Kereső toggle

Kész cirkusz

A rendkívüli mindig vonzó

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bár a mai fiatalok top „divatszakmái” között nem találjuk meg, világméretekben mégis nagy az érdeklődés az artista hivatás iránt. Arra, hogy milyen a modern cirkusz, kikből lesznek artisták és milyen karriert tudnak ma befutni, a január elején megrendezett 11. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon kerestük a választ.

A hagyományos, régi cirkusz követte a megszokott műsorrendet. Klasszikus műsorszámokat adtak elő egy cirkuszépületben, poronddal, zenekarral, a látványosságok képlete pedig leírható volt az artista + állatok + bohóc = cirkusz egyenlettel. Minden szereplőnek volt külön teendője: aki zsonglőr akart lenni, maradhatott zsonglőr egész pályafutása alatt. Azonban a társadalmi elvárásokra reagáló modern cirkuszban már nincsenek körülhatárolt szerepek, egy adott személynek nagyon sok mindent kell tudnia. Kevés olyan hely van ma már a világon, ahol a csak hagyományos cirkuszi műsorszámokkal tömegeket tudnak vonzani. Ennek egyszerű oka van: változik a világ, vele együtt a fiatalok, idősebbek ízlése, igénye. Azok a cirkuszok tudnak érvényesülni, és azok az igazgatók látják el jól a feladatukat, akik beengedik a külvilág, a mai kor hatását a porondra.

Nézze meg a cikkhez kapcsolódó videónkat!

„Az artisták és igazgatók egyaránt azt figyelik, hogy az emberek mire fogékonyak, mit szeretnek látni. Jól látható a mai produkciókon a trendek hatása. Például megfigyelhető, hogy a fő slágerek nagyon hamar bekerülnek az artisták aláfestő zenéi közé, így nem volt meglepő fordulat, mikor a Gangnam Style a megjelenés után rövidesen felbukkant egy bohóc előadásában. De ilyen volt a mobiltelefon elterjedése is, rögtön beépült és nyomot hagyott a műsorszámokon” – mondja Szonday Szandra cirkusztörténet kutató, miközben átvesszük a jegyeket a hamarosan kezdődő előadásra. A Fővárosi Nagycirkusz épületében Szandra nem győzte mutogatni a cirkuszvilág magyar nagyjainak fényképeit a lépcsőfordulókban, és a nézelődésünk során utunkba akadó világszinten elismert, idős cirkuszosokat, akik még mindig érdeklődéssel járnak az előadásokra, hogy felfedezhessék az új tehetségeket. E célból vett részt az előadáson több külföldi cirkuszigazgató is. A fesztivál ugyanis egy lehetőség a világ több országából ideutazó fiatalok és persze a magyar tehetségek számára is, hiszen ha produkciójuk megtetszik valamelyik zsűritagnak, szerződéseket is köthetnek velük.

Bár a cirkuszfesztivál híréről nem minden társadalmi réteg értesül, annyi biztos, hogy magáról a cirkuszról nem feledkezett el a nagyközönség. Hollywood is rendszeresen ontja magából a cirkuszt bemutató filmjeit. „A cirkusz mindig egy nagyon zárt világ volt. Hősök vannak benne, akik biztosítás nélkül felmennek 8-9 méter magasba, rendkívüli dolgokat mutatnak be, ezáltal kiragadják a nézőt a hétköznapokból. Ez egy rendkívül vonzó dolog, éppen ezért született eddig is, és születik egyre több film a témában” – erősíti meg Szonday Szandra. A kutató szerint azért is népszerű a műfaj, mert talán a cirkusz éri el a legszélesebb közönséget: nem sznob, bárkit befogad. Ennek előzménye a régebbi korok vándorcirkuszosainak életmódja, akik a legkisebb falukba is ellátogattak, tojásért, tyúkért, ellátásért előadást adtak az embereknek. Így olyan személyekhez is eljutottak, akik egyébként soha nem láthattak volna semmilyen művészetet. A közönség sokfélesége a mai napig jellemző. Nem ritka jelenség, mikor a család három generációja együtt megy megnézni az aktuális előadást, és ugyanúgy követi mindegyikük a bohóc instrukcióit.

„Világméretekben rengeteg nagyon jó artista van, mondhatni több a fóka, mint a hal. Nehéz ma olyan igazán nívós cirkuszoknál dolgozni, ahol jól is érzi magát az ember, és meg is fizetik. Ez olyan, mint az élsport, egy bizonyos ideig lehet csinálni, és ez idő alatt kell egzisztenciát teremteni” – meséli Graeser József, a Fővárosi Nagycirkusz szakmai igazgatója, miközben az irodája előtti folyosón 5-10 méteres esésekkel tarkított előadásához melegít egy orosz artista, atlétában és papucsban. Graeser úr a cirkuszban nőtt fel, hiszen szülei is artisták voltak, viszont felesége úgynevezett „privátlányként” (artista felmenőkkel nem rendelkező személy) kezdte a szakmát. Az igazgató elmondta, nem kell, hogy egy komplett dinasztia álljon az artista mögött, ugyanakkor előnyt jelenthet, ha az illető beleszületik a szakmába. Állítása szerint akiknek a nagyszülei, dédszülei is cirkuszosok voltak, 99 százalékban maradnak is a pályán.

Fekete Péter cirkuszigazgató elmondása szerint az 1500 férőhelyes auditóriumban ezer alatt soha nincs néző, egy héten nyolc előadást tartanak, egy hónapban pedig összesen harmincat. Az igazgató szerint az kelti fel leginkább a fiatalok érdeklődését, ha megtalálják a cirkuszi előadások mögötti értékeket. „Szeretnénk, ha a romkocsmában ülő fiatalok nyitnának a cirkuszművészet felé. Mikor teszik ezt? Amikor értéket találnak benne. Ezért keressük, hogy van-e társadalmi üzenete egy-egy műsorszámnak, vagy csupán a szórakoztatásról szól. Hiszem, hogy van társadalmi üzenet. Bizalom, egyensúly, egymásra való odafigyelés, egymástól való függés – ezek mind olyan képek, amiket a cirkuszban fantasztikus számokban tudunk megérezni és átgondolni” – összegzi Fekete Péter, akinek a beszédét legalább kétszer félbeszakítja a négy nyelven megszólaló ügyelő, aki a pár perc múlva kezdődő műsorra invitálja az embereket. Az igazgató azt is elárulta, hogy nagyon várják már a minisztérium által ígért új cirkuszépületet, mert akármennyire is szeretik, a mostani épület 45 éves, és a sok használattól leromlott állapotban van, a vezetékrendszer fele nem működik, a nyílászárók pedig leamortizálódtak. 

A műsor után Szandrával az artistabüfét vesszük célba, hogy szót váltsunk néhány pályakezdő artistával. Egy orosz artistahölgy – akit pár perce még a porond felett láttunk repkedni egyik hintáról a másikra – kézbe veszi a kisbabáját, és felrobog az öltöző felé.

A „backstage” bejáratánál a korábban látott rózsaszín hajú repülőakrobaták dohányoznak, a kávézóban pedig először a mobilját nyomkodó bohóc tűnik fel.

A büfében nagy a hangzavar, a kifestett artisták a sarokban sakkoznak és tévéznek. Itt találkozunk Biritz Ákossal, a rengeteg országot megjárt fiatal gurtnissal, aki eredetileg nem is artistának készült. „Szertornász akartam lenni, de nem találtunk megfelelő iskolát, az artistaképző viszont közel volt hozzánk. Felvételi után az egyik szakmai gyakorlaton láttam meg egy gurtnival mozgó srácot, ekkor tetszett meg ez a világ” – mondja. Neki nem voltak artista felmenői, még sportolók sem. A műsor után kikapcsolódó artisták között sakkozott Sean de Jesus Perez is, egy húszas évei elején járó fiatal akrobata, aki most kényszerpihenőn van. „Cirkusznál születtem Olaszországban, ahol édesapám bohócként dolgozott, pár év múlva viszont hazaköltöztünk Magyarországra, ahol az artistaképzőbe iratkoztam be. Zsonglőrként kezdtem, de ahhoz nem voltam elég kitartó, viszont mikor megtaláltam a zsánerem (szak), a dróton való kötéltáncot, már motiváltabban vetettem bele magam a cirkuszi életbe. 18 évesen végeztem az artistaképzőben, leérettségiztem, és el kellett kezdenem beruházni a produkciómhoz szükséges eszközökre” – meséli. Véleménye szerint itt kerülnek először válaszút elé a fiatal tehetségek, hiszen ha nincs szülői támogatás, akkor csak önerőből lehet finanszírozni a kellékek költségét, és ez az összeg több százezer forintig is terjedhet. Seannak szerencséje volt, mert egy olyan mesteremberrel dolgoztatott, aki megelőlegezte az anyagköltséget, így az első fizetéseiből kifizethette az árat. „Ha nincs ez a segítség, akkor lehet, hogy el sem tudunk indulni a partneremmel. Ezek nagyon megnehezítik az ember dolgát!” – fakad ki Sean. Abban is szerencsésnek tekinti magát, hogy a partnere szülei autóval is tudták támogatni a pályakezdésüket, hiszen megfelelő autó nélkül a felszerelést sem tudják szállítani. „Amikor 2012-ben leérettségiztünk, túl voltunk az utolsó vizsgán, a Fővárosi Nagycirkuszban épp akkor szenvedett balesetet az egyik drótköteles, ezért az igazgató rögtön odalépett hozzánk, hogy kell a számotok, két hét múlva beálltok dolgozni. Innen tudtunk tovább építkezni. Később úgy tűnt, hogy a több évnyi munka kamatozni kezd, előbb Németországba, majd Olaszországba szerződtünk. Itt viszont sokszor csúsztak a fizetések, így mindazt, amit sikerült félretennünk, feléltük. Ez lett a vége, így most itthon vagyok, és várom a csodát” – avat be pályafutása részleteibe Sean, akinek a története nem egyedi eset, állítása szerint az artisták 20-30 százaléka így jár, ezért inkább otthagyja a pályát, és más munkát keres. „Nehéz munkát találni. Rengeteg videót kell elküldeni e-mail-ben, amire kevés válasz érkezik, de a kapcsolatoknak nagy jelentősége van. Azért még egyszer nekifutok, mert szeretem csinálni, meg hát ha már ennyi évet beleöltem, akkor csak legyen belőlem valami” – összegzi az artista.

 

Artistaképzés

Magyarországon egyetlen államilag támogatott, iskolai rendszerű artistaképző intézet létezik, a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola. A diákokat ötödik osztályos kortól veszik fel, amennyiben sikeresen helytállnak a felvételi vizsgán. Jelenleg körülbelül száz diák vesz részt az oktatásban, ahol olyan tárgyakat is tanulnak, mint táncképzés, színészmesterség és színpadi mozgás. Jellemzően olyan fiatalok jelentkeznek, akik családilag nem kötődnek az artista pályához, hiszen az artista szülők saját maguk tanítják a gyerekeiket, akik gyakorlatilag „belenőnek” a cirkuszba. Ez a 8+1 éves képzés azoknak lehetőség elsősorban, akik másképp nem tudnak artisták lenni.

Olvasson tovább: