hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajban a Császár

2016. 09. 15.
Pénzmosással és hűtlen kezeléssel vádolják az egykori legendás FC Bayern München focistát, Franz Beckenbauert, aki állítólag a 2006-os világbajnokság rendezésére alapított bizottság elnökeként a 2015-ben felderített vesztegetési botrányban kiderült ügyek mellett tízmillió svájci frank tisztára mosásában segédkezett az akkori Adidas-vezérigazgatónak. Most a svájci ügyészség kezében van a nyomozás, bár a körülmények akár úgy is alakulhatnak, hogy az érinthetetlennek tartott „Császár” végül megússza a büntetést a szabadságvesztéssel is fenyegető ügyben.

2002 és 2005 között mintegy tízmillió svájci frank érkezett a német labdarúgó szövetség (DFB) kasszájába, hogy azzal kicsit jobban megolajozzák a 2006-os labdarúgó világbajnokság rendezési jogaiért folyó küzdelmet. Ezekre a gyanús ügyekre 2015-ben a Der Spiegel oknyomozó újságírói derítettek fényt. Az ügy a vb-botrány néven került be a köztudatba, és ennek következményeképpen az akkori DFB elnök, Wolfgang Niedersbach kénytelen volt lemondani. A rendezőbizottság elnöke, Franz Beckenbauer akkor teljesen makulátlannak tűnt.

Most viszont újabb fordulatot vett az ügy, ugyanis a Spiegel-dosszié nyomán a DFB belső vizsgálatot indított a kérdésben, és az általuk megbízott Freshfields Bruckhaus Deringer ügyvédi iroda, amelynek 35 ügy-védje négy hónapig vizsgálta a 2006-os világbajnokság körüli korrupciós ügyeket, újabb gyanús ügyletekre bukkant bizonyos svájci ügyvédi irodák letéti számlái közötti pénzmozgásokkal kapcsolatosan. Egyre több részlet támasztja alá azt a gyanút, hogy az egész vb-botrányban Franz Beckenbauer volt a kulcsfigura, ám ezt bizonyítani nem lesz könnyű. A vizsgálatot magát is igen nehéz volt elvégezni, ugyanis az érintettek egy része időközben már elhalálozott, másrészt pedig azt is megállapították a kutatásban részt vevő ügyvédek, hogy a dokumentumok nagy része hiányzik, az elektronikus adatbázis érintett részeit pedig egyszerűen törölték.

A DFB-vizsgálat kapcsán a svájci ügyészség is nyomozni kezdett, amely során kiderült, hogy négy részletben hatmillió svájci frank érkezett a Franz Beckenbauer és akkori menedzsere, Robert Schwan által birtokolt közös bankszámláról egy, a svájci Sarnenben székelő ügyvédi iroda letéti számlájára. A pénz aztán innen Katarba vette az irányt, és a korábbi FIFA-botrányokból már jól ismert Mohammed bin Hammam zsebében landolt. Bin Hammamot egész életére eltiltották a futballvilág topmenedzsmentjében való tevékenységektől, ugyanis a Sunday Times 2014-ben leleplezte, hogy többek között kenőpénzeket juttatott a nemzeti labdarúgó szövetségek megfelelő személyeinek, hogy azok a FIFA elnökségéért folyó kampányban őt támogassák.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!