Kereső toggle

Torgyán József

1932–2017

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Torgyán József Mátészalkán született 1932-ben, ugyanabban az évben, amelyben a rendszerváltás korszakának két miniszterelnöke, Antall József és Horn Gyula. Anyai ágon görögkatolikus papi családból, míg apai ágon parasztcsaládból származott.

1936-ban családjával Budapestre költözött, iskoláit is a fővárosban végezte. 1951-ben nyert felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben diplomázott. 1956-ban lett ügyvédjelölt, majd 1958-ban ügyvéd.

Életrajza szerint az 1956-os forradalomban az Újpesti Forradalmi Bizottság tagja volt, ezért 1958-ban kizárták az Ügyvédi Kamarából, majd még abban az évben visszavették. Az Antall József által a kisgazda vezetőknek átadott dokumentumok szerint kezdő jogászként (bírói jegyzőként) részt vett az 1956-os forradalmárok ellen eljáró Tutsek-féle vérbíróság munkájában. 1959 januárjától 1990 júliusáig az újpesti 41. sz. Ügyvédi Munkaközösség tagjaként tevékenykedett. 1959-ben házasodtak össze Cseh Máriával, a Pécsi Nemzeti Színház operettszínésznőjével.

Az 1990-es országgyűlési választáson a kisgazdapárt Szabolcs-Szatmár megyei listavezetőjeként bejutott a parlamentbe. Előbb az alakuló kisgazda frakció vezetője lett, majd 1991-ben a párt elnökévé választották.

Torgyán Józsefre legfőképpen kétségkívül szórakoztató országgyűlési felszólalásai, illetve finoman fogalmazva vitatható miniszteri teljesítménye miatt emlékszünk. Pártjával együtt ellentmondásos és kevéssé komolyan vehető politikai szereplőként tartja számon az emlékezet – méltánytalanul.

A rendszerváltás egyik legfontosabb kérdésében ugyanis – ezt máig nem szokás elismerni – Torgyánnak és pártjának volt igaza.

Az 1990 és 1994 közötti parlamenti ciklus a jogi rendszerváltás többé-kevésbé időtállónak bizonyuló felépítményének megalkotása mellett alapvető mulasztásokról is szólt. Ilyen volt az átvilágítás elszabotálása, az ügynökmúlt tisztázásáról szóló Demszky–Hack-féle javaslat megtorpedózása, de az igazságtétel elmaradása is. És ezek közé a mulasztások közé tartozik az is, hogy a rendszerváltó Országgyűlés nem tette lehetővé, hogy a 20. századi diktatúrák áldozatai, illetve örököseik visszakapják elrabolt vagyonukat. (A kárpótlási vitáról érdemes elolvasni: Magyarország a XX. században; Babits kiadó 1996-2000, II. kötet.)

Becsapott kisgazdák

A rendszerváltó parlament pártjai közül egyedül a Független Kisgazdapárt (FKgP) követelte a reprivatizációt, ami azt jelentette, hogy minden államosított vagyontárgyat, vagyis nem csupán a földtulajdont vissza kellett volna kapniuk az eredeti tulajdonosoknak. A kormányprogram – eltérően a kisgazdák eredeti elképzeléseitől – már csak a földtulajdonra vonatkozóan ígérte meg az államosítás előtti tulajdonviszonyokat is figyelembe vevő tulajdonrendezést. A reprivatizáció helyett ekkor került be a kormány céljai közé az 1939 (vagyis a második zsidótörvény elfogadása) és 1990 között kárt szenvedő ma­-gyar állampolgárok (valamint állampolgárságuktól jogtalanul megfosztott külföldiek) hangsúlyozottan részleges kártalanítása, a kárpótlás. Ez alól egyetlen kivétel az egyházi ingatlanok területe volt – ezek visszaadását sem a kormánytöbbség, sem az Alkotmánybíróság nem látta problémásnak (miközben a földtulajdonviszonyoknak az 1947-es állapot alapján történő rendezését azzal az indoklással utasították el, hogy alkotmányellenes lenne a földtulajdonosok előnyben részesítése az egyéb vagyontárgyaiktól megfosztottakkal szemben). A rendszerváltó pártok az egykori áldozatok örököseinek vagyonhoz juttatása helyett a kommunista nomenklatúrából kinőtt újkapitalista réteg számára kedvező privatizációs technikát szentesítette, máig ható következményekkel.

A kisgazdapárton belül súlyos válságot okozott a párt legfontosabb választási programpontjának feladása. A kisgazda párttagság elemi erejű felháborodása nyomán lett a reprivatizációhoz ragaszkodó, a párt parlamenti frakciója éléről az MDF nyomására eltávolított Torgyánból 1991-ben előbb a kisgazdapárt társelnöke, majd elnöke. Az akkori kisgazda frakció többsége pártja tagságával szemben a nagyobbik kormánypárttal történő együttműködést választotta, ám Torgyánnak sikerült kimentenie pártját a súlyos választási vereségbe belefutó jobbközép koalícióból: alig fél évvel pártelnökké választása után, 1992. február 21-én az FKgP kilépett a kormánykoalícióból. Ennek köszönhetően a pártszakadás és a jobboldal összeomlása ellenére 1994-ben a kisgazdák 8,82 százalékos első fordulós eredménnyel stabilan parlamenti párt maradtak, sőt a baloldali–liberális hegemónia éveiben néhány évig úgy tűnt, az Országgyűlés  üléseit elképesztő produkcióival színesítő, fáradhatatlan Torgyán József és pártja lehet az MSZP–SZDSZ-koalíció kihívója.

Mindebből végül semmi nem lett. Az 1996. márciusi „féregirtós” beszéd után Torgyán és pártja egyre messzebb került attól, hogy a Horn Gyula vezette MSZP valódi kihívója legyen. 1997 során az MSZP szerezte vissza fokozatosan a Bokros-csomag, majd a Tocsik-botrány nyomán megcsappant támogatottságát, majd 1998 első hónapjaiban a Fidesznek sikerült maga mögé állítania a szétforgácsolódott jobboldali szavazótábor nagy részét. A kisgazdák 13,15 százalékos listás eredménnyel zárták az 1998-as választást, aminek köszönhetően a harmadik legnagyobb magyarországi párt lettek, ám Torgyánnak be kellett érnie azzal, hogy miniszter lett az első Orbán-kormányban.

Lejtőn

Miniszteri működésének mérlege – és az 1998-2002-es ciklus kisgazdapártjáé is – lesújtó. Az FKgP újabb szakadását – szemben az 1991-92-essel – Torgyán már nem élte túl politikailag; 2002-ben a nagy múltú agrárpárt 0,75 százalékos eredménnyel hullott ki az Országgyűlésből. A kisgazdapárt eltűnése minden bizonnyal hozzájárult a jobboldal 2002-es vereségéhez, ám a következmények ennél drámaibbak voltak: amíg Torgyán populista, ám a nácizmussal sosem kacérkodó politikája lekötötte a rendszerváltás eredménytelenségével elégedetlen választók tömegét, Magyarországon nem tudott megjelenni erős szélsőjobboldali párt – amíg a kisgazdapárt létezett, a radikális jobboldal (a MIÉP) legjobb eredménye 5,47 százalék volt (1998-ban). A Fidesz és az MSZP váltógazdálkodása önmagában nem bizonyult alkalmasnak a radikális jobboldal előretörésének megakadályozására – mindössze öt év kellett a kisgazdák eltűnése után, mire a Jobbik egyenruhás félkatonai alakulatokkal jelent meg a köztereken, kihívást intézve a rendszerváltás válságba került formációjához.

Önmagában a reprivatizáció ügyében képviselt álláspontja  és az a tény, hogy két cikluson át akadályozta a radikális jobboldal megerősödését, indokolja, hogy Torgyán Józsefre mint a rendszerváltás időszakának komoly és fontos szereplőjére emlékezzünk.

Olvasson tovább:

  • Sugar Babyk és Sugar Daddyk

    A boldogság megtalálását ígéri, miközben a pénzért sok mindenre hajlandó fiatal lányok (vagy akár fiúk), illetve a „szolgáltatásaikért” őket „támogatni” képes férfiak (vagy hölgyek) közvetítését végzi az első magyar „sugardating” társközvetítő oldal. Amennyiben mindez a luxusprostitúcióra,...
  • Karl Pfeifer bécsi újságíró kötete négy évtized eseményeiről

    Az utóbbi hónapokban újra számos érdekes kötet került a magyar könyvesboltokba, olyan könyvek, amelyek szerzői kritikusan elemzik a hazai közállapotokat, a „nemzeti együtt-működés” orbáni rendszerét.
  • A bárányok falhatnak

    Több mint 16,6 millió juhot tartanak Romániában – 2001-ben ez a szám még csupán 7,8 millió volt.