Bár Serge Kernbach – a stuttgarti Robotikai és Környezeti Tanulmányok Intézetének munkatársa – tanulmánya saját bevallása szerint az összes nyilvánosságra került forrást áttekintette, a nagy leleplezés elmaradt. Ugyan sikerült bizonyítania, hogy a szovjet tudományos élet és ennek megfelelően a kommunista vezetés is érdeklődött iránta, és komolyan finanszírozta a pszichológiai hadviselés kutatásait, de ez eddig is nagyon valószínű volt. A tanulmány legnagyobb hiányossága az, hogy nagyon kevés tényről számol be, a kutatások konkrét eredményeiről, illetve ezek alkalmazásairól továbbra sem tudunk sokat. A szerző azt állítja, hogy ezek a kutatások egészen a közelmúltig, legalább 2003-ig zajlottak, ennek ellenére lényegesen kevesebb információt tudunk ezek jellegéről, mint a hetvenes években leállított MKULTRA nevű, hasonló orientációjú amerikai programról.
Kernbach írásából kiderül, hogy az elektromágneses sugárzások, elsősorban a rádióhullámok egyre mélyebb ismeretéből a szovjet tudósok számára is magától értetődően következett az a kérdés, hogy vajon milyen hatással vannak ezek a sugárzások az emberi szervezetre, egyáltalán a biológiai rendszerekre. Az ilyen jellegű kutatások nem tekinthetőek áltudományosnak, hasonló kísérletek a mai napig folynak. Tekintettel arra, hogy egy napjainkban élő embert sokkal több elektromágneses sugárzás ér – a wifi, a mobiltelefon és megannyi elektronikus eszköz révén – mint a harmincas években, ezek létjogosultsága nehezen kérdőjelezhető meg. Az elektromágneses hullámokkal végzett kísérletek a szovjet kutatókat arra inspirálták, hogy kipróbálják, vajon az emberek képesek-e elektromágneses hullámokat kibocsátani magukból, lehetséges-e a gondolatátvitel, és ha igen, akkor ez szintén elektromágneses hullámoknak köszönhető-e.
Az idézett tanulmány szerint a terület egyik úttörője a tudományos akadémia moszkvai biofizikai intézetének professzora, Szergej Turligin volt, akinek szűkebb szakterülete a telepátia vizsgálata volt. Turligin előfeltevése az volt, hogy a telepátia vagy gondolatátvitel mögött elektromágneses hullámok állnak. Ennek bizonyítására egy igen egyszerű kísérleti elrendezést alkalmazott: a hipnotizőr és a tesztalany közé egy csövet rakott, amelyet egy adott ponton ólomlemezzel lezárt. A beszámolók szerint a gondolatátvitel sikertelen volt abban az esetben, amikor az ólomlemez a kísérletben részt vevők közé került. Turligin arra a következtetésre jutott, hogy a „gondolathullámok” teljesen hasonlóak az elektromágneses hullámokhoz, például a fényhez, így például tükrökkel eltéríthetőek. A szovjet professzor egészen odáig ment, hogy megbecsülte a gondolathullámok hullámhosszát is, amely szerinte 1,8–2,1 mm. Ezzel ellenkező eredményre jutott a harmincas évek közepén Leonyid Vaszilijev, aki a szentpétervári (akkor Leningrád) Agykutató Intézet munkatársa volt, egyben a híres neurológus Vladimir Behtyerev tanítványa. (Behterev kutatásának egyik területe a hipnózis volt, amelyre a belügy tisztjeit is oktatta.) Vaszilijev kísérlete során arra jutott, hogy a telepátia még 1700 kilométeres távolságban is működik, de a rádióhullámoktól eltérően fémárnyékolással nem lehet megakadályozni. A kísérletet állítólag amerikai kutatók is megismételték 1958-ban, akik arra jutottak, hogy a jeladó személy képes volt az információk 70 százalékát átadni a több ezer kilométerre levő USS Nautilus tengeralattjárón tartózkodó „vevőnek”.
2014. 01. 24. (XVIII/4)
