Kereső toggle

Egy nap Moszulban

A felszabadító síiták bosszúja nem kíméli a civileket sem

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hosszú várakozás után hagyjuk el az utolsó kurd ellenőrzőpontot. A betonelemekkel lassított úton 50 kaliberes Browning géppuskák pásztázzák a ki- és befelé haladó forgalmat, a pesmergák keze a ravaszon. Bámulják a vánszorgó tömeget a szemerkélő esőben.

A kisbusznak, mellyel utazunk, nem lehet kinyitni a hátsó ablakát. Találatot kaphatott korábban, az ablakokat kicserélték. Masszív a dupla üveg, ellenben nem nyitható. Hamar beleheljük a buszt. Az elhasznált levegő szaga keveredik a bakancsunkon lévő sár szagával. Esik az eső.

Ez jellemző Irakra márciusban. Tavasszal megnyílnak az egek, és járhatatlanná teszik az országot, legalábbis nehezen járhatóvá. Feltöltődnek a bombatölcsérek az utakon, a porból sár lesz.

Ebben a cuppogós sárban vonulnak a Kurd Autonómia területe felé Moszul nyugati partjának lakói. Kevés holmijukat vagy karonülő gyermekeiket cipelik, ruháikat bemocskolja a tavaszi időjárás.

A moszuli offenzíva tavaly október 18-án kezdődött meg, csaknem százezer főnyi szárazföldi harcoló alakulat bevonásával. Az Iszlám Állam elleni koalíció, élén az Egyesült Államokkal, de köztük Magyarországgal is, kiképzést, harci felszerelést és légi támogatást biztosít az iraki hadseregnek, hogy visszavegye az ősi Ninivét, és ezzel kiűzze a halálszektát Irakból.

Az Iszlám Állam elleni hadjáratban most a döntő ütközet zajlik. Moszul a maga kétmilliós lakosságával, jól felszerelt kórházaival és laboratóriumaival egyszerre látta el rögtönzött robbanóanyagok tonnáival a dzsihádistákat, és finanszírozta a kalifátus háborúját az elmúlt években.

Ha a síiták el is menekültek, amikor 2014-ben Moszult komolyabb harcok nélkül elfoglalta az Iszlám Állam, még mindig maradt másfél millió szunnita lakosa a városnak. A rájuk kényszerített adókból finanszírozta az ISIS a hódításait, majd később, ahogyan egyre komolyabb ellenállásba ütközött, a védekezését.

Moszul eleste alapjaiban fogja megrázni a halálszekta gazdaságát, és várhatóan visszakényszeríti azzá, ami mindig is volt: kopár területeken rejtőzködő terrorszervezetté. Hiába maradnak még városok a kezén Szíriában, összesen sem termelnek már annyi nyereséget, mint Moszul. Nem fogják tudni tovább finanszírozni a dzsihádistáikat.

A városból menekülők már szunniták. Amióta az iraki hadsereg elfoglalta Moszul keleti partját és megkezdte az Iszlám Állam állásainak támadását a Tigris folyó nyugati partján, 180 ezer ember menekült el a koalíciós légi csapások és az iraki tüzérség elől. Ők hozzák most minden ingóságukat a kezükben a ragadós sárban. Szerencsések, mert el tudtak jönni. A városban több ezer dzsihádista ásta be magát a halálra készülve. Élő pajzsnak használják a lakosságot az ágyúzás és a légi támadások ellen.

Beton úttorlaszokat kerülgetve haladunk Moszul belseje felé. Az első iraki ellenőrző pontnál katonák mutatják a győzelem jelét a kezükkel, és mosolyogva engednek tovább.

A győztes nem nyer semmit. Bár a keleti part piacain már nyüzsög az élet, évekig fog tartani a város helyreállítása, olyan szintű a pusztítás. Golyónyomoktól szaggatott épülettorzók merednek felfelé, tövükben tüzek égnek, körülöttük próbál melegedni a lakosság.

Sűrű, fekete füstoszlopok szállnak az ég felé a város különböző pontjain. Nem tudni, hogy a lakosság gyújtott-e tüzeket vagy a tüzérségi találatot kapott járművek égnek. Valószínűleg mindkettő. Lépésben, kerülgetve az esővízzel telt bombatölcséreket az aszfaltúton, elhagyjuk a piac területét, és továbbhaladunk a nyugati part felé. Kurd vezetőnk, Ahmed, aki háromszáz dollárért vállalta el, hogy behoz minket Moszulba, azt mondja, hogy eddig mehetünk, és nem tovább. Két kilométerre tőlünk a dzsihádisták már tűzharcot vívnak az iraki hadsereggel, hallani lehet a kelepelő kézifegyverek zaját. A kisbuszt egy iraki Humvee mellett állítja le, amelyen síita katonák ellenőrzik a forgalmat.

„Marhaban” – mondja a bajszos bagdadi parancsnok. Köszöntenénk mi is, de ágyúk dörögnek fel közvetlenül a közelünkben. Összerezdülünk.

„A mieink” – nyugtat meg a parancsnok, és kezével a domb tetejére mutat. A koalíciós erők lövik az Iszlám Állam állásait.

Alapvető udvariassági formulákat váltunk az ezredessel. A harcok állásáról kérdezzük, az egység veszteségeiről. „Minden jól megy” – mondja.

A moszuli egyetem romjainál már árnyaltabb képet kapunk. Az iraki rendőri erők egyik Humvee-ja, amikor észrevesz minket az egyetem előtt, megáll mellettünk. „Ne menjenek be, még nincs megtisztítva az épület” – figyelmeztet az egység vezetője. Az Iszlám Állam mindent elaknásít.

Megtudjuk azt is, hogy az amerikai hadsereg által kiképzett iraki „aranysereg” tizenötezer fős csoportjának jó, ha a fele él még. Az Iszlám Államnak is ötezer fő felett van a vesztesége. Sok az öngyilkos merénylő is, akik a katonák közé hajtva robbantják fel magukat, vagy a város valamelyik forgalmas helyén.

Arra a kérdésünkre, hogy a hírhedt al-Hashd al-Shaabi (népi hadsereg), vagyis azok az al-Szisztani iraki ajatollah hívására létrejött síita szabadcsapatok, akik etnikai tisztogatást végeztek Tikritben, részt vesznek-e a város felszabadításában, azt a választ kapjuk, hogy igen. Eredetileg úgy volt, hogy al-Abadi elnök megakadályozza az etnikai tisztogatást, nem engedi meg a síita, és rossz nyelvek szerint Irán által kézivezérelt szabadcsapatok részvételét a város ostromában, de a Máliki család nevével fémjelzett síita lobbi erősebbnek bizonyult Bagdadban. Az elnök kénytelen volt beolvasztani a népi hadsereg csapatait is a reguláris hadseregbe, ennek nyomai pedig látszanak a felszabadított városrészeken.

Zöld színű, síita zászlók borítják az utcákat Ali Husszein, Mohamed próféta unokájának arcképével – tőle eredeztetik magukat a síiták. Mindenhol láthatóak, a mecsetektől kezdve a katonai ellenőrző pontokig. Ott, ahol komoly tűzharcok voltak, síita graffitik is jelzik, ki az úr a kerületben: „Válaszolunk a hívásodra ó, Husszein!”

Nem kérdés, hogy kicsiben már javában zajlik az etnikai tisztogatás a városban, melynek most a szunniták az elszenvedői. A visszatérő síitáknak bőven van miért bosszút állniuk: a halálszekta kegyetlenkedéseit nem kell bemutatnunk a Hetek olvasóinak.

A baj az, hogy a zömében síitákból álló és fundamentalista szabadcsapatokkal feldúsított iraki hadsereg sem tenne különbséget civil és dzsihádista között, ha tehetné. Bár már most napvilágot láttak olyan videók a fájlmegosztó portálokon, melyek azt mutatják be, hogyan végeznek ki síita katonák szunnita civileket a városban, sőt, e sorok írójának is ajánlottak fel ilyen telefonos felvételt megvásárlásra, a nemzetközi katonai erők jelenléte miatt az iraki hadsereg még nem kapcsolt át teljes megtorló módra, a kivégzések elszigetelt esetek.

Ellentétben a mecsetek elsíitásításával. Moszul „felszabadított” keleti partján a hajdani szunnita mecsetekre zöld zászlók kerültek. Át is nevezték őket, és szunnitákat már nem látnak szívesen bennük. Még az imára hívás szövege is átalakult.

Halott dzsihádisták holttesteit mutogatják nekünk vigyorogva az iraki katonák a megtisztított épületekben. Nem temetik el az ellenség halottjait, így azok abban a pózban rohadnak el, ahogy a halál érte őket. Tetemeikre rájárnak a város kóbor kutyái.

Apache helikopterraj húz el a fejünk felett, ahogyan indulunk kifelé a városból. Forgalmas csomópontban állunk, autók araszolnak el mellettünk, és az utcákon emberek árulják a portékáikat. A helikopterek körözni kezdenek, majd rakétákat lőnek ki a folyó túloldalára. Azok nagyot dörrenve csapódnak be, rájuk kézifegyverek felelnek.

Az utcán nem áll le a forgalom, a boltokból is csak egy darabig bámulják a helikopterek táncát az égen az emberek. Megszokták.

Piszkos, szedett-vedett gyerekcsapat rohan meg minket pénzt és ételt kunyerálva: fél évvel ezelőtt még azt tanulták az iskolában, hogyan lehetnek eredményes öngyilkos merénylők, és kerülhetnek a mennyekbe  leghamarabb.

Biztos, hogy Moszul hamarosan fel fog szabadulni. Ebben mindenki egyetért. A kérdés, hogy mennyi civil fog emiatt meghalni, illetve hogy lehetséges-e Irak szektarianizmusával kezdeni valamit hosszú távon, hogy az Iszlám Állam felszámolása ne váljon végül bosszúhadjárattá. Az veti el ugyanis egy újabb ISIS-szerű halálszekta magjait.

 

Biztos, hogy Moszul hamarosan fel fog szabadulni. A kérdés, hogy mennyi civil fog addig meghalni.

Olvasson tovább: