hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Radikalizálódó társadalmak
Ötven ország, ahol életveszélyes kereszténynek lenni

2015. 01. 15.
Az Open Doors nemzetközi keresztény szervezet idén január második hetében – a Charlie Hebdo szerkesztőség elleni merénylet napján – ismertette az Üldözés a világon című éves kutatását. Az utóbbi napok eseményei nem hazudtolták meg az idei rangsor fő tanulságát: 2014-ben a keresztények elleni  üldözés mind mértékében, mind intenzitásában megerősödött.

2015. január 7-e nemcsak a párizsi újságírók tragédiája miatt vált mementóvá, hanem amiatt is, hogy a Boko Haram elnevezésű észak-nigériai terrorszervezet szörnyű történelmének legtöbb emberéletet követelő akcióját hajtotta végre: Bornó tartományban 16 keresztény falu lakosságát gyilkolták le módszeresen, a támadásban 2000 ember vesztette életét.

2014-ben az Open Doors 4344 vértanú esetet dokumentált, míg két évvel korábban ez a szám 1201 volt. A valós számok azonban ennél sokkal magasabbak lehetnek, mivel számos érintett országban csak nagyon körülményesen dokumentálhatóak a halálesetek. Az emelkedő tendencia azonban megkérdőjelezhetetlen.

Az 50 országról szóló rangsor első publikálása óta (1997) a totális üldözést feketével jelölik a térképen. Észak-Korea immár 13 éve dobogós, Szomália második éve van az élmezőnyben, és idén először Irak is fekete jelzést kapott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!