hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kínpadon a Google

2016. 06. 10.
Újra célkeresztben a Google. Ha az aktuális bírósági eljárás számukra negatív eredménnyel zárul, akkor az Európai Unióban eddig kiszabott legnagyobb bírsággal – mintegy 3 milliárd euróval – lesz kénytelen szembenézni.

A Google-t az utóbbi időben össztűz alá vette az Európai Bizottság (EB). Az egyik vád szerint a cég visszaélt erőfölényével, úgy manipulálja a keresési találatokat, hogy így kedvezőtlenebb helyzetbe hozza a versenytársait, lévén, hogy a keresések során a saját vásárlási szolgáltatásait reklámozza a riválisok kárára.

A Google hirdetési és ár-összehasonlító rendszere évek óta az EB vizsgálata alatt áll. A vizsgálat folyamán már azt is megállapították, hogy a Google tudatosan azért változtatja folyamatosan a kereső algoritmusát, hogy így nehezítse a folyamatban lévő nyomozást. Ezzel a váddal kapcsolatban a cég úgy érvelt, hogy a változtatások nem a nyomozás hátráltatása végett történtek, hanem a szolgáltatás folyamatos fejlesztése miatt. A 2010-ben kirobbant üggyel kapcsolatban viszont nemsokára az EB bejelentheti a döntését, ami elmarasztalás esetén elérheti a rekordnak számító 3 milliárd eurós összeget is (ami bár kimagaslóan soknak tűnik, eltörpül a vállalat 73 milliárd dolláros bevétele mellett) – írta nemrég a The Economist.

Ráadásul, az ehhez hasonló esetekben az EB által kiszabható legmagasabb bírság az adott cég árbevételének 10 százaléka is lehet, vagyis jelen állapot szerint korántsem a legmagasabb büntetéssel operál a Bizottság. (Az eddig kiszabott legnagyobb versenyjogi büntetést az Intelre mérték 2009-ben, ami 1,1 milliárd eurót jelentett.) Az elmúlt évek során a keresőóriás több alkalommal is próbált egyezségre jutni a Bizottsággal, és így pontot tenni az ügy végére, ám ezek a próbálkozások rendre sikertelennek bizonyultak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!