Kereső toggle

Tíz nap az Iszlám Államban

Sikerkönyv a halálszekta belső életéről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kevés veszélyesebb küldetés létezik egy nyugati újságíró számára mint, hogy látogatást tegyen az Iszlám Állam területén. Az egykori német kereszténydemokrata képviselő, Jürgen Todenhöfer ennek ellenére 10 napot töltött el Szíriában és Irakban a halálszekta vendégeként, hogy valós képet kapjon az „új állam” működéséről, céljairól, és nem utolsósorban megértse, hogy honfitársai közül miért adták fel több százan a kényelmes nyugati élet lehetőségét, és álltak terroristának. Nem mindennapi utazásáról írt könyve nemrégiben jelent meg magyarul Inside ISIS – 10 nap az Iszlám Államban címmel.

Jürgen Todenhöfer megítélése finoman fogalmazva ellentmondásos Németországban és máshol a Nyugaton is. Az elmúlt évtizedekben számos háborús zónából tudósító, diktátorokkal és ellenzékiekkel egyaránt interjúkat készítő riporter sokak szerint szélsőségesen muszlimbarát, radikális pacifista. Saját meghatározása szerint azonban ő csupán az igazságot keresi, ezért a konfliktusokban mindkét felet igyekszik megszólaltatni. Mindenesetre könyvéből egyértelműen kiderül, hogy Amerikát és szövetségeseit alig tartja kevésbé véreskezű „terroristának”, mint az Iszlám Állam terroristáit. Szerinte nem csak George W. Bush iraki hadjárata volt súlyosan elhibázott, rengeteg emberéletet követelő kudarcos akció – amely nagyban hozzájárult az Iszlám Állam létrejöttéhez –, de a mindig az érdekei és nem az értékei szerint cselekvő Nyugatnak korábban sem lett volna semmi keresnivalója a Közel-Keleten – mint ahogy Afrikában vagy a Távol-Keleten sem.

Az iszlámot mint az irgalmasság vallását jellemző Todenhöfer szerint ettől még ugyan nem igazolhatóak, ám érthetőbbek az iszlamista terroristák tettei – akiknek persze, vélekedik, semmi közük az „igazi iszlámhoz”. Olyannyira nem, hogy könyve végén nyílt levelet írt Abu Bakr Al-Bagdadinak, az Iszlám Állam kalifájának, akinek a Korán alapján érvelve igyekszik megmagyarázni: „a terrornak ugyanolyan kevés köze van az iszlámhoz, mint a megerőszakolásnak a szerelemhez”. Vélhetően legalább annyira járt sikerrel, mint Mahatma Gandhi, aki egy hónappal a második világháború kitörése előtt „Kedves Barátom!” megszólítással írt a háborútól óvó-intő levelet Adolf Hitlernek…

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen Todenhöfer elsődleges céljai, vagyis az „igazi valóságában” bemutatni az Iszlám Állam területén zajló hétköznapi életet és megérteni a halálszekta működését, terveit és tagjai motivációit – mindenképpen méltányolhatóak. Mint ahogy a teljesítménye is, hiszen kevés veszélyesebb küldetést lehet elképzelni annál, mint hogy valaki nyugati újságíróként látogatást tegyen a világ egyik legveszélyesebb térségében. Még akkor is, ha szintén újságíró fiával és egy kollégájával együtt – tekintettel arra, hogy a veterán tudósítónak a muszlimok között van némi respektje – magától a kalifától kaptak „menlevelet”, amely szavatolta biztonságukat a területen.

Az út előkészítése így is hónapokba telt. Az interneten először nyolcvan német dzsihádistával próbálták meg felvenni a kapcsolatot, ám néhány sikeres üzenetváltás és előinterjú után mindegyikük „eltűnt”. Felbukkant viszont helyettük egy protestáns keresztényből lett muszlim hívő, Abu Katada, az Iszlám Állam médiacsapatának egyik tagja, aki az előkészítést követően az utazás során is végig kalauzolta őket. A könyv egyik legérdekesebb eleme éppen a korábban Christian E. nevet viselő, „ősnémet” felmenőkkel rendelkező férfi története, aki a muzulmán próféciáktól vezéreltetve csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Terrorista születik

Ahogy édesanyja Todenhöfernek elmondta, Christian egészen kicsi korától fogva szomjazta a tudást – minden területen. Miután kérdéseire a templomban nem kapott választ az evangélikus lelkésztől, kihagyta a konfirmációt, majd az iskolában is balhékba keveredett – két intézményből is kirúgták. Anyja szerint fia szeretett ugyan bulizni, és sok barátja is volt, mégis gyakran volt szomorú, és egyedül érezte magát – ebben közrejátszhatott az is, hogy külön élő apja nem igazán foglalkozott vele. Bár a sportban kiemelkedően tehetséges volt, egy sérülés miatt megszakadt a hokikarrierje, majd pedig első nagy szerelme is csalódással ért véget: barátnője elhagyta. Ekkor azzal fordult az anyjához, hogy szerezzen neki egy Koránt, amit egy idő után már arabul is tudott olvasni. Később Alexandriában egyetemi keretek között tanulmányozta az iszlámot. Miután Angliában egy időre letartóztatták azzal a váddal, hogy merényletre készült, a német hatóságok is fokozottan érdeklődni kezdtek iránta. Amikor pedig kitört a szíriai háború, a fiatal fiú egyik napról a másikra eltűnt – anyja számára egy évvel később vált egyértelművé, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozott.

Miután Todenhöfernek és társainak (2014 végén) sikerült bejutniuk az Iszlám Állam területére – Rakkában és Moszulban jártak a tíz nap alatt – több német állampolgárral is találkoztak, akik meg voltak győződve arról, hogy az iszlám előbb-utóbb az egész világot uralma alá fogja hajtani, és hogy demokratikus keretek között lehetetlen gyakorolni az „igaz vallást” – sőt, ez, vagyis az „iszlám demokrácia” kísérlete egyenesen többistenhitnek minősül –, törvényt ugyanis egyedül Allah alkothat. Ilyen értelemben tehát mérsékelt iszlám sem létezik a szemükben.

Milliók meggyilkolására készen

Interjúalanyaik nem győzték bizonygatni, hogy a keresztények a betéréssel vagy a dzsizjával (védelmi adóval) is megválthatják életüket az elfoglalt területeken, ám a más vallásúakra és különösen az eretnek síitákra – akár mind a 200 millióra – a halál vár, ha nem térnek át. Abu Katada szerint egyébként a világ meghódítására nem a nyugati „agresszió” miatt kerül sor – ez mindenképpen meg fog történni, hiszen a Koránt nem szimbolikusan, hanem szó szerint kell értelmezni.     

Ami az Iszlám Állam mindennapjait illeti, Rakkában erről sokat nem tudtak meg az újságírók – nem engedték ki őket az utcára. A kétmilliós Moszulban azonban minden békésnek és szervezettnek tűnt. Persze a síiták és a keresztények elmenekültek, amikor az Iszlám Állam harcosai elfoglalták a várost. Állítólag a támadók még kétszázan sem voltak – de ha ez legenda is, biztosan sokkal kevesebben, mint a fejvesztve menekülő húszezer fős iraki helyőrség.

A német újságírók azt tapasztalták, hogy az utcák forgalmasak, a boltokban szinte bármit meg lehet kapni – csak az amerikai drónok keltenek néha némi riadalmat. A helyi könyvkiadó olyan sikerkiadványokat jelentet meg, mint a „Hogyan kezeljük a rabszolgákat?”, „Hogyan esküdjünk hűséget a kalifának?” vagy a „Hogyan kell nőként viselkedni és öltözködni?” címet viselő füzetecskék. A helyi rendőrparancsnok büszkén nyilatkozta, hogy a bűnözés radikálisan lecsökkent, a bíró pedig azt hangsúlyozta, hogy a jogi ügyek meglehetősen egyszerűek, hiszen a saría alapján kell döntenie. Kézlevágást nem terveztek ugyan a következő napokban, de az újságíróknak felkínálták a lehetőséget, hogy egy kivégzést megnézhetnek.

Az Iszlám Államban egyébként mindent a kalifa titkársága szervez, a fontosabb döntéseket pedig ő maga hozza meg. Nemcsak az alkoholfogyasztásért, hanem a dohányzásért vagy a zenehallgatásért is komoly büntetés jár. Működik viszont az egészségügy, az oktatás, vannak közművek, és tervezik a saját, aranyra alapozott pénz bevezetését. Az „állam” legfőbb bevételi forrása a hódítások során elrabolt zsákmány, az olaj és a muszlimokra is kivetett fejadó.

Mekka és Medina a cél

Pénteken a mecsetben a híveket azzal buzdítják, hogy meg fogják hódítani Damaszkuszt, Mekkát és Medinát, valamint „Konstantinápolyt” is, és úgy imádkoznak, hogy „Ó, Allah, pusztíts el minden hitetlent, egy se maradjon életben!” 

A látottak és hallottak után minduntalan az iszlám irgalmasságát számon kérő Todenhöfer és társai nem egyszer kerültek konfliktusba kísérőikkel, akik közül többen is alig leplezett gyűlölettel viszonyultak feléjük. Egyikük pedig kifejezetten ideges lett, amikor a riporter az egész arcát elfedő fejkendő nélkül pillantotta meg. Róla csak az izgalommentesnek éppen nem mondható hazaérkezés után derült ki az újságírók számára, hogy minden valószínűség szerint nem más volt, mint az Iszlám Állam kegyetlen hóhéra, az azóta már egy dróntámadás során elpusztult Dzsihád John. 

Todenhöfer úgy véli, légicsapásokkal aligha lehet legyőzni az Iszlám Államot – egyedül az úgynevezett mérsékelt szunniták állíthatnák meg a világtörténelem legnagyobb vallási tisztogatására készülő halálszektát.

Olvasson tovább: