Kereső toggle

Kiscsapatok nagy meglepetései

Célegyenesbe fordult a labdarúgó Európa-bajnokság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Év közben volt, aki örömmel, volt, aki elborzadva olvasta, hogy valami nemzetek feletti szuperligát készülnek létrehozni a legnagyobb klubok képviselői. Most, ezen az Eb-n a kis országok futballforradalma (Wales, Izland, Magyarország) jelzi, hogy komoly tartalékok (megújulási potenciál) vannak a futballban, amelyek újabb irányokat szabhatnak a sportág fejlődésének.

Valahogy minden más, mióta a labdarúgás visszatért száműzöttségéből hazánkba. Az Európa-bajnokság eseményeit is mintha egy fátyolon, tört üvegen keresztül látnánk. Amíg nem volt csapatunk az Eb-n, mindenkinek volt olyan kedvence, olyan esélyes csapat, amelyet kiválasztott, hogy azoknak szorítson, akikkel tudott azonosulni, akiknek jó eséllyel a döntőig szurkolhatott. Most, hogy megtörtént a magyar csapat és a szurkolók (nemcsak a futballszurkolók, hanem szinte az országban mindenki) egymásra találása, most, hogy van olyan kép a magyar csapatról, sőt, a magyar nemzetről, amellyel lehet azonosulni, amelyben mindenki talál valami neki valót, amivel azonosulhat (és ezen még az egyébként borzalmas szurkolói induló sem tudott foltot ejteni), kicsit mintha érdektelenné váltak volna az Eb további eseményei.

Pedig ezen az Eb-n zajlanak azok a dolgok, amelyek a következő évekre meghatározhatják a futballvilág történéseit. Év közben volt, aki örömmel, volt, aki elborzadva olvasta, hogy valami nemzetek feletti szuperligát készülnek létrehozni a legnagyobb klubok képviselői. Most, ezen az Eb-n a kis országok futballforradalma (Wales, Izland, Magyarország) jelzi, hogy komoly tartalékok (megújulási potenciál) vannak a futballban, amelyek újabb irányokat szabhatnak a sportág fejlődésének. Más szögből: motivált kiscsapatok „nemzeti és futballforradalma” milyen különleges színeket vihet a futballvilágba, olyanokat, amelyeket a legmagasabb szintű klubfutballban sem tapasztalhatunk.

Különleges színeket. A színtelenség színeit Izlandnál láthattuk az erőtlenül, sematikusan vergődő, identitásválságtól szenvedő angol csapattal szemben. Az egész EU-s tagság és az arra adott válasz, a Brexit tudat alatt zavart okozhatott, még a híres angol lojalitást is kikezdhette. Az angolok kiesése után jöttek a hírek az ellentétekről Hodgson és  segítője, illetve a játékosok között. Pedig ha hagyják dolgozni az öreget, lehet, hogy az Eb-döntőig menetelt volna a csapat, így egy csúfos kihullás a vége. Izland viszont futballjával üzent országukról, ami a történelem egyik legnagyobb futballforradalmának üzenete. A 330 000 lelket számláló ország csapata csak a negyeddöntőben, a házigazda franciák ellen volt kénytelen beleilleszkedni a világrendbe, de azért még két góllal letették névjegyüket, kifejezve a Lazy Town (izlandi gyereksorozat) üzenetét.

Az Eb megmutatta az Aranylabda-szavazás értelmetlenségét is. A portugál válogatott játéka ugyanis abban a csapdában vergődik, hogy sztárjátékosának minden mozdulatát áthatja a szánalmas erőfeszítés, hogy év végén Aranylabdát szeretne, és ehhez szüksége volna egy jó Európa-bajnoki szereplésre is. Ennek a következménye, hogy Portugália csapata lett az, amelyik a legtöbb meg nem nyert meccsel jutott a legmesszebb: csak néhol csillantották meg, milyen játékra lennének képesek.

Egy-egy válogatott játékát az is nagyban meghatározza, hogy a szövetségi kapitányok milyen messzire jutottak a játék kialakításában az alkalmilag összeállt keretekkel.

A francia csapatról például egyöntetű volt a vélemény, hogy kiváló keret, amit egyelőre Deschamps még nem tudott összerakni úgy, ahogy az elvárható lenne, habár egyre jobb összjátékra voltak képesek meccsről meccsre. A német válogatott legnagyobb ereje az, hogy egy évekkel ezelőtt jól összerakott keretről van szó, amelyben mára már a finomhangolásokat is el lehetett végezni. Végül is ők tudták megtörni a világ legjobb öregfiú csapatának, az olaszoknak a lendületét, akik a németek elleni meccs előtt azt a képtelenséget hajtották végre, hogy 5-3-2-es felállásban úgy focizták le a spanyolokat, hogy a meccs nagyobb részében még a labdatartásban is föléjük nőttek. A német–olasz meccs a szervezettségek összecsapása volt, amelyben végül a szervezettebb németek győztek. Igaz, hogy csak tizenegyesekkel, amely a világversenyek futballjának beteges szenvedélye, amit van, aki nézni sem tud, s van, aki meg azért nézi, mert felszínre törhet az emberi természet alantas oldala. Ez itt is megtörtént: a teljes világsajtó gúnyolódhatott az olaszok kihagyott tizenegyesein.

A walesi bárdok – ezt nem lehetett kihagyni – az angolok ellen ugyan nem tudtak elégtételt venni, ugyanakkor a valóban sztárokat felvonultató Belgium képtelen volt ellenállni nekik, és ez hatalmas fegyvertény. A legnagyobb

meglepetést okozó kiscsapat vezéregyénisége Gareth Bale, a Real Madrid kitűnősége. A walesi válogatott viszont egyre inkább arról szól, hogy csapatként hogyan tudnak helyt-állni. A vezéregyéniségek úgy vezéregyéniségek, hogy egyre inkább a csapatért dolgoznak, amelynek erejét az is mutatja, hogy a Belgium elleni meccsen Bale játéka úgy volt döntően meghatározó, hogy egy gólban sem vett részt.

Az elmúlt világversenyekhez képest talán ezen az Eb-n történt a legtöbb, előzetes várakozásokra rácáfoló esemény. Ez a meccs is ide tartozott: Wales úgy győzött, hogy nemcsak fogakat összeszorítva kontrázott, hanem a meccs nagyobb részében az irányítást átvéve aratott győzelmet a belgák fölött. Ezen a ponton ez a meccs már nem a futballról szólt, hanem arról – és ez az Eb fő tanulsága is lehetne –, hogy mennyivel nagyobb erővel bír, amikor egy csapat nemzete valamilyen üzenetét jeleníti meg.

 

Meddig jut Kassai?

Mégis ott voltak a magyarok az Eb-negyeddöntőben, sőt, lapzártánkkor még arra is megvolt az esély, hogy döntőbe jussanak – a sikert azonban ezúttal nem a válogatott érte el, hanem Kassai Viktor játékvezető és segítői (Ring György, Tóth Vencel, Bognár Tamás és Farkas Ádám).
A World Referee szakoldal értékelése szerint a magyar bíró éber és proaktív volt a német–olasz mérkőzésen, többnyire teljesen vitathatatlanok voltak a sárga lapjai, és jól döntött, amikor befújta a tizenegyest, amivel az olaszok egyenlítettek. Ezenkívül jól kommunikált a játékosokkal és az asszisztensekkel is. Hibaként rótták fel neki ugyanakkor, hogy beleavatkozott a játékba (Neuer eltalálta a labdával), illetve, hogy lehetett volna határozottabb az időhúzásokkal, illetve a tizenhatoson belüli lökdösődésekkel kapcsolatban.
Kassai eddig három mérkőzést vezetett (a fenti negyeddöntőn kívül a nyitó Franciaország–Románia, valamint az Olaszország–Svédország csoportmeccseket), és a szakportál értékelése szerint teljesítményével a második helyen áll a holland Bjorn Kuipers mögött. Nem véletlenül emlegetik a nevét a döntővel kapcsolatban is, annál is inkább, mert az eddigi nagy esélyes Nicola Rizzoli a német–francia elődöntőt kapta. A másik elődöntőt (Portugália–Wales) szintén más (Jonas Eriksson) vezeti majd, és egyik mérkőzésen sem kap kiegészítő szerepet a magyar játékvezető. Így már csak az angol Mark Clattenburg jöhet szóba finalistaként – ő vezette az idei Bajnokok Ligája-döntőt is.
A 40 éves Kassai részéről persze a negyeddöntő is szép siker, de ha ő kapná a döntőt, az igazán nagy „visszatérés” lenne. Mint emlékezetes, a 2012-es Eb-n az ukrán–angol meccsen nem adott meg egy érvényes gólt az ukránoknak, ott nem is kapott több lehetőséget. Bár azóta nemzetközi kupameccseken sokat foglalkoztatták, a legutóbbi világbajnokságon nem jutott szerephez. (S. I.)

Olvasson tovább: