Kereső toggle

Arcok nélkül nincs részvét

A közöny világpolitikája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szabad akaratunk van, ami azt is jelenti, hogy felelősek vagyunk a választásainkért. A közömbösség is egy döntés, ami az egyéni és közösségi életet is erőteljesen tudja befolyásolni, miközben nem is tettünk semmit. A „nemtörődömség” a múltban szervesen hozzájárult a tömegmészárlások véghezviteléhez. A jelenleg zajló események pedig azt erősítik, hogy a nemzetközi egyezmények kevésnek bizonyulnak a polgárháborúk, népirtások és fegyveres konfliktusok megfékezéséhez.

Szíriában a polgárháború több mint három éve zajlik. Ez idő alatt 191 ezer ember halt meg a konfliktusban. Sokak számára ez csak egy adat, nem tudnak hozzá erős érzelmeket társítani. A harcok elhúzódásával arányosan az emberek érdeklődése is folyamatosan csökken. Az, amin még egy hete felháborodtak, ma már nem váltja ki ugyanazt a reakciót. Valamilyen nagyobb horderejű dolognak kell történnie ahhoz, hogy újra foglalkozzanak a témával.
Az egyesült államokbeli Pew Kutatóintézet felmérése alapján az amerikai lakosság kétharmada tartja pontatlannak a külföldi tudósításokat. Úgy gondolják, hogy a tudósítók elferdítik az adatokat azért, hogy nagyobb olvasottságra tegyenek szert. A nyugati világ szinte teljes közönynyel fogadta az áldozatok növekvő számát. Újságírók szerint ez annak is betudható, hogy a polgárháborúban a szemben álló felek között nem lehet a jó és rossz oldalt megkülönböztetni. Tom A. Peter haditudósító szerint a célközönség közönye az újságírók munkáját teszi feleslegessé, miközben a terroristák sorra fejezik le a külföldi tudósítókat.
Az ISIS (Iszlám Állam) terrorszervezet tudatos stratégiája, hogy minél nagyobb figyelmet provokáljon ki. Erre felhasználja a médiát, különösen a közösségi oldalakat. Az ISIS változtatott a korábbi, „klasszikus zsákos” kivégzési módszerén is. A közvélemény gyakran cinikusan fogadja a terroristák által felvett gyilkosságokat, mert nem látszik az áldozat arca, és gyenge a videó képminősége. A nézők ezért azt gondolják, hogy megrendezett kivégzéseket látnak, amelyeket akár megrendelésre is rögzíthettek. Így nem is tulajdonítanak túl nagy jelentőséget a jeleneteknek, még akkor sem, ha utólag beigazolódik, hogy a túszokat valóban meggyilkolták.
Az ISIS mindent megtett, hogy az ő felvételeik mások legyenek. Az újságírók brutális kivégzésével sokkolták a világot. Az emberi méltóságuktól teljesen megfosztott áldozatokat megszégyenítették, aljas módon felhasználták saját propaganda- céljaikra, majd lefejezték őket, és a videót feltöltötték a YouTube-ra. (Amikor pedig onnan kitiltották őket, újabb és újabb fórumokat kerestek.) A klipeket egyre több ember osztotta meg, ki szimpátiából, ki felháborodásból, így rövid idő alatt az online média egészét behálózták. A fizikai fájdalom láttára minden normális ember sajnálatot, empátiát érez, így a videók nyomán megnőtt a közfelháborodás mértéke, főleg az Egyesült Államokban. Miután az ISIS ámokfutásának amerikai áldozatai is vannak, ezért nem meglepő, hogy az amerikai nép elégtételt követelt.
 Néhány napja az ISIS algériai szárnya hasonló módszerrel végzett az 55 éves Hervé Gourdel francia állampolgárral. A bűntény mélyen megdöbbentette a francia közvéleményt, különösen azért, mert Gourdel személyisége mindazt megtestesítette, amire a franciák büszkék: művelt, szellemes férfi volt, aki beutazta az egész világot. A megdöbbenés azonban – eltérően az amerikai reakcióktól – inkább dermedt némaságban nyilvánult meg. A politikai vezetés mégis megmozdult, és Franciaország elkezdte bombázni Irakban az ISIS központjait. Az áldozat emlékére François Hollande francia államfő háromnapos országos megemlékezést rendelt el. Európa más országaiban, hasonlóan Magyarországhoz,  viszont nem lehet érezni azt, hogy ezek a tragédiák nagyobb együttérzést váltottak volna ki amiatt, mert ezekben az esetekben az áldozatoknak volt arca és háttértörténe.
A személyes tragédiákat sajnos nagyban elősegítette az, hogy kezdetben a nemzetközi közvélemény nem vette komolyan a terrorszervezet törekvéseit és Nyugat-ellenes propagandáját.
Sokan a médiát tartják felelősnek az érdektelenségért, hiszen az emberek az információik nagy részét egy szűrt csatornán keresztül kapják. Ezen felfogás alapján, ha keveset hallunk vagy tudunk egy konfliktusról, akkor azt már nem is tartjuk fontosnak. Viszont azt is szükséges figyelembe venni, hogy a média alapvetően üzleti vállalkozás, amelynek célja a profittermelés, amit minél magasabb nézettségi adatokkal tudnak maximalizálni. Ebből a szempontból megközelítve a nézők tudják alakítani a híreket, hiszen elkapcsolnak arról, ami nem érdekli őket. Az internet világában szinte bármilyen információhoz hozzá lehet jutni, tehát az adathiány önmagában kevésnek tűnik a közömbösség igazolására.
A közöny másik forrása lehet társadalmi eredetű. Az érdekmentesség az irodalomban például mindig a kiábrándultság és kiüresedés következményeként jelent meg. Byron külön kifejezést is alkotott erre az embertípusra: a spleent, ami a felesleges ember életérzését is jelenti. Szociálpszichológusok szerint a közömbösség annak a felismerésnek a terméke, hogy az ember nem tud változtatni egy adott helyzeten, ezért inkább beletörődik. Ez megtapasztalható manapság egy társadalom belső ügyeiben is, hazánkban például a választásokon való részvételi arány drasztikus csökkenésében a rendszerváltás óta. A közöny állapotába süllyedt embereket pedig sokkal nehezebb mozgósítani, legyen szó bármilyen célról.
A média és társadalmi szerep után érdemes az egyéni közöny forrását is megvizsgálni. A 20. század borzalmai után a kutatókat rendkívül foglalkoztatta, hogy eredetileg átlagos erkölcsi mércével bíró emberek hogyan válhattak gyilkosokká. Az eredmények sokkolóak.
Leon Rappoport szociálpszichológus alapállítása kapcsán több kutatást is végeztek. Az állítás lényege az, hogy bármely szokványos pszichológiai teszt azt az eredményt hozta volna, hogy az SS-katonák 10 százaléka tekinthető abnormálisnak.
Ehhez kapcsolódóan az egyik legismertebb kísérletet Stanley Milgram, a  Yale Egyetem pszichológusa végezte el 1961 és 1962 között. Kutatásának tárgya az volt, hogy mit csinálnak az emberek, ha olyan utasítást kell végrehajtaniuk, ami ellenkezik a lelkiismeretükkel.  A vizsgálat során a résztvevőknek áramütéssel kellett büntetni a helytelenül válaszolókat. A válaszadói oldalon színészek voltak, akik eljátszották az áramütés által okozott fájdalom érzését, a kérdezői oldalon viszont ezt nem tudták. A kísérletet felügyelő tudós utasította a kérdezőt az áramerősség folyamatos emelésére. A válaszadó egy idő után jelezte, hogy fájdalmai vannak, de az utasítás továbbra is megmaradt. A felügyelő vállalta a felelősséget a kérdező helyett a másik fél egészségi állapotáért. A vizsgálat végén a kérdezők 63 százaléka ment el a halálos áramütésig, akkor sem hagyták abba, amikor a másik fél már könyörgött. A súlyos testi sértést okozó szint alatt senki sem állt meg. A kérdező könnyebben szembement morális értékrendjével, miután megtudta, hogy nem felel azért, amit tesz.
A kísérlet előtt a pszichológusok úgy gondolták, hogy csak néhány szadista hajlammal rendelkező személy fog elmenni a felső határig. Az volt a cél, hogy kiderüljön, ha az erkölcs és a parancs összeütközik, akkor melyik kerül ki győztesen. Az eredmények alapján az utasítás letarolta a lelkiismeretet.
A közömbösség gyökere az alapértelmezett választásban rejlik. Ha nincs erős motiváció, és van alapértelmezett lehetőség, akkor az alapértelmezettet tesszük meg. Ha egy cselekvés elmulasztása ugyanakkora kárt okoz, mint egy cselekedet, akkor a cselekedetet rosszabbnak ítéljük meg, mint a mulasztást. Tehát valamit tenni rosszabb, mint nem tenni semmit. Ez azt is jelenti, hogy az ember nem akar kilógni a sorból. A nem tevés úgy tűnhet, hogy kisebb kockázattal jár, pedig ennek is lehetnek komoly következményei. Magyarországon nyilatkozni kell arról, hogy az ember halála esetén nem ajánlja fel a szerveit szervdonorként. Ha nem tesz nyilatkozatot, az úgy minősül, hogy felajánlja. Valójában lehet, hogy csak hanyag volt, esze ágában sem volt odaadni másnak a szerveit. Ebből az egyszerű példából is látszik, hogy a döntés hiányának is vannak következményei.
A közöny korunk egyik legkomolyabb problémáját jelenti, mert megakadályoz abban minket, hogy változást érjünk el. Nem vesszük észre, hogy milyen eszközök állnak rendelkezésünkre. Az internet és a közösségi média például nagyszerű lehetőség nemzetközi összefogásokra. Izraelben a gázai konfliktusok egyoldalú tudósításai kapcsán indítottak egy StandWithUs nevű szervezetet, amelynek világszerte küldenek bejegyzéseket Izrael támogatásáról. Hasonló fellépés volt a nyáron a Boko Haram nevű terrorszervezettel szemben, a BringBackOurGirls. A Facebookon hírességek, politikusok és közemberek egyaránt tartják kezükben a „hozzátok vissza a lányainkat” feliratot, és saját kormányukat a beavatkozásra sarkallják. Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína csapatokat küldött Nigériába a lányok felkutatására, de az akció nem járt sikerrel. A dolog azt mutatja, hogy tömegesen lehet nyomást gyakorolni az országok vezetőire, akiknek politikusként az az érdekük, hogy újraválasszák őket.

Olvasson tovább: