Kereső toggle

Élet az Iszlám Állam után

Mi várható Irakban, Szíriában – és Európában?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szíriában a kurd önvédelmi erők (JPG) és szövetségeseik a kalifátus fővárosának, Rakkának a külvárosát ostromolják, míg Irakban a bagdadi kormány a kurd autonómia pesmergáinak segítségével végrehajtott moszuli offenzívát tervezi. Úgy tűnik, hogy az Iszlám Állam legyőzése hónapok kérdése. De mi jön utána?

Néhány hónappal ezelőtt Mahmúd Szangaúihoz, az iraki Kurdisztán egyik prominens hadvezéréhez voltam hivatalos vendégségbe. A hadúr több mint huszonötezer pesmergának parancsol. Kora este érkeztünk meg a villájához Szulimaniban, ahol a szökőkutas kertjében ültünk le beszélgetni. A ház személyzete teát és szőlőt szolgált fel.

A hadvezér – de az összes pesmerga, akivel beszéltem – nyugodtabb volt, mint bármikor, amikor találkoztunk. Nyerésben voltak, már minden kurdok által lakott területet sikerült felszabadítani a terrorszervezet megszállása alól. Nagyon úgy tűnt, hogy az Iszlám Állam legyőzése csak idő kérdése.

– Le tudják győzni a Dá’ast? – kérdeztem.

– Persze – mondta a hadúr, és kihúzta magát.

– És mi lesz utána?

– Azt nem tudom.

– A nagyhatalmak részéről van bármilyen elképzelés?

– Nincs.

– A kurdok mennyire kívánnak beleszólni a szunnita arab területek rendezésébe?

– Kirkukot leszámítva, amennyire keveset csak lehetséges.

– Kevesebb lesz a terrortámadás?

– Dehogy.

Lassan fél év telt el, mióta a hadúrral találkoztam, de konkrét rendezési tervvel még senkit sem láttam előállni, mely sikeresen akadályozná meg, hogy néhány éven belül az Iszlám Államhoz hasonló terrorszervezet jöjjön létre a térségben, illetve hogy továbbterjedjenek a dzsihádista eszmék. Most vegyük végig, mivel kell számolnunk, ha katonailag sikerül legyőzni a terrorállamot.

Szabad vegyértékű dzsihádisták

Ellentétben a történelem során eddig megismert szalafi-dzsihádista mozgalmakkal, az Iszlám Állam egy új dolgot hozott a terrorizmus modern kori történelmébe. Azt, hogy területfüggővé tette. Ha a kalifátus területileg nem létezik többé, uralkodója, Abu Bakr al-Baghdadi pedig meghal, minden, a személyének tett esküvés (mely véresen komoly dolog az iszlám világban) érvényét veszti. Ez egyaránt vonatkozik mindazokra a helyi szunnita törzsekre, melyek felismerve, hogy a terrorszervezet volt a legerősebb tényező a régióban, számításból fogadtak hűséget neki, de a világ különböző pontjairól beolvadt terrorszervezetekre is. Felszabadul az irányítás alól a nigériai Boko Haram, az egyiptomi Vilajat Szinaj, több líbiai, csecsen és afgán szervezet is.

A hirtelen szabaddá vált dzsihádistákat és szunnita törzseket az egyiptomi Ajman al-Zavahiri vezetésével természetesen megpróbálja majd felszívni az Iszlám Állam nagy konkurense, az al-Kaida. Sikere attól függ, hogy a főleg jemeni és szomáliai fiókszervezeteire támaszkodó terrorcsoport mennyiben tudja – propagandával, pénzzel – kecsegtetni a menekülő dzsihádistákat.

Amennyiben nem tud alternatívát kínálni, úgy nagy valószínűséggel a dzsihádisták az utolsó leheletükig fogják védeni megmaradt területeiket. Ezt pedig nem a vallási fanatizmus motiválja, hanem hideg számítás: a síita milíciák módszerei a világon semmiben sem különböznek az Iszlám Államétól. Tikrit ostroma óta tudjuk, hogy az etnikai tisztogatás és a népirtás sem áll távol tőlük. A szunnita törzsek (melyeknek pálfordulására egyébként nagyban számít az iraki kormányzat) akkor tudnak kiszabadulni az Iszlám Állam igájából, ha van kinek megadniuk magukat, akik nem kívánnak további megtorlásokat. Az iraki önkéntes népi hadsereg nyilvánvalóan nem ez a képződmény, tekintve, hogy Tikritben már etnikai alapon húztak lámpavasra minden magát megadó szunnitát.

Ha az iraki, nem igazán stabil kormányzat sikeresen tárgyal az Iszlám Állam mögé sorakozott törzsekkel Baghdadi halála után, elképzelhető, hogy meg tudják akadályozni a szunnita területek szétesését és egy új terrorszervezet kialakulását Irakban.

Ugyanis ellentétben Szíriával, a beduin jellegű arab törzsek nem ideológiai alapon szerveződnek, hanem hagyományosan a legerősebb katonai erőhöz csatlakoznak, amely 2013–2014-ben még kétségtelenül az Iszlám Állam volt a térségben. Ha az iraki kormány sikeresen tud tárgyalni velük – és nem folytatják Núri al-Málikinak, a néhai elnöknek azt a szektariánus politikáját, mely teljes mértékben izolálta a szunnitákat Irakban –, talán még az újabb lázongás is elkerülhető.

Bizakodásra azonban semmiképpen nincs okunk, elnézve Irak belpolitikai változásait: a kurdok egy része kiválna az országból, míg az ellenzék új választásokat követel, folyamatosan tüntetések zajlanak, és a legbefolyásosabb ember az országban jelenleg egy hírhedt síita imám, Muktada asz-Szadr, aki nem éppen a szunniták iránti barátságosságáról közismert.

Míg azonban Irak egyben maradása a megfelelő kompromisszumokkal nem lehetetlen, ezt már nem mondhatjuk el Szíriáról.

Libanon 2.0

Az Iszlám Állam elleni harc Szíriában is sikeres, és nagyon úgy tűnik, hogy hasonló okokból, mint Irakban, az Iszlám Állam nem rögzült elmozdíthatatlanul a helyi szunnita törzsekben: nem áll fenn törzsi értelemben vett rokonság a szunnita törzsek és az Iszlám Állam vezetői között, tekintve, hogy nem történtek beházasodások.

Erre már példát is tudunk mondani: a kurd védelmi erők kötelékében helyi szunnita törzsek milíciái is harcolnak az Iszlám Állam ellen.

A dzsihádista ideológiának tehát úgy tűnik, hogy nem az Iszlám Államból kiszakadó – a jelenleg ellenőrzésük alatt tartott – törzsek lesznek a továbbvivői.

A szalafi-dzsihádizmusnak azonban bőven maradnak majd így is követői. Az al-Kaida helyi fiókszervezete, az an-Nuszrá Front ügyesen abszolválta, amit az Iszlám Állam nem tudott: terroristái beházasodtak a területeiken élő szunnita törzsekbe, létrehozva a rokonsági köteléket, mely az egyik legfontosabb hívószó a Közel-Kelet törzsi társadalmaiban.

Emellett, ellentétben az Iszlám Állammal, az ellenőrzésük alá vont területeken nem a megfélemlítésre és a kegyetlenkedésre alapozták a politikájukat, így a közösségek nem lázadoztak ellenük, mint ahogyan tették például Moszulban. Egy al-Kaida-fiókról szólva ez persze nevetségesnek hangzik, de amíg az ország többi része vérbe és tűzbe borult a kormánypárti csapatok, a felkelők és az iszlamisták összecsapásai miatt, addig egészen az orosz beavatkozásig az an-Nuszrá területein egyfajta stabilitás működött.

Mivel a terrorszervezet beházasodott a törzsekbe, legyőzésük nem oldható meg pusztán katonailag, ideológiájuk felbukkanására számítani kell az elkövetkező években.

Politikai elemzők szerint a Bassár el-Aszad által vezetett kormányzat – bár az elmúlt hónapokban orosz segítséggel több sikeres katonai akciót is elkönyvelhetett – messze nem lesz képes visszaállítani korábbi teljhatalmát az országban. Szinte bizonyos, hogy Szíria még egy – egyébként elképzelhető – békemegállapodás után is több, etnikai alapon létrejövő hatalmi térségből fog állni, erős központi hatalom nélkül – még ha az ország névleg egyben marad is.

Ha el szeretnénk képzelni Szíria jövőjét, érdemes Libanont venni példának. Valószínűleg itt az fog létrejönni, mint ami a libanoni háború során történt. Az országban lesz egy síita és egy szunnita rész, melyek gyakorlatilag teljes mértékben önállóak lesznek, és csak lazán, névleg tartoznak egy államhoz.

Európát az Iszlám Állam legyőzése annyiban fogja érinteni, hogy jelentős mértékű szunnita menekült indulhat meg határaink felé a politikai megtorlástól félve. Mivel nincs kapacitásunk minden egyes menekült szűrésére, nagy valószínűséggel az Iszlám Állam „építésében” aktív szerepet vállalt dzsihádisták is jönni fognak velük. Ők csak a megfelelő hívásra fognak várni, hogy újra a dzsihád útjára léphessenek.

Olvasson tovább: