Kereső toggle

Társadalmi feketelyukak

Hiába a közmunka, szegényedik az ország

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Másfél milliósra becsülhető Magyarországon az az aktív korú embertömeg, amely a munkaerőpiac peremén tengődik. Az elsődleges munkaerőpiacról való kiszorulásuk egyben a társadalomból való kirekesztésüket jelenti, s ennek egyik elsődleges eszközévé ma a közfoglalkoztatás vált – derül ki az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének nemrég közzétett kutatásából. A probléma közügy, hiszen akár gimnáziumi tanárokat is egyik napról a másikra elnyelhet a közmunkarendszer. Az ország egyre erősebb nemzetközi lemaradását a periférián élők leszakadása okozza, ami főként a kormányzati intézkedéseknek, és nem a gazdasági helyzetünknek köszönhető.

A munkaerőpiac peremén lévők és a költségvetés címet viselő kutatás szerint a peremlét az összes háztartás 12 százalékát, azaz közel 450 ezer háztartást érint, melyek helyzete a kormány legújabb intézkedéseinek következtében tovább romlik, leszakadásuk visszafordíthatatlanná válik. Azokat sorolják ebbe a körbe, akiknek van ugyan állásuk, de az bizonytalan és rosszul fizetett, vagy akik alapvetően alkalmi és idénymunkákból élnek; akik ellátott vagy ellátást nem kapó munkanélküliek, vagy munkanélküli státuszukat éppen közfoglalkoztatás szakítja meg; illetve akik pályakezdő vagy kisgyermekes munkakeresők. Többségüknek legfeljebb szakmunkás végzettsége van, de a munkanélküliséggel leginkább sújtott megyékben, így Borsodban, Szabolcsban a minimálbéresek és a munkanélküliek egytizedét a felsőfokú végzettségűek adják. Külön csoport az alkalmi munkákból élőké, akik jellemzően Heves megyében laknak, 20–45 év közöttiek, zömüknek legfeljebb általános iskolai végzettsége van, s többségük férfi.

Az északkeleti országrészeket már az ezredfordulón is úgy emlegették kutatók, mint valami társadalmi feketelyukat, ahol a legális munkahelyteremtés nem működik, nincs megfelelő munkaerő, a régiót sokan leírták. Korábbi szegénységkutatások (GYEPI) is rendre kimutatták, hogy az ország különböző részei között nagyon nagy fejlettségbeli különbségek jöttek létre, és a húsz éve megoldatlan, közel egymilliós hazai munkanélküliség miatt jellegzetes életstratégiák alakultak ki a nincstelenek körében. Ennek lényege az volt, hogy a nők a családtámogatások és segélyek révén, esetleg alkalmi munkavállalással, a férfiak pedig szakadatlan feketemunkával, majd 40 éves koruk után leszázalékoltként járultak hozzá a családi költségvetéshez – ezek a férfiak általában „leamortizálódtak”, rokkantnyugdíjazásuk nem volt alaptalan, várható élettartamuk is átlag alatti. Nem „munkakerülőkről” van szó, mivel a többség egész életében, már egész fiatalon is rá volt kényszerülve a rendszeres feketemunkára, s ha teheti, ezt a közmunka mellett is folytatja, miként azt nemrég a Szegénységellenes Hálózat kutatása is kimutatta.

A problémát eddig egyik kormány sem próbálta komoly, következetesen végigvitt programokkal megoldani. Molnár György kutatásvezető szerint az alacsony végzettségűek foglalkoztatásának növelésére a járulékcsökkentés kiterjesztése jelenthette volna az egyik megoldást. A jelenlegi kormányzat azonban a korábbi életstratégiájuk minden elemét ellehetetleníti, s betereli az embereket a közmunka világába. Ferge Zsuzsa szociológus szerint háborút visel a szegények ellen, s intézkedései révén végérvényessé teszi a társadalom széttagoltságát: átalakította a rokkantnyugdíjakat és a munkanélküli ellátásokat, csökkentette és közmunkához kötötte a segélyezést – várhatóan meg is szünteti azt –, befagyasztotta, ezáltal reálértékben 20 százalékkal csökkentette a gyes és a családi pótlék értékét, s az utóbbit munkavállaláshoz is kötné.

Az egyik legveszélyesebb intézkedés a foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT) értékének tervezett csökkentése – havi 22800 forintról 17100-ra –, a családoknak ennyiből kell a közmunkák közti időszakban megélni. Molnár György kutatásvezető lapunknak kifejtette: 2013-ban a közfoglalkoztatás 1 főre eső átlagos ideje 5,1 hónap volt. Ha a döntéshozók abban gondolkodnának, hogy a jelenlegi 200 ezer közmunkás egész évben legyen foglalkoztatva, akkor több mint kétszer annyit kellene erre fordítaniuk, mint most. Idén 200 milliárd forintot költöttek közfoglalkoztatásra, jövőre 270 milliárdot szánnak rá. Ha viszont tényleg a közmunkások számát emelik, akkor a köztes időszakokban a családoknak még kevesebb segélyből kell majd megélniük, 2018-ra pedig semennyiből. Nem látni, hogyan akar a kormány több százezer munkanélkülinek évi 12 hónapon át közmunkát teremteni, amikor 150-200 ezer embernek sem tud. S ha ezt valamiképp meg is tenné, azzal végérvényesen elszakítja őket az elsődleges munkaerőpiacról, így tömegek ragadnak bele az olcsó – havi nettó 50 632 forintos – közmunkába, a helyi vezetőknek való teljes kiszolgáltatottságba.

Molnár György elmondta: adataik azt mutatják, hogy romlik a közmunkarendszerből való kikerülés esélye, ez ma legfeljebb 13 százalék, és ha valaki többedszer kerül bele, akkor még nehezebben helyezkedik el az elsődleges munkaerőpiacon. Az átjárást a feketemunka inkább biztosítja, 2011-ben a közmunkarendszerből kimaradó munkanélküliek elhelyezkedési aránya 20 százalék volt. Mi voltunk az egyetlen fejlett ország, amely úgy reagált a válságra, hogy 2011-ben lecsökkentette a munkanélküli támogatás idejét 9-ről 3 hónapra, holott az átlagos elhelyezkedési idő fél év. Ezáltal olyanokat is belekényszerítenek a rendszerbe, akik nem valók oda: akik könnyebben el tudnának helyezkedni, most hamar bekerülnek a közmunkarendszerbe, amiből nagyon nehéz kitörni, eljutni egy állásinterjúra például. S ha el is jutnak, a többnyire képzettséget nem igénylő közmunkavégzés egy stigma, ami még az iskolázottabbak elhelyezkedési esélyeit is rontja.

A közmunkarendszer sem foglalkoztatáspolitikai eszközként nem működik, sem szociálpolitikai célokat nem szolgál, hiszen 12 hónapon át nem biztosítható közmunka, a köztes időszakokban éheznek az emberek, viszont minél többet van valaki a rendszerben, annál inkább elveszti az esélyt arra, hogy visszailleszkedjen a valódi munkaerőpiacra – vonják le a következtetést a kutatók.

Ma egy kétgyermekes munkanélküli család jövedelme a közmunka nélküli periódusban nem éri el a havi 50 ezer forintot, ami elképzelhetetlen nyomort jelent. (Feudális világ Magyarországon. Hetek, 2013. július 12.) Egyes tévképzetekkel szemben, miszerint a közmunka csupán romaügy lenne, a felmérések rendre azt mutatják, hogy a közfoglalkoztatottak mintegy 30-40 százaléka cigány. Most olyan helyzetben építik le a szociális ellátórendszert, amikor – Molnár Györgyék felmérése szerint – a legszegényebb másfél millió ember 35-40 százaléka nem tudja megfelelően fűteni a lakását, mintegy 70 százalékuk nem jut legalább kétnaponta húshoz vagy annak megfelelő főételhez, egyáltalán nincsenek tartalékaik, sőt mintegy felüknek jelentősek a lakhatással kapcsolatos tartozásai is, és a harmaduk soha nem tud gyógyszert kiváltani. A jövő évi költségvetési törvénynek a gyermekes családok helyzetére gyakorolt hatását vizsgálva Ferge Zsuzsa szociológus arra a következtetésre jutott, hogy 2018-ra legkevesebb másfél millió emberrel, köztük 400 ezer gyermekkel szemben olyan társadalmi ítélet születik, hogy semmi szükség nincs rájuk.

Kimutatható, hogy éhezés és fázás esetén nem biztosítható a munkakeresés és a munkaképesség, és hiábavalók a foglalkoztathatóság javítását célzó programok, ezért a szakemberek mindenekelőtt az elemi létfeltételeket biztosítanák. Egyrészt a foglalkoztatást helyettesítő támogatást visszaemelnék a korábbi 28500 forintra, másrészt növelnék a munkanélküli járadék folyósításának időtartamát, és szakmailag megerősítenék a munkaügyi központokat. Harmadrészt olyan komplex, aktív munkaerőpiaci programokat tennének dominánssá (vállalkozóvá válás támogatása, képzések, bértámogatások stb.) a közmunkaprogram kiterjesztése helyett, amelyek valóban visszavezetnek a munka világába, és sokkal kevésbé költségesek. A mikrohiteles vállalkozássegítő programnál például egyértelműen bebizonyosodott, hogy értelmes munkalehetőség esetén az emberek gyorsan „rehabilitálódnak”.

A kormány intézkedései azonban minden elemükben szembemennek ezekkel a javaslatokkal – tette hozzá Molnár György, megjegyezve, hogy a Nemzeti Munkaügyi Hivatalban részletes adatbázis áll a döntéshozók rendelkezésére, például a közfoglalkoztatottak elhelyezkedéséről is, mégsem foglalkozik ezzel senki. Pedig nem feltétlenül a legjobb cégeket bízzák meg minduntalan a munkanélküliek képzésével.

A munkaerőpiaci programokat ráadásul kettéválasztották, az egyik rész a gazdaságfejlesztéssel van összekötve, a másik rész az úgynevezett foglalkoztathatóságot javító programokkal. Ez jár azoknak, akikről úgy gondolják, hogy valószínűleg úgysem fognak elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon. Mindez tovább erősíti a munkaerőpiac kettészakadását, a közmunkarendszer kiterjesztését. „Így viszont a kormány a 2014–2020-as uniós támogatási ciklusban újabb súlyos milliárdokat fog elkölteni olyan programokra, amiknek az adott viszonyok között semmilyen érdemi hatása nem lesz” – figyelmeztet a kutatásvezető.

A periférián élők helyzete olyan mértékben romlik, ami egyáltalán nem szükségszerű, viszont egyenesen következik az elhibázott intézkedésekből. Mi több, az oktatáspolitika tovább növelheti az alulképzett munkanélküliek tömegét. Molnár György szerint a legfrissebb nemzetközi kutatások arról szólnak, hogy minél szétszakítottabb egy ország, annál rövidebbek és alacsonyabbak a gazdasági növekedési periódusok. A mostani folyamatok egy olyan hosszú távú növekedési veszteséget okozhatnak Magyarországnak, ami az egész ország visszafordíthatatlan lecsúszását eredményezi.

Leszakadtunk

Magyarországon a 7 évesnél fiatalabb gyermekek 42,4 százaléka él szegénységben, míg az uniós átlag 10,5 százalék volt 2013-ban – derül ki az Eurostat idei adataiból. Magyarországon minden vizsgált kritérium mentén nőtt a gyerekszegénység, különösen felülreprezentáltak a nagycsaládosok és az egyszülős háztartások (34-34 százalékuk idetartozik), miközben EU-szerte megállt vagy csökkent a folyamat, még a közép-kelet-európai régióban is, csak Bulgária van rosszabb helyzetben nálunk. Az MTA Szociológiai Intézete által kommentált adatok szerint 2008–2013 között oly mértékben nőtt hazánkban az össztársadalmi szegénység, amit a gazdasági fejlettségünk nem indokolt: az anyagilag súlyosan depriváltak (fűtés, rezsitartozás, étkezés stb.) aránya 27 százalék, szemben az alig 10 százalékos uniós aránnyal. A szegénység vagy kirekesztettség által veszélyeztetettek aránya 28-ról 33,5 százalékra emelkedett, míg az EU- átlag 23,8-ról 24,5 százalékra. Mindeközben nálunk stagnált az alacsony munkaintenzitású háztartásban élők száma, tehát a növekvő szegénység mögött nem a foglalkoztatottság csökkenése áll – hívták fel a figyelmet a szociológusok.

Olvasson tovább: