Kereső toggle

Franciaország behódolása

Botrányregény a muzulmán áttörésről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Michel Houellebecq francia író Behódolás (Soumission) című regénye január 7-én jelent meg a párizsi Flammarion kiadó gondozásában. Úgy tűnik, hogy a mű már most történelmet írt, lévén az első könyv Franciaországban, amely hivatalos megjelenése előtt elérhetővé vált a nagyérdemű számára az interneten terjedő kalózpéldányok révén. Vajon mi állhat a rendkívüli figyelem hátterében? Talán a cinizmusáról és vulgaritásáról köztudottan híres író személye? Vagy inkább az a kényes téma, amelynek bemutatására vállalkozott?

2022, Franciaország. François Hollande (meglepő módon) a második mandátumát tapossa egy megerősödött szélsőjobb ellenszelében. Minden jel arra mutat, hogy a közelgő választások Marine Le Pen pártjának kedveznek majd. Hacsak nem történik valami váratlan fejlemény a két forduló között, amely felboríthatja az erőviszonyokat. Mint például az, hogy a Muzulmán Testvériség a második helyen végez.

Íme, Houellebecq történetének alapszituációja, amelynek kibontakozását egy középkorú, nihilista egyetemi irodalomtanár szemszögéből olvashatjuk. A kiábrándult értelmiségit megtestesítő narrátor – s végső soron egész Európa – hosszú és gyötrelmes útja tárul elénk, amelynek vége az Allahnak való teljes behódoláshoz vezet. Nem véletlen a főszereplő Huysmans-nal való párhuzama sem. A 19. századi francia író – aki egy dekadens Európát festett le kultúrtörténeti összefoglalójában (A különc, 1884) – ugyanis élete végén megtért, csak épp ő katolikus lett.

Hogyan történhet meg tehát Franciaország iszlamizációja a nem is olyan távoli jövőben? Mindenekelőtt egy karizmatikus vezető színre lépése szükségeltetik. A fiatal, csupán öt éve létező (teljes mértékben fiktív) Muzulmán Testvériség élén ilyen személy áll. Mohammed Ben Abbes óvatosan kezeli mind a palesztinok támogatásának, mind a zsidó vallási közösségekhez való viszony kérdését. Emellett kulturális létesítményeket, karitatív szervezeteket hoz létre, melynek révén nagy népszerűségre tesz szert (a nem feltétlenül vallásos) arab fiatalok körében is. Így a 2022-es választásokon 25 százalékos támogatottságot kap, követve ezzel az első helyen álló Nemzeti Frontot.

A választások végleges eredményét bizonytalanság lengi körül, miközben zavargások törnek ki országszerte, amelyekről a sajtó bőszen hallgat: szélsőjobbos és dzsihádista csoportok is azon igyekeznek, hogy meghiúsítsák a szavazást. Végül a Muzulmán Testvériség koalíciót alkot a jobb- és a balközép pártjaival, a Nemzeti Front pedig hoppon marad.

Az új kormány legradikálisabb intézkedései az oktatás területét érintik. Hiszen „aki a gyermekeket felügyeli, az a jövőt felügyeli”. A saría értelmében fokozatosan kell megvalósítani a tervet: minden francia gyermeknek iszlám oktatásban kell majd részesülnie, a nők számára pedig csak néhány szakirány lesz választható, elsősorban irodalmi vagy művészeti tanulmányok. A tantervet természetesen a Korán alapján kell összeállítani. Végül, de nem utolsósorban pedig minden oktatónak muzulmán vallásúnak kell lennie.

Az iszlám szellemében átitatódott társadalom ilyen módon elérheti azt, amit Európa már régen elveszített: „a család és a hagyományos erkölcs helyreállítását” – zengi az újdonsült propaganda. Mindehhez csak hab a tortán, hogy az új köztársasági elnök egy olyan politikust nevez ki miniszterelnökké, „akinek soha nem volt egy saját, önálló gondolata”, s aki lépten-nyomon katolikus mivoltát hangoztatja. Az iszlám így „az új humanizmus” végső formájának megtestesítőjévé válik, amely „újraegyesítő, és teljesen őszinte, amikor kijelenti, hogy tiszteletben tartja a Könyv három vallását”. Az iszlám valódi ellensége ugyanis az ateista materializmus, a szekularizáció. Ben Abbes tehát megérti, hogy „a választások nem a gazdaság, hanem az értékek területén zajlanak”.

A főhős, kezdeti vívódásai ellenére, végül elfogadja a tanári állást az immár „Paris-Sorbonne Iszlám Egyetem” néven futó nagy presztízsű intézményben. Természetesen annak árán, hogy iszlám vallásra tér. Ebben nyújt baráti jobbot az egyetem élére újonnan kinevezett Roger Rediger (nem más, mint az Izraellel szemben meghirdetett tudományos bojkott egyik szellemi atyja a történetben), aki kvázi spirituális vezetőként terelgeti a „megtérés” útjára a bizonytalan François-t, aki tudatában van annak, hogy „intellektuális élete” véget ért, s ezzel egy második, az előzőtől teljesen különböző lét kezdődik el számára…

Houellebecq valós és fiktív személyek, valamint a média példáin keresztül vonultatja fel azokat a reakciókat, amelyeket egy hasonló helyzet produkálhat egy modern nyugat-európai társadalomban. Ott vannak például az egyetemi kollégák mint különböző emberi attitűdök megtestesítői: az aktuális politikai hatalomhoz simuló, a lázadó, vagy éppen a titkosszolgálat volt tagjaként az eseményeket előre sejtő, ám ellene fellépni képtelen alakok. Csupán két lehetőség van: a menekülés vagy a beletörődés.

Houellebecq bevallása szerint használja a „félelemkeltés” eszközét, ám azt is hozzáteszi: nem provokációnak szánta a művet, csupán egy szerinte valószínű folyamat sűrített változatát vetette papírra. Azt is elismerte, hogy nem tartja túl valószínűnek azt, hogy egy muszlim párt néhány éven belül meg tudná nyerni a választásokat Franciaországban. Ehhez több időre, s elsősorban a muszlimok saját közösségén belüli összhangra lenne szükség – állítja.

A magyarázkodás nem véletlen, 2001-ben ugyanis nagy port kavart, amikor azt nyilatkozta, hogy „az iszlám a lehető legostobább vallás”. Az ügyből per lett, de a vádak alól végül felmentették az írót. A regényt már a megjelenése előtt 2015 első irodalmi szenzációjának kiáltotta ki a francia sajtó. A szenzáció pedig csak fokozódott, amikor a mű szkennelt változata (valószínűleg egy a sajtó számára kiküldött recenziós példány) megjelent a világhálón.

„Az irodalom trolljaként” emlegetett író „politikai fikciója” egyébként 150 ezer példányban jelenik meg. A több pszichiátriai kezelésen is átesett, önmagát ateistának (legújabban agnosztikusnak) valló Houellebecq 1998-ban robbant be a nemzetközi köztudatba, szinte azonnal megteremtve botrányíró státuszát. A durva szexuális leírásoktól hemzsegő Elemi részecskék című regényében például az egyik főszereplő egy új, halhatatlan emberfaj kifejlesztésén fáradozik, míg a három évvel később megjelent A csúcson a távol-keleti szexturizmus témáját boncolgatja. Legutóbbi, 2010-es, A térkép és táj című művében pedig a Michel Houellebecq nevű író alkoholista lesz és brutális gyilkosság áldozatává válik.

Olvasson tovább: