Kereső toggle

Láthatatlan gyereksereg

Mi lesz az ellátórendszerből eltűnt rászorulókkal?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2013 óta drasztikusan visszaesett a veszélyeztetett gyerekek száma Magyarországon. Nem a helyzet javult, hanem a törvény változott, ráadásul a gyermekjóléti ellátórendszer a leghátrányosabb helyzetű kistelepüléseken a legkevésbé hozzáférhető. Így több mint ötvenezer gyerek tűnt el az állami szolgálatok látószögéből. Ezeknek a láthatatlan gyerekeknek és családjuknak a megsegítését tekinti szívügyének Illésné Áncsán Aranka, az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának szakmai koordinátora.

„Ő is kuncsaftokra vár” – int fejével egy országút mentén ácsorgó fiatal lányra Illésné Áncsán Aranka. Kecskemét környékén autózunk, ahol ez mindennapos, bár a nevelő szerint érthetetlen jelenség, hiszen Kecskeméten van munka, akár egy hét alatt el lehet helyezkedni. „Nem az SOS faluból kerülnek ki ezek a lányok, ugyanakkor sok olyan gyerek kerül be hozzánk, akinek az anyja prostituált. Kimegy például Németországba, Ausztriába „dolgozni”, és szól a szomszédnak, hogy ugyan nézzen már rá néha a 10-11 éves gyerekre, akit itt hagy egyedül” – meséli a gyermekvédelmi szakember.

Illésné Áncsán Aranka 2012-ig dolgozott a tiszadobi gyermekotthonban, melynek legendás nevelőjeként vált ismertté, akinek keze alól 26 év alatt számos sikeres roma fiatal – köztük Oláh Ibolya énekesnő vagy Balogh Tibor festőművész – került ki. „Ezeknek a gyerekeknek az volt a szerencséjük, hogy a születésüktől kezdve gyermekotthonban nevelkedtek. Később az 1997-es gyermekvédelmi törvény nyomán a veszélyeztetett gyerekek családban tartására került a hangsúly, csakhogy ennek a pozitív célnak máig nem lettek biztosítva a feltételei. Így még a megfelelő gyermekvédelmi alapellátás sem elérhető a többség számára – minél keletebbre megyünk az országban, annál kevésbé” – mondja Aranka, aki négy évvel ezelőtt, a tiszadobi intézményvezetői posztjáról való, közfelháborodással kísért leváltása után kapott felkérést arra, hogy a kecskeméti SOS Gyermekfalu Alapítványnál szakmai vezetőként koordinálja lakásotthonok létrehozását.

Az SOS 2012-ig kizárólag nevelőszülői hálózatot működtetett, de a kecskeméti önkormányzattal történt megállapodás után, miszerint minden – átmeneti, ideiglenes vagy tartós – gyermekvédelmi gondozásba vett kiskorút befogad az alapítvány, hirtelen nagyszámú gyerek ellátásáról kellett gondoskodni. Ezért alakítottak ki egy lakóotthon-hálózatot, ahol 12 év fölötti, jellemzően magatartászavaros gyerekek 12 fős csoportjait helyezik el 6-6 nevelő keze alatt, sokrétű szakmai segítségnyújtás mellett. 

Emellett kezdettől fogva működik a kisebbek elhelyezésére szolgáló gyermekfalu. Aranka végigvezet minket a barátságos kecskeméti lakóparkon: parkosított, játszóteres övezetben 12 modern családi ház áll, melyekben 12 nevelőszülőpár 7-7 nevelt és saját kiskorú gyerek él, önállóan, kellő anyagi és szakmai feltételekkel megtámogatva. A második világháború után osztrák kezdeményezésre létrejött nemzetközi SOS-szervezet a mintegy 20 ezer állami gondozottból közel 500 gyerek nevelését biztosítja ma országosan, az átlagosnál ideálisabb színvonalon, ami meglátszik a bekerülő gyerekek életpályáján is. „Emlékszem egy kislányra, aki bukdácsolt az iskolában, mikor hozzánk került, tavaly viszont maximális pontszámmal jutott be az ELTE-re, és az évfolyamelsők között van. A testvérei is, akik szintén hozzánk kerültek, sorban érettségiznek le” – mondja Aranka.

Hozzáteszi: a kecskeméti SOS-ben kétségtelenül eredményesebb a nevelőmunka, mint a tiszadobi gyermekotthonban volt. Ott szinte reménytelen kihívást jelentett az idősebb, jóval elmaradottabb közegből érkező, de a szívéhez máig közel álló 14-16 éves kamaszok talpraállítása, akikkel folyamatosan tartja a kapcsolatot. „Mire bekerültek hozzánk, gyakorlatilag analfabétán, már túl voltak mindenen, és olyan sérüléseik voltak, amit lehetetlen volt helyrehozni. Sokszor a legrosszabbak voltak a legértelmesebbek, akik a rossz magaviseletükkel próbálták felhívni a figyelmet magukra. Óriási dolog volt, amikor némelyiket nagy nehezen szakmához segítettük – utána meg képtelen volt elhelyezkedni. A különböző régiókban még az állami gondozottak helyzete és családi háttere is eltérő: Szabolcsban 90, míg mondjuk Budapesten 50 százalékos, Vas megyében pedig elenyésző a roma gyerekek aránya” – meséli a nevelő, megjegyezve, hogy szociális szövetkezet létrehozásával is igyekszik segíteni gondozottjait a munka világába való beilleszkedésben.

A 2012-es törvénymódosítás alapján ma már minden gondozásba vett 12 év alatti gyereket nevelőszülőkhöz kell adni, akikből emiatt hiány állt elő, a szakma óhatatlanul felhígult. Országos szinten ma a 6 év alattiak 90, a 12 év alattiak mintegy 70 százaléka él nevelőszülőknél, s a munkájuk monitorozása egy gyermekfaluban jobban megoldható, mint az állami rendszer szintjén – teszi hozzá Aranka. 

„Az országos átlagnak megfelelően az SOS-be is jellemzően 6 év alatt, illetve 12-14 éves korban kerülnek a gyerekek – a kicsik nevelőszülőkhöz, a kiskamaszok a lakóotthonokba, nemegyszer prostituált vagy bántalmazó szülőktől. Az iskolában lenézik őket, beszólnak nekik, ezért verekszenek, így beskatulyázzák őket rosszként” – fogalmaz a szakember, aki a problémásabb és idősebb gyerekek nevelésének módszertanát, tapasztalatait osztja meg az SOS szakembereivel. Az ombudsman kaposvári gyermekotthonban végzett vizsgálatának megrázó eredményeire (drog, társas és nevelői erőszak stb.) Aranka úgy reflektál: a drog náluk is komoly probléma – különösen elterjedtek az olcsó kristályok, biofüvek –, de a tinédzserek egy idő után leállnak vele, és tanulnak, sőt továbbtanulnak középiskolában, egyetemen, egyszóval az itteni élhetőbb viszonyok között előbb-utóbb rendeződik az életük.

„A civil szférában jobb a finanszírozás, és módszertanilag, szakmailag is sokkal nagyobb a mozgástér, mint az állami rendszerben. Javasoltam, hogy építsünk egy madárházat a gyerekeknek, most lesz az átadása. Idehoztam magammal Tiszadobról a lovakat is, mert itt nem okoznak problémát a terápiás céllal tartott állatok, míg Szabolcsban azt sem tudtam elérni, hogy a gyerekek napi ételnormája több legyen, mint 500 forint” – csóválja a fejét Aranka.

Szavaiból az is kiderül, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszer 2012-es állami fenntartásba vételétől a helyzet nem javult: a finanszírozás csökkent, a különösen veszélyeztetett gyermekek pedig még kevésbé lettek elérhetők a gyermekjóléti ellátórendszer számára, mint korábban. Mindez szerepet játszott abban, hogy a civilek felvállaltak addig állami hatáskörnek számító feladatokat is. Ezért hozta létre az SOS-alapítvány egyrészt a lakásotthonokat, másrészt elindította családmegerősítő programját olyan bajba jutott családoknak, ahol a szülők – betegség, munkahely-, lakásvesztés stb. miatt – nehezen tudnak gondoskodni a gyerekeikről. A válsághelyzetbe került családoknak az alapítvány munkatársai segítenek talpra állni, hogy a gyermeket ne kelljen állami gondozásba venni. Ha kell, a gyerekeket átmenetileg elhelyezik: tavaly nyitották meg a Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthonát a kecskeméti gyermekfaluban, ahol 12 főnek, illetve kisbabás anyának tudnak átmeneti szállást adni.

„Együttműködünk a szülőkkel a problémáik megoldásában, a szülők közötti konfliktus rendezésében, szenvedélybetegség kezelésében, munkahelykeresésben, a szülő-gyerek kapcsolat megerősítésében, a gyerekneveléshez szükséges mindennapi rutin kialakításában, lakáskörülmények javításában. Mindehhez mozgósítjuk az elérhető formális és informális közösségeket. Célunk az, hogy a lehető legrövidebb időn belül a család képes legyen önállóan biztonságos, a gyereket értő légkört és otthont biztosítani” – olvasható az SOS családmegerősítő programjában, amely a nemzetközi tapasztalatokat és tudáshátteret is hasznosítja. Jó példa a battonyai modell, ahol baromfitenyésztés beindításával és személyre szabott segítségnyújtással adtak perspektívát 20 nyomorgó családnak, megakadályozva egyben azt is, hogy a gyermekeiket elvegyék tőlük.

„Még ha sokhelyütt működne is a gyermekvédelmi alapellátás és jelzőrendszer, a hagyományos módon, segélyezés révén a mélyszegénységben élő családok problémáit sem lehet megoldani” – állapítja meg a szakember, akinek feltett szándéka, hogy férjével együtt visszatérjen Tiszadobra, mert hiányzik neki az ottani ritka erős közösségi összetartás, és úgy látja, Kecskeméten elvégezte feladatát, míg amott nagy szükség lenne rá. „Az a lényeg, hogy legyen értelme az ember életének, és ne csak úgy éldegéljen” – válaszolja értetlenkedésünkre, hogy a civilizált városból visszatérne a keleti végekre. Nem a gyermekotthonba szeretne visszamenni, hanem az SOS családmegerősítő programjában lát fantáziát: közvetlenül a telepi családokon akar segíteni, hogy a kisgyerekek jövőjét ne a börtön vagy a gyermekotthon jelentse. Foglalkoztatásban, képzésben, település- és közösségfejlesztésben gondolkodik, mivel jól ismeri a tiszadobi lehetőségeket és az érintetteket egyaránt.  (Közreműködött: Jankovics Tímea)

 

Tízezrek tűntek el

A KSH nemrég kiadott Gyermekesély című kiadványa szerint 131 ezer gyermek van veszélyeztetettként nyilvántartva, akiknek fejlődését környezeti, magatartásbeli, egészségügyi vagy anyagi okok nehezítik. Számuk 2012-ben még 190 ezer volt – a rendkívüli létszámcsökkenés oka pusztán az, hogy a gyermekvédelmi hatáskörök a jegyzőktől elkerültek a járási gyámhivatalokhoz, így sok gyerek – különösen a kistelepülésen, hátrányos helyzetben élők – kiestek a látókörből. A gyermekjóléti szolgálat fenntartása az önkormányzatok kötelező feladata, de az alulfinanszírozottság miatt tavaly a települések 4/5-ében hiányzott a helyi szinten elérhető gyermekvédelmi alapellátás, ami azt lenne hivatott megakadályozni, hogy ezeket a gyerekeket a családjukból kiemelve szakellátásba kelljen utalni, azaz nevelőszülő vagy gyermekotthon gondozására bízzák őket. Februárban Czibere Károly szakállamtitkár bejelentette, hogy idén megnégyszereződik a gyermekjóléti központok száma azáltal, hogy létrejönnek a járásközponti önkormányzati fenntartású, egyesített családsegítő és gyermekjóléti központok, amihez egyszeri 400 millió forintos keretet is hozzátesznek.

Olvasson tovább: