Kereső toggle

Fruzsina és a svédcsavar

Kettős mérce a skandináv menekülteljárásban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A humanista hozzáállás erősen szelektív és politikai indíttatású tud lenni, legalábbis ez derül ki Wilhelm Fruzsina történetéből, akivel immár három éve packázik a svéd migrációs hivatal. Kálváriája alapján nyugodtan kijelenthető: ha minden migránssal szemben ugyanilyen akkurátusan járnak majd el a hatóságok, akkor nem sokan fognak tudni letelepedni Svédországban.

Wilhelm Fruzsinát a szülei nevelték 11 éves koráig: akkor az édesanyja, aki skizofréniával küzdött, öngyilkos lett. A kislány egyedül maradt az édesapjával, akihez erősen kötődött. 17 éves volt, amikor az édesapja is meghalt tüdőrákban. Fruzsina testközelből nézte végig, ahogy apját teljesen felemésztette a betegség. A főbérlőjük ezután felmondott, s a lány az utcára került ki, ahol az apai nagynénje találta meg, és magához vette egy évre Hajdúnánáson. Ott nem volt túl jó sora: az árvasági segélyt és egyéb juttatásokat felvették utána, de rosszul bántak vele, verték, csúfolták, éppen csak megtűrték őt.

Fruzsina gyakran emlegette Svédországban élő anyai nagynénjét, aki a születésétől fogva tartotta velük a kapcsolatot, és támogatta a családot. Amikor Fruzsina betöltötte a 18. életévét, a rokonok kiküldték őt nyaralni Svédországba, majd bejelentették, hogy lemondanak a gyámságáról, nem vállalják tovább az ellátását. Mert – mintha mindez nem lenne elég – Fruzsináról azt is tudni kell, hogy ő enyhe értelmi fogyatékos fia-tal. Bizonyos szempontból semmi meglepő nincs abban, hogy lemondtak róla, hiszen Magyarországon a fogyatékkal élők, különösen az enyhén értelmi fogyatékosok ellátása 18 éves koruk után nem megoldott, anyagi támogatásra nagyon csekély mértékben jogosultak, munkát nehezen találnak, és gyakran elmeszociális otthonokban kötnek ki, súlyos pszichiátriai betegek között, ahol semmi keresnivalójuk nincs.

A lelki-testi értelemben meglehetősen törékeny lány, aki 2012 óta svédországi nagynénjénél, Ruff Ágnesnél él, most 21 éves, az IQ-ja 60-65 között van, ami egy kedves nyolcéves gyerek szintjének felel meg. Ez az állapot élete végéig megmarad, ezért rendszeres felnőtt felügyeletet igényel. A nyolc általánost még Magyarországon járta ki egy gyógypedagógiai intézményben, és most Malmőben jár egy speciális iskolába, ahol, ha minden jól megy, két év múlva szakácsként végezhet.

Mindezt Ruff Ágnes, az 52 éves nagynéni mesélte lapunknak, aki családjával együtt 27 éve él Svédországban. Kiderült: 2012-ben, Fruzsina megérkezését követően benyújtott a svéd hatóságok felé egy családegyesítési kérelmet, hogy az unokahúgát, akinek Magyarországon nincs hova mennie, magához vehesse. „Egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy ennek bármilyen akadálya lehet. A családegyesítéssel együtt jár az állandó tartózkodási engedély kiadása is, ennek hiányában viszont Fruzsina gyakorlatilag semmilyen egészségügyi vagy szociális támogatásra nem jogosult. Csak a havi 1500 korona fogyatékossági támogatást kapja, ami az itteni viszonyok között a megélhetés töredékét teszi ki. Nagyon sokára, másfél év után kaptuk meg az elutasító határozatot, amit megfellebbeztünk, de azt is elutasították. Idén tavasszal jött meg a Migrációs Hivataltól a kiutasításról szóló végzés, ami jogerős” – avat be Ruff Ágnes abba a nem mindennapi küzdelembe, amit a svéd hivatalos szervekkel folytat, miközben férjével együtt minden erejükkel azon vannak, hogy saját gyermekeik mellett Fruzsináról is gondoskodhassanak.

A svéd Migrációs Hivatal azonban egyáltalán nem volt tekintettel a családegyesítés indokoltságára, hanem anyagi megfontolásokból a lány kitoloncolása mellett döntött. Az elutasításról szóló határozatokban például olyan érvek szerepelnek, hogy Fruzsina nem háborús övezetből jön, nincs életveszélyben, hazája pedig uniós ország lévén köteles gondoskodni az állampolgárairól. „Azt is megírták, hogy Fruzsina élete végéig ellátásra szorul, ami túl nagy terhet jelentene a svéd államnak, és mivel 18 éves koráig Magyarországon élt, sokkal inkább kötődik oda, mint Svédországhoz. A valóság ezzel szemben az, hogy egyedül hozzánk kötődik, de erről a svéd hatóságok nem hajlandók tudomást venni, ami meglepően antihumánus hozzáállás” – magyarázza a nagynéni.

Fruzsina ügyében most patthelyzet állt elő, tekintve, hogy a kiutasítási végzés érvényben van ugyan, de azt nem lehet végrehajtani, mivel Fruzsinának nincs hivatalos képviselője, azaz gondnoka, akinek a végzést egyáltalán át lehetne adni. Erről a Migrációs Hivatal kezdettől köteles lett volna gondoskodni, ám csak a végzést követően rendelt ki gondnokot. „Emiatt bírósághoz fordultam, és a dél-svédországi Legfelsőbb Bíróság nemrégiben kimondta: a Migrációs Hivatal nem kérhet Fruzsinának egy gondnokot kizárólag azért, hogy a kiutasítási végzést hivatalosan át tudják neki adni. Ez ellentmond minden emberiességi szabálynak is. Ennek ellenére továbbra is falakba ütközöm, a bevándorlási hivatalban azt hajtogatják, hogy a kiutasító végzés érvényben van. Az biztos, hogy ilyen esetre 50 éves fennállásuk óta nem volt példa” – nevet kínjában a hozzátartozó. 

A svédek nem véletlenül hárítanak, hiszen ott elég nagy gondot fordítanak a fogyatékkal élő felnőttek ellátására. Amíg iskolába jár az érintett, addig havi 8400 koronát kap (mintegy 260 ezer forintot), s ha a szüleivel lakik, akkor ők is kapnak 8000 korona támogatást az ellátásáért, ami félidős munkaviszonynak számít. Általában a fogyatékkal élő fiatalok 21-22 éves koruk után „önállósodnak”, azaz bekerülnek 8-10 fős lakásotthonokba – ezek társasházak vagy nagy családi házak – ahol külön szobából és fürdőszobából álló lakrészt kapnak, és velük hasonló állapotú társakkal élnek együtt, 24 órás állandó felügyelet mellett, miközben dolgoznak vagy tanulnak. A konyha közös, befizethetnek menüre, vagy maguk főznek, továbbá vannak közös programok: moziba, színházba, múzeumba járhatnak, minden nyáron elmehetnek nyaralni, tehát a társadalom magas szinten gondoskodik róluk. 

Magyarországon a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal közölte Ágnessel: ha kitoloncolják az unokahúgát Svédországból, akkor ők gondnokot és elhelyezést biztosítanak a számára. Ágnes szeptember elején haza is jött Fruzsinával, és elkísérte őt Tordasra, az Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthonába. Bár hazai viszonylatban színvonalas intézményről van szó, Ágnes szinte azonnal kifordult onnan.

„Ott nagyon súlyos pszichiátriai betegek voltak. Fruzsina csak tördelte a kezét, és nézett rám kétségbeesve. Akkor döntöttem úgy, hogy saját felelősségemre visszahozom őt Svédországba” – meséli Ágnes, aki a családegyesítés elutasítása után a letelepedési jogcím érdekében bejelentette Fruzsinát a cégéhez, hogy a lány ne illegálisan tartózkodjon kint. Ez az ideiglenes státusz addig illet meg bármely uniós állampolgárt, amíg bizonyítottan el tudja tartani magát az adott országban, de gyakorlatilag semmilyen társadalombiztosításra vagy szociális juttatásra nem jogosult, kizárólag egészségügyi alapellátásra.

„A svéd adóhivatal havi hétezer koronát ír elő megélhetési minimumként, s ha az illető elveszíti az állását, vagy nem tud ennyit felmutatni, akár egyből kitoloncolható. Fruzsinát végül a saját cégemnél alkalmaztam, és most azon igyekszek, hogy ekkora fizetést havonta prezentálni tudjak neki” – teszi hozzá a nagynéni, aki félállásban visz egy céget, aminek a fellendítéséhez a magyar külügyminisztérium jóvoltából két magyar megrendeléshez is hozzájutott. Azonban ez a bevétel sem elegendő ahhoz, hogy Fruzsina megfelelő fizetését még legalább két évig biztosítania tudja – így öt év ott tartózkodás után talán megkaphatná a végleges letelepedési engedélyt. Ágnesék megpróbálnak megfelelni a tartózkodási jogcím feltételeinek, miszerint a külföldi vagy tanul, vagy dolgozik, illetve kellő pénzforrással kell, hogy rendelkezzen. Csakhogy Fruzsina esetében egyik feltételt sem könnyű teljesíteni.

Ágnes minden létező lehetőséget megmozgatott az unokahúga érdekében, petíciót fogalmazott, tüntetést szervezett, levelet írt a svéd ombudsmannak, a svéd külügyminiszternek, még a svéd királynak is, és sorban kapta tőlük az udvarias válaszokat, hogy egyedi ügyekbe ők nem avatkoznak, és a Migrációs Hivatal megfelelően járt el. Emberiességi okokból még a magyar külügyminiszter és az evangélikus egyház püspöke is közbenjártak érte a kinti kollégáiknál, de úgy tűnik, a svédek erősen összezárnak. Még migrációs ügyvéd sincs, aki vállalná Fruzsina ügyét, mondván: nem kapnának több megbízást, ha elvállalnák. Annyit sikerült elérni, hogy mostantól Fruzsina kapja meg az árvasági segélyét, mivel azt mostanáig hazai rokonai vették fel a nevében. A svédországi evangélikus egyháztól választ se kaptak, a magyarországi testvéregyháztól viszont van egy ígéretük arra, hogy szükség esetén elhelyezik Fruzsinát egy egyházi fenntartású lakásotthonban.

„Akik ismernek minket, azok rendesek velünk. A tanárai szeretik Fruzsinát, figyelemmel kísérik a sorsát, és megtalálják a módját, hogy együttműködjenek vele, svédre is ők tanítják. Az itteni iskola nagyon sokat próbál segíteni, ők indítottak el neki egy gyűjtést is az interneten” – mondja Ágnes. Szerinte sokat ront a helyzetükön, hogy jelenleg Svédországban is rendkívül magyarellenes légkör van, és a sok privát e-mailből is azt szűri le, hogy a Fruzsinával való bánásmódot is befolyásolhatja, hogy a kislány történetesen magyar. Bár a svéd hatóságok 2012 óta szórakoznak velük, Magyarország megítélését már korábban megalapozta a Jobbik, a Magyar Gárda masírozásai és egyéb szélsőséges megnyilvánulások, majd a norvégokkal való konfliktus, végül teljesen betett a menekültválság. „Ritkán van hír Magyarországról, de most dőlnek a negatív hírek róla, amit én személy szerint elég igazságtalannak tartok, mert rendkívül egyoldalú és torz ez a beállítás” – jegyzi meg a hölgy. Mindennek fényében keveseket érdekel, hogy Fruzsinának mindmáig rémálmai vannak, éjszakánként felriad és sír, hiszen amin eddigi életében keresztülment, azt épeszű embernek is nehéz lett volna kibírni.

Olvasson tovább: