Kereső toggle

Nyugdíjdilemmák

Ki fogja eltartani a jövő időseit?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A gyerekek számát alapul vevő nyugdíjrendszert javasol a Népesedési Kerekasztal az eddigi, szolgálati idő szerinti nyugellátás helyett. A javaslat szerint a fenntartható nyugdíjrendszer alapja az lehet, hogy ki hány járulékfizetőt nevelt fel. Ez orvosolná az igazságtalan rendszert, amelyben a gyerektelenek eltartóit is a gyerekesek „termelik ki”. A koncepció óriási felzúdulást keltett.

„Nem tervezi a nyugdíjrendszer megváltoztatását a kormány” – közölte nemrégiben egy kormányülést követően Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Kifejtette: a magyar nyugdíjrendszer stabil, a nyugdíjak értékállóságát az elmúlt években biztosítani tudta a kabinet. „Egyes szakértői anyagok szerint 2030-ig semmilyen változás nem szükséges a magyar nyugdíjrendszerben, a nyugdíjak kifizetése, a nyugdíjalapok működése biztosított” – állította a miniszter. Tény, hogy a Nyugdíjbiztosítási Alap mérlege tavaly pozitív volt: 1,3 milliárdos többletet mutatott, amiben az elmúlt évek számos intézkedése közrejátszott. Viszont az is bizonyos, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszú távon fenntarthatatlan, hiszen egyre kevesebb járulékfizetőre egyre több nyugdíjas jut.

Varga Mihály nyilatkozata azután hangzott el, hogy napvilágot látott a Népesedési Kerekasztal újabb javaslata, amely a nyugdíjrendszer alapjává tenné a felnevelt gyerekek számát. Az ötlet nem új, a rendszerváltás óta rendre felmerülnek különböző elgondolások, amelyek a nyugdíjakat valamiképp a vállalt gyerekszámhoz kötnék, s amelyek mindig komoly felzúdulást váltanak ki a társadalomban. „A felháborodás oka, hogy alapvetően emocionális okokból, nem pedig hazafias érzületből vagy a nyugdíjrendszer fönntarthatósága miatt vállalnak az emberek gyereket. Magyarországon ma még mindenki gyerekpárti, de félő, hogy főként gazdasági okokból idővel tömegessé fog válni a kényszerű gyermektelenség. Ezért inkább az lenne a legfontosabb, hogy a családtámogatási rendszer a gyermekvállalás költségeinek valódi kompenzációját jelentse, hiszen ez egy össznépi beruházás a jövőbe. A gyereknevelés költségeit tehát nem nyugdíjas korban, hanem a gyereknevelés időszakában kellene kompenzálni” – mondta el lapunknak Pongrácz Tiborné demográfus, még a Népesedési Kerekasztal korábbi hasonló javaslatával kapcsolatban, amely többek között azt vetette fel, hogy a munkavállalók tb-járulékát a gyermekek száma szerint kellene differenciálni. Ez a rendszer jól működik Németországban, csakhogy ott a miénktől eltérő adórendszer, adómorál és legális foglalkoztatottsági arány társul az elképzeléshez.

A gyermektelenek megkülönböztetése azért is nehezen járható út, mert megalázó procedúrán keresztül lehet csak igazolni azt, hogy valakinek miért nem lehet gyereke – idetartozik az is, hogy ma a 25–45 éves párok egyötöde meddő. Ráadásul Magyarországon az akaratlagos gyerektelenség, tehát az, hogy valaki egyáltalán nem tervez családot, még mindig elenyésző, 3-4 százalékos.

A kerekasztal korábbi nyugdíjkorrekciós javaslata tartalmazta azt a régebbi, Baranyi Károly nevéhez köthető elképzelést is, amely szerint az SZJA-fizetők az adójuk 1, később több százalékával a szüleiket támogathassák. Ez az elgondolás azért is volt sokaknak szimpatikus, mert nem a gyerektelenektől vont el, hanem a gyermekesek nyugdíját növelte. Ugyanakkor a téma kapcsán minduntalan felmerülő dilemma, hogy a mai kaotikus családi viszonyok között miként lehet eldönteni, hogy ki kapjon támogatást? Hiszen növekvő arányt képviselnek a formálisan egyedülálló szülők, a családok összetétele változik. A házasságon kívüli párkapcsolatok feltérképezése szubjektív önbevalláson alapul, az effajta viszonyok adminisztratív vagy statisztikai módszerekkel nehezen megragadhatók.

„Ezek az elgondolások arra jók, hogy felhívják a figyelmet arra: a nyugdíj nemcsak úgy lesz valahonnan, tehát hiába dolgozik valaki akár egy életen át, ha ebben a felosztó-kirovó rendszerben – amely a mindenkori nyugdíjakat az aktuális befizetésekből fedezi – a következő generáció nem termeli majd meg az ő nyugdíját, akkor neki olyan már nem lesz” – hangsúlyozta a demográfus.

Eddig a ledolgozott évek domináltak a nyugdíjak összegének megállapításában, s ezen felül érvényesült a társadalombiztosítási elv, a szolidaritás is, azonban ez a rendszer a születésszám tartós csökkenése miatt nem működtethető sokáig. A Népesedési Kerekasztal ismételt felvetése ezért más szemszögből közelíti meg a kérdést: a mai negyven év alattiak nyugdíját az általuk felnevelt járulékfizetőktől tenné függővé, mondván: a jelenlegi felosztó-kirovó rendszer gyakorlatilag bünteti a gyermekvállalást. Az aktív korúak ugyanis kifizetik az őket felnevelők nyugdíját, s egyben felnevelik a következő járulékfizető generációt is. A nyugdíj-megállapításkor viszont a gyereknevelés láthatatlan idő- és pénzráfordítása nincs figyelembe véve, ami anyagilag így duplán hátrányos helyzetet jelent, aktív és időskorban egyaránt.

„Mivel a kifizethető nyugdíjak nem kizárólag a befizetett járulékoktól függnek, hanem főleg attól, hogy mennyi erőforrást fordítottak a következő járulékfizető generáció felnevelésére, a jelenlegi rendszer igazságtalan, gyakorlatilag önfelszámoló, és ezért korrekcióra szorul. Olyan nyugdíjreformot javasolunk, mely figyelembe veszi a gyermeknevelésre fordított egyéni erőfeszítéseket, a felnevelt gyermekek számát és iskolázottságát is” – olvasható a Népesedési Kerekasztal koncepciójában.

A gyerekszám beszámítását többféle módszerrel is megvalósíthatónak tartják, de ezek leginkább nyugdíjas korban kompenzálnák a gyermekvállalás terheit. A családosok például magasabb nyugdíjat kaphatnának, úgy, hogy a kezdőnyugdíjakat egy gyerekszám szerinti szorzóval súlyoznák, vagy pedig az addig befizetett járulékok a gyerekszám szerint kamatoznának. Másik lehetőség, hogy a gyerekesek kevesebb járulékot fizetnének aktív korukban. Harmadik, hogy hamarabb mehetnének nyugdíjba, ami Csehországban is gyakorlat.

A gyerekszámot figyelembe vevő nyugdíjrendszer, ami több uniós tagállamban is ismert, a javaslattevők szerint igazságosabb és fenntarthatóbb lenne, a családtervezés és az öngondoskodás szempontjából pedig akár ösztönző hatása is lehet: a nyugdíjakat ugyanis arra alapoznák, hogy ki hány járulékfizetőt állít ki maga után. A gyerek iskolai végzettsége szerintük olyan mutató, ami jól tükrözi a szülői befektetést, és ami alapján megbecsülhető a járulékfizető képesség.

A koncepció viszont arra nem tér ki, hogy miként számítanák be a felnevelt gyerekek iskolázottságát a nyugdíjba. A szülő iskolai végzettsége ma rendkívüli mértékben meghatározza a gyerekek iskolai végzettségét, így a nyugdíjreform könnyen azzal járhat, hogy a diplomás, jó státuszú nyugdíjas szülők az eddiginél még előnyösebb helyzetbe kerülnek, míg másoknak nem lesz tőle jobb. Két évvel ezelőtt 30 millió forintra becsülték a születéstől a diplomáig való gyereknevelés költségeit, s a felsőfokú tanulmányok minden családnak a legköltségesebb időszakot jelentik. „Az alacsony iskolai végzettségű felnőtt ma is kevesebb járulékot fizet, és kevesebb ideig lesz nyugdíjas, alacsonyabb is lesz a nyugdíja, mint diplomás kortársának” – válaszolta kérdésünkre a javaslat egyik szerzője. Ha ezentúl a gyerekek száma és iskolai végzettsége alapján differenciálják a nyugdíjakat, akkor vagy továbbra is fennmarad ez az egyenlőtlenség, vagy, megélénkülő mobilitás esetén, a hátrányosabb helyzetű szülők jobb helyzetbe kerülhetnek.

Ami a sokgyermekes szegények, első sorban a roma nincstelenek helyzetét illeti, ők csak felületesen érintkeznek a nyugdíjrendszerrel: jelentős részük nem vagy alig fizet járulékot, és kevesen élik meg a nyugdíjkorhatárt. „A nyugdíjreformnak része az oktatási reform is, tehát ha azt akarjuk, hogy a jövő nyugdíjrendszere stabil legyen, akkor családtámogatást, korai fejlesztést, megfelelő oktatást kell biztosítani a számukra. Integrációjuk, járulékfizetésük fenntartható nyugdíjrendszert eredményezne” – tette hozzá a szakember. Hangsúlyozta azt is: a népesség elkerülhetetlenül fogy és öregszik, ami lényegesen kisebb társadalmi terhet kellene, hogy jelentsen, ha kellőképpen felkészülnénk rá. Nem csak azzal kellene foglalkozni, hogyan növeljük a termékenységet, hanem azzal is, hogyan alakítsuk át a felnőttképzést vagy az egészségügyi rendszert, illetve hogyan vegyük rá az embereket arra, hogy aktív korukban a gyereknevelés költségét megtakarítsák, ha nem fordítják azt utódokra.

Egykék társadalma

A magyar népesség európai viszonylatban is gyorsan csökken, és folyamatosan öregszik: a 2001-es és 2011-es népszámlálások között 245 ezerrel nőtt az idősek száma, míg ugyanennyivel kevesebb lett a gyermek, és 200 ezerrel csökkent az aktívkorúak száma. Mindennek következtében száz aktívkorúnak öttel több idős embert és hárommal kevesebb gyermeket kell eltartania. Ráadásul hamarosan nyugdíjba vonulnak a Ratkó-korszak gyermekei, így évente 150 ezerrel nőhet az öregségi nyugdíjért folyamodók száma.
2011-re a kétgyermekes családmodell helyét átvették az egykék. A legutóbbi népszámlálás során 2 millió 764 ezer családot számláltak össze, ebből a legtöbb (982 ezer) egygyermekes, 953 ezer gyermektelen, kétgyermekes családokból mindössze 609 ezer van, s három vagy annál több gyermeket 219 ezer családban nevelnek Magyarországon. Egyszülős felállás a családok 20 százalékában jellemző.
Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is magányosak: egyre kevesebb a párkapcsolat, sőt, egyszemélyes háztartásból van a legtöbb. Ma minden korosztályban, de legjobban a negyven alattiak körében csökken a párkapcsolatban élők aránya, és jelentősen megnövekedett az egyszülős családok száma. A gyerekek több mint 40 százaléka házasságon kívül születik, ennek harmada egyedülálló anyától.
Fölerősödött az individuális értékrend, előtérbe kerültek a posztmateriális célok (hobbi, szabadidő, barátok), különösen a negyven alatti korosztály esetében, akár a gyermekvállalás rovására is. A mai harmincéves nők 50, a harmincöt évesek 22 százalékának nincs gyermeke, de a kétharmaduknak párkapcsolata sincs. Ugyanakkor az értékek szintjén mindmáig a házasság – és nem az együttélés – számít a legnépszerűbb kapcsolati formának, és a hagyományos családformát tartjuk ideálisnak, átlagosan 2,4 gyerekkel, de a valóságban ez a szám 1,24.

Olvasson tovább: