Kereső toggle

Eretnekek, boszorkányok, fasiszták és kommunisták

Modern üldözések középkori mintára

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A középkori eretnek- és boszorkányüldözések, illetve az 1950-es, ’60-as, ’70-es évek magyarországi ellenzékének, a marxizmus kritikusainak kirekesztése között próbált párhuzamot vonni a Fuga Budapesti Építészeti Központ legutóbbi rendezvényén Varga László történész és vendégei, Hankiss Elemér szociológus és Klaniczay Gábor ókortörténész.

Bár a két tárgyalt időszakot sok száz év választja el egymástól, a beszélgetőtársak mégis több hasonlóságot kimutattak köztük. „A 13–14. század az üldözések társadalma volt. Ekkor jött létre az inkvizíció intézménye, ekkor jött létre a társadalmi kirekesztésnek az a mechanizmusa, amitől még mindig szenvedünk. Ebben az időben találták ki a zsidók által kötelezően viselendő megkülönböztető jeleket, vagy például azt, hogy a leprásoknak kereplővel kellett járniuk” –  kezdte Klaniczay Gábor. Az eretnekek – akiknek közös jellemzője, hogy ellentmondtak a hivatalos katolikus tanításnak – hamar üldözendő ellenséggé váltak: nem csak tanaikat, de sokszor őket magukat is máglyára küldték. „Azt próbálták elhitetni róluk, hogy báránybőrbe öltözött farkasok: miközben aszkéta életet hirdetnek, éjszaka orgiákat rendeznek, fekete miséket tartanak és egyéb szörnyűségeket követnek el.”

A 16. századra kialakult a bűnbakképzés egyre általánosabb formája: a gyakran előforduló természeti katasztrófák okozóiként előbb a leprásokat gyanúsították, mondván, ők mérgezik a kutakat, majd a szerencsétlen áldozatok a kínvallatás hatására „bevallották”, hogy őket viszont a zsidók bérelték fel.

Az 1348-as nagy pestisjárvány után Németországban olyan mértékű zsidóüldözés vette kezdetét, amihez csak a 20. századi holokauszt fogható. Kiirtották, illetve elkergették Németország szinte összes városából a zsidókat.

Újabb kategóriát jelentettek az ellenségkeresésben a boszorkányok. „A boszorkány gonosznak születik, titokban az ördöggel szövetkezik, terméketlenséget okoz a mezőgazdaságban, a családokban, rontással gyermekek halálát idézi elő” – definiálta a 15-16. században elterjedt boszorkányüldözések szenvedő alanyait a történész, és emlékeztetett rá: az európai boszorkányüldözések mintegy ötvenezer halálos áldozattal jártak.

Hankiss szerint „akkor jön létre ilyen ’boszorkánygyűlölet’, amikor két világ ütközik egymással. Az egyik nem érti meg a másikat, és mind a kettő fél a másiktól. Ebből a félelemből születnek azok az indulatok, melyek azt sugallják, hogy le kell győzni ezt a félelmet. Ezek után meg kell találni azokat a személyeket, akikben ezt a félelmet le lehet győzni”.

De van egy másik mozgatórugó is: az ember – bármely korszakban él is – szereti a biztonságot, amit időről időre változó burkok adnak meg számára, lehet ez vallás, tudomány, hatalom. És amikor úgy érzi, valaki fenyegeti ezt a biztonságot adó burkot, támadást indít a fenyegető ellen, fejtegette Hankiss. Varga ehhez annyit tett hozzá, mindig vannak olyanok is, akik pedig hivatalból szítják ezt a félelemből fakadó gyűlöletet. A történész a közelmúlt Magyarországáról hozott példát: az Orbán-kormány idején indítottak támadást a filozófusok ellen. Mint tudjuk, teljesen alaptalanul. „Én ezt filozófus-boszorkányüldözésnek minősítettem. Igaz, hogy a társadalomban is rengeteg gyűlölködés van, de a szikra mindig valahonnan a hivatásosok kezéből jön” – vélekedett a történész.

A középkorra visszakanyarodva Klaniczay arról beszélt, hogy mindaddig, míg a sátánt tartották a bajok forrásának, a gonosz kívül volt a közösségen. „A boszorkányüldözésben az volt a rettenetes, hogy az ember a közvetlen környezetére kezdett gyanakodni. Boszorkány lehetett az ember anyósa, a menye, a szomszédja”. Fontos kérdés, vajon miért volt 70-80 százalék a nők aránya a boszorkányság vádjával megölt áldozatok körében. 

A nyilvánvalóan koholt vádak mellett van olyan elem, amely mind a középkorban, mind az 1950-es évek szovjet típusú társadalmaiban jelen volt az ellenség üldözésekor. Mégpedig az, hogy az autodafé előtt már halálra ítélt eretneket, boszorkányt egy saját magára terhelő nyilatkozatra kényszerítenek. A jellemzően kínvallatással kicsikart vallomásokban a „boszorkányok” bevallották, hogy az ördöggel paráználkodtak, boszorkányszombat alkalmából kisgyerekeket főztek kondérban, abból boszorkányzsírt készítettek, és azzal kenték be a repüléshez használt seprűjüket.

A mai szemmel mérhetetlenül ostobának tűnő eljárástól nem sokban különböztek az ötvenes években lezajlott koncepciós perek, melyek során a kommunisták számoltak le vélt ellenségeikkel. Itt sem volt elég a hamis vádak alapján előre megírt ítélet, a gyilkosok még megbánást és önkritikát is megpróbáltak kicsikarni az áldozatokból. A mártír miniszterelnök, Nagy Imre azon kevesek egyike volt, akik képesek voltak ennek ellenállni, emlékeztetett Varga László. Rajk László egykori belügyminiszter viszont magára vállalta a vádakat annak reményében, hogy legalább a családtagjait megmentheti a retorzióktól. „Tudjuk, hogy a feleségét letartóztatták, a kilenc hónapos fiát pedig álnéven állami gondozásba vették. Még azt a gesztust sem teljesítették” – mondta Varga.

Klaniczay szerint ez a szovjet és a megelőző náci világ annyiban volt durvább a középkornál, hogy ott a katolikus egyház által elítélt áldozatot a világi hatalom hóhéra végezte ki, a pap viszont lelki vigaszt próbált nyújtani. A kommunistáknál, a fasisztáknál sem vigasz, sem bűnbánat nem volt.

Hankiss Elemér végül ismét az egyéni felelősségre és mozgatórugókra térve egy saját tanulmányára hívta fel a figyelmet. Ebben azt kutatták, mit gondol a megkérdezett saját magáról, és mit gondol a honfitársairól. Mi magyarok saját magunkról jellemzően azt gondoljuk, hogy segítőkész, jó szándékú, önzetlen, nyílt, tapintatos, béketűrő, családszerető, együttérző, figyelmes emberek vagyunk. A többiek ezzel szemben önző, anyagias, képmutató, gőgös, erőszakos, rosszhiszemű, garázda, modortalan emberek, ismertette a felmérés főbb eredményeit Hankiss. Összesítve az derült ki, hogy a saját magunkkal kapcsolatos negatív tulajdonságok 59-szer fordultak elő, miközben a többieknél 566-szor.

Az is kiderült, hogy miközben saját magunkat jóságos, ugyanakkor kicsit gyenge embernek tartjuk, a többieket nem jó, viszont rámenős, kemény ellenfeleknek látjuk, akik minket veszélyeztetnek. És ezzel ismét eljutottunk az eretnek üldözések kapcsán már említett biztonságérzethez.

„Úgy érzem, hogy a politika tízszeresen turbózza fel ezt a bennünk lévő gyengeséget” – zárta Hankiss, de hogy ne legyen nagyon depressziós a végszó, hozzátette: A magyar ellentétek a Pakisztán–India ellentétekhez képest „még mindig játékok”, hiszen ott vér folyik.

Olvasson tovább: