Kereső toggle

A csodapásztor, aki túlélte saját kivégzését

Keresztény segélykiáltás a Közép-afrikai Köztársaságból

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közép-afrikai Lucien Imbit és kilenc társát muszlim milicisták végezték ki – pusztán keresztény hitük miatt. A 48 éves lelkipásztor csodával határos módon élte túl az incidenst. Nem érez bosszúvágyat, viszont aggódik a polgárháborúba süllyedt országáért és az ott élő keresztényekért, akikről mintha mindenki elfeledkezett volna.

Lucien Imbi cukorgyári minőségellenőr és lelkipásztor (képünkön). Feleségével, hat gyermekükkel és két unokájukkal él egy háromezer lelkes településen, a Közép-afrikai Köztársaság nyugati felében – mondhatni a világ végén. Ngkobo falu nemcsak a Google térképről hiányzik (legalábbis a Google Maps-en hiába keressük), hanem az afrikai ország ideiglenes kormányától és a nemzetközi (segély)szervezetektől is hiába várnának figyelmet és segítséget az itt élők. Pedig igény az volna rá, hiszen a muszlim milicisták által több mint két éve kirobbantott polgárháborúban a helyi keresztények üldöztetést, kirekesztést és nem egyszer mártírhalált kénytelenek elszenvedni – pusztán a hitük miatt. Egyszerű turistáknak a főváros, Bangui sem ajánlott úti cél mostanában, de vidéken – így a fővárostól több mint 400, a szudáni határtól pedig mintegy 140 kilométerre fekvő Ngkobóban is – még rosszabb a helyzet. „Két éve már az iskolák sem működnek, és a gyülekezetbe sem járhatott senki. A napokban lehetett megtartani az első istentiszteletet a falunkban. Egyedül a cukorgyár működött, azt folyamatosan őrzik a francia katonák” – illusztrálta a helyzetet Lucien pásztor, aki a „civil” munkája mellett egy 180 fős keresztény közösséget vezet Ngkobóban.

A lakosság több mint fele muzulmán, és sokan közülük szélsőségesek, akiknek befolyását és erejét – jegyzi meg a lelkész – a Csádból betelepülő hittársaik is növelik, nemcsak az ő térségükben, hanem az egész országban. Allah követőinek pedig az együttélésről sajátos elképzeléseik vannak arrafelé. Ezt példázza Lucien drámai története is: tavaly ősszel muzulmán milicisták támadtak rájuk, pusztán azért, mert lelkésztársaival közösen imádkoztak. „A mi otthonunkban gyűltünk össze kilenc másik pásztorral és családjaikkal. Délelőtt kilenc órától délután háromig könyörögtünk Istennek azért, hogy az országunk jobbá váljon és visszatérjen a több mint két éve eltűnt béke” – meséli Lucien. Amikor befejezték az imát, néhány száz méterre tőlük kirobbant egy fegyveres összetűzés a muszlim és nem muszlim milicisták között. Két órán keresztül tartott a lövöldözés, majd amikor befejeződött, muszlim katonák lepték el a kunyhójukat. Előbb arra kényszerítették őket, hogy jöjjenek ki az épületből, amit aztán porig romboltak. Ezt követően a nőket és a gyerekeket különválasztották, majd a tíz lelkipásztort sorba állították, a parancsnok pedig tüzet vezényelt. „Mindegyikünkkel szemben állt egy muzulmán katona, és mikor a lövések eldördültek, mind földre estünk. Nekem a kezemet roncsolta szét a lövés. Ezután közvetlen közelről is mindenkit fejbe lőttek. A társaim feje szétrobbant, nekem viszont csak a fülemet találta el a golyó” – emlékszik vissza Lucien, aki isteni csodának tartja megmenekülését. Az éjszakát a halottak között, a földön fekve töltötte, és csak másnap reggel bukkant rá az egyik fia, aki a többi lelkész rokonaival együtt azért érkezett, hogy eltemessék az áldozatokat. Amikor kiderült, hogy Lucien túlélte a támadást, kisebbfajta csődület támadt körülötte, amire viszont felfigyeltek a még mindig a közelben tartózkodó muzulmán szélsőségesek is. „Elindultak felénk, mire mindenki elmenekült, csak én és a fiam maradtunk ott. Ekkor különös dolog történt: ugyanaz a parancsnok, aki tegnap lelövetett minket, most azt kérdezte, hogy van-e biciklink, amivel el tudunk menni az orvoshoz. Mondtuk neki, hogy nincs, de nem is kell, mire jó szándéka jeléül megmutatta, hogy merre tudunk eljutni a rendelőbe” – idézi fel a saját kivégzését túlélt lelkipásztor. Mivel a helyi egészségügyi személyzet is elmenekült, a Vöröskeresztet értesítve tudtak csak eljutni a térségi „megyeszékhely” kórházába, ahol az orvos azt mondta, amputálni kell a bal kezét. „Erre azt feleltem, hogy doktor úr, azt, hogy egyáltalán itt vagyok, Istennek köszönhetem. Ha ő úgy akarta, hogy megmeneküljek, akkor a kezemet is meg tudja menteni” – mondja Lucien, akit a kétnapi távolságra lévő fővárosba utaltak tovább. Ott is azt mondták neki, hogy ha életben akar maradni, akkor búcsúzzon el a karjától. Ellenkezését látva az orvosok némi tanácskozás után azt válaszolták neki, hogy amennyiben ragaszkodik a döntéséhez, azonnal kezdjen el imádkozni. A műtét után az orvosok jó hírt közöltek vele: ezentúl is két kézzel tudja majd lapozgatni a Bibliáját. Egyúttal új becenevet is adtak neki, úgy hívták, hogy „csodapásztor”. „Nyolc hónapot töltöttem a kórházban, és ezalatt 18 embert vezettem hitre. Volt két francia orvos is, akik a történetemet hallva és látva elkezdtek hinni Istenben” – tette hozzá.

Lucien Imbi állítja, hogy ami velük történt, az egyáltalán nem kirívó eset. „A Közép-afrikai Köztársaságban vallási háború zajlik, a szélsőséges muszlimok nem viselik el a keresztényeket. A Catherine Samba-Panza elnökasszony vezette ideiglenes kormány pedig nem tudja megfékezni őket” – fogalmaz a pásztor, aki egy új politikai vezetéstől nemcsak a helyzet konszolidálását és a fegyverek begyűjtését várná el, hanem azt is, hogy az országba érkező külföldi segélyek ne tűnjenek el a politikusok és családjaik markaiban.

Mit tenne, ha kezei közé kerülne az a parancsnok, aki kiadta rájuk a tűzparancsot – faggatjuk végül Lucient, aki először a kérdést sem igazán érti. Majd a lehető legnagyobb természetességgel közli: „Mit csinálnék? Semmit. Nekem nincs jogom elvenni egy másik ember életét”.

 

A dolgok állása

A Közép-afrikai Köztársaság káosza 2013 márciusában kezdődött, amikor a keresztény François Bozizé kormányát megdöntötte a Michel Djotodia által irányított muszlim lázadószervezet, a rettegett Séléka. Velük szemben jött létre a hasonló kegyetlenségeket elkövető Anti-balaka csoport, amelyet a nemzetközi média „keresztény” szervezetként szokott aposztrofálni. Ugyanakkor számos helyi keresztény elutasítja a bosszú és az erőszak megnyilvánulásait és elhatárolódnak az Anti-balakától, amelyet pontosabb lenne „nem-muszlim” csoportnak nevezni.
A fegyveres összecsapások több ezer áldozatot követeltek, ami Franciaország, illetve az ENSZ katonai beavatkozásához vezetett: Djotodiát félreállították, 2014 januárjában pedig ideiglenes kormány alakult Catherine Samba-Panza elnökasszony vezetésével.
A nemzetközi közösség – különösen Franciaország – nyomására a Közép-afrikai Köztársaság ígéretet tett arra, hogy idén elnökválasztást tartanak – ám ennek eredetileg júniusra tervezett időpontját már többször módosították, jelenleg december szerepel a tervekben.
A közelmúltban kilenc fegyveres csoport és a helyi honvédelmi tárca aláírt egy megállapodást az úgynevezett DDR-programról (Disarmament, Demobilisation, Reintegration – Lefegyverzés, Leszerelés és Reintegráció), ami a helyzet konszolidálását szolgálná, ám a részletek még kidolgozásra várnak, ráadásul nem minden milícia csatlakozott a szerződéshez. Továbbá a program finanszírozása sem egyértelmű, ugyanis elemzők szerint nemzetközi szervezetek nem szívesen öntenek pénzt egy „feneketlen kútnak tűnő” országba. Ugyanez a helyzet a választásokkal is, amelynek a költségét 14 millió dollárra becsülik. Franciaország ugyan 600 ezer euróval beszállna, de egyrészt ez kevés, másrészt a közigazgatás sok helyen gyakorlatilag nem működik, például választási listák sem léteznek, mivel a polgárháború során kifosztották a polgármesteri hivatalokat. Mindenesetre Catherine Samba-Panza május végi párizsi látogatásán a francia külügyminiszter, Laurant Fabius kijelentette, hogy a választásokat „feltétlenül” meg kell tartani még ebben az évben. Ennek biztonságos lebonyolítása érdekében egyébként egy 10 ezer fős ENSZ békefenntartó hadsereg felállítása van folyamatban.
Mindeközben a francia Sangaris elnevezésű katonai hadműveletben résztvevők létszáma 1700-ról 900-ra fog csökkenni a Közép-afrikai Köztársaságban június végéig. Tevékenységük elsősorban a fővárosra, Banguira koncentrálódik majd. A létszámcsökkentés összefügg az országban tapasztalható franciaellenes hangulattal. Ezt az is erősíti, hogy Sangaris-katonákat kiskorúak ellen elkövetett nemi erőszakkal vádolnak. Hat gyermek vallomása alapján 14 katona ellen indítottak eljárást.

Olvasson tovább: