Kereső toggle

A dzsihád jegyesei

Így toboroz az Iszlám Állam a közösségi oldalakon

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

 15 ezerre becsülik az Iszlám Állam soraiban harcoló, 2010 óta érkezett külföldiek számát. A nyolcvan különböző országból származó nemzetiség között hivatalosan több mint ezer franciát tartanak nyilván – ám a valóságban számuk ennek a duplája is lehet. A beszervezés fő eszköze az internet, azon belül is a közösségi oldalak, amelyeken keresztül sokszor tinédzser lányokat is rá tudnak venni, hogy utazzanak ki Szíriába – ahol szexrabszolgaként vagy öngyilkos merénylőként szolgálhatják a dzsihádisták érdekeit. Egy álnéven (Anna Erelle) publikáló fiatal francia oknyomozó újságíró magát áttért fiatal nőnek kiadva derítette fel, hogyan vadásznak a dzsihádisták védtelen lányokra a közösségi oldalakon. 

„Figyelj! Annyira szeretlek, ahogy még senkit! Nem bírom elviselni egy nappal sem tovább, hogy távol legyél tőlem, annyi bűn között. Oltalmazni foglak. Távol tartom tőled a világ minden démonát. Ha majd találkozunk, magad is ámulni fogsz ezen a paradicsomon. (…) Ha tudnád, milyen boldogok az asszonyok mellettünk!” – mindez nem egy hősszerelmes lovag, hanem az Iszlám Állam egyik magas rangú terroristájának vallomása, aki Skype-on „fűzi” a franciaországi Toulouse-ban számítógépe előtt ülő, alig húszéves Mélodie-t. Legalábbis ő így hiszi. A fiatal lány ugyanis valójában egy oknyomozó újságíró, aki Szíriába emigráló fiatalokról ír. Egy este, miután hamis Facebook profilján megosztja Abu Bilel al-

Firanzi videóját, a férfi beszélgetést kezdeményez vele. És máris kéznél a kihagyhatatlan sztori. Az újságírónő hidzsábot (fátylat) öltve Skype-beszélgetések hosszú során keresztül igyekszik kiszedni mindent a gyanútlan, de annál büszkébb hódolójából, akiről csak menet közben derül ki, hogy az Iszlám Állam fejének, Abu Bakr al-Baghdadinak a jobbkeze. Mindkét fél kiválóan játssza a szerepét: a terrorvezér esténként, a napi „meló” után tinédzsereket megszégyenítő stílusban teszi a szépet a horogra akadt naiv kislánynak, aki nemrégiben tért át az „igaz vallásra”, és szégyenlősen elpirul, amikor a harmincnyolc éves Bilel sokadszor is feleségeként emlegeti és már a nászéjszakáról beszél vele…

Az online találkozók során a férfi azzal áltatja a lányt, hogy hercegnőként élhet majd mellette, mint ahogy azok a fiatal európai lányok is, akik már végrehajtották saját hidzsrájukat – vagyis elhagyták a „hitetlenek” lakta szülőhazájukat, hogy muszlim területre költözzenek.

A könyvből kiderül: ezt nemcsak muszlim, hanem áttért fiatalok is megteszik. Bilel meg is jegyzi egy ízben, hogy „Mi, dzsihádisták jobban kedveljük az áttért nőket!” A miértre pedig olyan választ ad, amiből világosan kiderül, mire is kell neki a húszéves Mélodie: „Mert szigorúbban veszitek a vallást, ugyanakkor nyitottabbak vagytok az életre! Nem olyanok vagytok, mint a hitetlen szíriai nők, akiknek elég, hogy fátylat öltsenek, de fogalmuk sincs, hogyan kell egy férfit boldoggá tenni.”

A terrorvezér személyisége egyébként is ellentmondásos, a vallást magasztalja, a nyugati életformát és a kapitalizmust ostorozza, ám eközben Ray-Ban szemüvegben és a legújabb Nike-ban pózolva gyakorlatilag szexuálisan zaklatja kiszemeltjét.

Az álruhába bújt újságírónő a könyvben azt is igyekszik megfejteni, hogy miért gyakorol erőteljes hatást az Iszlám Állam propagandája a nyugati fiatalokra. Szerinte a fiúk közül azok az elfeledett, elismerésre vágyó tinédzserek kerülnek a fegyveres szelfik és ultraerőszakos – akasztott, elégetett embereket mutogató – videók hatása alá, akik elismerésre és ha többre nem is, legalább 15 percnyi hírnévre vágynak. Szerinte a kallódó francia fiatalok között ma már nem a könnyű pénz, a fegyverek vagy az üzlet a menő, hanem tekintélyt szeretnének kivívni maguknak, és hősökké akarnak válni. 

A Szíriába utazó lányok egyik típusát Mélodie kitalált személyiségén keresztül igyekszik bemutatni. Születésekor apja elhagyta a családot, így anyja egyedül neveli. Korábban egy lánybanda tagjaként áruházi lopással és garázdasággal próbálta izgalmasabbá tenni az unalmas hétköznapokat. Valójában nem szeretőt, hanem apát keres, egy védelmező férfit, aki elég erős ahhoz, hogy bátorságot és életkedvet öntsön belé. Amikor csak teheti, „zenetakaróba” burkolózik, és a közösségi oldalakon lóg, hogy elnyomja a „semmi” kínzó érzését. Ebbe a résbe furakodnak be a dzsihádista agitátorok, akik bővelkednek kivédhetetlen érvekben, amelyekkel a hálójukba csalják áldozataikat. Mindegy, hogy a jelölt harcolni kíván, vagy humanitárius célokat szolgálna, az Iszlám Állam mindenki számára kínál megoldást. „A szervezet fenntartja azt a csalóka látszatot, hogy fontosnak tekinti a kallódó fiatalokat, így könnyen átfordíthatja és újraformálhatja őket. Ahogy egy guru befolyásolja híveit. (…) Végső soron a legfőbb fegyver maga az internet, de ezek a szerencsétlen, zöldfülű dzsihádisták nem vihetik többre, mint hogy digitális gyalogból ágyútöltelékké váljanak” – írja a szerző.

Mélodie szerepében az újságírónő is megterhelődik Bilel állandó zaklatásaitól, a riportnak mégis csattanós véget szán. Elhiteti a terrorvezérrel, hogy kiutazik hozzá Szíriába, ám valójában kollégáival arra készül, hogy Törökországban lefotózzák a Mélodie-ra és barátnőjére váró segítőt, majd megjelentessék a cikket.

A végjáték persze ennél bonyolultabbra sikerül, mindenestre az anyag összeáll, Mélodie pedig azt próbálja elhitetni a dühöngő Bilellel, hogy őt is védi azzal, hogy mégsem vállalta az utat. De nem csak őt kellett megnyugtatnia, hanem a francia hatóságokat is, akik – mint kiderült – lehallgatták Mélodie telefonjait, és több személyt is őrizetbe vettek, akik kapcsolatban álltak azzal a dzsihádista hálózattal, amely Szíriába toborzott embereket.

Abu Bilel azonban már nem fenyegetheti sem Mélodie-t, sem a zsurnalisztát: nem sokkal a történtek után meghalt – könnyen lehet, hogy az övéi végeztek vele, mert túl sok információt fecsegett ki…

Az Anna Erelle álnéven publikáló fiatal újságírónő ellen azonban fatvát, vagyis közösségi bosszúra szóló felhívást adtak ki. Így a mai napig állandó rendőri felügyelet mellett él és dolgozik.

 

Az ISIS és a nők

Több százra becsülik az Iszlám Államhoz csatlakozott nyugati fiatal nők és lányok számát. Vannak köztük muszlim hátterűek és áttértek is. A legfiatalabb harcosnak állt lány, akiről tudnak, 13 éves, de a legtöbbjük tinédzser vagy húszas éveinek elején jár. Az ISIS tavaly ősszel megerősítette a szociális médián keresztüli toborzó munkáját, és erőteljes kampányba kezdett az interneten. Ehhez felhasználják a Twittert, a mémeket, az eredeti helyszíneken készült GoPro videofelvételeket, a Facebookot, a Skype-ot és a legfontosabb tényezőt: a közvetlen, személyes kommunikációt a lányokkal – mindezt az ISIS soraiba tartozó nőkön keresztül valósítják meg. A toborzásban részt vevő nőknek már nagy tapasztalatuk van abban, hogy hogyan kell online beszélgetések során felépíteni a bizalmat, és megnyugtatni a potenciális jelölteket úgy, hogy azok teljesen titokban tartsák tervüket családtagok és barátok előtt. Az Iszlám Állam precízen kikalkulált és kialakított radikalizációs és toborzási gépezete egyre nagyobb sikerrel jár azok között a nyugati, legtöbbször muzulmán gyökerekkel rendelkező fiatalok között, akik csalódtak a nyugati kultúrában, és idealizált képük van az ISIS által felállított kalifátusról, amelynek megteremtésében ők is részt akarnak venni. A dzsihádisták az interneten könnyűszerrel elérik az európai országokban, az Egyesült Államokban, Kanadában vagy Ausztráliában élő fiatalokat. A beszervezett lányok, nők pontos száma nem ismert, de valószínűleg több százan lehetnek. A holland hatóságok szerint tőlük 20-an mentek ki Szíriába vagy Irakba, Németországból legalább 40-en, de Franciaországból, Finnországból is érkeztek hírek eltűnt lányokról, akik később az Iszlám Állam területéről jelentkeztek be. Egy részük harcolni akar, más részük viszont férjet keres magának. Ez utóbbi cél teljes mértékben egybeesik az ISIS érdekeivel. Egyrészt törekvéseik között szerepel egy valódi állam létrehozása is, amelyhez kellenek a nők – és gyerekek is –, másrészt a harcosaik megtartásához is elengedhetetlen a szerepük. Ahhoz ugyanis, hogy a megfáradt dzsihádisták ne szökjenek el, valamiféle köteléket kell kialakítani, ami visszatartja őket. Ennek egyik eszköze lehet egy munkahely, egy ház, egy feleség, gyerekek. A nyugati nők nincsenek tisztában azzal, hogy a legtöbb arab országban nem úgy megy az ismerkedés, mint ahogyan ők megszokták: nincsenek randevúk, nincs házasság előtti szex, és a 25 és 29 év közötti férfiak több mint fele nőtlen, egyszerűen azért, mert egy esküvő nagyon sokba kerül. A külföldről érkező vagy áttért nők különösen értékesnek számítanak, akiket a legértékesebb – gyakran szintén hasonló hátterű – harcosoknak tartanak fenn. Ezenfelül az ISIS több száz jezidi és siíta szexrabszolgával is rendelkezik. A női önkénteseknek csodálatos férjet, teljesen felszerelt házat ígérnek ingyenesen, és azt, hogy minden szükségletükről gondoskodni fognak. A férjük törődni fog velük, és ha esetleg ő meghalna, akkor belőlük hősök lesznek, hiszen egy mártír özvegyei. Egyre több szakértő foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mi motiválja ezeket a lányokat arra, hogy a kényelmes életüket feladva akár a halált is vállalják egy idegen országban? Vannak, akik tradicionális családokból származnak, ahol a lányok szabadsága erős korlátok közé van szorítva. Egy szakértő szerint „ezeknek a lányoknak a szalafizmus felér egy szabadulással, bármilyen furcsán is hangzik ez. Ott a korlátozások ugyanis mindkét nemre vonatkoznak, amit a lányok igazságosabbnak tartanak. Másokat az a sok lehetőség, amit a nyugati világ kínál, egyszerűen csak összezavar. Ők inkább választják azt, hogy helyettük más – a szalafisták – mondja meg, mit és hogyan tegyenek. Ezeknek a lányoknak nem a nyugati világ popsztárjai, színészei a példaképei, hanem az olyan férfiak, mint a német Denis Cuspert, aki iszlám hitre való áttérése előtt Deso Dogg néven rapperként vált híressé. Miután felvette a muszlim hitet, belépett az ISIS soraiba, és azóta egész rajongói tábora van tinédzserkorú lányokból. Nekik ő Justin Bieber.

Olvasson tovább: