Kereső toggle

A rendszer hálójában

Családon belüli erőszak a bíróságok előtt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Családi bántalmazásos ügyekben Magyarországon jogszolgáltatás van, de igazságszolgáltatás nincs: a bírósági perek során gyakran az áldozatok húzzák a rövidebbet. A családon belüli erőszaknak nincs jogi definíciója, az uralom lélektanát pedig kevesen ismerik, így többnyire úgy kezelik a problémát, mint egyenrangú felek konfliktusát. Ismert olyan kisvárosi eset is, ahol bírók sora mondta vissza a pert elfogultságra hivatkozva, mert a családfő megfenyegetette őket. Mindez a Patent egyesület sajtótájékoztatóján hangzott el, ahol bíróságfigyelő projektjük tapasztalatairól számoltak be.

„A párkapcsolati erőszak olyan témakör, amelynek kezelésére a jogalkalmazók rendszerint kevéssé felkészültek, itt az egyik legjellemzőbb az előítéletek, a bagatellizálás, az áldozathibáztatás érvényesülése” – olvasható a Patent jogvédő egyesület 14 hónapos, most zárult bíróságfigyelő programjának ismertetőjében. A projekt során laikus megfigyelők, köztük joghallgatók ültek be összesen 85, ezen belül 52 párkapcsolati erőszakkal kapcsolatos bírósági ügy (válóper, gyermekelhelyezés, zaklatás, súlyos testi sértés, távoltartás stb.) tárgyalására Budapesten és vidéki városokban, s feljegyezték észrevételeiket.

A projekt sajtótájékoztatóján többek közt elhangzott: a megfigyelt bírók zöme a családon belüli erőszakot egyenlő felek konfliktusaként kezelte, az erőszak tényét figyelmen kívül hagyta, még a fizikai bántalmazást se feltétlenül szankcionálta. Ez arra utal, hogy – ha egyáltalán bíróság elé kerül egy ügy – az évekig elhúzódó per során jó eséllyel az áldozat eljárási szintű zaklatása, másodlagos traumatizációja következik be. „Mivel a bántalmazást sokszor nehéz megfelelően bizonyítani, ezért az eljárást egy idő után megszüntetik, az érintettek pedig könnyen ellenpert kapnak a nyakukba: párjuk rágalmazásért vagy az ügyészség hamis vád miatt indít ellenük eljárást” – mondta el a rendszerabúzus kapcsán Sándor Beáta projektfelelős.

Kitért arra is, hogy az általuk megfigyelt büntetőügyi perek során egyetlen vádlott sem ismerte el a bántalmazást, legfeljebb a nézeteltérést, és jellemzően készségesnek mutatkozott a békülésre, míg a nők elzárkóztak (a jogvédők szerint ez a ciklikusan ismétlődő bocsánatkérés és a fokozódó agresszió következménye). Így gyakran előfordult, hogy rövid idő után az áldozat viselkedése került a tárgyalás középpontjába. A jogalkalmazók még súlyos testi sértés esetén is többnyire kétoldalú konfliktusként kezelték a történteket, és – néhány példától eltekintve – a sértettet tették felelőssé mind az erőszakért, mind a helyzet megoldatlanságáért, ami ismételten traumatizáló hatású volt. Sándor Beáta felhozott egy szerinte jellemző esetet, amikor az életét mentő, és azóta is állandó zaklatást elszenvedő, majd emiatt a hatóságokhoz forduló anyát a bíró megfedte azért, hogy nem képes megbékülni férjével, „holott már nincs is életveszélyben”.

A bírók jelentős része a rendszeresen ismétlődő brutalitás tényét nem csak az egyes testi sértéses ügyekben, hanem más vonatkozásban, így a gyerekelhelyezés vagy a kötelező láthatás eldöntésénél is figyelmen kívül hagyta. A szakértő szerint ennek alapvető oka – a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ismerethiányon túl – egy merőben felemás helyzet is. Ugyanis a gyermekvédelmi hatóságok jellemzően az anyát szólítják fel a bántalmazó fél elhagyására, hogy ne kelljen kiemelni a veszélyeztetett gyereket a családból, míg a bíróságok általánosságban azt tartják szem előtt, hogy az érintettek válás után is családként működjenek, így szélsőséges esetekben is kapcsolattartást rendelnek el. „Volt rá precedens, hogy a bíró az apjától rettegő gyereknek rendelt el kényszerterápiát, hogy megszeresse az apját, az anyát pedig azzal fenyegette meg, hogy ha nem rendezik a kapcsolatot a bántalmazóval, akkor a változatosság kedvéért emiatt veszik el tőle a gyereket” – mesélte Sándor Beáta.

A szexuális erőszakkal kapcsolatban a szakemberek azt hangsúlyozzák, hogy a hosszadalmas bizonyítási eljárások sértik az áldozatvédelem szabályait. „Az olyan esetek jelentős száma, amikor több szakértő és intézmény állítja a szexuális bántalmazás meglétét, amit azután a bíróság nem lát igazoltnak, illetve az, hogy az eljárások 5-6 éven át húzódnak, súlyos kérdéseket vet fel az ilyen ügyekben való igazságszolgáltatással kapcsolatban” – áll a vizsgálati jelentésben. Említenek két ügyet, az egyikben egy kétéves kisfiút évekkel ezelőtt annak ellenére a tehetősebb apának ítéltek, hogy máig eljárás folyik ellene a gyermek sérelmére rendszeresen elkövetett szexuális és fizikai bántalmazás miatt. Egy másik ügy az apja által molesztált kislány 5 éves korától 11 éves koráig zajlott, számtalan szakértői meghallgatással. Az anya szavahihetőségét azért kérdőjelezte meg a bíró, mert nem volt elég együttműködő: a sokadik szakértői vizsgálatra már nem vitte el a gyereket. A nőt azzal vádolták, hogy betanította a gyereket, és az őt igazoló szakértői vélemények ellenére felmentő ítéletet hoztak az ügyben.

„Orvosi statisztikák szerint a pszichiátriai betegek 70 százaléka nő, akiknek 90 százaléka bántalmazás áldozata volt” – mondta el Sándor Beáta, mintegy utalva a jogvédők azon álláspontjára, miszerint a családon belüli vagy párkapcsolati erőszak túlnyomórészt férfierőszakot jelent. Hozzátette: ez egy sajátos pszichológiai függéssel terhelt uralmi viszony, amelynél az egyenrangú partnerek nézeteltéséreinél alkalmazott mediáció, családterápia nem működik.

A tárgyalások monitorozását egyébként számos tényező nehezítette: például a büntetőügyi perek egyharmadában bírói nyomásra, olykor indoklás nélkül is zárt tárgyalást rendeltek el, és kizárták a megfigyelőket. Az egyesület szerint ez merőben aggályos, mert a jogállamiság alapelemei közé tartozik a bíróságok tevékenységének nyilvános ellenőrizhetősége, amibe a pontos tárgyalási jegyzék (a perek tárgyáról, helyéről, idejéről) hozzáférhetősége is beletartozna, nem beszélve a valósághű tárgyalási jegyzőkönyvekről.

A projekt ajánlásaiban többek között a bírák továbbképzése szerepel a családon belüli erőszak természetrajzát illetően (hozzászólók szerint ez az attitűdváltás a legnehezebb, kétnapos tréningekkel aligha megoldható); továbbá a bírósági monitorozás gyakorlatának beépítése az egyetemi képzésbe; valamint az, hogy a polgári perrendtartás kodifikációja kapcsán külön eljárásban foglalják össze a családjogi ügyeket, és ennek során kiemelten szabályozzák a bántalmazó párkapcsolatokkal összefüggésben indult, valamint a hozzátartozók közötti erőszak bármely formájával összefüggő családjogi ügyek speciális szabályait.

Olvasson tovább: