Az eugenetika rendszerét Darwin unokaöccse, Francis Galton alkotta meg 1865-ben. Galton azt vizsgálta, hogy az emberi faj nemesítése elérhető-e az állattenyésztéshez hasonló módon. Ehhez felhasználta nagybátyja evolúciós elméleteit, valamint a fajnemesítők munkájával is visszaélt, akik a kiválasztás és kizárás mechanizmusával fejlesztették a különböző fajokat. A tenyésztők a gyengébb egyedeket mészárszékre vitték vagy kasztrálták (negatív eugenetika), míg a legjobbakat szaporították (pozitív eugenetika). Ezt emberekre úgy kívánta alkalmazni, hogy sterilizáció útján megfékezi a „hibás” egyének génátadását, míg az előnyös génállománnyal rendelkezőket szaporodásra sarkallja.
Galton kutatásai során nem volt tisztában az öröklődés rendszerével. Nézetei széles körű elterjedését Mendel törvényeinek felfedezése tette lehetővé az 1900-as évek elejére. Ekkora a genetikusokban felmerült a vágy egy felsőbbrendű emberi faj létrehozására, amely Nietzsche szavaival élve „fájdalmas szégyennel” tekint vissza a múlt emberére.
A galtonisták szerint az alkoholizmus, a bűnözésre, prostitúcióra való hajlam és az elmebetegség egyaránt örökletes tulajdonságok. Úgy vélték, hogy a legkézenfekvőbb eszköz a felsőbbrendű ember létrehozására a problémás egyedek szaporodásának megakadályozása. A mendeli örökléstan ilyen szintű kiterjesztése nem vette figyelembe a szülés során bekövetkező negatív változásokat és teljesen kizárta a környezet és nevelés szerepét az ember jellemfejlődéséből. A társadalom faji „higiéniájának” helyreállítását tűzték ki célul, amihez szükség volt a tiszta vérvonal létrehozására. Galton nézetei a demokratikus berendezkedésű országokban örvendtek a legnagyobb népszerűségnek.
2014. 08. 21. (XVIII/34)
