Kereső toggle

A török–magyar kapcsolatok és a neooszmán „soft power”

Nyomják a lírát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar kormány még a keleti nyitáson belül is kiemelten kezeli a Törökországgal való kapcsolatát. Ugyan gazdasági téren ez még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a török kulturális aktivitás már meglepő előretörést mutat Magyarországon. De vajon miért érdeke Ankarának, hogy támogassa a magyar szakképzést, gimnáziumi nyelvi labort finanszírozzon, vagy éppen dzsámit építsen?

Törökország ma a magyar külpolitika egyik legfontosabb délkeleti partnere, s együttműködő társa a keleti nyitás politikájában. (…) Ennek vezérlőerejét a kölcsönös érdekeken túl a két ország közötti viszony szívélyessége is adja: a két nép barátsága és az ősi időkbe visszanyúló kapcsolatai mindkét országban a nemzeti öntudat fontos tartalmi elemét jelentik” – írta a Külügyi Szemle hasábjain Hóvári János akkori törökországi magyar nagykövet 2013 elején, Recep Tayyip Erdogan török kormányfő budapesti látogatását követően. Megjegyezte: a két ország közötti kétmilliárd dollár értékű áruforgalom „jelentős, de elmarad attól, amit adottságaink és képességeink biztosítani tudnának”. A vizit során egyébként a török és a magyar miniszterelnök célul tűzte ki, hogy 2015-re ötmilliárd dollárra növelnék a külkereskedelmi forgalmat. Hóvári kiemelte Törökország „lenyűgöző” gazdasági teljesítményét is. „2012-ben volt olyan negyedév, amikor a török fejlődés a kínaival vetekedett, és az sem meglepő, hogy a törökök a köztársaság megalapításának 100. évfordulójára, 2023-ra a világ gazdaságilag legfejlettebb tíz országa közé kívánnak bekerülni” – írta a volt nagykövet. Hangsúlyozta, hogy az Erdogan-kormányok gazdaságpolitikájának eredményeként jelentősen csökkent a költségvetési hiány, az infláció és a munkanélküliség, nőtt – többek között – az egy főre jutó GDP, a turisztikai bevételek mértéke, a befektetések volumene,
a vásárlóerő, és általánosságban javult a törökök életminősége.
Ha megnézzük a jelenlegi adatokat, azt láthatjuk, hogy a török–magyar külkereskedelmi termékforgalom valóban bővült, ám 2015-re „csak” a hárommilliárd dolláros volument érte el (magyar szempontból ennek körülbelül negyede import, háromnegyede pedig export volt). Szigetvári Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének kutatója szerint ebben az is közrejátszott, hogy a török gazdasági növekedés lelassult. „Ankara is a keleti nyitással próbálkozott, különösen a 2008-as pénzügyi válságot követően, amikor az Európai Unió gazdasági teljesítménye is visszaesett.
A török külkereskedelmi forgalmon belül az EU részesedése 55 százalékról 35 százalékra csökkent, ezt a kiesést pedig orosz, közép-ázsiai, illetve afrikai partnerek révén igyekeztek pótolni, mérsékelt sikerrel, hiszen a szíriai polgárháború, az Oroszországgal való viszony megromlása és az olajár zuhanása is rontotta az esélyeiket” – magyarázta, hozzátéve, hogy a korábban 6-8 százalékos török gazdasági növekedés 2-3 százalékra esett vissza.
A kutató szerint ettől függetlenül is kérdéses, hogy Törökországnak sikerül-e a „nagy ugrás”, és fejlett országgá válik-e, vagy a közepes országok csapdájába (middle income trap) esik, ahol a jelentős, de időleges gazdasági növekedés nem párosul minőségi megújulással (például a kutatásfejlesztés támogatása révén).
Szigetvári Tamás megjegyezte: magyar szempontból kiemelt fontossággal bír a török kapcsolat, már csak azért is, mert a keleti nyitáson belül – az orosz embargó, illetve az olajárcsökkenés miatt – szűkültek a lehetőségeink, Törökország növekedése viszont még mindig jelentősnek mondható.
Az állítás fordítva is igaz: Ankara fontosnak tartja a magyar kereskedelmi kapcsolatok erősítését. Ez érdekes módon nemcsak a politikai-gazdasági törekvésekben érhető tetten, hanem a kulturális és vallási aktivitásban is (lásd keretes írásunkat). Szigetvári Tamás szerint ez tudatos stratégia a török fél részéről, amely a befolyási övezetét egyfajta „soft power” eszköztárral igyekszik növelni. „Erdogan a neoliberális, exportorientált gazdaságpolitikát az iszlám etikával ötvözve szeretne minél jobban bekapcsolódni a globalizációba és annak haszonélvezőjévé válni. Nem zárkózik el sem a Nyugattól, sem a Kelettől, hanem egyfajta híd szerepet igyekszik betölteni. Ebben fő támogatói azok a feltörekvő anatóliai textilkereskedők, akik vallásilag konzervatívak, és országukra iszlám tigrisként tekintenek. Az érdekérvényesítésben pedig nagy szerepe van a kulturális és vallási elemeknek, amelyeken keresztül egyfajta nacionalista, török iszlámot igyekeznek terjeszteni. Ez a neooszmanizmusnak nevezett stratégia különösen a Balkánon érhető tetten” – magyarázta a kutató. Nem véletlen, hogy a törökök Koszovóban, Albániában, Bosznia-Hercegovinában, de még Szerbiában is legalább annyira hangsúlyt tesznek az ösztöndíjak finanszírozására, mecsetépítésekre, mint amennyire a pénzügyi-gazdasági befektetésekre vagy az infrastruktúra-fejlesztésekben (repülőterek, autóutak építése) való részvételre. „A cél az, hogy Törökország a térség országai számára gazdaságilag és kulturálisan is népszerű igazodási pont legyen” – jegyezte meg Szigetvári Tamás.
A török érdekszféra növeléséről Egeresi Zoltán, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külsős munkatársa külön elemzést írt 2013-ban a Külügyi Szemlében Neooszmanizmus és hegemónia? – Törökország és a Balkán címmel. „Az elmúlt években tapasztalt török aktivitás egyre nagyobb nemzetközi és balkáni nyilvánosságot kapott. Rendszeresek a híradások az újabbnál újabb török befektetésekről, oszmán emlékek újjáépítéséről, gazdasági és kulturális egyezmények aláírásáról. A török közjogi méltóságok látogatásai is gyakoribbá váltak, ahogy a balkáni vezetők is egyre többször fordulnak meg Ankarában vagy Isztambulban. A politikai aktivitás a pozitív hatásokon kívül ellenszenvet is szült, s újra életre hívta a már az 1990-es években oly sokat használt neoottomanizmus vagy neooszmanizmus címkéjét. Az 1990-es évek derekán, a török befolyástól tartva, a régió keresztény többségű államai – Szerbia, Bulgária és Görögország – sajtójában már megjelent egy fenyegető Törökország-kép és egy Isztambultól Pristinán át Szarajevóig terjedő „zöld öv” kialakulásának lehetősége” – vázolta a helyzetet a kutató.
Szigetvári Tamás szerint a Balkánon dübörgő „soft power” a magyar kapcsolatokban is tetten érhető, ám – hangsúlyozta – az már diplomáciai kérdés, hogy a nemzeti érzékenységünket sértő törekvéseket – például a Zrínyi-emlékévre tervezett szigetvári dzsámi- és minaretépítést – a magyar fél hogyan kezeli.

Budai gyerek törökül tanul

Törökül is tanulhatnak 2017-től az Óbudai Gimnázium diákjai, az ezt segítő nyelvi labort Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adta át január közepén. Az új tantermet a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség (TIKA) által nyújtott támogatásból alakították ki az intézményben. Messze nem ez az egyetlen fejlesztés, amelyet a TIKA finanszírozott. Az ankarai központú szervezet tájékoztató kiadványa szerint az utóbbi két évben összesen 20 magyarországi projektjük valósult meg vagy lett előkészítve. Ezek között szerepel Gül Baba, illetve Idrisz Baba türbéjének (temetkezési helyének), illetve az utóbbi mellett található Török kútnak a felújítása; a szigetvári Török ház (képünkön fent) berendezése és múzeummá való átalakítása; a török népek küldöttségeit (is) felvonultató Kurultáj nevű rendezvény támogatása; de jutott pénz a Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjteményének kapacitásbővítésére is. A TIKA finanszírozta a Szulejmán szultán türbéjével kapcsolatos kutatásokat, valamint előkészítették a szigetvári vár belsejében található dzsámi, illetve minaret felújítását. Támogatták továbbá az egri Vármúzeum oszmán kori szekciójának kialakítását vagy éppen a magyarországi oszmán vonatkozású építészeti emlékek feltérképezését; és a budapesti Városmajori Gimnázium földrajztermének fejlesztését. Fontosnak tartották továbbá a magyar újságírók törökországi utaztatását, szakképzési programok támogatását; valamint a Kaposvári Egyetem Iszlám Kutatóközpontjának könyvkiadását is.
A rendszerváltás után létrejött, szakembereket és Törökországot szerető érdeklődőket egyaránt tömörítő Magyar–Török Baráti Társaság alelnöke szerint mindez távolról sem meglepő. „A törökök nagyon is hangsúlyt tesznek arra, hogy a határaikon kívül eső történelmi emlékeiket, illetve kulturális kapcsolataikat ápolják, erre szívesen költenek” – fogalmazott a Heteknek Tasnádi Edit, aki szerint ennek az aktivitásnak éppen úgy van politikai-gazdasági, mint kulturális és vallási célja. Az alelnök példaként emelte ki – saját tapasztalatai alapján –, hogy a törökországi nemzetközi konferenciákra szóló meghívások rendszerint magukban foglalják az utazás és a minőségi szállás árát is – nyilvánvalóan azért, hogy a résztvevők minél kellemesebb emlékekkel térjenek haza. Bár a törökbarát szervezet alelnöke szerint nem meglepő, hogy az olyan projektek, mint Szulejmán dzsámijának felújítása, sértik a magyarok érzékenységét, szerinte nem szabad elfeledni, hogy „a törökök számára ő pozitív uralkodó volt – a „törvényhozó” jelzővel illetik –, és azt sem, hogy az idei év az 1566-ban elhunyt szultán emlékéve is”. „Ha a tagjainkat megkérdeznénk erről, lehet, hogy nem volna egyöntetű a projekt [a szigetvári minaretépítés] támogatása” – fogalmazott az alelnök. (Munkatársunktól)

Olvasson tovább: