Kereső toggle

A tönkretett bajnok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az egykori tiszta izom, százkilós férfi néhány hónap után került elő. Nem volt többé ugyanaz az ember. Válogatott mezét még mindig viselte, de már a Bosnyák téri trógerek kenyerét ette. Apósa, a párt egyik vezető embere, nem akart botrányt. Volt hozzá elég hatalma.

A Kiss László-ügy a pártállam igazságszolgáltatását is reflektorfénybe helyezte: a csoportos nemi erőszakért 1961-ben börtönre ítélt úszó szakember a botrány kirobbanása után azt állította, hogy koncepciós per áldozata lett, mert valójában nem követte el a terhére rótt cselekményt. Másrészt, bár három évet kellett volna börtönben töltenie, neves sportolók közbenjárásának köszönhetően 20 hónap után szabadult. Noha a két verzió ellentmond egymásnak, külön-külön mindkettő alátámasztja, hogy a diktatúra működtetői adott esetben kézi vezérléssel irányították az igazságszolgáltatás intézményeit, hatalmuk volt emberi sorsok eltérítéséhez. Alábbi történetünk is ezt igazolja. A Kiss-ügyhöz nincs semmi köze, legfeljebb annyi, hogy szintén egy sportoló a főszereplője. Nevét nem közöljük, mivel az érintettek egy része él, és lehet, hogy többen közülük nem is ismerik a megdöbbentő részleteket.

***

A nyolcvanas évek elején járunk. Két kezdő újságíró elhatározza, hogy riportot ír a Bosnyák téri nagybani zöldségpiacról. Az anyaggyűjtés során a trógerek – azaz zöldséget szállító segédmunkások között – figyelmesek lesznek egy válogatott mezt viselő fiatalemberre. Kilóg közülük, mert sportos termetű és ápolt. Amikor leülnek beszélgetni a piac kocsmájában, feltűnik, hogy nem fröccsöt rendel, hanem szörpöt.

A fiatalember megnyílt az újságírók előtt, és elmesélte az életét. Egy sikeres sportolóról van szó, az egyik küzdősport sokszoros magyar bajnokáról, olimpiai negyedik helyezettről. Versenyzői pályafutása után vezetőedző lett a sportág egyik legjobb szakosztályában. Mindeközben a magánélete is harmonikusan alakult: főiskolát végzett, nyelveket beszélt, szép karrier előtt állt. Orvosnőt vett feleségül, két gyerekük született. Apósa segítségével, aki az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, családi házat építettek Budán.

A hetvenes évek vége felé a férfit egy enyhe betegség miatt kivizsgálásra rendelték a Sportkórházba. Egy új, lelkiismeretes orvos foglalkozott vele: felírta a megfelelő gyógyszert, és megadta a kontrollvizsgálat időpontját. Amikor a sportoló visszatért, a szemmel láthatóan zavarban lévő orvos elmondta, hogy a legjobb gyógymód érdekében utánanézett az előéletének – hiszen serdülőkora óta járt a kórházba –, és így jutott a tudomására, hogy a férfi korábban átesett egy fertőző nemi betegségen. A sportoló nem tagadta a dolgot, csak nem igazán értette, miért érdekes ez ennyi év után. Az orvos megkérdezte, közölték-e vele, milyen utóhatással jár a betegség. Nem közölték. Az orvos megmondta: annak idején valóban meggyógyult, de nemzőképtelenné vált.

A férfi hazament. Miután lefektették a gyerekeket, mindent elmondott a feleségének. Mindketten zokogtak, miközben a nő mindent bevallott: kiderült, hogy volt egy évfolyamtársa az orvosi egyetemen, egy átlagos, vidéki fiú, akivel egymásba szerettek. Nagyhatalmú apja viszont közölte, hogy az ő lánya jobbat érdemel, nem engedi hozzá feleségül. Ezután ismerkedett meg a nő a sportolóval, aki jóvágású, sikeres és értelmes volt, és akit a lány apja is elfogadott, hiszen szép jövő állt előtte. Összeházasodtak, a nő hamarosan teherbe esett. De nem a férjétől, hanem orvos szeretőjétől, akivel azóta is tartott a viszony. Időközben az orvos is megházasodott, és eszébe sem volt elválni.

A bajnok rajongásig szerette a gyerekeit – a nagyobb már 10 év körüli volt –, akikről aznap tudta meg, hogy nem tőle vannak. Összeomlott, elköltözött. Előbb egy rokonához, azután albérletbe ment. Be akarta adni a válópert, az após azonban közölte, hogy azt nem engedheti, mert botrány lenne, ha kitudódna, hogy a lánya egy „ribanc”, aki házasságon kívüli kapcsolatot tartott fent.

Egy ma már ősz hajú sportolótárs úgy emlékszik, az após attól is tartott, hogy az egykori bajnok, a százkilós, tiszta izom férfi fizikailag áll bosszút hűtlen feleségén. Erre nem került sor: a férfi egy ajtót valóban betört dühében, feleségét viszont sosem bántotta. Ő csak el akart válni, miközben a megfélemlített nőt a háttérből az apja irányította. Egy este a nő felhívta a férjét egy kávéra, megbeszélni a válást. A kávéra még tisztán emlékezett a férfi. Aztán már csak arra, hogy a pszichiátrián ébred kábult fejjel. Sem az újságírók, sem az egykori sporttársak nem tudják pontosan, mennyi időt tölthetett bent. Két-három hetet vagy több hónapot? Nincs válasz, egy azonban biztos: a pszichiátriáról egy másik ember jött ki. Egy roncs.

Azt sem tudni, mivel kezelték, de többé nem volt ugyanaz az ember. Ismerősei szerint megbolondult, gyakran félrebeszélt, üldözési mániája volt, az agya soha nem tisztult ki teljesen. A történet ismerői szerint a pszichiátrián a feleség szeretője, az egykori átlagos vidéki évfolyamtárs kezelte.

A korábbi sokszoros bajnokot korlátozottan cselekvőképesnek nyilvánították, iratait elvették. Állítólag saját felesége, akitől el akart válni, lett a gyámja. De ez sem biztos. Csak az, hogy később a jogosítványát visszakapta, a többi iratát nem. A pszichiátria után megpróbált visszatérni a munkahelyére, hiszen az egyik legsikeresebb klub szakosztályvezetője volt. Nem vették vissza. Régi kollégái elhelyezték egy kis csapatnál. Hamarosan azt is ott kellett hagynia. Utánanyúltak. Ettől kezdve alkalmi munkákból, például trógerolásból tartotta fenn magát. Egyre lejjebb csúszott, lelkileg is összetört. Az újságíró, akinek a Bosnyák téri piac kocsmájában elmesélte az életét, a rendszerváltás táján beszélt vele utoljára. Az ezredforduló után egy Pest környéki településen lakott egy faházban a kutyájával. Öt évvel ezelőtt halt meg. A lapok is beszámoltak róla, sporteredményeit és vezetői erényeit méltatták, majd azt emelték ki, hogy „családi problémái miatt” visszahúzódva élt.

***

Egy kellemes Pozsonyi úti étterem teraszán beszélgetünk az egykori bajnok egykori klubtársával. Az ősz hajú férfi a riói olimpiára készül versenyzőivel. Azt mondja, ma is beleborzong a bajnok történetébe. A nevét nem írhatjuk le, és azt kéri, a tönkretett ember nevét se hozzuk nyilvánosságra: a feleség él, a két gyerek pedig valószínűleg a mai napig nem tudja, miért tűnt el életükből egyik napról a másikra a férfi, akit apjukként szerettek.

„Miután bekerült a pszichiátriai osztályra, folyamatosan nyugtatózták. Az mondta, lekötözték az ágyhoz. Háromnegyed év után jött vissza a klubba, teljesen megbolondulva. A civil élete is el lett meszelve, nem kapott normális állást. Láttuk rajta, hogy nem az, aki néhány hónappal korábban bement a kórházba. Megzakkant” – meséli az egykori klubtárs, de arról nem mer nyilatkozni, hogy szándékosan félrekezelték-e. „Nem tudjuk. Nem voltunk ott, csak a hatást láttuk.” Arra viszont határozottan emlékszik, hogy önmagában attól, hogy kiderült a feleség hűtlensége, és hogy a gyerekek nem a sajátjai, nem bolondult meg a bajnok. „Megviselték a történtek, de ő nagyon erős volt. Nemcsak fizikailag – az ellenfelei sokszor sírtak, amikor összeszorította őket –, de lelkileg is erős volt. Egy ikon, akire mindig felnéztünk”, meséli az edző.

A klubtársak próbálták segíteni, kevés sikerrel. „Félelmetes volt a változás. Kimondottan jó kapcsolatban maradtunk, néha adtam neki munkát. Kőműves vagy kerti munkát, amit tudtam. Egy időben kisbaltát hordott az övében, és állandóan hátranézett. Azt hitte, követik.” 

A két újságíró annak idején, a nyolcvanas évek elején, néhány hétig dolgozott a történeten. Megkeresték a feleséget is. A nő elismert mindent. Azt is, hogy az ő tudtával csalták lépre a férfit, amikor elvitték a pszichiátriára. „Zokogott, de mindent elismert. Látszott rajta, hogy terrorizálva volt”, emlékezett vissza a ma már nyugdíjas újságíró. Egy este a nő a lakására hívta az újságírókat. Azt ígérte, dokumentumokat mutat. Ehelyett rendőrök jelentek meg, igazoltatták az újság-írókat, azt állítva, hogy jogtalanul hatoltak be a lakásba. „Egyértelmű volt, hogy a nő apja üzent. Azt akarta, hogy szálljunk le az ügyről” – mondja az egykori újságíró. Az orvosi iratok eltűntek, utólag nem lehetett kideríteni, ki vitette be a sportolót a bolondokházába. Így ma is csak annyi írható le, hogy a riporterek és az egykori sportolótársak feltételezése szerint a nő szeretőjének és nagyhatalmú apjának is része volt benne. Újságcikk végül nem készült. Megtiltották. A két egykori kolléga két különböző szerkesztőségnél dolgozott, de mire nekiláttak volna az írásnak, mindkét lap főszerkesztőjénél megszólalt a telefon: a pártközpontból jött a hívás.

Olvasson tovább: