Kereső toggle

A magyarországi zsidóság képes története

Tükör által világosan

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„A teljes magyar történelmet csak az értheti meg és művelheti sikeresen, aki ismeri a magyarországi zsidók, a magyar zsidók, a zsidó magyarok, a Mózes-hitű magyarok és társaik történetét” – írja Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója A magyarországi zsidóság képes története című hiánypótló monográfia epilógusában. A derék olvasó úgy érzi a közel négyszáz oldalas kötet forgatása közben, mintha ámulatba ejtő tárlaton vezetnék végig a szerzők.

A Vince Kiadó gondozásában kiadott monumentális könyvet írták és szerkesztették Jalsovszky  Katalin főmuzeológus, Tomsics Emőke történész-szakmuzeológus a Magyar Nemzeti Múzeumból és Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Levéltár igazgatója. „Zsidó történelem magyar tükörben, magyar történelem zsidó tükörben – ennek megrajzolására vállalkozott a három szerző ebben a szemgyönyörködtető és információkban gazdag kötetben” – írja róluk a már idézett utószóban Csorba László, aki a Nemzeti Múzeum Széchenyi-termében Darvasi László rabbival és Radnóti Sándor esztétával közösen mutatta be a kötetet. A rendezvényen Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete is részt vett.     

Ha az egyértelműen asztali kézikönyvet hátán fekve lapozza az olvasó, kondíciója is javulhat. Másrészt folyton azt gondolja, hogy vagy ő nem elég olvasott, vagy még tényleg sosem adtak ki ennyire egyben lévő, ennyire kerek, gyönyörű és olvasmányosságával, hitelességével lenyűgöző munkát. Mindezt olyan szépérzékkel, amivel csakis három nő rendelkezhet, sőt, egy negyedik keze munkája is benne van, mert Kálmán Tünde tervezte.

A tartalomjegyzék lineárisan az ókori Pannónia, középkori Magyarország, török hódoltság, a török kiűzése, reformkor, 1848/49, emancipáció és asszimiláció kora, első világháború és forradalmak, a két világháború közötti időszak, soá, a felszabadulástól a rendszerváltozásig szakaszokat érintve halad. Az elcsatolt országrészek zsidósága például önálló fejezetcím. A trianoni béke következtében az országtól elcsatolt területeken élő milliók mellett több százezer magyar zsidó sem a szülőföldjét jelentő Magyarországhoz tartozott már. Ausztria, Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia fennhatósága alá kerültek, kétszeres kisebbségi létbe. Például Erdély zömében magyar nyelvű, asszimilált zsidósága három egymástól eltérő politikai identitásválasztás köré szerveződött: a magyarságukat őrzők az Országos Magyar Párthoz kötődtek. A román asszimilálódást szorgalmazó Román Zsidók Szövetsége Erdélyben csekély befolyást szerzett. Ennél jóval erősebb volt az önálló zsidó nemzeti tudatot építő cionizmus. A cionizmus ottani és akkori fölerősödését a román szélsőjobboldal magyar- és zsidóellenessége hívta életre, ami a magyar zsidókra célpontként tekintett. 1918-ban – önvédelmi reflex? – megalakult az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetség. Lapjuk az Új Kelet. 1940 szeptemberében, a második bécsi döntés után, amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, az ekkor már Temesvárra települt, 1920 óta megjelenő napilapot – természetesen – a hatóságok betiltották. Azért természetesen, mert már 1938 tavaszán megindult az antiszemita törvénykezés.

De beszéljünk inkább Hajós Alfrédról, a „magyar delfinről”. Az első magyar olimpiai bajnokról, aki fess fiatalemberként, nyakában két tucat éremmel tekint Ellinger Ede kamerájába 1895-ben. A magyar delfin 100 és 1200 méteres gyorsúszásban diadalmaskodik az első újkori olimpián, 1896-ban Athénban. Az áprilisban egy tengeröbölben aratott diadala kapcsán a víz hideg voltáról ezt mondja az erről érdeklődő sajtónak: „borzalmas, velőkig ható”.

Hajós Alfréd (Guttmann Arnold; Budapest, 1878. február 1. – Budapest, 1955. november 12.) szegény családban felnőtt sikeres magyar építészmérnök lett, olimpiai bajnok gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok. A Budapesti Torna Club (BTC) balösszekötőjeként játszott. Öccse, Hajós Henrik 1906-ban Athénban a gyorsúszóváltó tagjaként szintén olimpiai bajnok lett. Családban maradt.

A kötet képkincse páratlan. A magyar történelmet és a képeket is szerető olvasó mondja, hogy ezeknek jelentős részét ebben a kötetben látja először. A kötet nem áll meg Budapesten a Klauzál térnél, az 1890-ben még István térnek nevezett helyen. Ahol egyik átlón zsidók, a másikon keresztények a kofák. A Vince Kiadó ezen a téren működik. Rózsadombi Neuschlosz-villa az Apostol utcában 1900 körül, kilátással a várra, az Országházra és a Gellért-hegyre. Aztán kontrasztképpen a pesti ócskapiacok. Eldorádók és „királyaik”. Újvásár tér, ma II. János Pál pápa tér. Teleki tér. A pesti kávéházak, majd Pozsony és Kismarton, Kaposvár, Nagykanizsa, Nagyvárad, Kárpátalja és külön fejezetben a falusi zsidóság.

A zsidó orvosok közül Hirschler Ignác, az első jelentős szemészorvos képe és életútja. Apja tehetős posztókereskedő volt. A tizenegy gyermekes család 1833-ban költözött Pozsonyból Budapestre. Hirschler Pesten, Bécsben, majd Párizsban tanult, ahol Louis Auguste Desmarres a mestere. Párizsban rendszeresen látogatja a másik magyar zsidó orvos, Gruby Dávid mikroszkóppal végzett szövettani vizsgálatokról szóló előadásait. Itthon Balassa János és Markusovszky Lajos nagynevű orvostudósok fogadják köreikbe, hogy többet tudjanak meg a mikroszkópos vizsgálatokról. 1851-ben egyetemi oktatónak jelentkezik, de zsidó származása miatt elutasítják. Bókay János azonban rábízza a Pesti Szegény Kórház szemészeti osztályát, amivel katedrát is pótol, hiszen orvostanhallgatóknak adhatja át tudását.

Kresz Géza (1846–1901) magyar orvos 1887. május 10-én kezdeményezte a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) létrejöttét, amelynek első igazgatója is ő volt. A Mentőegyletnek nagy szerepe volt az 1892-es budapesti kolerajárvány felszámolásában. Az orvoslás mellett 1869-ben az ő kezdeményezésére alakult meg a Pesti Korcsolyázó Egylet, aminek feladata az akkor Magyarországon még ismeretlen korcsolyasport népszerűsítése volt. 1900. december 24-én, négy hónappal halála előtt, munkája elismeréséül nemesi címet kapott (és vele a Szemlőhegyi előnevet).

„Emlékére Budapest XIII. kerületében utcát neveztek el és táblát avattak, valamint az ő nevét viseli a Mentőpalotában található Mentőmúzeum is. Domborműve a Mentőpalota külső falát díszíti. 2012-ben, a mentők 125. jubileumán a Bazilika mellett avattak emléktáblát az első mentőállomás helyén.”

Ám azt sosem fogjuk lexikonban megtalálni, hogy Kresz Géza erősen kötődik Kern András „Látlak, Amerika!” című dalának egy sorához:  „Nekem a 44-ik utca sarka / Olyan, mint a Kresz Géza vége / Ahol fordul a villamos.”

A könyv forgatása közben találkoztunk Cseresnyési László egy írásával a Magyar Narancsban. Japánban, Zentsuji városában a Shikoku Gakuin Daigaku professzora. Kutatási területe a szociolingvisztika, pragmatika és kognitív szemantika. A zsidóság témája a nyugat-európai diskurzusban létezik, de nem központi jelentőségű, és nem szolgál rendszeres politikai ütközőpontként – írja. A magyar közbeszédben azonban az emlékművek ügyétől kezdve az irodalmi tananyag kérdéséig minden közéleti vita fókuszába a „magyar–zsidó együttélés” kérdése kerül.

Mint jegyzi, a „zsidós” tematika a magyar diskurzusban tehát a kultúránk beteges természetével, a józan közgondolkodás (nyomásának a) hiányával magyarázható, akárcsak némely pályatévesztett keretlegény randalírozása, tiszaeszlározása a parlamentben és a médiában, a rendre büntetlenül maradó félelemkeltés és gyűlöletbeszéd. Az iszlám államoktól eltekintve hazánk azon három ország egyike, ahol a legijesztőbbek az antiszemitizmus statisztikái. Ma három magyarból egy honfitársunk hisz a zsidó világ-összeesküvés létezésében.

Éppen ezért kell ez a tisztázó és összefoglaló erejű mű, aminek utószavában – ismételjük – a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ezt írja: „A teljes magyar történelmet csak az értheti meg és művelheti sikeresen, aki ismeri a magyarországi zsidók, a magyar zsidók, a zsidó magyarok, a Mózes-hitű magyarok és társaik történetét.

Olvasson tovább: