg a napokban a magyar származású német újságíró, Andreas von Rétyi könyve. A könyv a Soros-szervezetek tevékenységével és azoknak a politikai életre gyakorolt hatásával foglalkozik elsősorban, és ahogy a címből is látszik, a szerző szerint a multimilliárdos az általa pénzelt civil szervezeteken keresztül a világpolitikára is nagy befolyást gyakorol.

Soros Györgyről nem könnyű könyvet írni, széles körű tevékenysége így vagy úgy, de mindenképpen indulatokat vált ki. Sokan úgy ismerik őt, mint az angol font vagy a rubel bedöntőjét, mások a filantrópot látják benne, megint mások pedig azt az embert, aki civil szervezetek sokaságán keresztül alakítja a világpolitikai folyamatokat.

Bár Soros György neve és tevékenysége a kilencvenes években sem volt ismeretlen – itthon legtöbben a Soros Alapítvány tevékenységén keresztül kerültek kapcsolatba vele –, befolyása és tevékenységének jelentősége igencsak megnőtt az elmúlt tizenöt évben.

A 2000-es évek elején vad ámokfutásba kezdett George Bush elnök ellen, úton-útfélen hangoztatva, hogy az Egyesült Államok jelenti a legnagyobb veszélyt a világra. Ez annak fényében érdekes, hogy a WTC romjait még el sem takarították, amikor Soros nagyobb veszélynek tartotta a megtámadott országot, mint magát a globális terrorizmust.

Soros nyilvános ámokfutása 2004-ben érte el a csúcsát, mikor bejelentette, hogy minden pénzét odaadná, ha sikerülne elérni, hogy George Busht ne válasszák meg újra elnöknek. Ha az összes pénzét nem is, de sokat szánt arra, hogy John Kerry nyerjen a fiatalabb Bush-sal szemben. Ez végül nem sikerült, de ez az év és ez a kampány fordulópontot jelentett Soros tevékenységében. Kiterjedt hálózatának pénzelése ugyanis nem nevezhető már filantrópiának: a multimilliárdos ekkortól kezdve egyre kevésbé adja a pénzét különféle karitatív tevékenységekre, kizárólag olyan szervezeteket finanszíroz, amelyeknek célja a hagyományos nyugati értékrend lebontása: ennek megfelelően a Soros- pénzek a marihuána legalizálására, a melegmozgalmakra, az ateizmusra, az uniszex mosdók bevezetésére és a legváltozatosabb szélsőbaloldali programokra mennek. A globális kapitalista gazdaság egyik legnagyobb nyertese mára oda jutott, hogy egy ultraradikális, ultrabaloldali és ultraliberális világnézet első számú apostolává vált.

Az ember, aki bedöntötte a fontot

Soros György 1930 augusztusában született Budapesten, eredeti neve Schwartz György. Apja Schwartz Tivadar ügyvéd, eszperantista, aki 1936-ban döntött úgy, hogy Sorosra magyarosít. A háború alatti időszakot az apja által szerzett hamis papírok, illetve állása segítségével vészelte át. Soros többször is meghökkentette a nyilvánosságot azzal, hogy erre az időszakra mint élete legizgalmasabb korszakára emlékezett vissza. Steve Kroft, a 60 Minutes című amerikai hírműsor riportere 1998-ban készített interjút Sorossal, amelyből kiderült, hogy a milliárdos egyáltalán nem érzett bűntudatot amiatt, hogy egy olyan állás segítségével vészelte át a háborút, amelyben zsidó vagyonok kisajátításával foglalkozott. Soros szerint, ha ő nem teszi, akkor más tette volna meg ugyanezt, így a kérdés nem releváns. Rétyi kiemeli, hogy ez a szemlélet amúgy jellemző Sorosra: nagyhatású pénzügyi tranzakcióinak egy részét is azzal magyarázza, hogy ha nem ő teszi meg az adott lépést, akkor megteszi más.

A háborút követően 1947-ben Soros Svájcon keresztül érkezett Angliába, ahol a London School of Economics egyetemen végzett. Ez az időszak meghatározó életfilozófiája szempontjából, itt ismerkedett meg ugyanis Karl Poppernek A nyitott társadalom és ellenségei című értekezésével és magával Popperrel is. Az ő elmélete oly nagy hatással volt rá, hogy szervezetét, amelyen keresztül szinte megszámlálhatatlan civil társulást támogat, Open Society Foundationsnek (OSF) nevezte el.

1956-ban Londonból New Yorkba ment egy kis családi brókercéghez, és itt vette kezdetét az a pénzügyi kaland, amely sokaknak olyan élményt jelentett később, mintha összeütköztek volna egy mozdonnyal. Soros ugyanis a hetvenes évektől kezdett bele kockázatitőke-üzleteibe; befektetői között nagy nevek találhatóak, többek között a Rotschildok és más gazdag európai családok.

Soros legnagyobb pénzügyi műveletét a font megroppantása jelentette 1992-ben: az üzletember a font gyengülésére fogadott mintegy tízmilliárd dollár értékben. A kockázatos játék végére a font tényleg meggyengült, a dollárhoz képest 25 százalékot esett néhány hét alatt. Soros milliárdokat nyert az üzleten, sokan mások viszont megtakarításaik, házuk, nyugdíjuk elértéktelenedését érték meg. Soros később többször meglebegtette, hogy egyik vagy másik valuta túl van értékelve: 1998-ban e véleménye hangoztatásával sikerült a rubelt is bedöntenie. Az orosz valuta értéke néhány óra leforgása alatt 60 százalékkal esett.

A kilencvenes évek végét követően az üzletember politikai tevékenysége került reflektorfénybe. A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a rubel bedöntése után végre azzal kezdett el leginkább foglalkozni, ami mindig is a legjobban érdekelte: társadalmi kérdésekkel.

A mozgalom Leninje

2006-ban jelent meg David Horowitz és Richard Poe könyve a The Shadow Party: How George Soros, Hillary Clinton, and Sixties Radicals Seized Control of the Democratic Party [Az árnyékpárt, avagy hogyan vették át Soros György, Hillary Clinton és a hatvanas évek radikálisai a Demokrata Pártot] címmel. A mű arról szól, hogy egy sor civil szervezeten keresztül Soros György és Clintonék olyan informális hatalmat építettek ki a Demokrata Pártban, amellyel, ha papíron nem is, de gyakorlatilag teljesen irányításuk alá vonták azt. A 2004-es választás során ez a civil háló mintegy 300 millió dollárt költött a Demokrata Párt választási kampányában, amellyel jelentősen meghatározta a párt által képviselt üzenetet.

A szintén Soros által finanszírozott MoveOn nevű szervezet vezetője, Eli Pariser 2004 decemberében azzal dicsekedett a tagságnak, hogy „ez most már a mi pártunk, megvettük, és a mi tulajdonunk”.

A könyv szerint a mozgalom Leninje maga Soros György, aki egyszerre irányítja a „forradalmat” felülről – politikai és gazdasági lépésekkel –, és úgymond alulról jövő kezdeményezésekkel. Ezeket az „alulról jövő kezdeményezéseket” mellesleg az elmúlt két évtizedben szinte tökélyre fejlesztette a Soros-hálózat, vagyis az Open Society Foundation által finanszírozott civil szervezetek. A recept mindig ugyanaz: egy kis hangadó csoport folyamatos presszió alatt tartja a többséget, amely először elbizonytalanodik, majd megadja magát. Jól látni, hogy a fejlett nyugati társadalmak  nem tudnak mit kezdeni az OSF ernyője alatt működő aktivista szervezetek folyamatos támadásaival. Az OSF finanszírozza például a Black Lives Matter (BLM) nevű civil szervezetet, amelyet tavaly 650 ezer dollárral támogatott. A BLM-nek viszonylag rövid idő alatt sikerült megrendítenie a rendőrségbe vetett bizalmat annak sulykolásával, hogy a rendőrség alapvetően rasszista szervezet és a feketék elleni elnyomás kulcsa. A BLM tevékenységének eredményeként rendőrök jogos esetekben is inkább tartózkodnak a fegyverhasználattól, mert félnek az ezt követő meghurcoltatástól.

Izrael esetében a Soros-szervezetek azon dolgoznak, hogy az országot rasszista államként állítsák be, és azt kommunikálják, hogy Izraelnek nincs joga megvédenie magát, és rákényszerítenie törvényeit az ország nem zsidó lakosaira. Ezek a szervezetek a demokratikus szabadságnak köszönhetően sikerrel közvetítik azt a képet a térség egyetlen demokráciájáról, hogy apartheid állam, amelynek katonasága rosszabb, mint a nácik voltak.

Hasonló, „alulról jövő” kezdeményezéseket láthatunk a migránskérdés kapcsán is: a DC Leaks által tavaly kiszivárogtatott levelek szerint az OSF pénzeli sok esetben azokat a civil szervezeteket, amelyek az Egyesült Államokban és Európában is igyekeznek– szemmel láthatóan sikerrel – démonizálni azokat az államokat és politikusokat, akik nem akarják megnyitni országukat a migránsáradat előtt. A migránskérdésben Soros nemcsak a civil szervezeteken keresztül kommunikálta nézőpontját, hanem teljesen nyíltan is: 2015 szeptemberében a Project Syndicate honlapján meglehetősen furcsa stílusban – felszólító módban – vázolta fel, hogy mit is kellene Európának tennie a migránsok ügyében. A milliárdos szerint Európának évente egymillió menekültet kellene befogadnia, akik számára az első két évben fejenként 15 ezer eurót kellene biztosítani a megélhetéshez, egészségügyi ellátáshoz stb. Soros szerint a menekülteknek meg kell engedni, hogy az EU-n belül oda költözzenek, ahova akarnak.

A Soros-szervezetek „alulról jövő” kezdeményezései kormányzatok bukását is okozták már: a könyv beszámol a 2003-as grúz válságról, amelynek során a tüntetők elérték Eduard Sevardnadze elnök távozását, akit a fiatal, angolul jól beszélő Miheil Szaakasvili váltott fel. A könyv szerint Soros pénzelte szervezetek aktivistákat utaztattak Grúziába, akik több mint ezer egyetemistának tartottak képzést arról, hogyan kell „csendes forradalmat” kirobbantani. (Ehhez a mintát Milošević megbuktatása adta, ahol az események teljesen hasonló forgatókönyv szerint zajlottak). Ezt közvetett módon maga Szaakasvili is elismerte, aki szerint „Soros olyan hallgatói szervezeteket is finanszírozott, akik aktívan részt vettek a forradalomban”. Ezt a részvételt Soros eleinte tagadta: 2004 márciusában Kijevben azt nyilatkozta, hogy „minden, ami Grúziában történt, a népnek köszönhető, nekem semmi közöm nem volt hozzá”. Ehhez képest júliusban a Los Angeles Timesban már úgy nyilatkozott: „Le vagyok nyűgözve attól, ami Grúziában történt, és büszke vagyok rá, hogy ehhez hozzájárultam.”

Olvasson tovább: