Kereső toggle

Meg kell birkózni minden akadállyal

– rendhagyó beszélgetés két sikeres birkózóval

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A győzelemhez küzdeni kell. Fel kell dolgozni a kudarcot, felállni a padlóról és tovább menni. Két birkózótól inspirációt kaphatunk, hogyan lehet a mindennapi élet nehézségein is fogást találni. Nagy Mihály és Nagy Péter hazai és nemzetközi versenyek győztesei, nemrég pedig kitüntették őket az Év Egyetemi Sportolója Díjjal is, többek között Szilágyi Áronnal és Cseh Lászlóval együtt.

„Ami a sport területén igaz, az igaz az élet területén is. Legyen szó munkahelyről, iskoláról. Igazából csak át kell vinni az élet más területeire, és ott is lehet ugyanazokat alkalmazni, amiket a sportban már megtanítottak nekünk” – mondja Péter. Vele és testvérével való beszélgetésem éppen ezért rendhagyó számomra. Nemcsak arról szól a mondanivalójuk, hogy hogyan lehet birkózóként sikeresnek lenni, hanem hogy milyen módon tud az ember megbirkózni az élet különböző kihívásaival is.

Mit változtatott az életeteken és személyiségeteken a birkózás?

– Nagy Péter: Ez a sport egy küzdősport. Ez önmagáért beszél. Ez nagyon sok mindenre megtanít, főleg egy kisgyereket. Rendre, fegyelemre, kitartásra, szorgalomra. Ezt mind elsajátíthattuk, úgyhogy már csak ezért a személyiségfejlesztésért is érdemes volt ezt a sportot választani.

Sokszor ez nem látszik kívülről, de a birkózás egy olyan sport, ami nem feltétlenül a fizikai erőn múlik, hanem azon, hogy ki milyen hozzáállással megy fel a szőnyegre. Sokszor már meccs előtt fejben dől el, hogy ki lesz a győztes. A bulizás ezért például nem fér össze azzal az életvitellel, amit mi folytatunk, mivel szerintem mentálisan gyengíti az embert.

– Nagy Mihály: A birkózás megtanított arra, hogy kitartóak, állhatatosak legyünk, hogy dolgozzunk. Kitartóan edzettünk és edzünk azóta is, mert van egy célunk és azért dolgozunk. A birkózás a személyiséget is fejleszti, és az életre nevel.

Pont erre akarok kitérni. Szerintetek mi az, ami a birkózásból a való életre is alkalmazható? Ti mit tanultatok a küzdelemről ettől a sporttól?

– N.M.: Apa mondta mindig, hogy a felnőttek is folyamatosan küzdenek, és mindig vannak harcaik, és ezt már gyerekkorban tanulhatjuk. Ha ebben nevelkedünk, akkor hozzászokunk, és ezért könnyebb lesz felnőttkorban, mert megszoktuk a harcot, a küzdelmet. Neki ezért tetszett meg ez a sport.

– N.P.: Már felsősök lehettünk, és nekem akkor esett le igazából, hogy az iskolában is, amikor a tanár felad egy nehéz feladatot vagy legyen szó bármilyen kihívásról, akkor a legtöbben feladják, megfutamodnak. De azt vettem észre, hogy mi mindig utoljára maradtunk, akik a végsőkig csinálták, legyen az akár sport vagy akár tanulás területén. Már akkor észrevettem magamon, hogy milyen pozitív változásokon megy át az ember, ha keményen odaszánja magát egy ügyre, főleg egy küzdősportra.

Mit tanulhatnának meg az emberek a birkózóktól?

– N.M.: Hogy egy konkrét dolgot mondjak, ha van egy cél, egy feladat, amit meg szeretnék oldani, akkor annak érdekében dolgozni kell, és bármennyire nagynak, ijesztőnek is tűnik első ránézésre, akkor is dolgozni kell és el kell hinni, hogy sikerülni fog. És akkor a végén sikerülni is fog. Ez nemcsak a sportban igaz, hanem más területeken is.

– N.P.: „Aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.” – Amikor napi 2-3 órát edz az ember, elmegy versenyre és kigurítják a teremből, azaz nagyon megverik, akkor elgondolkozik, miért történhetett ez, ha ennyi munkát fektetett bele. De akkor kell, hogy ez a bibliavers eszébe jusson az embernek, és ugyanúgy kitartóan tovább kell dolgozni. Ha nem volt elég a napi kettő, akkor napi három edzés kell. Az a lényeg, hogy kudarcok mindig is fognak érni, de hogy ha ezen túlteszed magad és motivált vagy ahhoz, hogy mégis elérd a céljaidat, akkor bár idő kell hozzá, de sikerülni fog. Mindenkinek más az időintervallum, amiben ez működik.

– N.M.: Fontos kiemelni, hogy a siker nem jön azonnal. Sokszor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szerettük volna, hanem veszít az ember, és padlóra kerül. De onnan fel kell állni és továbbmenni.

Érdekes terület a kudarcok és vereségek feldolgozása. Ti mit gondoltok erről?

– N.P.: Maradjunk a sportnál, de ez ugyanúgy igaz más területeken is, hogy ha valaki nagyon hisz egy cél elérésben, akkor neki nincs olyan, hogy kudarc. Még ha veszít is, és ténylegesen kudarc éri, akkor sem úgy fogja fel, mint kudarc, mert az nincs beprogramozva az agyába. Egyszerűen csak úgy fogja fel, mint egy új lépcsőfokot. Lehet, hogy más azt kudarcként élte volna meg, de neki nem az, mivel sikerorientált.  De ehhez az is kell, hogy valaki százszázalékosan, minden egyes porcikájával megtegyen mindent a sikerért.

– N.M.: Hogy a gyakorlatból is hozzak példát: ha veszítünk, akkor megnézzük, hogy mit csináltunk rosszul, mit csinálhattunk volna jobban, miben kellene még fejlődni. Megbeszéljük az edzővel, és akkor ezen dolgozunk, hogy legközelebb majd jobb legyen.

Mennyi ideig foglalkoztok egy kudarccal, vereséggel?

– N.P.: Aznap este…

– N.M.: Egy napot általában, maximum kettőt, ha nagyon rossz helyzetről van szó. De utána tovább kell lépni és nem rágódni rajta, hanem előrenézni és előremenni.

– N.P.: Igazából az dönti el, hogy ki lesz sikeres ember, hogy ki mennyi idő alatt teszi túl magát a veszteségen, és mennyi idő alatt dönti el: „Jó, akkor újra nekiállok és végigcsinálom.” Sokan egyszerűen hetekig, hónapokig nem dolgozzák föl és nem képesek túllépni rajta. És akkor ők ott maradnak azon a szinten, hogy egy kudarc az életük. Ilyenkor már nem arról van szó, hogy nem mernek, hanem már nem is akarnak változtatni.

És közben ment az idő…

– N.P.: Persze. Közben újabb lehetőségek jöttek és azokat kihagyták. Mondok egy személyes példát, hogy ne csak filozofáljunk. Nekem öt éve az volt a célkitűzésem, hogy junior korosztályban, azaz 21 év alatt érmet nyerjek a világbajnokságon. 20 éves voltam, azaz egyetlen évem maradt és egyetlen junior világbajnokság, hogy teljesítsem a kitűzött célt. Voltam már hat világversenyen is, és egyszer se nyertem érmet. De volt egy utolsó lehetőség. Ahogy mondtam, itt százszázalékosan, minden egyes porcikáddal meg kell tenni mindent az adott cél érdekében. Elindultam a válogatón, azon múlt, hogy ki jut ki a világbajnokságra. De én hittem, hogy érmes leszek a világbajnokságon, de ahhoz ki is kell jutni. Megnyertem a válogatót, de odajött hozzám a válogatott edző, hogy igazából elvették a meccset és mégsem engem visznek ki a vb-re. Fel sem fogtam, hogy mi történt, mert én már abban a tudatban éltem, hogy én a világbajnokságon érmes vagyok, miközben meg se kaptam a kvótát. És akkor itt jön a képbe az, amiről előbb beszéltem, hogy én ezt nem úgy fogtam fel, mint egy kudarcot, hanem egy újabb lépcsőfokot. Úgy döntöttem, hogy túllépek azon, hogy kötöttfogásban elvették a kvótát. Egy hónap múlva lesz a szabadfogás válogató! – jutott eszembe. Tudni kell, hogy ez olyan, mint a kajak és a kenu, két különböző dolog. De azt mondtam, akkor kijutok ott! Kijutottam. (Péter az eredeti tervétől teljesen különböző számban nemcsak hogy kijutott, de még az élmezőnybe is jutott. Egészen a dobogó harmadik fokáért zajló meccsig, ahol pedig vesztes pozícióból megfordította az állást. Az ő sikerével hosszú évek után először állhatott magyar szabadfogású birkózó junior világbajnokságnak a dobogóján. Ezt a meccset a nemzetközi szövetség a nap meccsének választotta – P. J.)

Itt sokkal nehezebb feladat volt érmet nyernem, de sikerült. Hiába, hogy egy hatalmas nagy akadály alakul ki, túl kell tenni magadat, alkalmazkodni az adott szituációhoz, új stratégiát állítani és elérni azt a célt. (Mihály és Péter nemrég vett részt az egyetemi-főiskolai világbajnokságon, ahol egyetemisták mellett olyanok is szerepeltek, aki a felnőtt világbajnokságon, olimpián is részt vettek már. Mihály ezüstérmet szerzett, Péter pedig megszerezte a világbajnoki címet. – P. J.)

Többször vert helyzetből fordítottatok. Mihály, ellened az egyetemi vb elődöntőjében 6:0-ra elhúzott az ellenfél.

– N.M.: Alapjáraton nagyon nehéz volt a meccs, mert Törökországban volt a verseny és török ellenfelem volt, és minden néző neki szurkolt, sőt még egy kicsit a bírók is neki segítettek. Az elején nagyon erős volt, és el is húzott jó pár ponttal. De ilyenkor higgadtnak kell maradni, nem szabad kapkodni. De bennem volt végig, hogy megnyerem, de lehetetlennek tűnt. Sokszor egy-két ponttal nyer az egyik fél, szóval a 6:0 az sok. Ilyenkor sokan feladják, mondván, hogy azt már nem lehet behozni. De bennem volt, hogy ezt meg fogom nyerni és mentem, mentem, és szépen lassan kezdtem a pontokat behozni. A bírók kicsit őt segítették, volt, hogy pontokat nem kaptam meg. De ez nem állított meg, és a végsőkig mentem, és az utolsó fél percben megfordítottam a meccset. Akkor az egyszer vezettem, de akkor volt a meccs vége, és ezzel meg is nyertem.

Úgy tudom, elég feszült volt a hangulat és a nézők részéről is ért atrocitás.

– N.M.: Az egész csarnok a török ellenfelemnek szurkolt. Sok olyan kétes helyzet volt, amikor videobírót kértek, hogy eldöntsék, mi a korrekt döntés, ezért sokat állt a meccs. Felfokozott volt a hangulat. A török szurkolók kiabáltak rám, majd amikor megfordítottam a meccset, fújoltak, amikor pedig végül megnyertem, akkor az ordibálás mellett megdobáltak popcornnal, vízzel és üvegekkel, miközben épp győztesnek hirdettek ki engem, és felemelték kezem.

– N.P.: Ez olyan jelenség, amit videofelvételen vissza kell nézni, mert szenzáció, hogy ilyen körülmények között is nyerni tud az ember. Nagyon komoly mentális hadviselést jelent ez a birkózók számára, hogy amikor az egész csarnok és egy ország ellene van, akkor is teljesíteni tudjon.

Péter, neked is testvéredhez hasonló helyzeted volt ugyanezen a vb-n: hazai ellenfél, ráadásul korábbi bajnok. Ezenkívül te álltál vesztésre.

– N.P.: Én három nappal a Misi török meccse után birkóztam, és a hibákból tanulva arra a következtetésre jutottam, hogy inkább ésszel kellene megvernem az ellenfelemet, nem erővel. Mondtam is az edzőnek meccs előtt, hogy hagyni fogom, hogy elmenjen a török, de pont annyival, hogy azt még be tudjam hozni, és majd az utolsó fél percben hozom vissza és fordítom meg az állást, hogy utána ne legyen idejük elcsalni a meccset. Szó szerint az utolsó 5-10 másodpercben fordítottam a meccsen. Ilyenkor már nincs esélyük, hogy csalni tudjanak vagy újabb pontot adjanak az ellenfélnek. Szóval néha kicsit taktikázni kell. Ha úgyis tudja az ember, hogy a másik fél csalni fog, azt is a saját lendületébe kell átforgatni.

Számítható volt, hogy csalnak?

– N.M.: Általában Törökországban a törököknek segítenek. Keleten elő szokott elfordulni szabálytalanság.

– N.P.: Nekik ez nemzeti sport, ezért olykor bármit megtesznek, hogy az ő emberük nyerjen.

Hogyan dolgozzátok fel, ha ellenséges közegben kell teljesítenetek? 

– N.M.: Egy plusz nehezítést jelent ezzel szemben is harcolni. Azt tudom mondani, hogy az ember életében sokszor a környezete nem őt segíti, hanem ellene dolgozik és ellene szurkol. Ennek ellenére ugyanúgy harcolni kell és győzni a végén.

– N.P.: Két fajta ember létezik: van, akinek a rosszakarók tevékenysége nyomást és terhet rak a vállaira, és az visszahúzza őt a teljesítményben. És van olyan, akinek ez lendületet ad, és minél jobban utálják, annál nagyobb motivációt ad, hogy csak azért is megmutassa.

Szerintetek lehet azt tanulni, hogy az ellenséges közeg valakit ne blokkoljon le?

– N.P.: Van, akinek ez ösztönös, és van, akinek tanulnia kell. De igazából ez nem olyan dolog, amit pár nap alatt meg lehet tanulni, ehhez egy hosszú procedúra szükségeltetik. De egy-két év alatt el lehet ezt sajátítani. És végül megtanulhat az ember együtt élni azzal, hogy olyan teher alatt is sikeresen teljesítsen, amikor mások nem akarják, hogy sikeres legyen. Akinek ezt sikerül megtanulni, az utána megállíthatatlan lesz. Mert annak csak nagyobb erőt és motivációt fog adni, hogy mindenki ellene van.

Amikor végül mindketten nyertetek a hazai török versenyző ellen, arra mi lett a reakció?

– N.P.: A Misit meg akarták verni, meg akarták lincselni. Ilyenkor az a javasolt, hogy gyorsan bemész a bemelegítő terembe, és oda nem engedik be az őrök a nézőket. Ott biztonságban vagy. Nekem más volt, rám nem voltak annyira dühösek, sőt másnap kifejezetten sok török odajött hozzám és gratulált. Úgymond elismerést tudtam bennük kelteni.

Ti mit tanultatok meg, hogy ellenséges közegben is képesek legyetek sikert elérni?

– N.P.: Én világéletemben arról voltam híres, hogy ellenszélben kellett teljesítenem, és sokszor ez a hitem miatt is megvolt. Nem sokan voltak a környezetemben keresztények, sokaknak nem tetszett, hogy az apukám hívő. Ezért sokat kaptunk, például beszólogattak nekünk.

– N.M.: Sokan pikkeltek ránk amiatt, hogy hívők vagyunk, és ezzel nem szimpátiát váltottunk ki. Olykor az edzők nem minket preferáltak, hanem inkább másokat.

– N.P.: Úgyhogy megtanultuk, hogy mindig is ellenszél lesz. De ez azért jó, mert olyan jól megtanultunk ezzel együtt élni, hogy ha egyszer csak az életünkben kis hátszelünk lesz, akkor ott világ vége, és szinte bármit megtehetünk, bármi sikerülhet.

Titokban mindenkinek van valami célja, amit szeretne elérni. Ez lehet bármi, akár a csillagos ég is, ez nincs meghatározva, mindenki maga dönti el. Az a lényeg, hogy mindenki állhatatos maradjon, és minden egyes nap maximális teljesítményt hozzon ki magából ahhoz, hogy lépésről lépésre elérje azt a célját. Ez lehet egy hónap, egy év, tíz év, és valakinek csak nyugdíjas korában lesz ez meg. De aki állhatatos marad mindvégig, annak előbb- utóbb sikerülni fog. Én a kitartást és a szorgalmat helyezném előtérbe, ez mindennek a kulcsa. Valamint a reménység és a hit.

Olvasson tovább: