Kereső toggle

Allah nevétől zengett a kórterem

Túlterheli a német pszichiátriai ellátást a migráció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A migrációs hátterű emberek hajlamosabbak a pszichiátriai betegségekre, depresszióra, szorongásra, és akár a muszlimok túlzott vallásossága is akadályozhatja a zökkenőmentes orvosi ellátást, egyrészt a nőkkel szembeni előítéletek, másrészt a vallási fanatizmus miatt. Ezt nemcsak a tapasztalatok, hanem kutatások is alátámasztják – mondta a Heteknek Németh Ajnácska neurológus-pszichiáter szakorvos, aki a közelmúltig Németországban, a düsseldorfi Heinrich Heine egyetemi klinikán dolgozott. Szavaiból kiderül: a német pszichiátriai ellátórendszert súlyosan túlterheli a migránshullám.

Ha valaki, akkor ön igazán jól tudja, milyen külföldiként beilleszkedni egy idegen kultúrába, társadalomba. Könnyen el tudta fogadtatni magát kollégáival, pácienseivel?

– Már az akcentus és a puszta tény, hogy kelet-európai országból érkezett valaki, bizalmatlanná teheti a pácienseket. Természetesen a kezdeti blokkot megfelelő empátiával lehet oldani, de nem minden esetben sikerül. Ezek a szituációs feladatok a pszichiátert ugyanúgy igénybe veszik, mint a beteget. A kezelőorvos stabil, jó nyelvtudása is egyfajta megnyugvást ad a betegnek, hiszen láthatják, hogy a kommunikáció mindkét irányból biztosított – ez pedig hidat épít az orvos és a páciens között. Oldott légkört teremt a beszélgetéshez és az együttműködéshez. A „szakállas” Bukarest-Budapest szóviccen túl azt látom, hogy a német betegek az összes fenntartásukkal együtt sokkal könnyebben fogadják el az Európából érkező orvosokat, mint azokat, akik más kultúrkörből érkeznek. Ez fordítva is igaz: muszlim betegeinknek az európai orvosokkal szemben vannak fenntartásaik, főként a nőkkel.

A német társadalom toleráns és befogadó, mégsem zökkenőmentes az együttélés?

– A pszichiátria egyfajta keresztmetszetet nyújt a társadalomról. Elárulja, milyen problémával küzd az adott ország. A gerontopszichiátrián zömében német betegeim voltak. Demensek, depressziósak, személyiségzavarosak és skizofrének. A praktizálásom során szembesülnöm kellett azzal a szomorú ténnyel, hogy a paranoiás skizofrén betegeknél sok esetben a külföldiektől való szorongás, félelem állt a középpontban. A sors különös fintora, amikor ezeknek a betegeknek külföldi kezelőorvosa lesz – akitől félnek, akivel szemben előítéleteik vannak. Ez szakmailag is kihívás.

Ugyanakkor többször kerültem kellemetlen szituációba muszlim férfi betegeim ellátásakor, akiket az a tudat, hogy nő vagyok, egyfajta indulattal töltött el. Nem mutattak semmi hajlandóságot az együttműködésre. Sokszor férfi kollégáim és az ápolók, biztonsági személyzet segítségére szorultam, hogy el tudjam látni, meg tudjam vizsgálni őket.

Úgy látja, hogy ugyanabban a szituációban egy európai pszichiátriai beteg másként viselkedik, mint egy muszlim?

– Nem csak én látom így. 2010 óta születnek pszichiátriai tanulmányok arról, hogy miként kell megközelíteni a különböző kultúrákból érkező pácienseket. Betegstatisztikák alapján kimutatták, hogy egy adott társadalmi csoporton belül hány százalékban találhatunk pszichés betegségeket. Hat évvel ezelőtt például a berlini

Charité Universitätmedizin klinika orosz, török, német betegeket vizsgált különböző szituációkban. Kiderült: a migrációs hátterű emberek eleve hajlamosabbak a pszichiátriai betegségekre, depresszióra, szorongásra, skizofréniára. A török nők körében például nagyon sok az öngyilkosság, illetve az öngyilkossági kísérlet. Sok esetben a muszlim emberek vallásossága is akadályozhatja a zökkenőmentes betegellátást, hiszen a kulturális-vallási kódok – például a nőkről alkotott kép – mélyen beleivódnak a személyiségbe. A kutatás óta bekövetkezett migrációs hullámmal ezek a problémák még inkább előjöttek.

Említette a szorongást, ami a német betegeket is jellemzi. Mi ennek a háttere?

– Érdekes, hogy más országokban, például otthon Magyarországon a paranoid skizofréniás betegek szorongásai, fóbiái más forrásokból táplálkoznak. Munkám során tapasztaltam, hogy a német társadalomban egyre erősödő félelem azonban gyakran a migrációhoz kötődik. Egy alkalommal a helyi laktanyából hoztak be egy fiatal férfi beteget. Halálfélelme volt az ISIS terrorcsoporttól. Egy fiatal nő ugyanígy rettegett a gyilkos szer-vezettől. Egy Amerikából Németországba költözött festőművésznő pedig szexuális zaklatás áldozata lett – esetében a muszlim férfiak jelentették a félelem tárgyát. A klinikákon jelentősen megnőtt azoknak a betegeknek a száma is, akik a hódító iszlám vallástól rettegnek.

Megesett, hogy hozzám került egy jól szituált német úr. Nyugdíjas közgazdász, gyakorló evangélikus volt, aki a bibliai Jónás prófétával állította magát párhuzamba.

A pszichiátriát a cethal gyomrához hasonlította, küldetése pedig abban állt, hogy innen kikerülve el kell mennie, és meg kell térítenie a muszlimokat.

A muszlimok esetében tapasztalják a vallási fanatizmus megjelenését?

– A praxisunkban a muszlim kultúrából érkező betegeknél jóval több vallási fanatikust találunk, mint más hit követői között. Ezek a betegek az átlagnál is agresszívabbak, sok esetben csak az erőszak nyelvéből értenek, képtelenek a párbeszédre. A nyelvi blokk leküzdésére tolmácsaink vannak. Sokszor ez sem segít. Egy esetben például saját magam is tapasztaltam, hogy a tolmács készséges közreműködésének ellenére sem mondott mást a beteg, csak Allah nevét ordította. Ettől zengett a kórterem.

A német pszichiátria nagyon emberséges. A betegeknek az adott városi bíróságról jogi apparátust rendelnek ki. Bírókat, akik kijönnek, felmérik a helyzetüket, konzultálnak hozzátartozóikkal, szakorvosokkal és a páciensekkel. Csak megfelelő bírói döntéssel kerülhet valaki zárt osztályra. Helyzetük nem olyan kiszolgáltatott, mint

Kelet-Európában, és nagyon kevés visszaélés történik az intézetekben. Itt szó sincs kényszerzubbonyról, verésről. Azonban, ha a beteg magából kikelve tombol, veszélyessé válik önmagára és a társaira nézve is, meg kell tenni a megfelelő lépéseket.

Előfordul, hogy megtámadják a pszichiátereket?

– Voltak ilyen esetek. A dühöt elsősorban az váltotta ki a betegekből, hogy nőként rendelkezem felőlük. Az egyik páciens odáig ment, hogy kollégámra és rám támadt, és amikor megfékezték, akkor sem hagyta abba a köpködést. Egy másik esetben éppen egy kólásüveg volt a zsebemben. Ennek a látványa hozta elő az agressziót a betegből, aki rögtön Amerikára asszociált.

A nők elleni tömeges erőszak az utolsó hónapokban nagyon felerősödött Németországban…

– Ami a sajtóban megjelenik, az csak a jéghegy csúcsa. Két éve került be a klinikára egy olyan koszovói muszlim férfi, aki több idős hölgyre támadt rá a sétálóutcán fényes nappal, és megpofozta őket. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miért tette, azt válaszolta, azért mert csúnyán néztek rá. Szintén két éve történt az a borzalmas gyilkosság, ami nagyon nagy port vert fel az országban. Egy tizenkilenc éves koszovói fiú megölt egy német állampolgársággal rendelkező török lányt. Éjjel egykor a McDonald’s mosdójában a fiú és barátai erőszakoskodni próbáltak két német tinilánnyal, akik segítségért kiabáltak. A török lány és barátnői közel ültek a helyiséghez, meghallották. Segítségükre siettek. Ezek után a koszovói fiú a parkolóban megvárta, amíg a lány elbúcsúzik a barátnőitől, majd amikor egyedül maradt, leütötte. A helyszínen belehalt sérüléseibe. A koszovói fiú mélyen vallásos muszlim családból származik. Már az iskolában is hírhedt verekedő volt. Magatartászavarosként könyvelték el, pszichiátrián is járt, de kiengedték.

Kezeltem olyan kedélyes, együttműködő török urat, aki szamurájkardokat gyűjtött otthon. Hogy miért, nem mondta meg. Nagyon sok muszlim férfit pedig azért hoznak be a rendőrök hozzánk, mert összeverik feleségeiket. A férfiak aztán döbbenten állnak, nem értik, mi ezzel a baj.

Hogy látja, a német egészségügy felkészült az újabb migrációs hullám befogadására, ellátására?

– A jövőre nézve vannak szép elképzelések – de, hogy mi fog ezekből megvalósulni, azt nehéz megmondani. Kollégáim közül az utóbbi egy évben nagyon sokan felmondtak. Nem bírták a terhelést, egyszerűen elegük lett a mindennapi stresszből, a kezelhetetlen helyzetekből.

Az már bizonyított tény, friss tanulmány is szól róla, hogy a menekültek fele – nem függetlenül attól, hogy háborús körülmények közül érkezik Európába – pszichés betegségekkel küzd (depresszió, traumatizáció, poszttraumás stressz szindróma stb.). Kórházi felvételre csak sürgősségi esetben kerülhet sor, például öngyilkossági kísérlet során, vagy ha veszélyt jelent másokra is. Ezeknek az embereknek mindössze négy százaléka áll kezelés alatt, ugyanis csak tizenöt hónap itt-tartózkodás után kapnak betegkártyát, amivel igényelhetik a pszichoterápiás kezelést. Ide sem egyszerű bejutni, mivel a várólista nagyon hosszú.

A dolgot csak nehezíti, hogy rengeteg tolmácsra van szükség, az orvosok pedig, mint arról szó volt, túlterheltek, ezért egyre többen mondanak fel és mennek el. Nehéz együttműködni a betegek nem kis részével, akik közül sokan ráadásul rettegnek attól, hogy kitoloncolják őket az országból. A gyerekeknél könnyebb a helyzet. Korukból fakadóan ők őszinték, készségesen együttműködnek a tolmáccsal, orvosokkal.

Olvasson tovább: