Kereső toggle

Szíria 2016

A felkelés elbukni látszik, a vérengzés folytatódhat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
A forradalom 2011-es kitörése óta több mint ötmillió menekült hagyta el a háborús övezetté váló országot.

Az idei év mindenféleképpen vízválasztónak tűnik a szíriai polgárháborúban. Törökország szárazföldi offenzívát indított, míg az oroszok által megtámogatott és a vereséget éppen elkerülő Aszad elnök és csapatai elfoglalták Aleppót. Az ENSZ nemhogy azt nem tudta elérni, hogy az érdekelt felek a tárgyalóasztalhoz üljenek, de még a vegyi fegyverek bevetését sem volt képes megakadályozni. Az országban népirtás zajlik, egyre inkább szektáriánus alapon.

Amikor ezeket a sorokat írom, még javában zajlik a nyomozás a meggyilkolt orosz nagy­követ, Andrej Karlov ügyében. A gyilkosa – aki egyébként a török készenléti rohamrendőrség tagja és Erdogan elnök testőre volt – halott. Ami biztosan tudható, hogy az elkövető azt kiabálta, hogy a nagykövet meggyilkolása bosszú Alleppóért.

A város elvesztését követően Törökországon és az EU-n végigsöprő terrorhullám jól jelzi, hogy a Szíriában zajló egyre mocskosabb és véresebb polgárháború sarokkövéhez érkezett – a mostani terrormerényleteket már korántsem biztos, hogy az Iszlám Állam követte el. Lehetett más szélsőséges iszlamista szervezet is – van belőlük egy jó néhány Szíriában. Most pedig a legfontosabb városukat veszítették el. Nézzük végig, hogy milyen események vezettek el eddig.

2016 januárjának végére az orosz légierő és különleges egységei olyan mértékben erősítették meg a zömében síita milíciákból (értsd iráni és libanoni önkéntesek) álló szíriai kormányerőket, hogy Aszad elnök defenzívából offenzívába kezdhetett. Az eredeti ok az orosz fegyveres beavatkozásra, miszerint a felkelők hamarosan elfoglalhatják Damaszkuszt, az ország fővárosát, és elmozdíthatják az elnököt, pontot téve a 2011-ben kitört forradalom végére, megszűnt. A jelen­tős utánpótláshoz jutott kormányzati erők visszaverték a lázadók szárazföldi támadásait, több városukat pedig ostromgyűrű alá vonták. A szíriai és orosz légierő válogatás nélkül bombázott civil célpontokat, több városban pedig szabályszerűen éhínség tört ki. Teljes városok éltek füvön, macskákra vadászva, mivel még a humanitárius segélyek sem jutottak be a folyamatos légitámadások miatt.

Vlagyimir Putyin elnök az orosz fegyveres erők munkáját elvégzettnek tekintette, és kilátásba helyezte az orosz csapatok kivonását, de valójában ez sosem következett be.

Az Egyesült Államok képviseletében februárban John Kerry külügyminiszter tűzszünetről állapodott meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Bár sem az Iszlám Államra, sem az Al-Kaida helyi szervezetére, az An-Nuszra Frontra nem vonatkozott a fegyvernyugvás, egy nagyon rövid ideig megszűntek a főleg a civil lakosságot sújtó légitámadások.

A hirtelen jött tűzszünetet kihasználva Bashar Aszad ki is írta a parlamenti választásokat annak reményében, hogy ezzel nemzetközi legitimációt tud kivívni kormánya számára. Erre szüksége volt, ugyanis február elsején tárgyalások kezdődtek Genfben az ENSZ égisze alatt a konfliktus békés rendezéséről.

Közvetlenül a fegyvernyugvás bejelentése előtt, látva szunnita szövetségeseinek egyre növekvő veszteségeit, a szaúdi királyság bejelentette, hogy készen áll szárazföldi csapatokat küldeni Szíriába, amennyiben azt az Egyesült Államok helyben hagyja. Erre a szír kormány úgy reagált, hogy „küldjék csak, koporsóban mennek vissza”. Végül a szaúdi offenzíva elmaradt, de a királyság diplomatái jelezték elsőként a tűzszünet folyamatos megsértését az oroszok és a szír kormány részéről. Bár Putyin valóban kivont pár szárazföldi egységet Szíriából, a kormányzati offenzíva nem állt le – újabb és újabb területeket foglaltak vissza, beleértve a történelmi Palmürát is. A várost 2015 májusában foglalta el az Iszlám Állam, és verte szét iszlám előtti történelmi emlékeit.

A kurd kommunista kantonok bejelentették, hogy föderációs államot hoznak létre – ennek hírére Törökország megkezdte a bombázásukat. Áprilisban Aszad megtartotta a választásokat – meglepő módon ő és a pártja kaszált.

53 nappal a tűzszünet életbelépése után a lázadó csoportok bejelentették, hogy újra harcba lépnek – az indokuk az volt, hogy a kormányerők és az oroszok számtalanszor megsértették a tűzszünetet, az utolsó csepp a pohárban Aleppó egyik lakónegyedének a bombázása volt.

Az újrakezdődött harcok első hetében több százan haltak meg, a konfliktus pedig véresebb lett, mint valaha. A szíriai kormányerők válogatás nélkül bombázták a felkelők állásait és a civil lakosságot. Nyárra egyértelművé vált, hogy Aszadék nem válogatnak a módszerekben: júniusban lehetővé tették az ENSZ-nek, hogy a 2012 óta ostrom alatt álló Darajába humanitárius segélyszállítmányt küldjenek, de még aznap hordóbombákkal támadták meg a várost. Júliusban az Egyesült Államok támogatását élvező és zömében kurdokból szerveződött Szíriai Védelmi Erők megkezdték az Iszlám Állam elleni offenzívájukat, és megtámadták Manbidzsot. Az orosz légierő támadásai rendszeressé váltak Aleppóban, bár néhány menekülttábort is bombáztak. A szíriai kormányzat egyre komolyabb ostromgyűrűt vont Aleppó köré, elvágták a keleti városrészbe vezető utat. Idlib tartományban pedig klórgáztámadást hajtottak végre a lakosság ellen – egy orosz helikoptert lőttek le a térségben a lázadók.

A gyűrű bezárult Aleppó körül, a lakosság szenvedése pedig sosem látott méreteket öltött. Kórházak, pékségek váltak a légitámadások célpontjaivá, a kormányerők pedig itt is vetettek be kémiai fegyvereket.

Mielőtt azonban azt gondolnánk, hogy csak a szír kormány támadta a civil lakosságot, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy a felkelők is előszeretettel ágyúzták a kormány kezén lévő negyedeket Aleppóban. A lázadók csak egy őrült kitörési kísérlettel tudták elodázni a város elestét.

Augusztus végén Törökország is belépett a fegyveres konfliktusba, páncélosaikkal átlépték a határt. Az „Eufrátész Pajzsa” hadművelet ugyan névleg az Iszlám Állam ellen indult, elsősorban a kurd kantonok összekapcsolódását hivatott megakadályozni. Eközben az ENSZ megerősítette, hogy mind az Iszlám Állam, mind az Aszad-csapatok vegyi fegyvereket vetettek be a civil lakosság ellen, az Egyesült Államok pedig megállapodott Oroszországgal arról, hogy közösen lépnek fel az Iszlám Állam ellen.

Szeptember elejére a kormányerők visszafoglalták a kitörés során létrehozott felkelőfolyosót Aleppóban, aminek következményeképpen a lázadók által ellenőrzött területek hermetikusan lezárt, és folyamatosan bombázott gettókká változtak. A hónap közepén az Egyesült Államok légiereje véletlenül a szíriai kormánycsapatokat bombázta. Mintegy válaszként néhány nap múlva bombatámadás érte az ENSZ segélykonvoját Alleppótól nyugatra – bár az oroszok nem ismerik el a felelősségüket a támadásban, a politikai kapcsolatok rohamosan romlani kezdtek a két ország között, és az Egyesült Államok felmondta az együttműködést Oroszországgal.

Novemberre a humanitárius krízis elképesztő méreteket öltött Aleppóban, huszonöt és ötvenezer fő körülire tehető a menekültek száma.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának Franciaország kérésére sürgősséggel összehívott ülésén Stephen O’Brian, az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben és a rendkívüli segélyek koordinálásában illetékes helyettese azt mondta: „Felszólítjuk, sőt könyörögve kérjük a konfliktus által érintett feleket, és mindenkit, aki befolyással bír, tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy megvédjék a civileket, és biztosítsanak bejutást Kelet-Aleppó ostromlott részébe, mielőtt még az egy óriási temetővé válik.”

A harcok nem álltak le. December 12-ére a szíriai kormány­-csapatok bevették Aleppót. Törökország közbenjárásával folyosót nyitottak, ahol a civilek zöld buszokon elhagyhatták a várost, ám a kiürítés nem ment zökkenőmentesen. Az Idlib tartomány felé menekülő különböző lázadó csoportok felgyújtottak néhány buszt, hogy megakadályozzák a lakosság menekülését, míg a kormánycsapatok több tucat menekülő embert gyilkoltak meg – főleg fegyverképes férfiakat.

Aleppó elestével Aszad elnök az utolsó nagyvárost is el­len­őrzése alatt tartja Szíriában – ezzel bebetonozta pozícióját. A lázadók, mind az iszlamisták (nem az Iszlám Állam), mind a szekulárisok, megsemmisítő vereséget szenvedtek, minden reményük szertefoszlott, hogy megdöntsék a rezsimet. Félő azonban, hogy ezzel nem lesz vége a vérengzésnek, hiszen a kormány­erők szabad kezet kapnak a megtorlásra.

A több tucat lázadó csoportnak, melyeket a törökök támogattak, nem nagyon van más választása, mint, hogy Idlib tartományba vonul vissza, vagy csatlakozik a török offenzívához északon. Az utolsó reményük az lenne, ha Törökország viszonya Oroszországgal újra ellenségessé válna, és Törökország fegyveresen is összecsapna a síita kormányzati csapatokkal Szíriában. Ennek az esélye azonban csekély: a meghiúsult katonai puccs óta Erdogan elnök kifejezetten baráti hangot üt meg Oroszországgal (az orosz titkosszolgálat vélhetően értesítette a puccsról), és a viszony a két ország között stabilizálódni látszik az elmúlt hónapokban. Éppen ezért mind a török, mind az orosz fél provokációként értékelte az orosz nagykövet meggyilkolását, melynek célja az orosz–török kapcsolatok aláásása.

Olvasson tovább:

  • Közegészségügyi probléma lett a pornográfia

    A liberális felfogás szerint a pornográfia minden korban „körülvett” bennünket, így kár túldimenzionálni az egyénre és a társadalomra gyakorolt káros hatásait. Az internet megjelenésével azonban a történelemben egyedül­álló módon vált elérhetővé gyakorlatilag bárki számára akár a legdurvább...
  • Közoktatás: újabb tüntetés készül

    Az EMMI megrendelésére készült felmérés szerint sem elégedettek a magyarok az oktatási rendszerrel. A Tanítanék Mozgalom február 1-jén újabb tüntetésre készül. A szakmai konfliktust közben politikai felhangok is színesítik, miután a kormány a peda­gógusszervezeteket is az álcivil csoportok közé...
  • Elhunyt a legbátrabb újságíró

    Két éve a repülőtéren vártam Udo Ulfkottéra, akit magyarországi ki­adója, a Patmos Records hívott meg a nemzetközi könyvfesztiválra. Udo akkor már igazi sztárszerző volt, a Megvásárolt újságírók című könyvét milliós példányszámban vásárolták Németországban és szerte a világon. Annak ellenére, hogy...