Kereső toggle

A tenisz csúcsáig ér a bundagyanú

A csalók „lovakként” emlegetik a korrumpált játékosokat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A fogadási csalások megfertőzték a nemzetközi teniszt is, egészen a legfelsőbb szintekig – derül ki egy nemrégiben kiszivárogtatott szakmai jelentésből, illetve egy olaszországi büntetőügy szintén nyilvánosságra került nyomozati anyagából. Bár a bizonyítékok egyértelműnek tűnnek, a sportág illetékesei többnyire mossák kezeiket. Összeállításunk a BBC oknyomozó cikkei alapján készült.

A lengyelországi Sopot városában évente megrendezett tenisztornát általában nem kíséri nagy felhajtás – még fotók is ritkán készülnek az eseményről. Azonban 2007 augusztusában ez egy csapásra megváltozott, amikor a tornán Nyikolaj Vlagyimirovics Davigyenko, a világranglista akkori negyedik helyezettje találkozott a jóval gyengébb, argentin Martin Vassallo Arguelloval. A mérkőzés nemcsak a teniszszerető közönséget, hanem a szerencsejátékosokat is vonzotta.  Bár a mérkőzés esélyese egyértelműen Davigyenko volt, a sportfogadási oldalakon meglepően sokan fogadtak ellene – még akkor is, amikor az első szettet megnyerte, és a másodikban is vezetett.

Az egyik legnagyobb online fogadási oldal, a Betfair ügyvezető igazgatója, Mark Davies úgy emlékszik, hogy éppen egy megbeszélésről távozott, amikor csörgött a telefonja: a cég jogi igazgatója hívta, hogy beszámoljon neki a Betfair szempontjából valaha játszott legrosszabb teniszmérkőzésről. Ugyanis – bármilyen valószerűtlen is volt – bekövetkezett az, amire orosz szerencsejátékosok több millió font értékben fogadtak: Davigyenko veszített. A Betfair addig példátlan lépést tett: a meccsel kapcsolatos minden fogadást semmisnek nyilvánított.

A tenisz akkoriban nem rendelkezett olyan korrupcióellenes intézménnyel, amely a sportág belső ellenőrzésével foglalkozott volna, ezért a Brit Lóverseny Hatóság tapasztalt szakembereit kérték fel a vizsgálat elvégzésére. A csapat csaknem egy éven keresztül kutakodott a teniszt érintő gyanús sportfogadások között – ám a jelentésük fiókban maradt. Pontosabban nem hivatalosan került nyilvánosságra: az idei év elején bennfentesek szivárogtatták ki a BBC-nek és a BuzzFeed News-nak. 

Ilyet még nem láttak

„Csaknem húsz éve dolgozok a fogadási iparban (...) még soha nem láttam olyan  meccset vagy versenyt ilyen irreális fogadásokkal” – írta a jelentésben a Davigyenko–Arguello-mérkőzésről a fentebb már idézett Mark Phillips, aki szerint az egyetlen magyarázat erre az, hogy a szóban forgó orosz szerencsejátékosok előre tudták, hogy Davigyenko el fogja veszíteni a meccset.

A jelentésből az is kiderül, hogy a vizsgálatot végző szakértők nemcsak az argentin és az orosz játékost kérdezték meg az ügyben, hanem azok edzőjét, stábját, rokonaikat, sőt a torna szervezőit is. Davigyenko ennek során azt állította, hogy alig ismeri ellenfelét – bár a telefonjába nem nézhettek bele a jelentés készítői. Arguello mobiljában azonban találtak egy Davigyenko néven elmentett számot, ami arra utalt, hogy a két teniszező érintkezhetett egymással. Oroszországban még kevesebb eredményre jutottak, ami nem csoda, hiszen az egyik érintett szerencsejátékos egyenesen megfenyegette a Betfair moszkvai munkatársát. 2008-ban az elemzők átadták jelentésüket az Association of Tennis Professionalsnak (ATP), amely azonban mindkét játékost tisztázta a gyanú alól.

A vizsgálatot végző szakértők azonban nem álltak meg itt. Mark Phillips mérkőzések ezreinek fogadási mintáit tanulmányozva három különböző fogadói csoportot azonosított, amelyek hatalmas összegeket tettek olyan meccsekre, amelyeket – nagyon úgy tűnt – elcsaltak.

Érdekes momentum, hogy az argentin teniszező, Arguello telefonjából előkerült 82 olyan SMS, amelyeket az egyik szicíliai szerencsejátékossal váltott még 2006-ban. Egy alkalommal egy „megkörnyékezett” teniszező kapcsán egyeztettek, aki Arguello szerint „nem akarja megcsinálni, azt tervezi, hogy nyerni fog”. Nem sokkal a mérkőzés előtt azonban még egy üzenetet küldött, miszerint „minden rendben”. A szicíliai 60 ezer fontot nyert, a szindikátus pedig 250 ezret. Azt nem tudni, hogy mennyi volt Vassallo Arguello jutaléka – ő egyébként nem válaszolt a szicíliai kapcsolatra vonatkozó kérdésekre.

Mossák kezeiket

Az ügyeket feltáró jelentést az ATP mellett a 2008-ban megalakult, a sportág tisztaságáért felelős Tennis Integrity Unitnak (TIU) is átadták. „A bizonyítékok igazán erősek voltak. Hónapokat töltöttünk azzal, hogy összeállítsuk ezeket az aktákat, és azt gondoltuk, hogy a TIU alig várja, hogy megkaphassa ezeket” – mondta Mark Phillips. Az anyagban 28 játékost neveztek meg, akik érintettek voltak a gyanús mérkőzésekben, és ezen belül körülbelül tíz teniszező gyakori elkövető volt. Ráadásul a szakértők ezt követően is folyamatosan felhívták a TIU figyelmét gyanús mérkőzésekre. A reakciók azonban meglepték őket. „Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy nem igazán tartanak igényt a tanácsainkra sem ebben az ügyben, sem akármi másban” – mondta Phillips.

A jelentésben megnevezett 28 játékos mindegyike a legmagasabb szinten folytathatta a pályafutását, anélkül, hogy bármilyen figyelmeztetést kaptak volna. Közülük vannak, akik már visszavonultak, mások viszont még mindig aktívak, és rendszeres szereplői a legnagyobb tenisztornáknak. Mi több, 16 játékosra – akik az utóbbi évtizedben szerepeltek a világranglista legjobb 50 teniszezője között – többször is felhívták a TIU figyelmét – eredmény nélkül. Az érintettek között van Grand Slam-győztes is.   

Chris Kermode, az ATP vezérigazgatója szerint a TIU felállításával megmutatták elkötelezettségüket a korrupció felszámolása iránt, ám a 28 játékos ellen felsorakoztatott bizonyítékok túl gyengék. Nigel Willerton, a TIU vezetője pedig azzal védekezett, hogy korrupcióellenes programjukat 2009-ben vezették be, ezért az nem alkalmazható visszamenőlegesen, 2008-as ügyekben. Ugyanakkor rámutatott: 18 fegyelmi ügyben jártak el játékosok, tisztviselők és a kisegítő személyzet tagjai ellen 2010 óta.

Botrány Olaszországban

Könnyen lehet, hogy hamarosan újabb információk kerülnek nyilvánosságra a jelek szerint a nemzetközi teniszvilágot is megfertőző fogadási csalásokkal kapcsolatban. Egy olaszországi nyomozás szerint egy erre szakosodott csoport többek között a wimbledoni és a francia nyílt teniszbajnokságon játszott meccseket is igyekezett megbundázni. A hatóságok szerint két nagynevű olasz teniszező egyértelműen érintett az éveken át zajló fogadási csalásokban, és arra is utalnak jelek, hogy a csalók olyanokat is megkörnyékeztek, akik a világranglistán a top 20-ban szerepelnek.

Roberto di Martino, az észak-olaszországi Cremona ügyésze májusban fogja bemutatni a bizonyítékokat a bíróság előtt. A kiszivárogtatott részletekből kiderült: a rendőrség véletlenül bukkant rá a teniszbundára utaló nyomokra. 2011-ben házkutatást tartottak egy Manlio Bruni nevű bolognai könyvelő és szerencsejátékos házában egy futballt érintő korrupciós ügyben. A lefoglalt számítógépen azonban meglepő Skype-üzeneteket találtak. 2007 júliusában Bruni üzenetet váltott Daniele Braccialivel, akit abban az időben a világ legjobb 50 teniszezője között tartottak számon. A két férfit egy közös ismerősük mutatta be egymásnak. „Rendkívül fontos, hogy megnyerd az első szettet, aztán, ha lehetséges, brékelj a másodikban (brék: elvenni az ellenfél adogatását – a szerk). Megoldható? Ha igen, akkor többet is tudok fizetni” – írta Bruni, aki 50 ezer eurót ígért a játékosnak. Braccialli azt válaszolta, hogy nem ismeri személyesen az ellenfelét, ezért többesélyes a dolog. Végül „90 százalékos” nemet mondott azzal, hogy ha meggondolja magát, jelentkezik. Bruni búcsúzóul növelte a tétet, 60 ezer eurót ígérve arra az esetre, ha Bracciali mégis igent mondana.

A teniszező később azt mondta, hogy visszautasította Bruni ajánlatát, és tagadta, hogy bármi köze lenne a bundázásokhoz. A rendőröknek azt állította, hogy csak színlelte az érdeklődést – egy a nyomozásra rálátó forrás viszont erre megjegyezte, elképzelhető, hogy valaki egy hónapig színleli az érdeklődést, de nehezen hihető, hogy négy esztendőn keresztül teszi ezt. Merthogy ennyi időn keresztül – Bruni 2011-es letartóztatásáig – tartott a kapcsolatuk. A nyomozók szerint ebben az időben a fogadási csalásokra szakosodott szindikátus, amelynek a könyvelő is tagja volt, megszámlálhatatlan játékost próbált korrumpálni Olaszországban és külföldön egyaránt.

300 ezer euró egy vereségért

Bruni egyébként beismerte, hogy megpróbálta rávenni Braccialit, hogy manipulálja az ominózus meccset, sőt azt is állította, hogy a sportoló késznek mutatkozott arra, hogy rajta keresztül elérjenek más olasz teniszezőket hasonló ajánlatokkal. Így került a képbe Potito Starace, a világranglista 31. helyezettje, akivel Bracciali alkalmanként párban játszott. Az ügyészség szerint Starace elfogadta az ajánlatot, így 2007 decemberében Bruni arról informálhatta a szindikátust, hogy „Megvettük Potitót”, akinek 30 és 50 ezer euró közötti összeget ígértek minden megbundázott mérkőzésért. A teniszező mindezt tagadta a nyomozóknak.

Bruni elmondása szerint azonban 2011-ben, mielőtt Starace egy ATP-döntőben pályára lépett volna, egy ismerőse hívta telefonon, azt állítva, hogy a teniszező 300 ezer eurót kapott azért, hogy veszítsen. A könyvelő nemcsak azért lepődött meg ezen, mert Starace – úgy tűnt – más, a jelek szerint gazdagabb szindikátushoz „igazolt”, hanem azért is, mert a játékos mindig azt hangoztatta neki, hogy az első vagy második körben rávehető, hogy veszítsen, de egy döntőben soha. Pedig Starace veszített.

Az olasz teniszszövetség mindkét játékos ellen eljárást indított, el is tiltotta őket, ám a fellebbezés során már nem találták elég erősnek a bizonyítékokat. 2014 óta szintén vizsgálódik az ügyben a TIU is – eddig konkrét következmények nélkül.

A cremonai ügyész, Roberto Di Martino a nyomozati anyagban felfigyelt több külföldi topteniszező nevére – akiket a szerencsejátékosok nemes egyszerűséggel saját „lovaikként” emlegettek. A neveket nem hozta nyilvánosságra, de szerinte elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy a hatóságok kérdéseket tegyenek fel az érintetteknek. Az aktákat egyúttal átadta a TIU-nak is, bár – jegyezte meg – a korrupcióellenes szervezet munkatársai látványosan csak az olasz teniszezők iránt érdeklődtek.

Olvasson tovább: