Kereső toggle

Sorra alakulnak az istentagadó gyülekezetek

Az ateisták megmentenék a világot

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vasárnapi Gyülekezet néven hozott létre ateista egyházat két brit komikus. A vallásos formák között, de vallásos tartalom nélküli gyülekezetekre az alapítók szerint azért van szükség, mert az ateistákban is nagy igény van arra, hogy közösségben éljék meg „hitetlenségüket”.

Sorra nyílnak meg a Vasárnapi Gyülekezetnek nevezett ateista közösség vidéki gyülekezetei, a múlt héten éppen Oxfordban, Cambridge-ben és Manchesterben. A brit eredetű ateista gyülekezetnek ezzel egyidőben nyíltak meg a külföldi szatellit csoportjai Dublinban, New Yorkban és Sidneyben.

A manchesteri gyülekezet alapító összejövetelén Sanderson Jones komikus, az ateista egyház alapítója azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy céljuk nem kevesebb, mint a világ megváltoztatása.

A londoni Vasárnapi Gyülekezetet Jones ez év januárjában alapította Pippa Evans komikussal együtt. Az első összejövetelen mintegy háromszázan vettek részt, azóta ez a létszám közel hatszázra emelkedett. Jones szerint az ateista egyház országos szinten is nagyon dinamikusan fejlődik – januárban csak egyetlen gyülekezetük volt, jelenleg már több mint harminc. A komikus szerint, ha a lakosságnak az a 30 százaléka, aki nem tartozik egyetlen egyházhoz sem, mind hozzájuk csatlakozik, akkor már társadalomformáló erővé fognak válni.

Valószínűleg az egyházalapítók szakmájának is köszönhető, hogy a gyülekezetek működése és ceremóniája nem nélkülözi a komikus elemeket. Londoni összejöveteleiknek helyszíne egy használaton kívüli anglikán templom, de a szatellit gyülekezetek közül több is régi templomokban tartja az összejöveteleit. Nagy-Britannia-szerte szinte minden nagyvárosban számos olyan épület van, amely a történelem során templomként funkcionált, de a történelmi egyházak térvesztését követően kávézóként, bábszínházként, vagy raktárként lettek hasznosítva. A Vasárnapi Gyülekezetek ceremóniája is – bár nincs utalás Istenre, vagy a Bibliára – sokban hasonlít az anglikán szertartásra. Egyik látványos különbség, hogy a templomi himnuszok és dicséretek helyett Queen és Stevie Wonder dalokat énekelnek a nem hívők.

Nick Spencer, a vallás társadalomra gyakorolt befolyását vizsgáló Theos nevű elemző intézet igazgatója szerint lehet, hogy a mozgalom dinamikája elsőre meglepőnek tűnik, de nem feltétlenül új jelenség. Már korábban is volt példa arra, hogy nem vallásos emberek egy vallásos formát követve szervezték meg közösségi életüket. Spencer – aki a közeljövőben jelenteti meg az ateizmus történetéről szóló könyvét – úgy véli, a jelenlegi mozgalom a 19. század végén megalakult „etikai társaságokhoz” hasonlít leginkább, amelyek szintén ateista alapon, de vallásos formában alakultak, a közjó érdekében. Ez a mozgalom végül egy-két generációt követően elhalt. „Ennek elsősorban az az oka, hogy a mozgalom összetartásához többre van szükség, mint valaminek a hiánya. A korszerű ateista egyházakban az embereket a közösség iránti valós vágy hozza össze, ugyanis olyan modern és individualista nagyvárosban, mint London, könnyű magányosnak lenni. Ez valóban nagyon sok embert képes összekötni, de ezután jön a kihívás, hogy mi tart minket össze valójában” – nyilatkozta Nick Spencer a Guardiannak.

A kritikusok szerint az ateista gyülekezet a dinamikus növekedés ellenére egyelőre a városi elit gyűjtőhelye, és ebből a kategóriából nem is fog kilépni.

A kritikára reagálva Sanderson Jones azt válaszolta, hogy „nem értem, miért eli-tizmus az, ha emberek összegyűlnek, hogy énekeljenek és gondolkozzanak magukról és fejlesszék az egymással való közösséget”. Ennek ellenére a kérdés jogos, és Nagy-Britannia vallási és társadalmi megosztottságát jól leképezi. Az ateista értelmiség ugyanis nem kevés szereplési lehetőséget kap a brit médiában és egyáltalán a közéletben. A brit sajtót nézve könnyen úgy tűnhet, hogy a szigetországban az ateista értelmiségiek és tudósok minden tudásnak a letéteményesei. Elég csak Richard Dawkinsra gondolni, akit gyakran emlegetnek az ateizmus pápájaként is. 2009-ben ő volt az ateista buszkampány első számú sztárja. A reklámhadjáratban a londoni piros buszok oldalán hirdették, hogy „Valószínűleg nincs isten, úgyhogy hagyd abba az aggódást és élvezd az életet.”

Dawkins harcias ateizmusának ismeretében ironikus az az áhítattal teli, már-már imádathoz közelítő hangvétel, amellyel a BBC Gyönyörű elmék című dokumentumfilmjében beszélnek róla. A film és egyben a brit média általános verdiktje egyszerű: Dawkins egy zseni, minden szava igaz, aki kétségbe vonja mondanivalóját, az maradi, a tudomány és a haladás ellensége.

És mivel Dawkins kritikusai leginkább a keresztények, az elit és az elitista brit média számára ők általában maradiak, tudománytalanok és megvetendőek.  A hatalmas médiatámogatás ellenére Dawkinsnak van saját súlycsoportjának megfelelő vitapartnere: ez év januárjában a Cambridge-i Egyetemen Dr. Rowan Williams volt Canterbury érsek

immár másodjára ült le vitatkozni a hit kérdéseiről Dawkinsszal, aki ezúttal azt szerette volna bebizonyítani, hogy a hitre a 21. században már nincsen szükség. A közönség szavazatai alapján a vitát kétharmad–egyharmad arányban elvesztette: meggyőzőbbnek érezték Williams doktort.

Olvasson tovább: