Kereső toggle

Veszélyzóna

A családon belüli erőszak elleni küzdelem nem csak liberális ügy

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Hazánkban a kilencvenes évek óta téma a családon belüli erőszak problémája. Ékes Ilona konzervatív családpolitikus szerint a téma egyáltalán nem csak a liberálisok számára fontos, és sajnos hiába foglalkozunk vele két évtizede, ez korántsem jelenti azt, hogy a probléma enyhült volna.

Hazánkban a napokban ért véget a „16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen” nevű eseménysorozat, melyet jogvédő szervezetek szerveznek meg minden évben. Idén az egyik nyilvánosságra hozott tragikus esettel arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy a családon belüli erőszak áldozatai számtalan esetben kérnek külső segítséget, azaz próbálnak kitörni az elszigeteltségből. Ám a hatóságok, intézmények jellemzően nem avatkoznak be, vagy ha mégis, azzal inkább ártanak, semmint segítenek. Például amikor vészhelyzetben nem a bántalmazókat távolítják el otthonukból, hanem az áldozatokat – köztük a gyerekeket – emelik ki a családból.

Mónit és gyermekeit férje 21 éven át súlyosan bántalmazhatta – minden intézmény tudtával és hallgatólagos beleegyezésével. A család 2013-ban került a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NaNE) látókörébe, de a civil szakértők segítségével sem tudták elérni, hogy az érintettek biztonságba kerüljenek, a férj pedig börtönbe. A felvett látleletek után ugyanis az orvosok nem tettek feljelentést, sőt Móni többszöri feljelentése ellenére sem indult el rendőrségi vizsgálat. Így büntetlen maradt mind a kiskorú veszélyeztetése, mind a súlyos testi sértés, amit egyszer vetélés követett. A gyermekvédelem annyit tett, hogy kiemelte a családból az egyik molesztált gyermeket, majd anyaotthoni elhelyezést ajánlott az édesanyának. A pár mentálhigiénés szakrendelésen is járt, ahol az orvos azt mondta: ha még létezne a kényszergyógykezelés, a férjet kötelezné rá. Móni időközben megbetegedett, legyengült, rákot diagnosztizáltak nála, s idén, negyvenévesen elhunyt. Így a férjé maradt a lakás, mi több, özvegyi nyugdíjra is számíthat.

Sajgál Rózsa szociális szakértő, aki áldozatsegítő programokat is koordinál, kiemeli: az áldozatok egy másodlagos traumatizációnak vannak kitéve akkor, ha nem kapnak megfelelő szakmai segítséget krízishelyzetben. Az áldozatsegítő programok lényege ezért egy közös képzés, melynek keretében felkészítik a legkülönbözőbb – egészségügyi, szociális, rendvédelmi, gyermekvédelmi stb. – szakembereket a bántalmazó viszony felismerésére és kezelésére. Bár sok előrelépés történt e téren az ezredforduló óta, még mindig nagyon látens a probléma, amit sokszor sem az áldozat, sem a szakemberek nem tudnak beazonosítani.

A törvény kevés

„A családon belüli erőszak megoldása nem egyszerű kérdés. Krízishelyzetekben feltétlenül segítséget kell adni az érintetteknek, azonban törvényekkel, hatósági módszerekkel, netán kényszerterápiákkal aligha lehet élhető viszonyokat teremteni, egymás megbecsülését kikényszeríteni” – vélekedett lapunknak nyilatkozva Ékes Ilona, az ERGO Európai Regionális Szervezet elnöke. A konzervatív nőjogi aktivista, aki régóta foglalkozik a bántalmazó párkapcsolat problémájával, hozzátette: a beavatkozás többek között azért is nehéz, mert az áldozatok érzelmileg és anyagilag is kiszolgáltatottak az elkövetőknek. Ráadásul a tapasztalat azt mutatja, hogy leginkább akkor szorulnak segítségre, ha nagy nehezen úgy döntenek, hogy végleg kilépnek a kapcsolatból. A legtöbb gyilkosság is ilyenkor történik. Ékes Ilona szerint rendkívül komplex problémáról van szó, aminek csupán az egyik, büntetőjogi vetülete a bántalmazás.

Kérdés, hogy miként lehetne megelőzni a bántalmazó párkapcsolatok kialakulását. Ékes Ilona több okból is kétségesnek tartja, hogy ebben az iskolai nevelésnek elsődleges szerepe lehetne. „Az ENSZ, pontosabban a WHO által kiadott, a gyerekek szexuális nevelésére összpontosító útmutatások a harmonikus párkapcsolatra nevelésben nem sokat segítenek. A WHO irányelvei szerint – melyek a szabad nemválasztást hirdető gender ideológiát tükrözik – például négyéves korig meg kell tanítani a gyerekeknek az önkielégítést, kilenc évesen a fogamzásgátlás módszereit, tízévesen tudatosítani kell bennük a szabad nemválasztás jogát, és sorolhatnám tovább az óvodai és iskolai szexuális nevelés pontjait, ami ellen szülőszervezetek sokasága tiltakozik a nyugati országokban” – hangsúlyozta Ékes Ilona. Megjegyezte: ha a család nem nyújt követhető mintát, és ha nem beszélgetnek a gyerekkel, akkor az intézmények keveset tehetnek, és az irányítást teljesen átveszi az internet és a kortárs közeg.

Témakapcsolás

„A kiszolgáltatott helyzettel való bárminemű visszaélés, így a családon belüli erőszak is elfogadhatatlan, bárki legyen az elkövető” – jegyezte meg Ékes Ilona, aki szerint a probléma sokrétű, és nem egyszerűsíthető le a nőkkel és gyerekekkel szembeni erőszakra, hiszen férfiakkal és idősekkel szemben is tapasztalható. Tény, hogy a rendelkezésre álló hazai és külföldi statisztikák szerint a leggyakrabban férfiak bántanak nőket: a napvilágra kerülő esetek 95 százalékában ez a helyzet.

„Hazánkban a kilencvenes évek óta tematizálja a közbeszédet a családon belüli erőszak problémája – inkább liberális kontextusban, bár a törvényhozásban mindegyik politikai oldal részéről megvan az érzékenység a kérdés iránt. Ma már kissé elcsépeltnek és átideologizáltnak hat a téma, de ez korántsem jelenti azt, hogy a probléma enyhült volna” – erősítette meg Ékes Ilona, aki szerint ugyanakkor a családon belüli erőszak ügye az utóbbi időben összekapcsolódott a gender-alapú jogvédelemmel. Szerinte ezt a témakapcsolást az EU és az ENSZ jogi dokumentumai is tükrözik – mutatott rá a szakértő. Hozzátette: bár a női egyenlőség kérdését jó ideje kisajátítani igyekeznek a liberális mozgalmak, fontos emlékezni rá: az olyan alapvető jogok kivívása, mint a választójog vagy a tanuláshoz való jog, a századelő konzervatív nőmozgalmaihoz köthető.

A családon belüli erőszak Ékes szerint azért is kiemelt melegtéma, mert sok jel szerint érintettek ők is. Az USA közegészségügyi intézetének, a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) adatai szerint például az egynemű kapcsolatokban legalább olyan mértékű a bántalmazási arány, mint a heteroszexuális kapcsolatokban.

 „A radikális feministák a családot egy hatalmi elnyomó intézménynek tekintik – megkérdőjelezik a hagyományos értékeket, ahelyett, hogy magát az erőszakot ítélnék el. Elvetik a tradicionális családmodellt, de követelik a homoszexuálisok házassághoz, gyerekvállaláshoz való jogát. Én azt gondolom, hogy a felemás elvek mögött sebzett életek is állnak” – jellemezte a helyzetet a Heteknek Ékes, aki szerint azonban a családon belüli erőszak problémáját nem kisebbítik a fenti ideológiai kérdések.

Színházbotrány

A család hagyományos felfogása elleni frontális támadás példája volt a Berlinben bemutatott Félelem című színházi darab. A CitizenGo beszámolója szerint a darabban öt német közéleti személyiség szerepel, akik a gyermekek szexualizációja és a gender ideológia ellen küzdenek: Birgit Kelle, Gabriele Kuby, Hedwig von Beverfoerde, Beatrix von Storch and Frauke Petry. A színészek arcát a személyeket illusztráló maszk takarja, és agresszív zombikként viselkednek.

A darabban olyan mondatok hangzanak el, mint: „Lőjétek szét a zombik fejét, mert csak akkor lesznek tényleg halottak.” Egy hétre rá Beatrix von Storch, majd Hedwig von Beverfoerde autóját is felgyújtották. Másnap az interneten megjelent névtelen levél szerint Beverfoerdét azért szemelték ki célpontnak, mert rendszeresen megszervezi Stuttgartban az LMBT (leszbikus-meleg-biszexuális-transznemű) iskolai tananyag elleni demonstrációt.

Az esetekről hírt adott a katolikus blogger és filozófus, Josef Bordat is, aki ezt követően halálos fenyegetéseket kapott, mire a blogot felfüggesztette. A CitizenGo az ügyben aláírásgyűjtést indított, és tiltakozó levelet küldött Berlin polgármesterének, Michael Müllernek és Monika Grütters kultúráért felelős miniszternek. 

Korántsem csak nyugati probléma

A párkapcsolati erőszak kérdése korántsem csak a nyugati társadalmak problémája. Ékes Ilona szerint a migrációs krízis a kérdés új dimenziójával ismertetheti meg Európát. Rengeteg menekült nő a szülőföldjén vagy útközben elszenvedett erőszak után érkezik Európába, de potenciális elkövetők is érkezhettek a kontinensre. „Most volt itt Budapesten egy áldozatsegítéssel foglalkozó német szerzetesnő, aki egy védett házban dolgozik Passauban. Elmesélte, hogy milyen embertelenül bánnak a nőkkel egyes ázsiai és afrikai muszlim férfiak. Verik, rabszolgaként tartják, eladják a nőket, a saját gyerekeiket, lányaikat is, és attól nem változnak meg, hogy átlépik az unió határait” – hívta fel a figyelmet Ékes Ilona. Utalt a nőjogi szervezeteknek a németországi menekülttáborokról szóló beszámolóira is, miszerint mindennapos a menekült nők megerőszakolása, akiket mind az ideút során, mind a táborokban állandóan zaklatnak, illetve prostitúcióra kényszerítenek. Nem beszélve arról, hogy eddig is több nyugati segélyszervezet foglalkozott olyan menekült nők bújtatásával, akiket a saját családjuk, férjük becsületbeli okok miatt halálra keres. Ugyanakkor tény, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint az unióba érkező bevándorlók átlagéletkora 24 év, a 75 százalékuk férfi, többségük egyedülálló.

 

Dávid Góliáttal szemben
Elismerésem Magyarországnak – mondja Hedwig von Beverfoerde, a németországi gyújtogatások egyik célszemélye

Ki és milyen céllal írta a Félelem című darabot?
– A darabot a homoszexuális Falk Richter írta és rendezte, a híres berlini Schaubühne színházban. Szerintem a fő célja az, hogy hiteltelenné tegye
a német Demo für Alle (A családért és a házasságért – a gender ideológia ellen) nevű mozgalmat. A darab olyan német konzervatívokat vesz célba, akik a melegpropaganda ellen küzdenek, és összekeveri őket olyan bűnözőkkel, mint a norvég Breivik vagy a szélsőjobboldali Beate Zschäpe. Kriminalizálni akar minket, és úgy állít be, mint veszélyes jobboldali szélsőségeseket, zombikat, akiket meg kell ölni.
Ön szerint milyen társadalmi folyamatok vezethettek egy ilyen mű megszületéséhez?
– A baloldali és homoszexuális lobbik félnek attól a kis konzervatív civil mozgalomtól, amelyet sikerült Németországban megszerveznünk, még ha a befolyásunk inkább Dávidhoz hasonlítható Góliáttal szemben. Sok éven át a baloldali csoportok számottevő ellenállás nélkül tudtak beszivárogni a társadalmunkba, és nincsenek hozzászokva, hogy ellenállással találkoznak. Most a művészettel (színházzal) próbálkoznak, mert az alkotói szabadság az egyik legmagasabbra értékelt alapjog a német alkotmányban.
Fut még a darab?
– Most nem, de a Schaubühne már bejelentette, hogy 2016 januárjában újra műsorára tűzi.
Született-e feljelentés a darab miatt?
– Nem, csak a gyújtogatás miatt. Nehéz bizonyítani a darab közvetlen felelősségét az esetben, de a rendőrség az ügyet egyértelműen szélsőbaloldali politikai bűncselekménynek tartja.
Milyen volt a közönség, a társadalom reakciója a darabra?
– A kritikai fogadtatása elég rossz volt, viszont a színház közönsége minden alkalommal ünnepelte. Elég nagy publicitást hozott nekik a gyújtogatás is.
Miért került célkeresztbe az ön személye is? 
– Stuttgartban én szervezem a megmozdulásokat (Demo für Alle), amelyek rémálmok a politikai baIoldalnak és a homoszexuális közösségnek. Többször meghívtak televíziós talkshow-kba is. Hét éve képviselem a „család védelme” kezdeményezést, és több kampányt szerveztünk a jobb családpolitika kialakításáért.
Érte már hasonló atrocitás? 
– Nem, ilyen mértékben nem.
Milyen helyzetben vannak Németországban azok, akik Önhöz hasonlóan kiállnak a keresztény meggyőződésük mellett?
– Ez a sikerességtől és a stílustól is függ. A németek nem kedvelik a diszharmóniát. Ha az ember a keresztény meggyőződését képviseli, ráadásul kompromisszumok nélkül, különösen politikai kérdésekben, akkor könnyen megeshet, hogy szélsőjobboldalinak vagy nácinak bélyegzik (pont ezt mondja rólunk a darab is).
Folytatja-e ezek után is a kiállását?
– Persze, folytatjuk a munkát, ahogy eddig.
A színdarabban megfogalmazott gyilkos indulat mennyire jellemző a német közvéleményre?
– Szerintem ez nem egy általános vélemény. De sajnos a legtöbb ember nem túl kritikus. Az álcázott homoszexuális propaganda hosszú ideje jelen van a német médiában, és elég hatékony is. Az emberek ma szinte bármit hajlandók elfogadni annak érdekében, hogy senkit ne rekesszenek ki.
Hogyan látja, mennyire általános a gender ideológia térhódítása Európában? Milyen tanácsot fogalmazna meg számunkra ez ügyben?
– Nyugat-Európában a homoszexuális és a gender ideológia nagyon előrehaladott. Szerintem ma az egyik fő céljuk az, hogy bevezessék az egyneműek házasságát minden európai országban. De ezt meg kell akadályoznunk! Én reménykedem Magyarországban és a többi kelet-európai országban. Önök sokkal világosabban látják ezeknek az ideológiáknak a társadalom jövőjére és kultúrájára gyakorolt negatív hatását. Csodálom az önök népét és a politikusaikat is, amiért két lábbal, szilárdan állnak a földön. Tartsanak ki!

Olvasson tovább: