Kereső toggle

Terminátor üzemmód

Az egyiptomi hadművelet fájdalmas következményei

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Október 24-én a Sínai-félszigeten két támadás során dzsihádista fegyveresek 33 egyiptomi katonát gyilkoltak meg. El-Kharaba környékén egyszerre mészároltak le harminc kiskatonát, míg hármat kocsikba rejtett bombákkal öltek meg az Árisba vezető ellenőrzőpontnál. A kormányzati válasz sem késlekedett sokáig: három hónapos statáriumot vezettek be, és megkezdték az ütközőzóna kialakítását a Gázai övezet körül.

A támadás másnapján két palesztin barátommal is hosszasan cseteltem a Facebookon. Abdel Halim Al-Ánzi, kétgyermekes újságíró kollégám és egyetemista barátunk, Marúan Lodsz arra kértek, hogy ha tudok, segítsek nekik és családjuknak Egyiptomba jutni. Pontosan tudták, mi fog következni az elkövetkezendő hónapokban, érezni lehetett a kétségbeesésüket még a számítógépen keresztül is. Benzin-, gáz-, élelmiszerhiány vár a palesztinokra a Gázai övezetben, ez nyilvánvaló. Az egyiptomi hadművelettel ugyanis bezárul az olló az övezet körül, és a jelek szerint a kairói kormány, élén a volt katonai hírszerzés vezetőjéből az ország elnökévé avanzsált Abdel Fatáh ász-Sziszivel komolyan gondolja, hogy leválasztja Gázát az egyiptomi köldökzsinórról. E sorok írásakor is egyiptomi felségjelzésű Apache helikopterek rakétáznak porig beduin falvakat a térségben, míg a kettévágott Rafah falu egyiptomi oldalán sorra robbantják fel a határ melletti családi házakat, hogy elkészüljön az ütközőzóna és egy alagút se tudjon funkcionálni.

A katonai vezérkar már kész tervvel állt elő: árkokat fognak ásni a frissen robbantott ütközőzónában, melyet vízzel töltenek fel. Ez bármilyen alagútásást lehetetlenné fog tenni. Pontos hírekkel azonban az égvilágon senki sem tud szolgálni. 2013 nyara óta, amikor Ász-Sziszi katonai puccsal átvette a hatalmat, a sajtót nem engedik le a sínai határvidékre. A Hetek tudósítója jó pár helyi beduin törzsfőt is ismer a térségben, egy ideig tudtam is tartani a kapcsolatot velük, innen vannak információim arról, milyen titkos háború is zajlik a Sínai-félszigeten. Egy hete azonban mind a telefonok, mind az internet elnémult az Áris-Sheik Zuvájed-Rafah háromszögben. Egyedül az egyiptomi hadsereg propagandagépezetén keresztül érkeznek a hírek. Azok meg olyanok is. Az biztos, hogy az elnök több hadosztályt is a határhoz irányított, mert erről beszámolt az egyiptomi sajtó, a palesztin oldalról pedig dokumentálták mekkora pusztítást végzett a hadsereg a határ másik oldalán.

Terminátor üzemmód

Hoszni Mubaraktól, és jobb kezétől Omár Szulejmántól (ő volt az egyiptomi szolgálatok vezetője 2011-ig – a szerk.) eltérően úgy tűnik Ász-Sziszi meg sem próbál pragmatikus lenni a sínai sivatag lakóival. A jelenleg zajló hadjárat, melynek főleg a civilek fogják meginni a levét és komolyabb eredménye nem lesz, elsősorban büntető jellegű. A büntettet pedig a Gázai övezetet vezető Hamász és olyan katonai szövetségeseik követték el, mint például a politikai agendával nem, ellenben tizenötezer fegyveressel rendelkező Iszlám Dzsihád.

Az egyiptomi kormány – Ász-Sziszi nyilatkozataival egybehangzóan – egyértelműen „külföldi fegyvereseket” tesz felelőssé a mészárlás miatt. Tekintve, hogy nem valószínű, hogy Izrael kommandót küldött volna legkomolyabb szövetségesének a megtámadására a határain, így valószínűsíthető, hogy a terrortámadást elkövető, jól felfegyverzett csoport (a híradások RPG-k-ről, géppuskákról és föld-föld rakétákról számolnak be) a Gázai övezetből érkezett, és oda is tért vissza. Az mindenesetre biztos, hogy az incidens elegendő volt ahhoz, hogy elhallgattassa azokat a józanabb hangokat az egyiptomi kormányban, akik a pragmatikus megoldást sürgették a Sínai-félszigeten a hadsereg, a Hamász és a beduinok között. Ász-Sziszi terminátor üzemmódra kapcsolt.

Háború előttem, háború mögöttem

A problémák a Sínai-félszigettel nem új keletűek. Gyakorlatilag a Camp David-i egyezmény megkötése óta az egyiptomi biztonsági erők nem tudják ellenőrizni az egyiptomi-izraeli határt, mivel nem állomásoztathatnak komoly fegyveres erőket a térségben. Ez lett a közvetlen oka, hogy a Sínai-félsziget különböző terrorszervezetek keltető terepe lett, igaz ezek a terrorszervezetek ritkán okoztak súlyos problémákat az egyiptomi határtérségben.

A beduinokkal sem volt probléma. Bár a kormányzat egészen a nyolcvanas évektől kezdve szinte semmilyen fejlesztést nem eszközölt a Sínai-félszigeten, a jól szervezett belső elhárításnak köszönhetően – mely kihasználta a beduin törvények szerinti törzsfőválasztást és fegyver, pénz juttatásával a Kairóhoz lojális vezetőket juttatta pozícióhoz – mégis ellenőrzés alatt tartotta a törzseket. Ezért nem okozott problémát a Gázai övezet 2006-os izraeli blokádja sem. Bár Mubarak is tett erőfeszítéseket, hogy totális blokádot vezessen be, hamar lemondott róla. Ehelyett a megbízható beduin törzsi vezetők kezébe, és persze a csempészésben nyakig benne lévő helyi rendőrség kezébe adta a feketekereskedelmet, mely húzóágazat lett a térségben, és komoly gazdasági fejlődést produkált.

A 2011-es forradalom vetett véget a viszonylagos békének a határon. A belbiztonsági szolgálat hirtelen megsemmisült, a Kairó pártfogolta törzsi vezetők hirtelen forrás nélkül maradtak. Meg is kezdődött a természetes szelekció – hónapokon keresztül arról szóltak a hírek, hogy a térség eddigi törzsi vezetői hullanak, mint a legyek.

A szélsőségesek is bontogatni kezdték szárnyaikat, több támadást is intéztek Izrael ellen az egyiptomi oldalról. Bár Izrael változtatott a külpolitikáján és megengedte, hogy egyiptomi hadosztályok vonuljanak le a határhoz rendet tenni, mindezidáig ez kevésnek bizonyult.

A hőbörgő terrorszervezetek amint meghallották, hogy jön a hadsereg, nemes egyszerűséggel visszavonultak a Gázai övezetbe. A hadsereg pedig a beduinokon verte el a port, több ezret zárva börtönbe, minden tárgyalás nélkül.

A Hamász nagytestvéreként aposztrofált és ugyanabból az iszlamista mozgalomból, a Muzulmán Testvériségből érkező Mohamed Murszi megválasztása sem sokat segített a térség problémáin. Igaz, a palesztin terrorszervezetek lecsendesültek kissé, de ennek az volt az ára, hogy kormányzati irányítás alatt a térség összes üzemanyaga a Gázai övezetbe vándorolt, jelentős kiesést okozva a helyi csempészeknek. Amikor a beduinok ennek hangot adtak, egyszerűen börtönbe zárták őket, tovább rontva az állami erőszakszervezetek és a törzsek közötti amúgy is fagyos viszonyt.

A puccsal hatalomra kerülő Ász-Sziszi ebbe tenyerelt bele 2013-ban. Nem volt elég, hogy minden fronton háborút nyitott a Muzulmán Testvériség ellen, a puccson és Murszi letartóztatásán felháborodó „palesztin testvérekből” is jó pár száz dzsihádista érkezett az országba harcolni az egyiptomi hadsereg ellen, akivel inkább tudtak együttműködni a beduinok, tekintve, hogy ellentétben a kormányzattal, ők nem veszélyeztették az egyetlen megélhetését több millió embernek: a csempészetet.

2013 óta a Sas-hadműveletnek (ez volt az első, még a Legfelsőbb Katonai Tanács által indított, a terrorizmust felszámolni szándékozó katonai akciónak a neve) sokadik felvonását követhetjük, de valós eredményeket nem igazán láthatunk. Erővel Sziszi csak akkor nyerhetne, ha sikerülne az egész gázai határszakaszt „alagútmentesítenie” és az ellenőrzése alá vonnia. Ezzel azonban mindenki megélhetését lehetetlenítené el az övezetben, akik már egyébként is lázadoznak ellene. A legutóbbi fejlemények tükrében azonban mégis úgy tűnik, hogy mindennek ellenére ezt próbálja megtenni.

Mindenképpen bukó

Azonkívül, hogy sikeresen eszkalál majd egy humanitárius krízist a Gázai övezetben, Ász-Sziszi nem remélhet komoly sikereket a hadművelettel. Ha légmentesen elzárja a Gázai övezetet, azzal a térség gazdaságát teszi tönkre, melyet nem hagynak majd szó nélkül a beduin törzsek. Ezek a törzsek pedig a líbiai határon is megtalálhatóak, azon a líbiai határon, ahonnan éppen egyiptomi vadászgépek repülnek be a polgárháborús Líbiába, hogy iszlamista célpontokat iktassanak ki. Líbiai iszlamisták pedig szívesen fogják felfegyverezni a beduinokat, hogy harcoljanak az egyiptomi hadsereggel – Egyiptomban.

A Hamász, bár a nyomás tovább fog növekedni rajta, nem fog belebukni az egyiptomi hadműveletbe, sokkal valószínűbb, hogy csakúgy, mint Mubarak alatt, egyszerűen berobbantják majd a határszakaszt, és engedik az embereket átmenni, ha már elviselhetetlen méreteket ölt a humanitárius krízis. Fegyvertelen palesztinok tízezreire pedig nem fog tüzet nyitni az egyiptomi hadsereg – mert már volt ilyen, és akkor sem nyitott.

Nyilván Sziszi azt szeretné, hogy a Hamász számoljon le a Sínai-félsziget dzsihádistáival, úgy, hogy nem engedi vissza őket, illetve nem enged átmenni senkit sem az alagutakon – ehhez értelemszerűen nem fűlik a Hamász foga, tekintve, hogy ellenségként értékelik Sziszit, de elképzelhető, hogy meg fogják próbálni. Már, ha tényleg van elég erejük kontrollálni a dzsihádista szervezeteket.

Amennyiben azonban a beduinok és a helyiek nem kapják vissza az alagútjaikat, nagy valószínűséggel fel fognak kelni a hadsereg ellen – tekintve, hogy semmilyen megélhetés nem lesz a környéken. A béke egyetlen biztosítéka egy háromoldalú beduin–Hamasz–Sziszi-tárgyalás lenne, melyben valamilyen mindenki által betartható megállapodás születne. Erre azonban a jelek szerint sem Ász-Sziszi, sem a Hamasz nem hajlandó. A beduinokat pedig nem kérdezi meg senki sem.

Olvasson tovább: