Kereső toggle

Mint a mesében

Csoportos olvasással a leszakadás ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tíz éve fut Magyarországon a Meséd program, melynek keretében hátrányos helyzetű roma anyukáknak csoportos meseolvasásokat tartanak, akik aztán otthon is elkezdenek mesélni a gyerekeiknek. A tanulással kapcsolatos negatív hozzáállás így nem öröklődik tovább, az olvasás szeretete mind a felnőttek, mind a gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti, az iskolai lemorzsolódás csökken. A módszer mindenhol sikeresen működik.

„Kilenc hónapon át folyt a Meséd program szegény sorsú roma édesanyák számára, melynek keretében a nők hetente összejártak, és mesék szövegének értelmezésével, beszélgetésekkel készültek fel a gyermekeikkel való foglalkozásra. Aztán hazavitték a mesekönyveket, és szépen elkezdtek esténként mesélni a gyerekeiknek. Nemsokára az apák is odaültek melléjük, és bekapcsolódtak az esti beszélgetésekbe. A program személyiség- és közösségformáló hatása óriási volt, és mikor véget ért, a résztvevő anyukák mindegyike élt a felkínált szakképzési lehetőségekkel: hárman alapfokú angoltanfolyamot is végeztek, négyen pedig érettségire készülnek” – mondta el lapunknak a mesekönyvolvasó csoportok egyik vezetője, Sárközi Beáta, amikor Bakson jártunk riporton.

A 2200 lelkes Csongrád megyei település rendelkezik a térség mondhatni egyetlen és legnagyobb cigány kolóniájával, mivel lakosainak egyharmada – óvodásainak 40 százaléka – cigány származású.

Baks, ahol 2006 óta folyamatosan működnek sikeres fejlesztési és felzárkóztatási programok, ritka erős közösségi összetartásáról, lakosainak békés együttéléséről, rendkívül alacsony bűnözési statisztikájáról híres, s mindebben óriási szerepe van a mindenkori független polgármesternek is. 2013-ban itt hallottunk először a Meséd programról, amelyet a lelkes helyiek az egyik leghatékonyabb felzárkóztatási programként emlegettek, és több ízben is megvalósítottak tízfős, zömében roma anyák csoportjaival.

Baks a Meséd program egyik modelltelepülésévé vált az idők során. „Baksot nagyon szeretem, az egyik legjobb hely Magyarországon, ahol a romák és magyarok harmóniában élnek, tisztelik egymást, és nagyon együttműködőek. Én sok vidéken jártam a Meséd programmal, és általában erős előítéletekbe ütköztem” – fejtette ki lapunknak Furugh Switzer iráni-kanadai származású szociológus, interkulturális oktató, a Meséd program kitalálója. Furugh kanadai pszichológus férjével és két gyermekével 22 éve él Magyarországon.

A házaspár hosszú évekig tanított a veszprémi egyetem angol tanszékén, ahol a levelezős hallgatók – egyben gyakorló tanárok – arról panaszkodtak, hogy sok nehézséget okoz nekik, miként bánjanak a roma gyerekekkel az iskolában. A lurkók ugyanis nem tudják, hogyan használják a könyveket, füzeteket, nincsenek felkészülve az iskolai életre, a szülők pedig nem együttműködőek. „Akkoriban sok nehéz sorsú roma családot ismertünk meg, és láttuk, hogy az otthonaikban nincsenek könyvek. A szülők nem szeretik az olvasást, mert soha nem volt sikerélményük az iskolában, ezért minél hamarabb igyekeztek kimaradni belőle. Ez egy ördögi kör generációkon át, mert ha a szülők nem nagyon lelkesednek az olvasás és az iskola iránt, akkor a gyerekek sem fognak, és ők is hamar lemorzsolódnak majd” – magyarázta Furugh Switzer.

A házaspár 2003-ban olvasott egy kutatásról, amely kimutatta, hogy azok a gyerekek, akiknek az iskola előtti években mesét olvasnak, sokkal jobban beilleszkednek az iskolába, a figyelmük, szókincsük, kreativitásuk, gondolkodásmódjuk sokkal fejlettebb lesz. Akkor jött az ötlet, hogy ezeknek a hátrányos helyzetű gyerekeknek mesélni kellene, és ki más lenne ebben a legjobb, mint az édesanyjuk? – teszi fel a kérdést Furugh. Így a gyerekükkel való kapcsolat is erősödik, és nő a kicsik érzelmi biztonsága is. A szociológus először egy ötfős csoporttal kezdte, összejártak hetente pár órára, vitte nekik a mesekönyveket, és összeültek olvasni, aztán a roma anyák hazavihették a mesekönyveket, és esténként olvasták azokat a gyerekeiknek is.

„Már az elején kiderült, hogy ez a foglalkozás az anyukáknak is nagyon jót tesz, mert kiszakadhatnak a hétköznapok monotóniájából. Bár a tanulási kudarcaik miatt nem szerettek olvasni – jellemzően tinédzserekként maradtak ki az iskolából és váltak anyákká –, idővel egyre jobban nekibátorodtak. Rájöttek, hogy ők tudnak olvasni, csak nem gyakorolták soha. Az érdeklődésüket felkeltették a szép mesekönyvek, mert azok nem unalmas tankönyvek voltak. Ezeket aztán hazavihették, és a 9 hónapos program végén összegyűlt mindenkinek az otthonában egy kis polcra való könyv, 36 darab, ahonnét a gyerekek maguk is levehették a köteteket. A számukra addig ismeretlen könyvkultúrát így kicsit becsempészhettük az otthonukba” – fejtegeti Furugh Switzer.

„A csoportokkal sokat olvastunk, és beszélgettünk a mesékről és mindarról, ami bennük megjelenik: félelemről, boldogságról, reményről. Ezáltal az anyukák is sokat fejlődtek szókincsben, önkifejezési képességben. Beszélhettek az érzéseikről, a családi vagy egyéni problémáikról, és egy nagyon barátságos közösség alakult ki” – meséli Furugh, aki ma leginkább a csoportvezetők képzésében vesz részt. Hangsúlyozza: a mesén keresztül nemcsak a gyerekekhez, hanem a felnőttekhez is közel lehet kerülni. Ez kultúrától független, a mese mindenhol a világon működik, mindenki szereti, akárhány éves is, és akárhonnan jön. A mese szerinte kulcs az emberekhez.

Menet közben egyre több elemmel bővítették a projektet, például nagy hangsúly került a gyereknevelésre, ezen belül a kiszámítható napirend fontosságára is: az anyák-nak egy állandó esti időpontot kellett találniuk az otthoni mesélésre, beszélgetésre. Ez óriási előrelépés az érintett családok életvitelében, tekintve, hogy – miként azt egy romológus tanítónő megfogalmazta – az esti meséhez és nyolc órás lefekvéshez szokott gyerekek szinte más bolygóról jönnek, mint némely hátrányos helyzetű társuk, akik úgy nőnek fel sokadmagukkal, hogy az egyhelyiséges putriban naponta éjfélig mennek a horror- vagy pornófilmek. A Meséd program révén olyan családokba viszik be a mesélés kultúrá-ját, ahol a szülők nem is tudtak mesélni, mert nekik sem mesélt soha senki.

A program másik elemeként a „mesédes” édesanyák délutánonként kettesével bemennek az óvodákba felolvasni a többi gyereknek is, és kiderül róluk, hogy nagyszerű mesélők. Ez egyrészt sikerélményt ad nekik, másrészt jótékonyan hat az óvónőkkel és a családokkal való kapcsolataikra, nagyban elősegíti egymás megismerését, megbecsülését is.

A Meséd projektben írás-olvasás fejlesztés, drámapedagógia, játék egyaránt szerepel, az anyák tehát kicsit átélik a kimaradt gyerekkorukat, és mindezek után jobban tudnak foglalkozni a saját gyerekeikkel is. „Nagyon rossz, bizalomhiányos a kapcsolatuk a helyiekkel, a pedagógusokkal, mindenhol állandó veszekedés van. Ezekről is beszélünk a foglalkozásokon, és szerepjátékokat gyakorlunk. Az anyák rájönnek, miként lehetne jobban kezelni a konfliktusokat, javul a kommunikációjuk, és közben felszabadulnak, rengeteget nevetnek saját magukon is” – meséli Furugh Switzer. Elismeri, hogy bár rengeteg felmerülő problémát – bántalmazás, prostitúció, stb. – nem tudnak megoldani, viszont a csoportoknak erős az önsegítő jellege, ami azért is nagy szó, mert a helyi közösségek ma nagyon szét vannak esve.

A csoportfoglalkozások során az édesanyák önbizalma megnő, ha tehetik, befejezik abbahagyott iskolájukat, érettségit, szakmát is szereznek. „A tanulási kedv mindig érezhetően növekszik. Most kaptam levelet egy csoportvezetőtől, aki leírta, mennyire hálás, hogy részt vehetett a Meséd programban. Nemrég végzett a nyíregyházi főiskolán, miután rájött, hogy többre képes. Emlékszem, mikor megismertem, rendkívül félénk volt” – mondja a tréner.

Furugh nemrég járt egy faluban, ahol hét évvel korábban szerveztek egy Meséd programot, s az akkor 6-7 éves gyerekek már 13-14 éves kamaszok. Beszélt a tanárokkal, akik elmondták, hogy ezek a gyerekek máig jól tanuló, jó viselkedésű diákok, többen gimnáziumba mennek tovább. „Magyarországon még nem vizsgáltuk a programban érintett gyerekek iskolai előmenetelét, de rengeteg pozitív visszajelzést kapunk. Szlovákiában van felmérés a program hatásáról, és egyértelműen sikeresebb a gyerekek iskolai beilleszkedése” – teszi hozzá a szakember. Szerinte nincs más út, mint a helyes módon megvalósított integrált oktatás, csakhogy hazánkban a tanárképzős hallgatók sajnos nincsenek felkészítve a különbségek kezelésére. Ezért hívtak meg a szabolcsi és nyíregyházi Meséd projektekbe 40 hallgatót, akik 12 csoport foglalkozásain vettek részt, s eközben sokat megtudtak a romákról, akiknek a gyerekei az ő diákjaik lesznek. Ez a hallgatók elmondása szerint rengeteget jelentett a számukra.

A csoportfoglalkozásokon sok egyéb mellett rendre előjön a roma identitás kérdése is, ezért tervezik egy roma meséskötet kiadását is. Ezekben a mesékben roma és nem roma karakterek egyaránt szerepelnek, ezért a kiadvány hiánypótló lenne. A romák igazi életéről csinálnának mesekönyvet, ami a cigány identitást is erősítené, és az előítéleteket is rombolná. Ez is, akárcsak a Meséd program folytatása, támogatásfüggő. Magyarországon eddig 60 közösségben folytatták le a Meséd programot, Gilvánfán nemrég fejeződött be, és most indul Csobánkán. Önszerveződő módon nehezen indítható el, hiszen csoportvezetőket kell képezni, és mesekönyveket kell hozzá venni.

A projekt legjelentősebb támogatója a Roma Oktatási Alap, mely többek között Bulgáriában, Romániában, Szlovákiában, Macedóniában is elindította a Meséd programot, ami mindenhol sikerrel működik. Szlovákiában 2014-ben kormányzati támogatással országos kiterjedésű projektként is megvalósult, Macedóniában pedig, ahol a romák muzulmán vallásúak, és ezért a nőket a férjeik elkísérik a foglalkozásokra, a vegyes csoportok is nagyon jól működnek. „Nem tudom, meddig maradunk Magyarországon. Addig biztosan, amíg úgy érezzük, hogy hasznos az itteni tevékenységünk” – mondja Furugh Switzer.

Olvasson tovább: