Kereső toggle

A rektori széktől az antifasiszta ellenállásig

Szent-Györgyi Albert életének kevéssé ismert epizódjai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása
A Nobel-díjas tudós a katedrán és az életben is igazi „vagány” volt. A biflázás helyett a gya- korlatias, intuitív ismeretszerzést részesítette elõnyben.

Jövőre lesz hetven éve, hogy munkásságának elismeréseként megkapta az orvosi és élettani Nobel-díjat Szent-Györgyi Albert. A tudós akkoriban a szegedi egyetem tanszékvezetői pozícióját töltötte be, elévülhetetlen érdemeket szerezve a biokémia hazai felvirágoztatásában. Szent-Györgyi azonban nem csupán kutatóként, tanárként és rektorként vonult be történelmünkbe: a tudós a ’30-as, ’40-es évek közéletében, közgondolkodásának alakításában is komoly szerepet vállalt.

Szent-Györgyi a romantikus 19. század szülötteként egyszerre akart mindent: világraszóló tudományos eredményt, és remek, kalandokban bővelkedő életet. A tudósok közül ebben ő hasonlított legjobban a művészet és az irodalom prométheuszi alakjaihoz – olvasható a teljes életművét feldolgozó életrajzi könyvben, amely egy magyar származású amerikai író, Ralph W. Moss fél évtizedes kutatómunkájának eredményeként jelent meg a ’80-as évek közepén, előbb az Egyesült Államokban, majd néhány évvel később Magyarországon. Az azóta három kiadást megélt könyv írója oknyomozó újságírókat megszégyenítő részletességgel és pontossággal tárja elénk a világhírű magyar tudós élettörténetét, sikereit és kudarcait, győzelmeit és bukásait. Több fejezetet szentel a Szegeden töltött tizenhárom évnek is, amelyről sok minden elmondható, de hogy unalmas lett volna, azt biztosan nem.

Amikor Szent-Györgyi Albert 1931 januárjában Szegedre érkezett, hogy elfoglalja a felkínált tanszékvezető egyetemi tanári állást, még ő maga sem sejthette, hogy épp ebben a korábbi állomáshelyeihez mérten „álmos” vidéki városban fogja elérni legnagyobb tudományos sikereit, mint ahogy azt sem, hogy – a korábbi évtizedek küzdelmeinek folytatásaként – a harcokból is bőven kijut majd neki a Tisza partján.

A motorbiciklis professzor

Az akkoriban már csaknem egy évtizede külföldön élő, Nyugat-Európában egyetemről egyetemre vándorló és növekvő ismertségnek örvendő Szent-Györgyit Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter hívta Szegedre 1928-ban a professzori katedra ígéretével, valamint azzal, hogy saját belátása szerint alakíthatja az újjáépítendő magyar tudományos életet. Az épp cambridge-i ösztöndíját töltő tudós angliai kilátásai korlátozottnak tűntek, s mivel titkon mindig arra vágyott, hogy egyszer majd híres tudósként tér vissza Magyarországra, örömmel mondott igent a felkérésre. Szegeden tett látogatása alkalmával lenyűgözte a Dóm téri építkezés (ekkor épült a Fogadalmi templom és az azt övező egyetemi komplexum az orvos-kémiai, mai szóhasználattal biokémiai tanszékkel), amelyet az amerikai Rockefeller Alapítvány hatalmas összeggel, 200 ezer dollárral támogatott. 

Szeged konzervatív város volt, ahol a közgondolkodást erősen meghatározta Glattfelder Gyula püspök és köre, Szeged mégis befogadta a nyugat-európai egyetemeken szocializálódott tudóst. Nyilván óriási szerepe volt ebben magának Szent-Györgyinek is, aki felvállalta a konfliktusokat, de az amerikai támogatás, valamint Klebelsberg személye is szerepet játszott abban, hogy személyesebb, liberálisabb stílust honosíthatott meg az egyetemen.

Szent-Györgyi Albert rendkívül közvetlen személyiség volt, egy igazi világpolgár, akiben nyoma sem volt az abban az időben általánosnak mondható konzervatív egyetemi oktatói magatartásformáknak. Annak idején egy tanszékvezető, de még egy gyakorlatvezető sem barátkozott a diákokkal. Ő nemhogy barátkozott, de néha még anyagilag is támogatott néhány hallgatót, csak hogy ne kelljen megszakítaniuk tanulmányaikat. Példa erre Laki Kálmán esete, aki később az Egyesült Államokban lett kiemelkedő biológus: amikor a nagy gazdasági világválság idején, 1932-ben úgy tűnt, anyagi okok miatt abba kell hagynia tanulmányait, Szent-Györgyi sietett a segítségére. A tudós rendszeresen együtt járt moziba diákjaival, ahol hangosan „szurkolt” a szereplőknek, emellett teniszezett, motorbiciklin járt – egy alkalommal Portugáliáig is elmotorozott.

Ami tanítási stílusát illeti, a professzor, vagy ahogy diákjai hívták, a Prof sosem volt híve a lexikonszerű tudásanyag „bifláztatásának”, sokkal értékesebbnek tartotta a gyakorlatias, intuitív, problémamegoldó tudást és ismeretszerzést. Azt tartotta: az ember szelleme, elméje nem arra van, hogy tele legyen felesleges információkkal („arra ott vannak a könyvek” – mondta), hanem arra, hogy megfelelően kezelje ezeket, s felismerje az összefüggéseket, folyamatokat. Sőt, ha kell, szakítson a hagyományos elméletekkel, és találjon ki újabbakat. Diákjaitól szinte megkövetelte, hogy eredeti módon gondolkozzanak.

Egyébként épp szegedi tartózkodása alatt valósította meg leginkább az elmélet és a gyakorlat egységét: naponta részt vett az egyetemi életben, tanított, vezette a tanszéket, egy ideig rektorként az egyetem központi vezetésébe is bekapcsolódott, miközben folyamatosan végezte a kutatásokat is. Tanítványai közül is azokat kedvelte leginkább, akikben látta a kreativitást, a gyakorlatiasságot, a vitakészséget, gyakran be is emelte őket kutatási projektjeibe. Sokan közülük hazai, európai, sőt világviszonylatban is híres-neves tudósok, oktatók lettek.

Harc a C-vitaminért

Közismert, hogy bár kutatásait részben külföldi ösztöndíjai idején végezte, a Nobel-díjat szegedi kutatóként kapta meg 1937-ben, köszönhetően többek közt annak, hogy itt talált megfelelő mennyiségű alapanyagot kutatásai elvégzéséhez (a szegedi paprikában). Azt azonban kevesen tudják, hogy mekkora harc árán védte meg „találmányát”.

1931 végén, 1932 elején jutott el kutatásai során odáig, hogy – egyszerűen fogalmazva – felfedezte a C-vitamint, ezzel egyidejűleg előrehaladott kutatásokat végzett a sejtekben folyó citromsavciklus megismerése terén. A bonyodalmak abból adódtak, hogy egyik közvetlen munkatársa, a magyar felmenőkkel rendelkező és egy évet a tudós mellett töltő Joseph Svirbely megírta korábbi amerikai professzorának, C. G. King professzornak kutatásaik eredményét. Annak a tudósnak, aki szintén ezen a területen kutatott, s aki nem volt rest, és azonnal közzétette a felfedezést a Science című tudományos folyóiratban – természetesen önmagának tulajdonítva az eredményt! A szakma ünnepelte a felfedezést és a tudóst, nem is sejtve, hogy ugyan King is közel járt a felfedezéshez, de mégsem ő a C-vitamin atyja, hanem Szent-Györgyi. Ez a későbbiekben egyértelműen bizonyítást is nyert, de az 1932 utáni évek komoly kihívást jelentettek a szegedi tudós számára. Végül azonban 1937-ben Stockholmban a felfedezés jogos tulajdonosaként átvehette a Nobel-díjat.

Az antifasiszta ellenálló

A ’30-as évek nem tartozott történelmünk könnyű időszakai közé, természetesen Szent-Györgyi is érzékelte a fokozatos jobbra tolódást, fasizálódást. Amennyire tőle telt, nagyon határozottan lépett fel a szélsőséges eszmékkel szemben, gyakran szinte már vakmerően. Ha megérezte a szélsőségesek „szagát”, mindig ösztönösen cselekedett, sosem gondolta végig bátor kiállása lehetséges következményeit. Egy alkalommal például egy zsidó származású diákja ellen elkövetett atrocitás után tette nyilvánvalóvá, hogy „hova kívánja” a szélsőjobbosokat. Azok válaszul „betörtek” az egyik előadására, a tudós azonban nem ijedt meg, hanem hangos ordítozás közepette egyszerűen kizavarta a rendbontókat. Egy másik alkalommal a Gömbös-kormány egyik Szegedre látogató tagját fogadta meglehetősen „fagyosan”, röplabdázás közben a sportpályán várakoztatva a politikust, akit aztán ott a pálya szélén, izzadtan, melegítőben fogadott. Egyes feljegyzések szerint tudott a kormánytag érkezéséről, ezért időzítette arra az időpontra a sportolást.

A háború alatt a róla elnevezett antifasiszta csoport vezetőjeként részt vett az ellenállásban, személyes szerepet vállalva a háború végi „kiugrási kísérlet” előkészítésében is. 1943 februárjában Kállay miniszterelnök és Horthy tudtával vonatra szállt, és Isztambulba utazott, ahol tárgyalásokat folytatott az angolokkal. A német titkosszolgálat is tudott a találkozóról, ezért ettől kezdve egyre inkább tarthatatlanná vált Szent-Györgyi nyíltan vállalt antifasiszta felfogása és viselkedése. Letartóztatták, majd szabadon engedését követően házi őrizetbe került. Ahhoz képest, hogy Hitler ordítozva követelte a tudós kivégzését, ez a legkisebb rossz volt, ami történhetett vele. 1944 szeptemberében érett meg a helyzet arra, hogy elhagyja Szegedet, egy szinte krimibe illő jelenetsor végén. Pestre készülődve hirtelen úgy döntött, nem vonaton hagyja el a várost, hanem autón. Így kerülte el a pályaudvaron a Gestapo embereit, akik letartóztatására érkeztek oda – ezúttal valószínűleg nem úszta volna meg a büntetést egy egyszerű házi őrizettel. Pesten néhány heti bujkálást követően a Raoul Wallenberg révén híressé vált svéd nagykövetségtől kapott útlevelet. Érdekesség, hogy a Swensen névre kiállított okmányokat ugyanaz az V. Gusztáv király írta alá, aki 1937-ben Stockholmban átadta neki a Nobel-díjat.

A háború után tagja lett a nemzetgyűlésnek, részt vett a Magyar Tudományos Akadémia újjászervezésében, komoly szerepet vállalt a dolgozók esti képzésének megszervezésében. Sokan köztársasági elnökként szerették volna látni, ő azonban nemet mondott a felkérésre. 1948-ban az elsők között ítélték oda neki a Kossuth-díjat, azt azonban már nem vette át – az USA-ba emigrált. Ezt követően hosszú élete során már csak kétszer látogatott haza: 1973-ban jelen volt az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont avatásán, 1978-ban pedig a koronázási ékszerek hazahozatalakor tagja volt az amerikai delegációnak.

Olvasson tovább:

  • Javult a magyar fiatalok közérzete, de nagyok a különbségek

    „Minden eddiginél több fiatal szerez munkatapasztalatot, jelentős mértékben nő az idegen nyelvek ismerete, a fiatalok bíznak a családban, erősödött a demokráciába vetett hit, és egyre többen gondolják úgy, hogy »Magyarország a legjobb ország, ahol élni lehet«.
  • Komoly kihívások előtt a szerb integrációs folyamat

    2014 januárja óta zajlanak a csatlakozási tárgyalások az Európai Unió és Szerbia között, amely az öt tagjelölt ország közül – Macedóniát, Montenegrót, Albániát és Törökországot megelőzve – elsőként nyerheti el az uniós tagságot.
  • A fekete március

    Huszonhét éve, 1990. március 19-20-án, Marosvásárhelyen véres összecsapások zajlottak le románok és magyarok között, amelyeknek több halottja és több száz sérültje volt.