Kereső toggle

Kasmír robbanás előtt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Kasmír régióért már három háborút vívott India és Pakisztán. A térségben, melynek nagyobb része Indiához tartozik, változatlanul fegyveres konfliktusok vannak. A helyzet békés megoldását nehezíti, hogy a két atomhatalom még azt sem döntötte el, hogy egyáltalán tárgyalnak-e egymással a kérdésről.

Sosem lehet barátság India és Pakisztán között címmel egy kerekasztalbeszélgetést tartottak Bombayben (Mumbaiban) idén novemberben, melyen részt vettem.

Egy irodalmi fesztiválon, a TATA-n voltam meghívott vendég, nekem is kellett néhány workshopot tartanom, elsősorban háborús fotográfia témakörében. Mégis meglepődtem, amikor megláttam a programkiírást. Az indiai aktuálpolitika ilyen szintű betüremkedése mindenképpen különös egy irodalmi fesztivál programjai között.

Arra, hogy tévedek, már az esti fogadáson jöttem rá a TAJ hotelben. A dologban ugyanis nincs semmi különös: a bombayi értelmiségi elitnek – és az egész országnak – égető fontosságú a Pakisztán-kérdés. India három háborút nyert szunnita muszlim szomszédjával szemben, egy negyediknek azonban tragikus következményei lehetnek.

Atomfegyver van, határ nincs

Mára mindkét fél jelentős nukleáris arzenált halmozott fel. A két ország közötti konfliktus súlyosságáról mindent elmond, hogy egyik ország sem ismer el pontos határokat. Az 1971-es háború során létrejött, szögesdróttal és hadosztályokkal megerősített úgynevezett „ellenőrzési vonal” választja el egymástól az indiai és pakisztáni hadsereget, ám a hivatalos határvonalat mindkét kormány máshol húzza meg.

Bár béke sosem volt a Kasmír régióban, melynek háromnegyedét India ellenőrzi, a konfliktus idén nyáron kezdett el ismét kiéleződni. India több hadosztályt vezényelt Kasmírba, hogy fenntartsák a rendet az ott kitört lázongások miatt, az indiai sajtó pedig azonnal ultranacionalista Pakisztán-ellenes propagandára kapcsolt. Ez kapóra jött India miniszterelnökének, aki a korrupció elleni harc jegyében nemes egyszerűséggel bevonatta az 500 és 1000 rúpiás címleteket, hatalmas pofont adva nemcsak a korrupciónak, de az ország gazdaságának is. Indiában tartózkodásom alatt nem láttam olyan bankot, mely előtt ne kígyóztak volna hosszú sorok a 45 fokos hőségben.

Az emberek össze is verekedtek, hogy be tudják váltani a pénzüket, a kisebb címletekből pedig egyszerűen nem állt elég rendelkezésére a bankoknak, hogy kezelni tudják a néhány nap alatt kicsúcsosodó krízist.

A címletek bevonása miatt kitört pánik és káosz feledtetéséhez jól jött a fellángoló indiai–pakisztáni konfliktus.

„A két ország közötti konfliktus megoldásának kulcsa az lenne, ha Kasmír helyzete tisztázódna” – mondta Shashi Thrarúr, India volt külügyminisztere még a panelbeszélgetésen, meglebegtetve a kasmíri szunniták önrendelkezésének a kérdését, melyre a meghívott Marúf Razaa volt katonatiszt, jelenleg stratégiai tanácsadó a Kasmírban élő hindu kisebbség helyzetét hozta fel ellenpontként.

Az általános vélekedés az volt a beszélgetés után, hogy jobb, ha nem közeledik egymáshoz a két ország.

Már a fogadáson, privát beszélgetésben hallottam, hogy Thrarúr álláspontja az, hogy ha tetszik, ha nem, Indiának előbb-utóbb le kell ülnie szomszédjával megvitatni a kasmíri kérdést, mert hosszú távon nemcsak a régió sorsa a tét, de a mindkét oldalon erősödő ultranacionalista indulatok megfékezése is, mely rövidesen átcsaphat egy újabb totális háborúba a két ország között.

A helyzetet azonban tovább nehezíti, hogy még a kasmíriak sem látják pontosan, hogy mik is a politikai lehetőségeik. A különböző – gyakran fegyveres – frakciók között nincs teljes egyetértés abban, hogy autonóm terület legyenek Indián belül, beolvadjanak a szintén szunnita többségű Pakisztánba, vagy egyszerűen kikiáltsák a saját – szunnita muszlim – államukat. Értelemszerűen mindhárom opciónak a legnagyobb nyertese Pakisztán lenne.

Volt egyszer egy Kasmír 

A kasmíri konfliktus, bár mindig is vészterhes volt, az elmúlt néhány évben korántsem volt olyan véres, mint most. A legelső háborút India és Pakisztán 1947-ben vívta a régióért, akkor alakultak ki a mai „ellenőrzési vonalak.”  Jelenleg India névleg ellenőrzi Dzsammú és Kasmír tartományt, ám az eredeti kasmíri terület 37 százalékát Pakisztán uralja. A tavakkal, falvakkal teli, főleg mezőgazdaságból élő, a Himalája lábainál húzódó régiót 90 százalékban szunnita muszlimok lakják.

Az indiai ellenőrzés alatt álló szunnita területeken gyakorlatilag folyamatosan statárium van érvényben, a hegyekben pedig Pakisztán-párti gerillák tanyáznak, akiknek maga Pakisztán biztosít kiképzést és fegyverutánpótlást – legalábbis India szerint, mert Pakisztán tagadja a vádakat.

A konfliktus idén júlisban lángolt fel ismét, amikor is az indiai hadsereg meggyilkolta Burhán Vánit a térség egyik legnépszerűbb – az USA, Európa és India által is terrorszervezetként jegyzett – militáns pártjának, a Hizbul Mudzsahedínnek (A dzsihádon lévő szent harcosok pártja – a szerk.) a vezetőjét.

Wáni halálát tüntetések követték, a helyi szunniták  tömegével vonultak utcára a Kasmír völgy mind a tíz kerületében.

Az indiaiak július 15-én kijárási tilalmat rendeltek el Kasmír egész területén, és lekapcsolták a mobilhálózatokat, leállították a helyi újságok megjelenését és megkezdték a tüntetések feloszlatását sörétes puskákkal, könnygázzal és éleslőszerrel. Tömeges letartóztatások történtek, a zavargásokban pedig meghalt 85 civil és körülbelül 13 ezren sebesültek meg, a 4 ezren indiai katonán kívül.

India feltételezte, hogy a pakisztáni vezetés teljes mellszélességgel a tüntetések mellett áll, valamint, hogy több tüntetőt ők fegyvereztek fel – ennek jegyében meg is ágyúzták az „ellenőrzési vonal” pakisztáni oldalát.

Nem minden ok nélkül, tegyük hozzá gyorsan. Három nappal Wáni meggyilkolása után a pakisztáni miniszterelnök, Naváz Shárif a dzsihadistát „mártírnak” nevezte és elítélte az indiai katonai akciót. Pakisztán több politikai pártja is segélykonvojakat szervezett, az idén szeptember 13-ára eső muszlim ünnep, az Eid-Al Adha-t (az áldozat ünnepe) nemes egyszerűséggel a „kasmíriak áldozatvállalásának” ajánlotta, és persze az ENSZ-hez fordult az indiai túlkapások miatt.

Bár november közepére valamelyest csillapodtak a kedélyek, a helyzet jelen pillanatban is minden, csak nem stabil. Helyi beszámolók szerint minden ház előtt indiai katonák strázsálnak Kasmírban, és nincs nap, amikor ne fordulnának elő véletlenszerű házkutatások, letartóztatások.

A Trump-béke

Ebbe a politikai helyzetbe kíván közvetítőként beavatkozni hamarosan a Trump-kormányzat, legalábbis Mike Pence, a Trump-adminisztráció alelnöke szerint, aki azt mondta, Kasmír lehet az a pont, ahol a jövőbeli amerikai elnök „bevetheti különleges tárgyalási képességeit, hogy csökkentse a feszültséget a két ország között, és létrehozzon egy megállapodást.”

Donald Trump – bár még nem költözött be a Fehér Házba – már sikeresen borzolta az indiai kormánykörök kedélyeit, amikor azt mondta Navaz Shárif pakisztáni miniszterelnöknek, hogy „Pakisztán egy fantasztikus ország, fantasztikus emberekkel.”

Úgy tűnik, hogy Trump a kérdésben Pakisztán mellé fogja letenni a voksát, a kérdés az, hogy a lényegesen nagyobb és jobban felszerelt hadsereggel rendelkező és nacionalista propagandával tüzelt indiai közvélemény mit fog szólni egy az amerikaiak által szorgalmazott autonómia létrehozásához, mert azt már most borítékolhatjuk, hogy India nem fog belemenni, hogy Pakisztán ellenőrizze a Kasmír-völgyet.

A diplomáciai problémáról mindent elmond, hogy az Obama-kormányzat is szeretett volna egy közvetítőt küldeni a két állam között Bill Clinton személyében – ez azonban elmaradt, amikor a stratégiai elemzők jelezték, hogy egy sikertelen tárgyalás mindkét országgal ronthatja az Egyesült Államok kapcsolatát, különösen Pakisztánnal. Pakisztán ugyanis kulcsfontosságú szerepet játszik az Egyesült Államok terror elleni háborújában és gyakorlatilag az egyetlen kulcsszereplő, aki a régióban kontrollálni tudja a nemzetközi dzsihádista szervezeteket.

A Trump-adminisztráció tehát sokat kockáztat, igaz sokat is nyerhet – a kérdés, hogy le tudja-e ültetni Trump a szemben álló feleket és rávenni őket, hogy eltekintsenek az elmúlt hatvan év fegyveres konfliktusaitól.

Olvasson tovább: