hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Feloldhatatlan dilemma
Van-e esély a franciaországi muszlimok integrációjára?

2017. 04. 14.
Multikulti nemzeti ünnepkört javasol Franciaországban egy baloldali agytröszt a muszlim közösség integrációja érdekében. A francia szocialistákhoz közel álló Terra Nova ezt Az iszlám vallás emancipációja Franciaországban című tanulmányában javasolta. Az ország iszlamizálódásának következményeivel a francia társadalom nap mint nap kénytelen szembesülni.

Ahogy XIV. Lajos annak idején „saját” francia katolicizmus kialakítására törekedett, a kormányzó francia szocialisták most „saját” francia iszlám megteremtését szeretnék elérni. Azt remélik, hogy ezzel sikerülhet integrálni az országban élő muszlimokat és elejét venni annak, hogy szélsőséges iszlamisták hálójába kerüljenek.

A Terra Nova baloldali agytröszt javaslata azonban egyáltalán nem aratott általános tetszést.

„Annak érdekében, hogy minden vallás egyenrangúként legyen kezelve, két fontos ünnepet kell nemzeti ünneppé tennünk: a jóm kippurt (azaz a zsidó engesztelés ünnepét) és eid el-kebirt, mindezt két hétfőre eső ünnepnap megszüntetésével” – írja az intézet tanulmányában Alain Christnacht és Marc-Olivier Padis. (Az eid el-kebir vagy az eid al-adha a legnagyobb muszlim ünnep, amely arról emlékezik meg, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát, akit a Korán nem nevez meg, de a muszlim tradíció a Bibliával ellentétesen úgy tartja, hogy Izmaelről és nem Izsákról van szó.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!