Kereső toggle

Naponta hat

Mintakövető öngyilkosok a családban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ma már közel ugyanannyi férfi hívja a lelki elsősegély telefonszolgálatokat, mint nő. Ez áttörés a tekintetben, hogy a férfiak általában nehezebben kérnek segítséget, s így háromszor-négyszer gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint a nők. A megelőzést segítheti a Hátrahagyottak című frissen kiadott könyv is, ami a leginkább veszélyeztetetteknek, azaz a hozzátartozóknak szól. Az enyhén csökkenő tendencia ellenére ugyanis naponta még hat ember, kétnaponta pedig egy tizenéves lesz öngyilkos Magyarországon.

Magyarországon a KSH adatai szerint 2013-ban 2093 befejezett öngyilkosságot követtek el, tavaly pedig nem egészen 2000-et. A kísérletek számát ennek tízszeresére teszik. Bár a végzetes esetek száma 1987 óta közel a felére esett vissza, az arányukat tekintve Magyarország még mindig a nemzetközi élmezőnybe tartozik.

Noha az öngyilkosságoknak többnyire csak egy közvetlen áldozata van, a kutatások szerint minden eset legalább hat, olykor tíz vagy akár több személyt – közvetlen családtagot, egyéb rokont, ismerőst – is érint, őket hívják szaknyelven az öngyilkosságok túlélőinek. Ez azt jelenti, hogy évente mintegy 12-20 ezer honfitársunk megy át ezen a súlyos, a családok életét akár generációkon át meghatározó traumán. Ha a gyógyulás elmarad, akkor többszörösére nő az öngyilkosság megismétlődésének kockázata a túlélők körében. A legeklatánsabb példák egyike a Nobel-díjas író, Ernest Hemingway esete: mind ő, mind apja, fivére, nővére, sőt az unokája is önkezével vetett véget életének. Többek között erről volt szó azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az öngyilkosság megelőzésének világnapján rendezett a Harmat Kiadó. Itt mutatták be Albert Y. Hsu Hátrahagyottak – Gyász az öngyilkosság után című könyvét is, amely a leginkább veszélyeztetetteknek, azaz a gyászoló családoknak kíván segítséget nyújtani.

„Nálunk tavaly 90 olyan eset volt, amikor említették másvalaki öngyilkosságát. További 300 olyan esetünk volt, amikor a segítséget kérőnek korábban már volt öngyilkossági kísérlete, ami köztudottan esélynövelő tényező, éppen úgy, mint amikor rokon, ismerős vagy híres ember követi azt el. Az öngyilkosság mintakövető jellege régóta ismert, ezért a médiának nagy a felelőssége abban, hogy miként mutatja be ezeket az eseteket” – mondta el lapunknak Szabóné dr. Kállai Klára, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) szakpszichológusa.

A szakember hozzátette: hazánkban 2011-ben vezették be az egységes európai 116-123-as ingyenes hívószámot, melynek egyre jobban érvényesül az elsősegély funkciója, hiszen az évi 150-200 ezer hívás 30-35 százaléka „krízishívásnak” tekinthető. A megelőzés szempontjából örvendetes, hogy egyre többen hívják őket olyanok is, akik ismerősük, rokonuk miatt telefonálnak. További változás, hogy míg korábban a nők voltak többségben a telefonálók között, addig ma már a férfiak aránya 47 százalék. Ez áttörést jelent, hiszen a férfiak jellemzően sokkal ritkábban kérnek segítséget, mint a nők, azonban három-négyszer nagyobb eséllyel válnak öngyilkosokká. A 18 év alatti hívók aránya szintén megnőtt, 6-ról 12 százalékra, tekintve, hogy a segélyhívás mobiltelefonról is ingyenes. 

„Bár enyhén csökken a tendencia, naponta átlagban még mindig hat ember, másnaponként egy tinédzser vet véget az életének Magyarországon. Ezek az emberek nem akarnak meghalni, csak nem tudják, hogyan lehetne máshogyan élni. Az öngyilkosságot egy jellemzően depressziós, beszűkült állapot előzi meg, ilyenkor az illető egyre inkább elszigetelődik a külvilágtól. A telefonszolgálatok révén van kivel átbeszélnie a helyzetét, és kiutat tud keresni belőle” – mondta a LESZ munkatársa, hangsúlyozva a társas támogatás elsődleges egészségvédő, sőt életmentő hatását mind a segítségkérő, mind a segítségnyújtó esetében. Ilyen szempontból a jelenlegi menekültválság mondhatni egyetlen pozitív hozadéka, hogy a civilek segítő tevékenysége óriási energiákat volt képes mozgósítani az amúgy reménytelenséggel, nyomott kedélyállapottal küzdő magyar társadalomban.

A befejezett öngyilkosságok hátterében 90 százalékban valamilyen kezeletlen pszichiátriai probléma áll, 70 százalékban a depresszió a felelős, továbbá az alkoholizmus, és elenyésző részben skizofrénia. Az öngyilkosság tehát döntőrészt nem örökletes hajlam kérdése, és mindmáig a középkorú férfiakat és az időskorúakat veszélyezteti leginkább.

„Az iskolai felvilágosításokon nem győzzük hangsúlyozni, hogy az öngyilkosság nem egy hőstett – az élethez sokkal több bátorság kell” – mesélte a szakember, aki kérdésünkre hozzátette: a mienkétől gyökeresen eltérő jelenségnek számítanak a keleti kultúrákra jellemző öngyilkossági szokások. Az iszlám öngyilkos merénylők esetében például jórészt kiterjesztett öngyilkosságról beszélünk, tehát ők másokat is elpusztítanak magukkal együtt. Kétségtelen, hogy ott is működhet a mintakövetés, különösen, ha saját környezetük hősöknek tekinti őket.

A szakpszichológus Albert Y. Hsu könyvét különösen fontosnak tartja ebből a szempontból, hiszen a családtag által elkövetett öngyilkosság meghatványozza – Czeizel Endre szerint huszonötszörösére emeli – annak az esélyét, hogy a tragédia a családban megismétlődik. Ez egy rossz problémamegoldási minta, ami generációkon át hathat, akkor ha a trauma nincs feldolgozva, és a könyv ehhez nyújt segítséget. Többek között azáltal, hogy tisztázza: az öngyilkosság nem oldja meg a problémákat, hanem áttestálja azt a túlélőkre, továbbá az elkövető a felelős a végső döntéséért, nem pedig a környezete.

„Ha valakinek egy felmenője öngyilkos lett, és ha a családban ez nem tabutéma, hanem mernek beszélni róla, méghozzá lelki balesetként könyvelve el azt, akkor védetté válik az egyén.  A gyerekkel – az életkori sajátságokat figyelembe véve – mindig a lehető legőszintébben kell beszélgetni. Baj akkor van, ha a család elhallgatja, szégyelli az esetet” – mondja Szabóné dr. Kállai Klára. Megjegyzi: a finneknél is magas volt az öngyilkossági arány, de egy megelőzési stratégia, felvilágosító kampány révén rövid idő alatt sikerült csökkenteniük azt.

 „Az öngyilkosság erősen mintakövető jellegű, amit csak fokoz a társadalom megbélyegző, elutasító hozzáállása. Nagyon fontos lenne, hogy itthon is elkezdődjön egy diskurzus az öngyilkosság megítéléséről, hogy a hátrahagyottak szégyenkezés nélkül kibeszélhessék magukból a történetüket, és ne legyenek kénytelenek eltitkolni azt. Felbecsülhetetlen ebben a közösség, az önsegítő csoportok szerepe, ahol az egyéni veszteségeket közös történetté formálhatják” – mondta el kérdésünkre Ferenczi Andrea pszichológus, a Hátrahagyottak című könyv magyar nyelvű szaklektora.

Szerinte az elhallgatás fő oka a túlélők félelme egyrészt attól, hogy környezetük őket okolja szerettük haláláért, másrészt attól, miként ítélik majd meg szerettüket, ha kiderül, hogy önkezével vetett véget életének. „A szerzőnek is voltaképpen az a célja, hogy társadalmi párbeszédet generáljon a témával kapcsolatban. Másrészt a saját gyógyulásának bemutatásán keresztül szeretné segíteni a túlélőket a szégyen, a bűntudat leküzdésében, valamint a gyásszal való szembenézésben, amit ilyenkor erős trauma súlyosbít – az öngyilkosság esetében ugyanis maga az áldozat a gyilkos” – mutatott rá a pszichológus.

Olvasson tovább: