Kereső toggle

Rossz irányba fordultak a dolgok Romániában

Interjú  Markó Bélával, az RMDSZ volt elnökével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Visszavonul a napi politikáTól Markó Béla, nem lesz a román parlament tagja. A költő-politikus emlékeztetett arra, hogy már 2011-ben a fokozatos visszavonulásról döntött. Hangsúlyozta azonban, hogy a közéletből nem akar visszavonulni, a politikáról ezentúl is véleményt kíván mondani. Markó Béla 1993 és 2011 között töltötte be az RMDSZ elnöki tisztségét.

Nyilván nagyon nehéz egy ilyen döntést meghozni, ami egy egész pályaívet tör meg, hiszen életkora alapján még bőven lenne ideje a politikában maradni. Miért nem akar tovább politizálni?

– A fontos döntést akkor hoztam meg, amikor 2010 végén eldöntöttem, hogy nem vállalom tovább az RMDSZ elnöki tisztségét. Utána viszont arra gondoltam, hogy talán nekem is, meg hát az RMDSZ-nek is hasznos lehet, ha még egy ideig a politikán belül maradok. Nehéz volt meghozni ezt a döntést, elég sokat latolgattam, hogy mit tegyek. Megértem azokat, akik foggal-körömmel ragaszkodnak a politikához, de én nem szerettem volna ide eljutni. Valamikor egy másik hivatást hagytam oda a politikáért, az írói, a szerkesztői mesterséget, az irodalmat, és oda is akartam visszatérni. Ez a kötődés valamennyire megkönnyítette a döntésemet. Nem tekintettem soha szakmának a politikát, ezért ajánlottam régebben is RMDSZ-es politikus kollégáimnak, hogy nem szabad úgy venni a politikát, mint életre szóló karriert. Ebbe bele lehet bukni, és mindenki számára kell lennie egy kiútnak, egy visszavonulási útvonalnak, egy igazi hivatásnak, amit folytatni tud. Magam bele nem buktam, azt gondolom, hiszen saját elhatározásomból hagytam abba, viszont azt éreztem, hogy most már nagyon elkoptatott a politika. Aki őszinte, az bevallja, hogy a politika egy olyan vállalkozás, amely egyfolytában fogyasztja a tartalékainkat, s ha nem vigyázunk, egy adott pillanatban tartalékok nélkül maradunk, és ezt nem akartam. Tizennyolc évig voltam elnök, így akik engem kisgyerekként, óvodásként láttak a televízióban vagy másutt, azok tizennyolc évesen, mikor nagykorúakká váltak, még mindig engem láttak az RMDSZ első embereként. Nem valószínű, hogy hiteles emberként tekintenek rám.

Ma számos közéleti szereplő tekinti szakmának a politikát, amit meg lehet tanulni, és egy életen át lehet művelni. Belül megmaradt civilnek, miközben az RMDSZ-t vezette évtizedeken át?

– Már azzal is megszegtem egy régi fogadalmam, hogy egy negyedszázadig maradtam a politikában. 1990-ben, amikor Romániában megnyíltak a lehetőségek, akkor – akárcsak más magyar értelmiségiek – én is azt mondtam, hogy ezt most nekünk vállalni kell, de csak addig, amíg aztán helyettesíteni tudnak minket mások, egy-két évig, és utána vissza kell térni az eredeti hivatásunkhoz. Az egy-két év helyett lett huszonhat. Hivatásomnak továbbra is az irodalmat vallom, hiszen végzettségem szerint is bölcsész vagyok. Nem örülök annak, hogy az utánunk jövő politikusi nemzedékek így szemlélik és így tervezik a pályafutásukat. Meg kell tanulni sok mindent hozzá, mert a politikához szükségesek bizonyos ismeretek. Nem árt, ha a jog alapfogalmait ismeri az ember, még akkor is, ha nem jogász, és ezt nekem menet közben kellett tanulni, de meg lehet tanulni. Legalább ennyire fontos, hogy bizonyos közgazdasági ismeretekkel rendelkezzen egy politikus. Ezt szintén próbáltam bepótolni, de megmondom őszintén, mindvégig hiányérzetem volt e téren. Nyelvismeret, idegen nyelvek ismerete is szükséges, és lehetne még sorolni, hogy milyen sajátos ismeretekre van szüksége egy politikusnak. De nem hiszem, hogy ezt mesterségként kell művelni egy életen át, mert akkor válik valaki közveszélyessé, ha foggal-körömmel ragaszkodni kezd hozzá, és mindent megtesz annak érdekében, hogy bent maradhasson, akkor is, amikor már bebizonyosodott, hogy nem igazán alkalmas erre.

Egy demokrata talán így gondolkodik, de Kelet-Európában újra a vezérmítosz a népszerű, mindenütt egy erőskezű vezetőre vágynak. Lejárt a demokráciák ideje?

– Mi mindenféle vezéreszmével torkig voltunk, mert a Ceausescu-diktatúra megtanított minket arra, hogy ne kívánjunk magunknak vezért. Hogyha most visszalapoznám a régi nyilatkozataimat, a ’90-es években többször is elmondtam: alapvető különbséget szeretnék tenni a vezér és a vezető között, és hogy vezető kívánok lenni, nem vezér. Ez nem azt jelenti, hogy menet közben ne jöttem volna rá, hogy a személyiség bizony nagyon sokat számít a történelemben. Minket még annak idején úgy tanítottak az iskolában, hogy a történelmet a tömegek csinálják, és van egy olyan objektív folyamat, amelyet sem vezérek, sem vezetők nem igazán tudnak befolyásolni. Nagyon hamar rájöttem, hogy ez nem igaz. Számos olyan döntés volt az elmúlt negyedszázadban is, amely egy-két emberen múlott, vagy az RMDSZ-ben egyedül rajtam múlott. Mert a döntési helyzetek nagy részben nem olyanok, hogy teljesen világos lenne, merre kell menni. Még az egyszemélyes döntések is, amikor megszületnek, akkor mögöttük konzultációnak kell lennie, és általában ismerni kell a saját közösségünk akaratát.

Nagyon fontos, nagyon súlyos és megválaszolatlan kérdésnek látom, hogy a fiatal generációk esetében megint megjelent a vezéreszme, és további kérdés, hogy egyáltalán miért van ismét kedvező talaja Európának ebben a részében az autoritárius berendezkedésnek, gondolkodásnak. Nem merném azt mondani, hogy mi ebben nem vagyunk hibásak. Lehet ugyan szidni a következő generációkat, de hát mi neveltük őket.

Mi elindultunk 1990 elején valóban egy nyugat-európai típusú demokrácia eszményével, megpróbáltuk fölépíteni ezt a demokráciát. Nagyon sokáig úgy éreztem, hogy sikerült, létrejöttek a szükséges intézmények, működött hosszú ideig a hatalommegosztás is, miközben lényegesen sikerült változtatni a román–magyar kapcsolatokon. Aztán néhány éve azt láttam – meg kell mondanom, hogy a visszavonulásról szóló döntésembe ez is belejátszott –, hogy tulajdonképpen befejeződött ez az út.

Miben nyilvánult meg ez?

– Rossz időszak következett itt Romániában, a román–magyar kapcsolatokban. Az utolsó jelentős előrelépés a magyar közösség számára a jogi keretek tekintetében 2011 legelején történt, amikor új oktatási törvényt fogadtunk el. Azóta a magyar közösségi érdekeket próbálja az RMDSZ megvédeni. Azt őrizzük, amit addig kivívtunk, mert folyamatosan hol itt, hol ott próbálják csonkítani ezeket a jogokat. De nemcsak az etnikai problémákról van szó, hanem általában a demokrácia intézményei is bomlanak le, a hatalmi egyensúly fölborult, Romániában a parlament tekintélye a padlón, vagy az alatt van. Olyan szinten sérült a parlamenti demokrácia, hogy nem tudom, hogy ezt mikor és hogyan sikerül helyreállítani. Egyrészt kikerül a politikán kívülre a döntés, mert az igazságszolgáltatás nagyon sokszor nem arról alkot véleményt, hogy egy döntés törvényes volt vagy törvénytelen, hanem hogy helyes volt vagy helytelen. Másrészt pedig az államelnökök próbálják összpontosítani a hatalmat a saját kezükbe, amivel alaposan szétfeszítették az alkotmányos kereteket. Kiábrándulás jellemzi a társadalmat, vagyis mára kiderült, illúziókat tápláltunk arról, hogy nagyon gyorsan föl lehet zárkóztatni a kelet-európai országokat. Az Európai Unióba történt belépésre úgy tekintettünk, mint a tényleges integráció pillanatára, sokan azt várták, hogy életszínvonalban meg minden más szempontból egyenértékűvé válik Románia a nyugat-európai államokkal. Ez illúziónak bizonyult. A belépés csak a lehetőségeket teremtette meg, de még hosszú az út addig, amíg a különbségek kiegyenlítődnek nyugat és kelet között, ha egyáltalán kiegyenlítődnek valaha.

Kiábrándultságot hallani a szavaiból, végérvényesen tett pontot a politikai szerepvállalására?

– Magából a politikai együttgondolkodásból vagy a politikához, a közélethez való hozzászólásból, véleménymondásból, beleszólásból én nem akarok kilépni. Azt is tudom, hogy nem ugyanaz egy publicisztikában elmondani a véleményünket, mint döntéshozatali lehetőségekkel bírni. Az RMDSZ-ben nem csak egyszerű tagként maradok, mert az RMDSZ volt elnöke az alapszabályzat szerint tagja a legfőbb országos döntéshozó testületeknek.

Maradok, ott leszek, de ez nem napi politika már, parlamentbe nem jelöltettem magam. Egyébként az alapszabályzat szerint az RMDSZ volt elnökét, ha kéri, akkor bejutó helyre kell jelölni, de én nem éltem ezzel a lehetőséggel. Megpróbálok majd véleményt mondani vagy akár segíteni, ha igénylik, de nem vagyok naiv, tudom, hogy akik a „lovon ülnek”, azok döntenek.

Elégedett vagy csalódott, ha az összképet nézi a pályája tekintetében?

– Amit vállaltunk 1990-ben, annak elég jelentős részét megvalósítottuk. A nyelvhasználati jogokra gondolok, anyanyelvi oktatási jogokra és intézményrendszerre, nem beszélve a kárpótlás, illetve a jóvátétel kérdéséről: az államosított magánjavakat és egyházi javakat, ha nem is százszázalékosan, de meglehetősen nagy arányban sikerült visszaszerezni. Az is jól látható, hogy megint egy előkészítő időszak következik, vagyis nem a látható sikerek időszaka. Azokat a nagyobb lépéseket, amelyek még ránk várnak, például az önkormányzatiság vagy akár az autonómiaformák megvalósítását, most nem lehet megígérni. Ahhoz, hogy ezek a változások bekövetkezzenek, Romániában és egész Európában újra kell értelmezni a regionalizmust, amire most nagyon kevés esély van, hiszen egy óriási kihívás előtt áll a közösség. Mi az én vezetésemmel egy utat végigjártunk, azt le lehet zárni, és ezt most másoknak kell folytatni. Hozzáteszem, nekik sokkal nehezebb dolguk lesz. Másrészt meg úgy is érzem, talán még van egy életem az irodalomban, ott még kiteljesedhetek, elégedett lehetek.

Olvasson tovább: