hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Felháborodás: 9 milliárdból épült a katolikus rezidencia
Luxuspüspökség

2013. 10. 17.
Egyre nagyobbra dagad a botrány a limburgi püspök körül, aki 31 millió eurós rezidenciát építtetett magának – miután az újságok szellőztetni kezdték az ügyet, elindult az egymásra mutogatás, ki engedte, ki finanszírozta, ki tudta, és így tovább. Közben a püspök ellen, akinek a fejét mindenki a porba kívánja, hamis tanúzásért büntetőeljárás is indult, és a katolikus egyház is vizsgálatot rendelt el.

A szóban forgó püspöki rezidencián a föld alatt egész moziterem, óriási szauna, úszómedence és két 130 négyzetméteres lakás is található, amelyekben az asztalosmunka került csak 100 millió forintnak megfelelő euróba. Franz-Peter Tebartz-van Elst püspök nem bánt szűkmarkúan a mesterekkel: készült 15 ezer eurós (4,4 millió forint) kültéri fürdőkád a rezidenciához, amelynek a teljes felújítására kezdetben mindössze 3 millió euró volt elő­irányozva.

A német katolikus egyház laikus és klerikus tagjai egyaránt a püspök lemondását követelik, akit többször felszólítottak, hogy nyújtsa be lemondólevelét a pápához. A püspök viszont először megvárná a Róma által elvégzett belső vizsgálat eredményét – amitől azt várja, hogy az óriási egyházi és világi felháborodás ellenére tisztázza a vádak alól. A kritikusok szerint az 53 éves Tebartz-van Elst nincs tisztában azzal, hogy mekkora kárt okozott a Németországban egyébként sem kifejezetten népszerű katolikus egyháznak. Az eset nyomán ugyanis sorbanállás indult a limburgi bíróságon, ahol az egyháztagok naponta huszasával kezdtek kilépni a katolikus egyházból. Sőt, múlt péntekig tizenketten jelentették fel a püspököt a hatóságoknál, amelyek azonban nem tudnak intézkedni, mivel a püspök jelenleg Rómában tartózkodik, ahová raportra rendelték az üggyel kapcsolatosan.

Merkel kancellár asszony is megszólalt, aki kijelentette, hogy a német kormány nem kíván semmilyen formában utasítást vagy tanácsot adni. Merkel csak remélni tudja, hogy a botrányt az egyház a saját hívei érdekeit legmesszebbmenőkig figyelembe véve oldja majd meg.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!