Kereső toggle

Obama-hagyaték

Milyen Amerikát hagy utódjára a távozó elnök?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Barack Obama hét éve tartó elnöksége alatt kulturális forradalom zajlott le az Egyesült Államokban. Bár már megválasztása előtt és most is kereszténynek vallja magát, Obama egy markánsan liberális és szekuláris agenda előmozdítója.

Homoszexualitás

Obama Amerika „első homoszexuális elnöke” – állt a Newsweek 2012-es címlapján, amelyen az elnök a feje körül egy szivárványszínű glóriával látható. Az újság nem az elnök saját szexuális orientációjára utalt, hanem arra az úttörő munkára, amelyet Obama a melegek érdekében véghezvitt.  Obama volt az első olyan amerikai elnök, aki a (második) beiktatási beszédében a „meleg” és „melegjogok” szavakat használta. 

1996-ban egy melegmagazin kérdőívére adott válaszában Obama már határozottan kiállt az azonos neműek házasságának legalizálása mellett. Úgy tűnt azonban, hogy ebben a kérdésben még nem alakított ki végleges álláspontot – bár nem egyértelmű, hogy nyilatkozataiban mennyire játszott szerepet a politika. Egy – Rick Warren kaliforniai pásztorral készült – 2008-as interjúban ugyanis így fogalmazott: „A házasság egy férfi és egy nő között létrejött szövetség. Nekem mint kereszténynek, ez egy szent szövetség. Isten is benne van a képben.”

A témával kapcsolatos vívódásairól a Vakmerő remények (The Audacity of Hope) című 2006-ban megjelent memoárjában ekképpen ír: „Keresztényként is kötelességem nyitottnak maradni arra az eshetőségre, hogy a melegházasságok ellenzésével kapcsolatban tévedésben vagyok. (…) A Biblia nem egy statikus szöveg, hanem az Élő Ige (…), nyitottnak kell maradnom az új kijelentésekre, még ha azok egy leszbikus baráttól jönnének is.” 2007-ben pedig már így fogalmazott: „Nem értek egyet azokkal, akik szerint a homoszexualitás erkölcstelenség.”

Az amerikai elnök a kérdésben 2012-re egyértelműen teljes fordulatot vett. „Támogatom, hogy az azonos nemű párok összeházasodhassanak” – szögezte le egy interjúban Obama, aki elítélte a homoszexuálisoknak nyújtott terápiákat is, amelyek során szakemberek segítenek a melegeknek szexuális orientációjuk megváltoztatásában. 2015 júniusában a legfelsőbb bíróságon keresztül sikerült alkotmányos joggá tennie, hogy a homoszexuális párok az USA-ban összeházasodhathassanak. Obama érzelmes hangon ünnepelte a döntést, amely szerinte „egy nagy győzelem” Amerika számára.

Mindezek fényében nem csoda, hogy ő az első olyan amerikai elnök, aki egy melegmagazin címlapjára is felkerült. „Szövetséges, hős, ikon” – ezek a szavak álltak Obama fényképe alatt az Out magazin főoldalán 2015 novemberében.

Obama elsőként nevezett ki nyíltan transzszexuális alkalmazottat a Fehér Házba, illetve egy szintén férfiból nővé operált személyt, Amanda Simpsont, a kereskedelmi minisztérium államtitkárává.

Abortusz

Obama az Egyesült Államok eddigi leginkább abortuszpárti elnöke. A Planned Parenthood (PP) az USA legnagyobb „abortuszgyára”, a szervezet évente 300000 művi vetélést bonyolít. Obama még azután is elkötelezett támogatója maradt az intézménynek, miután rejtett kamerás felvételekből kiderült, hogy a PP munkatársai abortált gyermekek testrészeivel kereskedtek. Az amerikai elnök törvényben kötelezte a munkaadókat arra, hogy a munkavállalóik olyan biztosítást kössenek, amelyben abortuszt előidéző tabletták is elérhetőek. Obama 2001-ben felszólalt egy olyan törvényjavaslat ellen, amely a terhesség késői szakaszában abortált, de életben maradt magzatokat védte volna.

Krisztofóbia és iszlámbarátság

Obama a kampánya idején és azóta is kereszténynek vallja magát. Kijelentései a Bibliáról és annak alaptanításairól, valamint az iszlámról ellentmondani látszanak ennek (lásd keretes írásunkat). Az Obama-adminisztráció egy újfajta vallási pluralizmust szorgalmaz Amerikában: miközben a kereszténységet relativizálták, más hiteknek – elsősorban az iszlámnak – szélesre tárták az ajtót.

Tavaly áprilisban, a húsvét idején tartott elnöki imareggelin Obama kifejezte, hogy „aggódik” a „nem-annyira-szerető” keresztények láttán. Néhány hónappal ezt megelőzően szintén a keresztényeket vádolta azzal, hogy „magas lovon ülnek” a keresztényüldözésekkel kapcsolatban. Sok hívő fejezte ki tiltakozását amiatt, hogy Obama rendszerint nem az üldözött keresztények, hanem az iszlám vallás érdekében szólal fel.

Az Obama-adminisztráció kényesen vigyáz arra, hogy politikailag korrekt maradjon. Soha sem használják a „radikális iszlám terroristák” kifejezést. Amikor 2015 decemberében beszédet mondott a terrorizmussal kapcsolatban, az amerikai elnök az „Iszlám Állam” kifejezést egyszer sem említette. A párizsi, egyértelműen iszlamista terrortámadásokat is „az egész emberiség és a mindannyiunk által közösen vallott értékek” elleni támadásnak nevezte. 

Obama a beszédeiben a Koránra rendszeresen „Szent Koránként” hivatkozik. Emellett a muszlimok felé tett gesztusként már több százmillió dollárral támogatta arab országokban mecsetek újjáépítését. 

Külpolitikai visszavonulás 

Az Egyesült Államok az 1947-es Truman-doktrína bevezetése óta óriási erőfeszítéseket tett saját vezető pozíciójának megőrzésére, a status quo fenntartására a világban. A hidegháború idején a kommunizmust így sikerült ellensúlyozni, majd legyőzni – az USA ideológiai, gazdasági és katonai háborút is folytatott. A „világ csendőre” szerep mögött meghúzódó ideológia szerint Amerika mint a „jó” oldalon álló egyetlen szuperhatalom felelősséggel tartozik a nácizmus, a kommunizmus, a terrorizmus legyőzéséért. A nyugati kultúra terjesztése alatt sokan a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság értékeinek a terjesztését értették.

Az Obama-kormány azonban a csökkenő intervencionalizmus politikáját valósította meg. Kritikusai szerint ez pozícióvesztést és számos külpolitikai kudarcot idézett elő. Nem sikerült megakadályozni az Iszlám Állam létrejöttét és elképesztő méretű térhódítását. Az amerikai katonai szerepvállalás csökkenésével Irakban nem tudott gyökeret verni a demokrácia, az ország instabillá és Irán befolyási övezetévé vált. 

Obama előzetes feltételek nélkül asztalhoz ült Iránnal. Az amerikai elnök úgy egyezett ki a perzsa állammal, hogy közben nem kötelezte Teheránt arra, hogy felhagyjon szélsőségesen Izrael-ellenes retorikájával. Iránnak azt sem kellett konkrét lépésekkel bizonyítania, hogy felhagyott a terrorista csoportok finanszírozásával.

A Nyugat elfogadta Teherán „békés célú” atomprogramját, és a korábban felállított gazdasági szankciókat is feloldotta az iszlám köztársasággal szemben. Obama ezzel nemcsak destabilizálta a Közel-Keleten fennálló status quó-t, hanem egy új nukleáris fegyverkezési verseny kirobbanásához is hozzájárult. 

Amikor Szíriában Aszad elnök átlépte az Obama által „vörös vonalnak” nevezett pontot, és vegyi fegyvert vetett be a saját népével szemben, az amerikai elnök akkor is tétlen maradt. Szíria szétesett, és menekültek milliói indultak el Európa felé. Obama hagyta, hogy Moszka magához csatolja a Krímet és az 1970-es évek óta nem látott mértékben megnövelje befolyását a Közel-Keleten. 

Mindeközben Izrael és Amerika kapcsolata mélypontra süllyedt. Obama előbbre helyezte a Törökországgal való szoros barátság létrehozását, illetve a palesztin érdekeket, mint a Közel-Kelet egyetlen tényleges demokráciájával való szövetség ápolását. Obama és Benjamin

Netanjahu izraeli miniszterelnök szinte semmiben sem értettek egyet. Washington sem az izraeli–palesztin kérdésben, sem az arab tavasz megítélésében, sem az iráni atomprogrammal kapcsolatban nem fogadta el az izraeli álláspontot. Ahogyan Michael Oren, Izrael állam egykori washingtoni nagykövete fogalmazott: Obama „magára hagyta” a zsidó államot.

Obama önmagáról  és a világról

Az iszlámról
A muszlimokat imára hívó müezzin hangja „az egyik legkedvesebb hang a Földön, amit estefelé hallani lehet.” (New York Times interjú, 2007)
„Mint aki történelmet is tanultam, tudom mivel tartozik az emberi civiliáció az iszlám felé. Az iszlám volt az (…), amely az oktatás világosságát oly sok évszázadon át hordozta, utat készítve az európai reneszánsz és felvilágosodás előtt. (…) A történelem során az iszlám mind szavakban, mind tettekben bemutatta, hogy lehetséges a vallási tolerancia és a faji egyenlőség. (…) Azt is tudom, hogy az iszlám mindig is része volt Amerika történetének. (…) Az iszlám a tolerancia tradíciójával büszkélkedhet. (…) Az iszlám nem a probléma része az erőszakos szélsőségesség elleni harcban – fontos szerepe van a béke előmozdításában. (…) A muszlim közösségek – az ókori időkben és napjainkban egyaránt – élen jártak az innovációban és az oktatásban.” (Kairói Egyetem, 2009. június 4.)
„Ezek a vallási szokások azokra az alapelvekre emlékeztetnek bennünket, amelyek közösek bennünk, illetve az iszlám szerepére abban, ahogyan előmozdította az igazságosság, a fejlődés, a tolerancia és a minden ember számára kijáró méltóság eszméit.” (Fehér Ház, a ramadán alkalmából, 2009. augusztus 21.) 
„A jövő nem lehet azoké, akik sértegetik az iszlám prófétáját…” (ENSZ beszéd, 2012. szeptember 25.)
A homoszexualitásról
„…nem vagyok hajlandó elfogadni azt, hogy a Rómaiakhoz írott levél egy félreérthető mondata inkább kifejezi a kereszténységet, mint a Hegyi Beszéd…” (Barack Obama: Vakmerő remények - The Audacity of Hope című könyv)
Homoszexuális párok támogatásáról
„Aki ezt ellentmondásosnak érzi, annak figyelmébe ajánlom a Hegyi Beszédet.” (Hocking Egyetem, 2008. március 2.)
A bűnről
„Ha nem vagyok összhangban az értékrendemmel.” (interjú Cathleen Falsanivel, 2004. március 27.) 
Az evangelizálásról, pokolról
„Ez egy olyan terület, ahol komoly vitáim lennének a keresztény testvéreimmel. Úgy gondolom, hogy bonyolult dolog minden vallás, így a kereszténység esetében is, hogy egy ponton az evangelizálásra, a térítésre szólítanak fel. Létezik egyfajta meggyőződés bizonyos körökben, hogy azok az emberek, akik nem fogadják el Jézus Krisztust személyes megváltójuknak, azok a pokolba kerülnek. Számomra nehézen hihető, hogy az én Istenem az emberiség négy-ötödét a pokolba küldené. Kizártnak tartom, hogy az én Istenem engedné, hogy egy hindu kisfiú Indiában, aki soha sem kerül kapcsolatba a kereszténységgel, végül a pokolban égjen örökkön-örökké…” (interjú Cathleen Falsanivel, 2004. március 27.) 
A Bibliáról
„A mi otthonunkban a Biblia, a Korán és a Bhagavad Gita ott sorakoztak a görög, a norvég és az afrikai mitológiával kapcsolatos könyvek mellett.” (Stephen Mansfield: The Faith of Obama – Obama hite című könyv)
Az üdvösségre vezető úttal kapcsolatban
„…vannak zsidók, muszlimok, hinduk, ateisták, agnosztikusok, buddhisták – az ő kegyelem felé vezető útjukat ugyanúgy el kell fogadjuk és tisztelnünk kell, mint a mi utunkat.” (2010. szeptember 29.)
„Abban hiszek, hogy sok út vezet ugyanarra a helyre…” (interjú Cathleen Falsanivel, 2004. március 27.) 
Amerikáról
„Nem keresztény nemzetnek tartjuk magunkat…” (előadás a Kairói Egyetemen, 2009. június 4.)
„Bármi is voltunk régen, nem vagyunk többé csupán keresztény nemzet, zsidó, muszlim, buddhista, hindu nemzet is vagyunk, illetve a nem hívők nemzete…” (CBN interjú, 2007. július 30.)
Példaképeiről
Kérdés: Mondjon egy példaképet, akiben megtestesül mindaz, amit elmondott, hogy szeretne az életében, a hitében elérni?
Válasz: „Úgy gondolom, hogy Gandhi nagyszerű példa egy nagyon szellemi emberre…” Az interjúban példaképei még Martin Luther King és Abraham Lincoln. (Cathleen Falsani interjúja, 2004. március 27.)

Amerikai történészek véleménye

Az Obama-évekkel kapcsolatban a jövő történészei rámutatnak majd az amerikai gazdaságban tapasztalható, egyre növekedő egyenlőtlenségekre, az egyre mélyülő bizonytalanságra… A 2008-as válságra és az azt követő időszakra pedig úgy tekintenek majd, mint egy elszalasztott lehetőségre, amikor mélyreható reformokat lehetett volna bevezetni – a krízissel szembenézve felelősségre lehetett volna vonni a pénzügyi szektort, jobban segíteni lehetett volna a negatívan érintett középosztálybelieket, illetve újra lehetett volna gondolni az amerikai gazdaság alapjait. Lehetőség lett volna olyan irányba vinni a politikát, amely nagyobb egyenlőséget mozdított volna elő. Nem ez történt. Ez volt az Obama-kormányzat nagy, elszalasztott lehetősége. (Kimberley Phillips-Fein)
Az Obama-évek katasztrofális, talán már végzetes csapást mértek a szabadság eszméjére Amerikában. 2008-ban még elképzelhetőnek tűnt, hogy a Bush–Cheney-időszak hatalomkoncentrálása megfordítható. Ehelyett az elnök kőbe véste és kibővítette a titkosszolgálatok hatalmát… (Mike Davis)
Obama talán legkevésbé elismert teljesítménye az volt, hogy felkészítette az országot a jövőre, amelyben Amerika egy valóban multietnikumú és multikulturális ország lesz. A színesbőrűek rövidesen többen lesznek, mint a fehér amerikaiak, a vallási pluralizmus egyre növekszik, a szexuális orientáltsággal kapcsolatos különbözőségek egyre elfogadottabbak. Egy napon még úgy tekintenek majd az Obama-kormányra, mint amely vízválasztó volt a valóban Szivárvány-Amerika léterejöttében. (Stephen Walt)
Obama legnagyobb külpolitikai kudarca talán Kína, a Közel-Kelet mellett. Obamának meg volt a lehetősége arra, hogy egy szorosabb és jobb minőségű együttműködést alakítson ki Pekinggel, de ezt elmulasztotta. A hangulat rossz, és mindkét fél keresi az újabb és újabb módját annak, miként tudná a másikat kijátszani. (Gordon Chang)
Obama legmaradandóbb hagyatéka az Irán felé való nyitás – és az Izraeltől való elfordulás. Minden, ami 2001 óta történt a Közel-Keleten, a szükségtelen háborúkat és felkeléseket is beleértve, Amerika nemzeti érdekei szempontjából növelte Iránnak, és egyben csökkentette Izraelnek a jelentőségét. (James Livingston)

Olvasson tovább: